Hivatalosan is bocsánatot kért szerdán a szlovák kormány amiatt, hogy az országban a kommunizmus korszakában becslések szerint több ezer roma nőt kényszersterilizáltak.
A négypárti koalíciós kormány nyilatkozatában elítélte az éveken át tartó jogsértéseket, és bocsánatot kért az érintettektől. Az ország romaügyi megbízottja honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy a károsult nők számát csak becsülni lehet, de feltételezhetően több ezren lehetnek.
A kormány tájékoztatása szerint 1966 és 1989 között az akkori hatóságok a kényszersterilizálást azzal a céllal hajtották végre, hogy visszafogják a roma kisebbség népszaporulatát. De egyes klinikákon még a kommunista rendszer bukását követően is – 1990-től egészen 2004-ig – jogellenesen nyomást gyakoroltak elsősorban a roma nőkre, hogy szülés után beleegyezésüket adják a sterilizáláshoz.
Jogvédő szervezetek és az Európa Tanács is évek óta követelték a szlovák vezetéstől, hogy ismerje el az emberi jogok múltbéli szisztematikus megsértését, és kérjen bocsánatot az áldozatoktól.
Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán este mikroblogján üdvözölte a szlovák kormány döntését. Fontos első lépésnek nevezte a történteket, egyúttal szorgalmazta, hogy mielőbb létre kell hozni egy mechanizmust az érintettek kárpótlására.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Hivatalosan is bocsánatot kért szerdán a szlovák kormány amiatt, hogy az országban a kommunizmus korszakában becslések szerint több ezer roma nőt kényszersterilizáltak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1637844000
[modified] => 1637830357
)
[title] => Bocsánatot kért a szlovák kormány a roma nők kényszersterilizálása miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=80359&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 80359
[uk] => 80675
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 80363
[image] => Array
(
[id] => 80363
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag.jpg
[original_lng] => 200049
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/559459-501767-ciganysag.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1638001365:8
[_thumbnail_id] => 80363
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4033
[translation_required_done] => 1
[_oembed_0605ddb97795b26850bb24cff71a5b38] =>
[_oembed_time_0605ddb97795b26850bb24cff71a5b38] => 1643908263
[_oembed_ddc1e3c32d4451557f7a1963191260d5] =>
[_oembed_time_ddc1e3c32d4451557f7a1963191260d5] => 1646670507
[_oembed_085385374ee16d4279ec3b9a3f27dfaa] =>
[_oembed_time_085385374ee16d4279ec3b9a3f27dfaa] => 1728196933
[_oembed_f9e6cfdd6b3594bd32b49c0cede6695e] =>
[_oembed_time_f9e6cfdd6b3594bd32b49c0cede6695e] => 1737627995
[_oembed_88467f4743b6f5d54430ea9494e727ab] =>