Csütörtökön Bécsben az EBESZ Parlamenti Közgyűlése téli ülésének margójára egy kísérőrendezvényt tartottak, amelyen az ukrán hatóságok képviselői és szemtanúk beszéltek az orosz fogságban lévő ukrán gyerekek és nők borzalmairól.
Az Ukrinform tudósítója arról számolt be, hogy az eseményt a Legfelső Tanács állandó küldöttsége az EBESZ Parlamenti Közgyűlésében, Nagy-Britannia EBESZ PA-küldöttségével, valamint Ukrajna, a bécsi nemzetközi szervezetek állandó képviseletével közösen szervezte.
„Rendkívül fontos esemény, hogy ismertessük a világgal az igazságot az agresszor állam bűneivel kapcsolatban. Az EBESZ-platform számára különösen fontos volt, hogy közvetlenül olyan szemtanúktól hallhassa az igazságot, akik megjárták az orosz poklot, de az erkölcsi és fizikai bántalmazás ellenére sem veszítették el a hitüket Ukrajnában. Néhány történet könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. A büntetés elmaradhatatlan!”, mondta Jurij Vitrenko, Ukrajna bécsi nemzetközi szervezetekbeli állandó képviselője az ügynökségnek adott kommentárjában.
A „Nők és gyermekek biztonsága – az ukránok visszatérése az orosz fogságból” című rendezvényen szó esett az ukrán gyerekek Oroszországba való erőszakos kitoloncolásának és az azt követő indoktrinációjukról, valamint arról, hogy a nemzetközi közösség és többek között az EBESZ hogyan segítheti elő visszatérésüket. Az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének küldöttei többek között szemtanúkat is meghallgattak azokról a borzalmakról, amelyeket az orosz fogságban élő ukrán nők élnek át.
[type] => post
[excerpt] => Csütörtökön Bécsben az EBESZ Parlamenti Közgyűlése téli ülésének margójára egy kísérőrendezvényt tartottak, amelyen az ukrán hatóságok képviselői és szemtanúk beszéltek az orosz fogságban lévő ukrán gyerekek és nők borzalmairól.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740168180
[modified] => 1740128732
)
[title] => Az EBESZ Parlamenti Közgyűlése ismertette az orosz fogságban élő nők és gyerekek helyzetét
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=233108&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 233108
[uk] => 233077
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 233078
[image] => Array
(
[id] => 233078
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[original_lng] => 316766
[original_w] => 1080
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[width] => 1080
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[width] => 1080
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[width] => 1080
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1740121533:12
[_thumbnail_id] => 233078
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2167
[_oembed_863cda59ab37573ac13e4d4c313f64e2] =>
British prisoner, Shaun Pinner was captured by Russians in Ukraine and forced him to listen to ABBA 24 hours a day 😲https://t.co/BgNwiUEkl3
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vizsgálatot indít az ukrajnai gyerekek kényszeráttelepítésével kapcsolatban a megszállt ukrajnai térségekből Oroszországba – közölte csütörtökön este az osztrák külügyminisztérium. A tájékoztatás szerint az EBESZ 45 tagállama aktiválta az úgynevezett moszkvai mechanizmust, amely független szakértői testület létrehozását irányozza elő a jogsértésekkel kapcsolatos értesülések kivizsgálására, illetve az érintett tagállamok támogatására. „Ausztria határozottan elítéli a gyermekek törvénybe ütköző elhurcolását” – írta Twitter-oldalán az osztrák diplomáciai tárca.
„Oroszország – úgy tűnik – nem ismer határokat neoimperialista hatalmi törekvéseiben: a bucsai barbár háborús bűncselekményektől az áldatlan nukleáris kardcsörtetésen, az energia és éhezés fegyverként való cinikus alkalmazásán át az ukrán társadalom legkiszolgáltatottabb tagjainak, a gyermekek elhurcolásáig” – írta Alexander Schallenberg külügyminiszter.
„Vlagyimir Putyin orosz elnök és csatlósai elfogadhatatlan, nemzetközi jogba ütköző agressziós háborút folytatnak. Megvetendő bűntetteket követnek el” – hangoztatta Schallenberg. Hozzátette: Ausztria az orosz agresszió első napjától fogva Ukrajna oldalán áll.
EU officials: a ?? medical team has been granted access to #Saakashvili. No date yet when they will travel to #Georgia. and this is NOT about a transfer of the former President to Poland or elsewhere.
Annak ellenére, hogy több hete figyelmeztették Oroszország ukrajnai inváziójára, az EBESZ nem tudott kellőképpen reagálni a támadásra: kaotikusan evakuálta nemzetközi személyzetét Ukrajnából anélkül, hogy gondoskodott volna ukrán alkalmazottjairól – számolt be a Politico.
Miközben Oroszország rakétacsapásokat indított Ukrajna csaknem egész területén, nemzetközi megfigyelők százai és az EBESZ ukrán munkatársai kétségbeesetten keresték a választ magas rangú tisztviselőktől, hogy mit tegyenek.
A háború kezdetén az EBESZ-nek 966 nemzetközi megfigyelője és helyi alkalmazottja volt Ukrajna 24 régiójában, valamint Donyeck és Luhanszk megyék ideiglenesen megszállt körzeteiben.
Helga Schmid, az EBESZ főtitkára csak február 24-én este, Bécsben rendelte el a nemzetközi személyzet Ukrajnából való kimenekítését, és utasította főmegfigyelőjét, hogy „ha lehetséges és szükséges, segítse elő a nemzeti misszió tagjainak áthelyezését”.
A szervezetnek nem volt támadás esetére terve, és a evakuálható alkalmazottak számát korlátozó szabályok 478 ukrán alkalmazott és családtagjaik életét veszélyeztették – közölte a Politico.
A szervezetlen evakuálás során kialakult káosz oda vezetett, hogy 43 golyóálló Toyota és Nissan gépjármű valamint számos bizalmas adat került az oroszok kezébe.
Egy egykori alkalmazott számára ez a káosz végzetes volt. Március 1-jén Marina Fenina az orosz csapatok által végrehajtott ágyútámadás során halt meg Harkivban.
Legkevesebb hat helyi EBESZ-alkalmazottat vettek őrizetbe a kelet-ukrajnai, orosz ellenőrzés alatt álló Donyeck és Luhanszk megyékben feltételezett kémkedés és hazaárulás miatt. Hárman jelenleg is őrizetben vannak, fiktív vádakkal gyanúsítják őket, amelyek súlyos ítéleteket vagy esetleg halálbüntetést helyeznek kilátásba.
Ezeken a területeken több tucat ember fél elhagyni otthonát, mert attól tart, hogy az utcán elkapják őket, és hasonló sorsra jutnak, vagy erőszakkal besorozzák őket az orosz fegyveres erőkbe.
Tizennégy órával az első orosz rakétatámadást követően evakuálási parancsot adtak ki a speciális misszió 488 nemzetközi tagja számára. Konvojban tervezték kimenekíteni őket.
A közép- és kelet-ukrajnai alkalmazottak Nyugat-Ukrajnába utaztak, Moldován és Románián keresztül hagyták el az országot. A Donbászban állomásozó alkalmazottak, beleértve annak ideiglenesen megszállt területeit is, Oroszországon keresztül Törökországba utaztak. A nemzetközi misszió összes tagjának kimenekítésére Ukrajnából 10 napra volt szükség.
Az EBESZ evakuálási tervében viszont nem szerepelt a 478 nemzeti alkalmazott kimenekítése Ukrajnából. Bécsben az ukrán misszió néhány tagjával közölték, hogy megpróbálhatják követni a nemzetközi konvojokat saját járműveikkel, de a határátkeléshez való segítségnyújtás garanciái nélkül.
Az EBESZ kijelentette, a szabályok értelmében a helyi alkalmazottaknak hivatalosan tilos csatlakozniuk az evakuáláshoz és elhagyni hazájukat, még támadás esetében sem.
Ráadásul az EBESZ szerződést bontott az ukrán alkalmazottjaival, bár márciusban ígéretet tett ezek további egy évre való meghosszabbítására.
Ezt az EBESZ azzal indokolta, hogy aggódott amiatt, hogy munkájuk miatt célpontokká válhatnak.
Az EBESZ magas rangú tisztviselője elmondása szerint „a nemzeti személyzettel kötött szerződések felbontása az oroszok által ellenőrzött területeken „rendkívül nehéz döntés” volt, de hozzátette, hogy ezt az EBESZ-t ért fenyegetéseket követően elővigyázatossági intézkedésként tették meg”.
Április 28-án az EBESZ bejelentette, „konzerválja” speciális misszióját Ukrajnában, csak a törzscsoportot tartja meg a misszió teljes bezárásáig még ebben az évben.
[type] => post
[excerpt] => Annak ellenére, hogy több hete figyelmeztették Oroszország ukrajnai inváziójára, az EBESZ nem tudott kellőképpen reagálni a támadásra: kaotikusan evakuálta nemzetközi személyzetét Ukrajnából anélkül, hogy gondoskodott volna ukrán alkalmazottjairól.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1655065440
[modified] => 1655058756
)
[title] => Politico: Az EBESZ-nek nem sikerült az evakuálás Ukrajnából: a külföldieket elszállította, az ukránokkal szerződést bontott
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=106523&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 106523
[uk] => 106463
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 106467
[image] => Array
(
[id] => 106467
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211.jpg
[original_lng] => 147918
[original_w] => 1384
[original_h] => 927
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211-768x514.jpg
[width] => 768
[height] => 514
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211-1024x686.jpg
[width] => 1024
[height] => 686
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211.jpg
[width] => 1384
[height] => 927
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211.jpg
[width] => 1384
[height] => 927
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/m4ynxetzjr-bigjpg8d9b751795de566795381e90de150211.jpg
[width] => 1384
[height] => 927
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1655047957:12
[_thumbnail_id] => 106467
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4264
[_oembed_0ab2185d28da376a7c87746dffda4506] =>
The damage to the ?? ecology caused by russia is estimated at $35.3 billion. Millions of hectares of nature preserves are under threat.Article 55 of the Protocol I prohibits waging war VS the natural environment by way of reprisals, but russia doesn’t care.#tribunal4russia 11/13
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szakértői jelentése szerint „világosan látszik”, hogy az oroszok Ukrajnában megsértették a nemzetközi humanitárius jogokat. A jelentés olyan eseteket részletezett, amely az EBESZ szerint háborús bűnnek is minősülhet.
A jelentésben azt írják, „hiteles bizonyítékokat találtak arra utalóan, hogy még a legalapvetőbb emberi jogok (élethez való jog, a kínzás és megalázó bánásmód tilalma)” megsértését is elkövette az orosz fél. A 110 oldalas jelentés célzott gyilkosságokról, kínzásokról, elhurcolásokról is ír, több helyen fényképekkel igazolva az eseteket. Mint írják, az orosz erők bizonyítottan visszaéltek a Vöröskereszt emblémájának, ukrán egyenruháknak, zászlóknak a használatával, illetve még az EBESZ szimbólumait is használták előnyök megszerzésére.
A jelentés kitér egy ukrán tolmács esetére is, akit kilenc napig tartottak fogságban egy jeges pincében, ahol többször megverték vasrúddal, illetve elektromos árammal kínozták és éheztették, majd egy színlelt kivégzést rendeztek meg neki. A jelentés a háború kezdetétől az április 1-ig terjedő incidensek vizsgálata után számolt be több, erősen gyanúsan háborús bűnnek tekinthető esetről: a jelentés nem foglalja magában például a bucsai mészárlást vagy a kramatorszki vasútállomás bombázását.
A jelentés azt is megjegyzi, hogy ukrán és orosz oldalról is történtek jogsértések, azonban hozzáteszi, hogy „az Oroszország által elkövetett jogsértések jellegüket és mértéküket tekintve is sokkal nagyobbak”.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szakértői jelentése szerint „világosan látszik”, hogy az oroszok Ukrajnában megsértették a nemzetközi humanitárius jogokat. A jelentés olyan eseteket részletezett, amely az EBESZ szerint háborús bű...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1649944320
[modified] => 1649935675
)
[title] => EBESZ: Az oroszok bizonyítottan megsértették az emberi jogokat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=98699&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98699
[uk] => 98691
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 98692
[image] => Array
(
[id] => 98692
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg
[original_lng] => 96374
[original_w] => 1200
[original_h] => 650
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-300x163.jpg
[width] => 300
[height] => 163
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-768x416.jpg
[width] => 768
[height] => 416
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1-1024x555.jpg
[width] => 1024
[height] => 555
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 650
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 650
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/0-1-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 650
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1649924876:12
[_thumbnail_id] => 98692
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3364
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_49c48b62b51476e234d8dc014b4d887b] => {{unknown}}
[_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] =>
[_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1653385764
[_oembed_7eedcefdb22fa6ef05a0e5b6585f488b] =>
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L