Az emberiség leggazdagabb 1 százalékának szén-dioxid-kibocsátása jó úton halad ahhoz, hogy harmincszor nagyobb legyen, mint ami a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartásával összeegyeztethető – figyelmeztet egy új kutatás.
A szakértők mindeközben arra sürgetik az egyes kormányokat, hogy vessenek ki korlátozások a “luxus szénfogyasztásra”, vagyis a magánrepülők, a megajachtok és az űrutazások kibocsátására – számolt be a The Guardian.
A párizsi klímaegyezmény céljainak megfelelően a Földön minden embernek átlagosan 2.3 tonnára kell csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra, ami a jelenlegi átlag körülbelül felének felel meg.
A tanulmány szerint a leggazdagabb 1 százalék – mely kevesebb embert jelent, mint amekkora Németország lakossága – a jelenlegi fogyasztás fenntartása esetén évente 70 tonna szén-dioxidot bocsát ki fejenként. 2030-ra így az összes kibocsátás 16 százalékáért lehetnek felelősek, szemben az 1990-es 13 százalékkal. Eközben a legszegényebb 50 százalék átlagosan egy tonna szén-dioxid-kibocsátásért lesz felelős évente fejenként.
“Úgy látszik, egy aprócska elitnek szabad a szennyezés” – jelentette ki Nafkote Dabi, az Oxfam éghajlat-politikai vezetője, amely az Európai Környezetpolitikai Intézet (IEEP) és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) megbízásából készítette el a tanulmányt. “Túlméretezett kibocsátásuk szélsőséges időjárási viszonyokhoz vezet világszerte, és veszélyezteti a globális felmelegedés visszaszorítására vonatkozó nemzetközi célokat” – tette hozzá.
Külön érdekes, hogy a tanulmány éppen akkor jelent meg, amikor a világ vezetői a Glasgow-ban megrendezett COP26 klímacsúcson a kibocsátás csökkentéséről és az 1,5 Celsius-fokos cél megtartásáról értekeztek, miközben rengeteg résztvevő – köztük Boris Johnson, Károly herceg és Jeff Bezos – magángéppel érkezett az eseményre.
A szervezet arra sürgeti a leggazdagabbakat, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelem sikerességének érdekében és a párizsi klímacéloknak megfelelően csökkentsék saját kibocsátásukat, hatalmukkal és vagyonukkal pedig mozdítsák elő a zöldebb gazdaságot.
Bezos idén a New Shepard rakétájával az űrbe utazott, Richard Branson a Virgin Galactic rakétájával ugyanígy tett, Elon Musk technokirály vállalata pedig azt ígéri, hamarosan embereket visz majd a Marsra. Egyetlen, csupán 11 perces űrrepülés kibocsátása legalább 75 tonnát jelent, ami meghaladja a Föld legszegényebb egymilliárdjának egész életre szóló kibocsátását.
A tanulmány megmutatja, hogy az 1,5 Celsius-fokos cél megtartásáért folyó küzdelmet nem a bolygó nagyszámú lakosságának fogyasztása, hanem a világ leggazdagabbjainak túlzott kibocsátása okozza – foglalta össze Tim Gore, az Európai Környezetpolitikai Intézet, azaz Institute for European Environmental Policy (IEEP) körforgásos gazdasággal foglalkozó programjának vezetője.
Már a leggazdagabb 10 százalék együttes összes kibocsátása is elegendő lehet ahhoz, hogy meghaladja a 2030-ra kitűzött 1,5 Celsius-fokos célértékek betartásához szükséges mennyiséget – függetlenül attól, hogy a Föld lakosságának másik 90 százaléka mit tesz.
Gore úgy fogalmazott:
Ahhoz, hogy 2030-ig csökkenteni tudjuk a kibocsátási szakadékot, az egyes kormányoknak a leggazdagabb, vagyis a legnagyobb kibocsátókra irányuló intézkedéseket kell tenniük – az éghajlati válságot és az egyenlőtlenséget együtt kell kezelni. Ez magában foglalja mind az olyan intézkedéseket, amelyek a luxusfogyasztás korlátozására irányulnak, mint a megajachtok, a magánrepülők és az űrutazások, mind pedig az olyan klímaintenzív befektetések visszaszorítását, mint a fosszilis tüzelőanyag-szektorban lévő tulajdonjogok.
COP26: New ‘Glasgow Climate Pact’ agreed but last-minute weakening of coal phase-out, reports @AlastairDalton from the conference https://t.co/K3imiyPUFa
Az idei COP26 konferencia bohózatba illőre sikeredett, ami nem a felszólaló klímavédők bizonyítványa, hanem a politikusoké, akik cinizmusukkal és a helyzet komolyságának elbagatellizálásával hívták fel magukra a figyelmet – olvasható a The Big Issue riportjában.
A magazin kiemelte, hiába szerették volna előtérbe helyezni a környezettudatosságot, valamint a zöld technológiákat, a megbeszélésre érkezők magángépei és luxusterepjárói akkora karbonlábnyomot hagytak maguk után, amennyit egy nagyobb falu termel egyetlen év alatt.
Ezen felül a politikusok számára elkészített menü is kifogásolható volt, hiszen olyan marhahúst szolgáltak fel, melynek minden egyes kilogrammjának tányérra való felhelyezéséhez több mint 50 dekagramm szén-dioxiddal szennyezték a környezetet, ami tovább mélyíti a problémát.
Mindezek alapján látható, mennyire nem érzik az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés súlyát a világ vezetői, és ha a helyzet az elkövetkező években sem változik, akkor már késő lesz megkongatni a vészharangokat, mivel azok már addigra el fognak olvadni.
COP26: New ‘Glasgow Climate Pact’ agreed but last-minute weakening of coal phase-out, reports @AlastairDalton from the conference https://t.co/K3imiyPUFa
COP26: New ‘Glasgow Climate Pact’ agreed but last-minute weakening of coal phase-out, reports @AlastairDalton from the conference https://t.co/K3imiyPUFa
Vasárnap vette kezdetét a COP26 globális klímakonferencia a skóciai Glasgow-ban.
Várhatóan mintegy 120 világvezető vesz részt a konferencia ülésein, számolt be az RTE hírportál. Összességében több tízezer küldött akkreditált a rendezvényre. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a csúcstalálkozó az utolsó lehetőség a katasztrofális éghajlatváltozás megelőzésére.
A vezetők várhatóan új kötelezettségvállalásokat tesznek országuk üvegházhatású gázok kibocsátásának 2030-ig való csökkentésére. Ugyanakkor már figyelmeztető jelei vannak annak, hogy a tervezett intézkedések valószínűleg nem lesznek elegendőek.
A konferencia célja, hogy a globális felmelegedés szintjét a lehető legközelebb tartsák a 2015-ös Párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 °C-hoz.
A középpontban olyan országok gazdaságai állnak majd, mint a G20, beleértve az Egyesült Államokat, az EU-t és Kínát, amelyek a globális kibocsátás túlnyomó többségéért felelősek. A konferencia két hétig tart.
A megnyitó ünnepségre vasárnap délben került sor, a konferencia érdemleges munkája hétfőn kezdődik, amikor a világ vezetői, köztük Joe Biden amerikai elnök megérkeznek egy kétnapos magas szintű csúcstalálkozóra.
Vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Nagy-Britanniába érkezett, hogy részt vegyen a COP26-on. A konferencián november 1-jén, hétfőn szólal fel.
„Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke és felesége Olena megérkezett az Egyesült Királyságba, hogy részt vegyen az ENSZ COP26 klímaváltozási konferenciáján Glasgow-ban. Az ukrán államfő november 1-jén, hétfőn mond beszédet a konferencián. Volodimir Zelenszkij számos ország vezetőivel tervez tárgyalásokat” – közölte az Elnöki Hivatal.
II. Erzsébet brit királynő nem vesz részt a glasgow-i klímacsúcson, felszólalását videóüzenet formájában teszi meg. Volodimir Putyin orosz elnök sem vesz részt a konferencián.
Mi az a COP26
A COP (Conference of Parties) egy évente megtartott csúcstalálkozó, ahol 197 ország képviselői vitatják meg a nagyszabású klímaváltozást, és próbálnak megegyezni a globális katasztrófa megelőzésének feltételeiről, számolt be a BBC.
A csúcstalálkozó része az ENSZ Éghajlat-változási Egyezményének, amely egy nemzetközi egyezmény, közel 30 évvel ezelőtt bolygónk szinte minden országa aláírta. A dokumentum célja, hogy korlátozza az ember hatását az éghajlatra.
A COP26 a 26. ülés lesz a szerződés 1994. március 21-i hatálybalépése óta. Idén a találkozóra a skóciai Glasgow-ban kerül sor november 1. és 12. között.
Az idei csúcson a tervek szerint összefoglalják, mit sikerült megvalósítani és mit nem a klímaválság leküzdése érdekében a Párizsi klímaegyezmény 2015-ös aláírása óta. Az üvegházhatású gázok koncentrációja a Föld légkörében 2020-ban új rekordot döntött, és az éves növekedési ráták meghaladták a 2011-2020 közötti időszak átlagát. Ez a tendencia 2021-ben is folytatódott.
[type] => post
[excerpt] => Várhatóan mintegy 120 világvezető vesz részt a konferencia ülésein, számolt be az RTE hírportál. Összességében több tízezer küldött akkreditált a rendezvényre. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a csúcstalálkozó az utolsó lehetőség a katasztrofá...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1635759000
[modified] => 1635755188
)
[title] => Zelenszkij elnök is részt vesz a glasgow-i klímakonferencián
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=77486&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77486
[uk] => 77520
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 77487
[image] => Array
(
[id] => 77487
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20.jpg
[original_lng] => 170025
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/g20.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1635753014:2
[_thumbnail_id] => 77487
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3242
[_oembed_b1019da01864f75abc5686b68219fb8d] =>
[_oembed_time_b1019da01864f75abc5686b68219fb8d] => 1654083573
[_oembed_ebf4da55a77dfbf82bf3f7e5f48beb44] =>
[_oembed_time_ebf4da55a77dfbf82bf3f7e5f48beb44] => 1655831302
[_oembed_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] =>
[_oembed_time_205d64b751ecbcaa91dc580a86701400] => 1657606644
[_oembed_626ccbe06b8206976d90f6bece018db7] =>
A message from President of Ukraine Volodymyr Zelenskyy was just played on the big screens at The Other Stage, shortly before The Libertines’ stage-opening set. #Glastonbury2022pic.twitter.com/LuXf2FfEBf
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
During Volodymyr Zelenskyy's speech in #Izium an explosion was heard, but the president of #Ukraine did not even interrupt his speech. pic.twitter.com/aJtEq0Dy6Z
In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping ??. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in ?? and our victory. We feel that the world is supporting ??, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
The warriors of the 45th separate rifle battalion are absolutely heroic. It was an honor for me to visit the defenders in Ivano-Frankivsk who are undergoing treatment there and talk to them. It was an honor to receive a chevron and add it to the chevron board in my office.
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024