Összefognak a Szilícium-völgy milliárdosai, hogy méltó módon megemlékezzenek a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt, ukrán menekült, Irina Zaruckáról, és elősegítsék, hogy emléke soha ne merülhessen feledésbe. Eoghan McCabe, az Intercom vezérigazgatója és alapítója 500 ezer dollárt ajánlott fel annak, aki Irina Zarucka emlékére az arcképét falfestmények formájában megörökíti az Egyesült Államok nagyvárosainak épületein.
„500 ezer dolláros támogatást kínálok, 10 ezer dolláros résztámogatások formájában, hogy Zarucka arcát festhessék fel kiemelt helyeken amerikai városokban” – írta McCabe, akinek bejegyzése felkeltette a techmilliárdos, Elon Musk figyelmét is. A SpaceX vezérigazgatója egymillió dolláros hozzájárulást ajánlott fel az akcióhoz. Musk korábban megszólalt Zarucka meggyilkolásával kapcsolatban, kiemelve a gyilkosság médiaközvetítését és a közvélemény reakcióit.
I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Elon Musk felajánlását később az ismert influenszer, Andrew Tate is követte, és X-oldalán jelezte: ő is egymillió dollárral kíván hozzájárulni a kezdeményezéshez. Egy, a kampánnyal együtt dolgozó, anonimitást kérő forrás a Fox News Digitalnak elmondta, hogy
jelenleg több mint ezer művésszel tárgyalnak országszerte, és keresik a megfelelő helyszíneket a festmények számára. Emellett plakátkampányokat is terveznek a nagyvárosokban. Az említett forrás szerint McCabe-et az motiválta, hogy a meggyilkolt lány életét ne felejtsék el, és ne hagyják figyelmen kívül a mainstream médiában, miután életét ilyen brutális módon elvették. A forrás emellett a baloldali politikák kudarcaira is utalt.
Eoghan McCabe autor del graffiti.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Zarucka 2022 augusztusában érkezett az Egyesült Államokba, hogy elmeneküljön az orosz–ukrán háború szörnyűségei elől. A fiatal ukrán lány a gyilkosság órájában charlotte-i vonaton utazott, amikor egy mögötte ülő vörös kapucnis férfi felállt és többször megszúrta. A merénylőt – Decarlos Brownt, aki korábban már 14 alkalommal volt letartóztatásban – a támadás után rövid időn belül elfogták, és elsőfokú gyilkosság vádjával állították bíróság elé.
Donald Trump amerikai elnök elítélte a gyilkosságot, és a közösségi médiában terjedő videót horrorisztikusnak nevezte. Kérdőre vonta a bíróságokat, miért engedték korábban szabadon az elkövetőt annak ellenére, hogy hosszú bűnügyi múltja van.
„Láttam azt a szörnyű videót, amelyen egy gyönyörű, fiatal ukrán menekült látható, aki az ukrajnai kegyetlen háború elől menekült Amerikába, és ártatlanul utazott a metróval Charlotte-ban, Észak-Karolinában, ahol egy elmebeteg őrült brutálisan rátámadt. A tettes egy jól ismert, hivatásos bűnöző volt, akit korábban már 14 alkalommal letartóztattak, és készpénz nélküli óvadék ellenében szabadon engedtek januárban. Mi a fenét keresett a vonaton és az utcán? Az ilyen bűnözőket be kell zárni” – jelentette ki Trump, aki a halálbüntetés kiszabását is szorgalmazta a tettes ellen.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Az egyik lerombolt borogyankai ház oldalán található falfestmény lett a témája annak a bélyegnek, amelyet az ukrán posta a háború kitörésének évfordulójára bocsátott ki. Az alkotás Benksy angol underground művész graffitije. Benksy minden társadalmilag fontos eseményt megörökít, nem hagyhatta figyelmen kívül az Ukrajnában zajló háborút sem. Az új bélyeg bemutatására a Kárpátaljai Művészeti Akadémián került sor.
Banksy kiléte nem nyilvános, valódi neve nem ismert, ugyanakkor művészi álnéven vezető biennálék és aukciók résztvevője. A most kibocsátott bélyeg már a 14. a háború kezdete óta, Ukrajna legyőzhetetlenségét szimbolizálja – mondta Szerhij Kalij, az Ukrposta Kárpátaljai Igazgatóságának vezetője.
https://youtu.be/BPychPWOeUQ
[type] => post [excerpt] => Az egyik lerombolt borogyankai ház oldalán található falfestmény lett a témája annak a bélyegnek, amelyet az ukrán posta a háború kitörésének évfordulójára bocsátott ki. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1677334200 [modified] => 1677333654 ) [title] => Ungváron is bemutatták a háború kitörésének évfordulójára készült legújabb postabélyeget (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=138072&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 138072 [uk] => 138262 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 138073 [image] => Array ( [id] => 138073 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg.jpg [original_lng] => 748909 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/belyeg.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1677326327:13 [_oembed_caccc42ec1e39270b68a436c5f7b0c96] => [_oembed_time_caccc42ec1e39270b68a436c5f7b0c96] => 1677326344 [_thumbnail_id] => 138073 [_edit_last] => 13 [views_count] => 3454 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_94e5f79469f12e2537d5c61ce9b69912] => {{unknown}} [_algolia_sync] => 1202872532001 [_oembed_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] =>
I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
Vlagyimir Ovcsinnyikov orosz nyugdíjas több mint 20 éve falfestményekkel tiltakozik a szovjet és az oroszországi elnyomással szemben, az elmúlt hónapokban pedig több alkotásával az Ukrajna ellen indított háború ellen emelte fel a hangját, ami miatt az orosz törvényekkel is meggyűlt a baja.
Ovcsinnyikov a Moszkvától mintegy száz kilométerre fekvő Borovszkban él. Márciusban, egy hónappal Ukrajna megtámadása után az ukrán lobogó színeit, kék-sárga ruhát viselő lányt festett a falra, aki felé bomba zuhan. A kép alá öles betűkkel azt írta: ÁLLJ!
A falfestménnyel a 84 éves művész a rendőrök figyelmét is magára vonta; a jelenleg hatályos törvények szerint ugyanis Oroszországban büntetendő az ukrajnai „különleges katonai művelettel” szembeni bármilyen ellenállás.
„A rendőrség szerint ez lejáratja a hadseregünket” – mondta a Reuters hírügynökségnek Ovcsinnyikov.
A hatóságok először átfestették a falon díszelgő festményt, valamint 35 ezer rubelnyi (209 ezer forint) büntetést szabtak ki rá.
Ovcsinnyikov azonban nem hagyta magát: válaszul újabb freskót festett, melyen a bezumije (őrület) felirat állt, de a cirill ábécé helyett a latin ábécé Z betűjét használta, amely a háború jelképévé vált.
A hatóságok ezt is lefestették. Ovcsinnyikov ezután a pozor (szégyen), a fiaskó, valamint a basta (elég) szót festette az immáron többszörösen lemázolt falra, mindegyik szóban latin Z betűt használva. A rendőrség ezt is átfestette, a hatóságok és a művész között zajló macska-egér játék pedig már hónapok óta színesíti a 12 ezer lakosú kisváros életét.
A nyugdíjas művész elnyomás elleni tiltakozásának eredete generációkra nyúlik vissza: nagyapját 1919-ben a bolsevikok lőtték agyon, édesapját pedig 1937-ben, a sztálini tisztogatások idején letartóztatták és internáló táborba hurcolták.
Ovcsinnyikov ugyanakkor nem csak freskókkal tiltakozik az elnyomás ellen. 2017-ben elérte, hogy a hatóságok emléket állítsanak Borovszkban a szovjet önkényuralom és diktatúra áldozatainak, az emlékkövet pedig az Oroszország északi részén fekvő Szoloveckij-szigetekről szállítottak a településre, ahol az első Gulag-tábor működött a Szovjetunióban.
„A politikai elnyomás és a téma tabusítása, a történelmi emlékezet eltörlése egy és ugyanaz, mint amit ma Ukrajnával csinálnak” – magyarázta Ovcsinnyikov.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A felirat szerint a helyszín az ukrajnai Kijev régióban található Borodjanka városában található.
A jelentések szerint két másik falfestményt is láttak a közelben − az egyik egy Vlagyimir Putyin orosz elnökre hasonlító férfit ábrázol, aki egy kisfiúval dzsúdómeccset vív, a másik pedig két gyereket, akik egy fém tankcsapdát használnak hintaként.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Ausztria fővárosában szerdán került sor a The Stripes of Freedom falfestmény hivatalos megnyitójára, melynek célja, hogy megmutassa, Ukrajna része az Európai Unió közösségének.
A hírt az Ukrinform ausztriai munkatársa közölte.
A falfestmény Nyikita Kravcov ukrán és Vincent Parrono francia festő műve.A művészek újraértelmezték Gustav Klimt híres női portréit, hogy tisztelegjenek Ausztria legnagyobb művésze előtt. Egyúttal ukrán és európai jelképekkel egészítették ki a művet a közös múlt tükrözése érdekében.
Ez az első az öt falfestmény közül a The Wall projekt részeként, amelyet az Ukrán Intézet és a Port Ügynökség valósít meg Ukrajna Külügyminisztériumának támogatásával. A bécsi projekt a CalleLibre – Osztrák Utcaművészeti Fesztivál együttműködésével és Ukrajna Osztrák Köztársasági nagykövetségének támogatásával valósult meg.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
A festményt Balla Zsolt fotóriporter egy, az ukrajnai háború kitörése utáni napokban készített képe alapján álmodták falra az alkotói s Budapesten az erzsébetvárosi Klauzál utcában látható.
A festmény gyermekeikkel a háború elől menekülő anyákat ábrázol. Bár az alkotók magán a képen nem pontosították, hogy melyik háború elől menekülnek a rajta látható emberek, az kiderült, hogy a kép alapját Balla Zsolt fotóriporter egyik fotója adta, amit Tiszabecsnél készített, néhány nappal azután, hogy Oroszország rátámadott Ukrajnára.
A képet a tűzfalra Bruszkó László tervei alapján a NeoPaintworks festette fel.
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.