Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjI0Nzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 257076
[content] =>
Október 5-én hálaadó istentiszteletre gyűlt össze az Izsnyétei Református Gyülekezet, hogy köszönetet mondjanak Istennek a templom külső és belső megújulásáért. Az ünnepi alkalmon a helyi gyülekezet tagjai mellett számos meghívott vendég is részt vett, közösen adva hálát a megvalósult felújításért.
Az istentisztelet a 84. zsoltár éneklésével kezdődött, amely alatt a lelkészek és a szolgálattevők bevonultak a templomba. Máté Richárd, a gyülekezet lelkipásztora köszöntéssel nyitotta meg az alkalmat, majd a hittanos gyermekek versekkel üdvözölték az ünneplő közösséget.

Fotók: Kovács Elemér
A hálaadás jegyében csendült fel a 105. zsoltár, majd Tóth László esperes mondott fohászt és imádságot. Az igehirdetés szolgálatát Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke végezte, aki a hirdetett igében Isten áldásának és hűségének üzenetét hangsúlyozta. A püspöki igehirdetést követően Máté-Kopasz Krisztina kántor előadásában egy szívhez szóló ének hangzott el.
Az ünnepségen több vendég is köszöntötte a gyülekezetet. Szólt Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület világi főjegyzője, dr. Hadnagy István egyházmegyei gondnok, valamint Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. Köszöntőt mondott Turjanica Ivan, a Gorondi kistérség polgármestere és Orosz János, Izsnyéte elöljárója is. A megjelent lelkipásztorok igei üzenetekkel köszöntötték az ünneplőket, majd felolvasták a szendrői testvérgyülekezet üdvözletét is.
Az istentisztelet egyik legmeghatóbb része az volt, amikor Máté Richárd lelkipásztor felidézte a gyülekezet és a templom több évszázados történetét. Elmondta, hogy az Izsnyétei Református Gyülekezet már az 1500-as évek végén létezett, s temploma az idők során többször is megújult. A mostani, 1907-ben épült templom az elmúlt két évben teljes körű felújításon esett át.
A munkálatok során három ütemben újult meg az épület: előbb a tető és a torony, majd a külső falak, végül a belső tér. Új burkolat, padló, ajtók, csillárok és elektromos hálózat készült el, a régi padok megújultak, a falak újrafestése pedig új életet adott a templombelsőnek. A lelkipásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal vagy kétkezi munkájukkal hozzájárultak a felújításhoz. Külön háláját fejezte ki Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Gustav Adolf Werk segélyszervezetnek, a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, valamint a Beregi Református Egyházmegyének. A lelkipásztor beszédében külön kiemelte, hogy a munkálatokat a helyi gyülekezet tagjai végezték el.
A felújítás során a templom falába időkapszula is került, üzenetként a jövő nemzedékek számára, amelyben a gyülekezet megvallotta, hogy minden elvégzett munka Isten dicsőségét szolgálja. A lelkipásztor felolvasta az 1917-ben, a reformáció 400. évfordulóján írt imádságot is, amelyben a hívők hűséget fogadtak hitük és egyházuk iránt.
A bibliaórás közösség rövid köszöntése után a Himnusz hangzott fel, majd Zán Fábián Sándor püspök áldásával zárult az ünnepi alkalom. Az eseményt szeretetvendégség zárta.
(LI/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Október 5-én hálaadó istentiszteletre gyűlt össze az Izsnyétei Református Gyülekezet, hogy köszönetet mondjanak Istennek a templom külső és belső megújulásáért. Az ünnepi alkalmon a helyi gyülekezet tagjai mellett számos meghívott vendég is részt ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1759865700
[modified] => 1759857849
)
[title] => Hálaadó istentisztelet a megújult izsnyétei református templomban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=257076&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 257076
[uk] => 257282
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 257091
[image] => Array
(
[id] => 257091
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n.jpg
[original_lng] => 625902
[original_w] => 1600
[original_h] => 1067
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/560188982-1226253549527278-138349850911811174-n.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1759989053:8
[_thumbnail_id] => 257091
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1302
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4182f19eb752256b663b128a47a95fea] =>
[_oembed_time_4182f19eb752256b663b128a47a95fea] => 1759839547
[_oembed_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] =>
[_oembed_time_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] => 1759839547
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1759839548
[_oembed_38ac3b2865114f3295c83a0a5dd47889] =>
[_oembed_time_38ac3b2865114f3295c83a0a5dd47889] => 1759839548
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 431525136001
[_oembed_ab96f9e1df2b3d291c77ae3efb2b02c8] =>
[_oembed_time_ab96f9e1df2b3d291c77ae3efb2b02c8] => 1762634601
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 854
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => vallás
)
[tags] => Array
(
[0] => 247
[1] => 58697
[2] => 2559275
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felújítás
[1] => istentisztelet
[2] => Izsnyéte
)
)
[1] => Array
(
[id] => 250337
[content] =>
Nyár végén kezdődik a Keleti pályaudvar négy hétig tartó felújítása, melynek során megújul Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja.
Az augusztus 25-től szeptember 20-ig tartó munkálatok a nemzetközi vasútközlekedést is érinti. Az ukrán vasútársaság, az UZ már ki is adta közleményét, hogy a változások két, Ukrajnában is közlekedő vonatot is érintenek majd, így azok menetrendje is módosul.

A Budapest–Kijev járat a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkezik majd és onnan is indul visszafelé, míg a Csap–Bécs vonalon közlekedő járat Budapesten csak a Kelenföldi pályaudvaron áll meg.
Az ukrán vasúttársaság még arra is felhívta az utasok figyelmét, hogy a Kelenföldi pályaudvaron és a Nyugati pályaudvaron jó a közlekedés, különös tekintettel a 4-es és 3-as metróra. Ahogy a Keleti pályaudvar felújításáról szóló közleményében a MÁV, úgy az UZ is azt kérte utasaitól, hogy figyeljék a változásokat és tájékozódjanak a jegyvásárlás előtt.
[type] => post
[excerpt] => Nyár végén kezdődik a Keleti pályaudvar négy hétig tartó felújítása, melynek során megújul Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754477280
[modified] => 1754473850
)
[title] => A Keleti pályaudvar javítása miatt változott a Budapest felé tartó nemzetközi vonatközlekedés
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250337&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250337
[uk] => 250299
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250300
[image] => Array
(
[id] => 250300
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22.png
[original_lng] => 813170
[original_w] => 1020
[original_h] => 573
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22-768x431.png
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22.png
[width] => 1020
[height] => 573
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22.png
[width] => 1020
[height] => 573
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22.png
[width] => 1020
[height] => 573
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/image-22.png
[width] => 1020
[height] => 573
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1754463051:12
[_thumbnail_id] => 250300
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2233
[_oembed_20aa67c46c266be4430ae7e0d4f6d363] =>
[_oembed_time_20aa67c46c266be4430ae7e0d4f6d363] => 1754466486
[_oembed_c59124c05634f2e54189ab1c8433209f] =>
[_oembed_time_c59124c05634f2e54189ab1c8433209f] => 1754466486
[_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] =>
[_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1754466486
[_oembed_71efa2a7b168eb06b56cc3fd0b43f776] =>
[_oembed_time_71efa2a7b168eb06b56cc3fd0b43f776] => 1754466486
[_oembed_7f3771a881d8c612037fb101abcc4b2a] =>
[_oembed_time_7f3771a881d8c612037fb101abcc4b2a] => 1754466487
[_algolia_sync] => 307497906001
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1757061257
[_oembed_4eda9321084785ee140a2f567dddd3a1] =>
[_oembed_time_4eda9321084785ee140a2f567dddd3a1] => 1757423193
[_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] =>
[_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1758279956
[_oembed_beefc5c890a1c7b08db3380d10bceda5] =>
[_oembed_time_beefc5c890a1c7b08db3380d10bceda5] => 1759224997
[_oembed_b0790cfe55f98ec8adb449129e333971] =>
[_oembed_time_b0790cfe55f98ec8adb449129e333971] => 1759229947
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1761212784
[_oembed_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] =>
[_oembed_time_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] => 1761391830
[_oembed_102f7237b1d471dc8ca1b2daaa7931b8] =>
[_oembed_time_102f7237b1d471dc8ca1b2daaa7931b8] => 1762971956
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1860
[1] => 247
[2] => 33665
[3] => 48700
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Budapest
[1] => felújítás
[2] => Keleti pályaudvar
[3] => vonatközlekedés
)
)
[2] => Array
(
[id] => 248900
[content] =>
Svájcban 1847-ben dörögtek utoljára fegyverek, és akkor is már csak egy kisebb polgárháború keretében. Az alpesi országot szigorúan semleges politikája óvta meg mindkét világháborútól, noha akkor sem volt garancia arra, hogy ne érje támadás, főként Németország részéről.
Svájc arra törekszik, hogy újjáéleszti a háborús bunkerek rendszerét, amelyek közül sok kihasználatlanul áll, és omlik-romlik évtizedek óta. A bennük elhelyezett fegyverzet is korszerűtlenné vált.

A hadsereg felkérte a technológiai cégeket, kutatókat és startupokat, hogy innovatív és olcsó megoldásokkal segítsenek modern védelmi központokká alakítani ezeket a kis háborús fészkeket. A svájci haderő az ukrajnai háborút követő fokozott biztonsági aggályok miatt stratégiai szerepet szán a védelmi pontoknak, noha a mintegy 8 000 bunker közül jó pár még 1886-ban épült.
A békés kis ország nem is olyan gyönge, mint amilyennek elsőre gondolnánk
Svájc rendelkezik Európa legjobban szervezett milíciarendszerű hadseregével. A Schweizer Armee békeidőben nagyjából 23–25 ezer főből áll, de mozgósítás esetén a tartalékosok akár 150–170 ezerre is duzzaszthatják a haderőt. A katonai kiképzés után a leszerelők gépfegyvert is hazavihetnek.
A tavalyi védelmi költségvetés mintegy 7 milliárd dollár volt, ami a GDP 0,8%-át teszi ki, de rövidesen 1%-ra emelik. A svájci hadsereg jelentős beruházásokat indított modernizációs célokkal: fejlett drónvédelemmel, Patriot légvédelmi rakétákkal, amelyekhez hamarosan az amerikai F-35A Lightning II vadászgépek csatlakoznak.

A légierő és a légvédelem fejlesztése prioritás, mert szárazföldön az ország nehezen támadható és járható, és emellett rengeteg természetes csapdát tartogat az agresszor számára.
Noha Svájc hivatalosan semleges állam, régóta együttműködik a NATO-val, az 1996-ban létrejött Partnerség a Békéért (PfP) program keretében. Svájc is részt vesz közös gyakorlatokban, válságkezelési és békefenntartó műveletekben, valamint katonai kiképzési projektekben.
Svájc ezen túl részt vesz olyan nemzetközi missziókban is (pl. Koszovóban), amelyek NATO-parancsnokság alatt zajlanak, de békefenntartó jellegűek, összhangban a svájci semlegességi elvekkel.
Esetleges támadás esetén a haderő tekintélyes részét ezekben a védett létesítményekben kellene elhelyezni és megfelelő ütőképességgel ellátni
A bunkerek rendszere eredetileg stratégiai fontosságú helyek, így a Gotthard vasútvonal és az alpesi hágók védelmére épült. Bár sok bunkert egykor fejlett védelmi rendszerekkel szereltek fel a szovjet rakétafenyegetés elleni védelem érdekében, a hidegháború után használatuk visszaszorult.

A költségvetési megszorítások és a változó védelmi prioritások miatt sok helyszínt el is adtak civileknek. Lett belőlük sajtpince, művészeti galéria, adattároló központ, némelyiket pedig kriptovaluták biztonsági termeivé alakították át, például a „Fort Knoxot” Bern kantonban.
Egyes kantonokban a polgári óvóhelyeket átalakítottak a migránsok ideiglenes szállásává.
A svájci hadsereg azonban az ukrajnai agresszió után 2023-ban leállította bunkerek értékesítését, és inkább azt vizsgálta, hogyan lehetne a legjobban újrahasznosítani őket. „Ki kell használnunk, amink van” – mondta a döntésről Thomas Süssli, a svájci hadsereg vezérkari főnöke.

„A katonai fenyegetések jellege megváltozott. A bunkerek rosszul vannak elhelyezve, és a bennük lévő fegyverek csak rövid ideig tartanak ki” – tette hozzá a főparancsnok. A védőpontokat nehezen támadható védelmi csomópontokká alakítják át a legmodernebb technológia segítségével, miközben a korszerűsítések költséghatékonyak lesznek, és minimális személyzetet igényelnek.
A Svájci Technológiai és Fegyveres Erők Társasága szeptember közepén innovációs napot tervez, ahol további részleteket fognak bemutatni, és a résztvevők is bemutathatják ötleteiket, nem csak a honvédelem ágazataiból.
[type] => post
[excerpt] => Svájcban 1847-ben dörögtek utoljára fegyverek, és akkor is már csak egy kisebb polgárháború keretében. Az alpesi országot szigorúan semleges politikája óvta meg mindkét világháborútól, noha akkor sem volt garancia arra, hogy ne érje támadás, főkén...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753214640
[modified] => 1753147303
)
[title] => Készül Svájc: helyrepofozzák az ósdi bunkereket és erődöket
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248900&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248900
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 248901
[image] => Array
(
[id] => 248901
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker.webp
[original_lng] => 288008
[original_w] => 1366
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker.webp
[width] => 1366
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker.webp
[width] => 1366
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/bunker.webp
[width] => 1366
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753136507:12
[_thumbnail_id] => 248901
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1633
[_oembed_3ffb1159bd3c207a64e1c7d6e740f198] =>
[_oembed_time_3ffb1159bd3c207a64e1c7d6e740f198] => 1753136508
[_algolia_sync] => 278022223001
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1753204194
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 670369
[1] => 247
[2] => 6219
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bunkerek
[1] => felújítás
[2] => Svájc
)
)
[3] => Array
(
[id] => 237597
[content] =>
A Cseh Köztársaság az Ukraine Facility program részeként 100 millió eurót (107 millió dollárt) fektet be kórházak felújításába, hat projekt finanszírozásáról már megállapodás született – jelentette be szerdán Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Ljasko azt írta: „Csehország az Ukraine Facility program keretében potenciálisan készen áll Ukrajna 7 megyéjében 13 kórház korszerűsítésének a finanszírozására. A mai napig 6 projekt finanszírozásáról született előzetes megállapodás, összesen több mint 100 millió euró értékben.”
A támogatásban részesülő intézmények között vannak a következők: a háborús veteránok és a represszió áldozatainak Jurij Lipa Lemberg Megyei Kórháza – 35,27 millió euró (38,07 millió dollár); a háborús veteránok Rivne Megyei Kórháza – 18,9 millió euró (millió dollár); Voliny Megyei Klinikai Kórház – 4,31 millió euró (20,4 millió dollár); Krivij Rih-i 5. sz Városi Kórház – 16,57 millió euró (17,89 millió dollár); Dnyiprói 16. sz. Városi Klinikai Kórház – 14,93 millió euró (16,12 millió dollár); Kijev Megyei Gyermekkórház – 10,27 millió euró (11,09 millió dollár).
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Cseh Köztársaság az Ukraine Facility program részeként 100 millió eurót (107 millió dollárt) fektet be kórházak felújításába, hat projekt finanszírozásáról már megállapodás született – jelentette be szerdán Viktor Ljasko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743619500
[modified] => 1743615500
)
[title] => Csehország 107 millió dollárt fektet be ukrán kórházak felújításába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=237597&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237597
[uk] => 237607
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 237598
[image] => Array
(
[id] => 237598
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko.jpg
[original_lng] => 22892
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/ljasko.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1743605837:8
[_thumbnail_id] => 237598
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2318
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1743604706
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1743604706
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1743604706
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1743604706
[_algolia_sync] => 1203131612001
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1744303568
[_oembed_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] =>
[_oembed_time_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] => 1744653891
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748273838
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748448699
[_oembed_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] =>
[_oembed_time_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] => 1748448699
[_oembed_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] => Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAV pic.twitter.com/jgsjFGWldM
— Koninklijk Huis (@koninklijkhuis) June 5, 2025
[_oembed_time_220b79fdb3ed61af3938951706cc941c] => 1750166192
[_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] =>
[_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1750406843
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1751195067
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751826822
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1753277805
[_oembed_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] =>
[_oembed_time_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] => 1754510829
[_oembed_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] =>
[_oembed_time_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] => 1755334642
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1755334642
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1756965912
[_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] =>
[_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1756965912
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1756965913
[_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] =>
[_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1758112155
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1758112155
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1758634814
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759809163
[_oembed_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] =>
[_oembed_time_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => 1759809163
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761305355
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761393113
[_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] =>
[_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1762356055
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763300298
[_oembed_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] =>
[_oembed_time_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => 1763841925
[_oembed_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] =>
[_oembed_time_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => 1763841925
[_oembed_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] =>
[_oembed_time_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => 1763841925
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 594
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Egészség
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3722
[1] => 247
[2] => 251
[3] => 1686
[4] => 16455
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csehország
[1] => felújítás
[2] => támogatás
[3] => ukrán egészségügy
[4] => ukrán kórházak
)
)
[4] => Array
(
[id] => 235596
[content] =>
A nemzeti ünnepünk előestéjén átadták a részlegesen felújított Beregrákosi Gimnázium tornatermét. A felújítási munkálatokat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta, a közreműködő szervezet pedig a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány volt, akik vállalták, hogy a felhasználható 1,8 millió forintból teljesen kicserélik a terem padlózatát, szigetelik a falakat és újrafestik, valamint elhelyeznek egy légkondicionáló berendezést annak érdekében, hogy ne jelenhessen meg ismét a korábban nagy problémát jelentő penész a teremben. Gulácsy Géza a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy minden felújítás fontos, de még fontosabb, hogy a felújított tereket élettel töltsük meg. Tóth Tünde a felújítást végző alapítvány vezetője a projekt bemutatását követően kiemelte, fontosnak tekintik azt, hogy Kárpátalján támogatni tudják a magyar tannyelvű oktatást ilyen és ehhez hasonló felújítások és eszköztámogatások által is. A Beregrákosi Gimnázium vezetősége és a tanári kar elkötelezett az oktatási és tanulási környezet folyamatos fejlesztése iránt. Ennek jegyében kiemelt prioritásként kezelték a tornaterem felújítását, melynek célja a diákok testi és mentális egészségének támogatása, valamint a sportolási lehetőségek bővítése. Minden fejlesztés fontos a közösségeink számára, az pedig hogy a magyar tannyelű iskolánkat támogatják külön öröm számunkra, mondta köszöntő beszédében Vaszil Kostura, a Nagylucskai kistérség polgármestere, aki továbbá kiemelte, hogy fontos a kistérségen belül is az együttműködés a nemzetiségek között, amire jó példa ez a fejlesztés is. Az iskola annak ellenére, hogy negatív tendenciát mutat a diáklétszámot tekintve, jó eredményeket ér el mind kistérségi, mint pedig megyei szinten. Az átadót követően a megjelent vezetők egyetértettek abban, hogy a továbbiakban is keresni fogják a közös fejlesztési lehetőségeket és forrásokat, annak érdekében, hogy a magyar nyelvű oktatás a későbbiekben is biztosítva legyen a Nagylucskai Kistérségben.
[type] => post
[excerpt] => A nemzeti ünnepünk előestéjén átadták a részlegesen felújított Beregrákosi Gimnázium tornatermét.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1742138580
[modified] => 1742149963
)
[title] => Magyar kormánytámogatásból újult meg a Beregrákosi Gimnázium tornaterme (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=235596&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235596
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 235597
[image] => Array
(
[id] => 235597
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23.jpg
[original_lng] => 93395
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1-23.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1742142763:5
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742131019
[_thumbnail_id] => 235597
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2157
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9562e4f7c5a275b8d9a96c17fa111049] =>
[_oembed_time_9562e4f7c5a275b8d9a96c17fa111049] => 1742133167
[_oembed_9951130cb99417b81347ed52f259a182] =>
[_oembed_time_9951130cb99417b81347ed52f259a182] => 1742133167
[_oembed_0b1612bfbbccd61494a47b61a0639899] =>
[_oembed_time_0b1612bfbbccd61494a47b61a0639899] => 1742133167
[_oembed_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] =>
[_oembed_time_59e7cc9874a8c1ab7e4d922d75921739] => 1742142709
[_oembed_0e47676569a87c5462a74757ecbaf3b5] =>
[_oembed_time_0e47676569a87c5462a74757ecbaf3b5] => 1742142709
[_oembed_b4cf07c634fe43f521bb3ac3e52a558d] =>
[_oembed_time_b4cf07c634fe43f521bb3ac3e52a558d] => 1742142709
[_oembed_b9a8f5da1d4239d5367269f841607bae] =>
[_oembed_time_b9a8f5da1d4239d5367269f841607bae] => 1742148549
[_oembed_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] =>
[_oembed_time_994b05b222f3940713dc7bba9516e458] => 1742148549
[_oembed_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] =>
[_oembed_time_402debb4714ffb5d7586931270b4870b] => 1742148549
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1742377829
[_oembed_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] =>
[_oembed_time_3e5738c9d5fa58f2a0e0f7bc4004b15f] => 1742377829
[_oembed_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] =>
[_oembed_time_9c890687110ffb0f577862e0c3f6cc51] => 1742377829
[_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] =>
[_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1742377829
[_oembed_c8c2f031f00f695c6b4e191df61aa60a] =>
[_oembed_time_c8c2f031f00f695c6b4e191df61aa60a] => 1742548927
[_oembed_e653d8086478824900a21bab2ae9f737] =>
[_oembed_time_e653d8086478824900a21bab2ae9f737] => 1742548927
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743098965
[_oembed_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] =>
[_oembed_time_c8505a25a8c8f0120c60702f59e1d70d] => 1743098965
[_oembed_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] =>
[_oembed_time_cf9f8f73d9fb58702dbf224c545609ad] => 1743098965
[_algolia_sync] => 831912068002
[_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
[_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1744533793
[_oembed_aeb3d9e4f248b19ca393bf76485deefc] =>
[_oembed_time_aeb3d9e4f248b19ca393bf76485deefc] => 1744533794
[_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] =>
[_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1744533794
[_oembed_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] =>
[_oembed_time_dc8c4151a402c45c5e3649b85e6fc247] => 1744533794
[_oembed_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] =>
[_oembed_time_c352877a8ab6a1a2b7f4df0576a0bc35] => 1744533794
[_oembed_985c0a3f25fc7bcad54db538b1af09e4] =>
[_oembed_time_985c0a3f25fc7bcad54db538b1af09e4] => 1749570980
[_oembed_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] =>
[_oembed_time_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => 1749570980
[_oembed_faf672a52fbd4d92b2149ecad38129e2] =>
[_oembed_time_faf672a52fbd4d92b2149ecad38129e2] => 1749570980
[_oembed_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] =>
[_oembed_time_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] => 1750510651
[_oembed_437a488ba98f9fbf9291c9657372a68e] =>
[_oembed_time_437a488ba98f9fbf9291c9657372a68e] => 1750510651
[_oembed_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] =>
[_oembed_time_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] => 1753711595
[_oembed_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] =>
[_oembed_time_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => 1753711596
[_oembed_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] =>
[_oembed_time_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] => 1757658764
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759219899
[_oembed_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] =>
[_oembed_time_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] => 1760005154
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1760005154
[_oembed_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] =>
[_oembed_time_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] => 1760005154
[_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
[_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1760005154
[_oembed_1e8f6e559f93c216039d3bed0aef9844] =>
[_oembed_time_1e8f6e559f93c216039d3bed0aef9844] => 1763989562
[_oembed_70d9a664491f137994bfac00bb8a2efe] =>
[_oembed_time_70d9a664491f137994bfac00bb8a2efe] => 1763989562
[_oembed_c0282886cb7c806148d2a9d7c2f4de7c] =>
[_oembed_time_c0282886cb7c806148d2a9d7c2f4de7c] => 1763989562
[_oembed_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] =>
[_oembed_time_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] => 1763989562
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1763989562
[_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] =>
[_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1763989562
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 600
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Oktatás
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 821
[1] => 1784856
[2] => 247
[3] => 4495
[4] => 1030
[5] => 240989
[6] => 1701385
[7] => 142323
[8] => 1271873
[9] => 1784857
)
[tags_name] => Array
(
[0] => átadás
[1] => Beregrákosi Gimnázium
[2] => felújítás
[3] => Gulácsy Géza
[4] => kárpátalja
[5] => Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány
[6] => KMKSZ alelnök
[7] => Magyar Kormány támogatás
[8] => Nemzeti Együttműködési Alap
[9] => tornaterem
)
)
[5] => Array
(
[id] => 228007
[content] =>
2025 folyamán helyreállítják az orosz rakétatámadás következtében megsérült Ohmatdit épületét, és megkezdődik egy újabb innovatív épület építése – tájékoztatott Viktor Ljasko, az ukrán egészségügyi minisztérium vezetője.
„Úgy gondolom, hogy 2025 folyamán teljesen helyreállítjuk az épületet, és megkezdődik egy újabb innovatív épület építése az Ohmatdit területén” – mondta.

Ljasko kijelentette, hogy mai adatok szerint az egészségügyi intézmény teljesen készen áll a 2024–2025 őszi-téli időszakra.
„A sürgős felújítási munkálatokat elvégezték, a kórház működik, orvosi ellátást biztosít. Ez volt a legfontosabb dolog abban,amit meg kellett tenni. A műszaki jelentés elészült, a vészhelyzeti munkák is befejeződtek stb. Következő… megkezdődik az új épület helyreállításának tervezése. Készül egy költségvetési tervdokumentáció, amelynek keretében a Prozorro platformon kiírnak egy pályázatot a teljes helyreállítási munkákra. Nem sürgősségi, hanem helyreállító” – magyarázta a miniszter.
Elmondása szerint jelenleg az épület helyreállítása érdekében az Egészségügyi Minisztérium Ukrajna legjobb tervezői intézményeit vonja be a teljes körű műszaki jelentés elkészítésére.
[type] => post
[excerpt] => 2025 folyamán helyreállítják az orosz rakétatámadás következtében megsérült Ohmatdit épületét, és megkezdődik egy újabb innovatív épület építése – tájékoztatott Viktor Ljasko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735643340
[modified] => 1735611410
)
[title] => Az Egészségügyi Minisztérium közölte, hogy mikor újítják fel az Ohmatdit megrongálódott épületét
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228007&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228007
[uk] => 227903
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 227904
[image] => Array
(
[id] => 227904
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit.png
[original_lng] => 721492
[original_w] => 855
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit-768x429.png
[width] => 768
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit.png
[width] => 855
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit.png
[width] => 855
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit.png
[width] => 855
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ohmatdit.png
[width] => 855
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735604211:12
[_thumbnail_id] => 227904
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2568
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => WE ARE SO BACK
The bells of Notre Dame Cathedral in Paris rang out this morning for the first time today since 2019's fire
The Cathedral reopens with Mass on December 8th pic.twitter.com/roQS22b0t7
— Catholic Arena (@CatholicArena) November 8, 2024
[_oembed_time_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => 1735578084
[_oembed_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] =>
[_oembed_time_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] => 1735578084
[_oembed_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] =>
[_oembed_time_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] => 1735578084
[_oembed_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] =>
[_oembed_time_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] => 1735578084
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742931855
[_algolia_sync] => 1203087162001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 247
[1] => 1168259
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felújítás
[1] => Ohmatdit
)
)
[6] => Array
(
[id] => 221640
[content] =>
A karbantartást követően pénteken megnyitották a kifutópályát az észtországi Emarban. Az észt légierő ideiglenesen a Pärnu repülőteret használó légiközlekedési eszközei most visszatérhetnek Emarba, és folytatják a NATO légvédelmi küldetését – számolt be az ERR, írta a Jevropejszka Pravda.
A felújítás során többek között felújították a 14 éve épített kifutó- és gurulóutakat, valamint új jelöléseket és világítást szereltek fel. Emellett Emarban új vendéglátó komplexum és laktanya is épül.

A javítás költsége körülbelül 18,5 millió euró volt. Januárban az európai védelmi miniszterek informális találkozójának apropóján Hanno Pevkur Észtország védelmi minisztere és Yuriko Backes luxemburgi védelmi miniszter kétoldalú megállapodást írt alá, amelynek értelmében Luxemburg 12 millió eurót különített el az Emari légibázis leszállópályája felújítására.
„A NATO keleti szárnyán a légvédelem rendkívül fontos, és örülök, hogy Luxemburg segítségével jelentősen javíthattuk az Emari légibázis minőségét, jobban szolgálhatjuk saját és szövetségeseink repülőgépeit, és ami a legfontosabb, visszaállítottuk a balti légvédelem küldetését Észtországba” – mondta Pevkur.
A NATO-országok Lettország, Litvánia és Észtország légterében 2004 márciusa óta, a balti országok szövetségbe való felvétele óta rotációs alapon járőröznek. 2004-től a litván Šiauliai légibázisról, 2014-től pedig az észtországi Emari bázisról hajtanak végre járőrözést. Ez év márciusa óta kilenc hónapig, amíg az Emari bázison javítások folytak, a alapmisszió a lettországi Lielvardon volt.
[type] => post
[excerpt] => A karbantartást követően pénteken megnyitották a kifutópályát az észtországi Emarban. Az észt légierő ideiglenesen a Pärnu repülőteret használó légiközlekedési eszközei most visszatérhetnek Emarba, és folytatják a NATO légvédelmi küldetését.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731272940
[modified] => 1731260516
)
[title] => Észtországban a karbantartást követően megnyitották a kifutópályát azon a légibázison, ahol a NATO-misszió működik
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=221640&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 221640
[uk] => 221501
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 221502
[image] => Array
(
[id] => 221502
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway.webp
[original_lng] => 86926
[original_w] => 1920
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway-300x125.webp
[width] => 300
[height] => 125
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway-768x320.webp
[width] => 768
[height] => 320
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway-1024x427.webp
[width] => 1024
[height] => 427
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway-1536x640.webp
[width] => 1536
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway.webp
[width] => 1920
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/istanbul-airport-asphalt-runway.webp
[width] => 1920
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1731253317:12
[_thumbnail_id] => 221502
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2103
[_oembed_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] =>
[_oembed_time_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] => 1731253319
[_oembed_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] =>
[_oembed_time_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] => 1731253320
[_oembed_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] =>
[_oembed_time_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] => 1731253320
[_oembed_6117a0191407ae12dccbb4c02085905e] => {{unknown}}
[_oembed_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => WE ARE SO BACK
The bells of Notre Dame Cathedral in Paris rang out this morning for the first time today since 2019's fire
The Cathedral reopens with Mass on December 8th pic.twitter.com/roQS22b0t7
— Catholic Arena (@CatholicArena) November 8, 2024
[_oembed_time_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => 1731402347
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1743157623
[_algolia_sync] => 508487861000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1417442
[1] => 247
[2] => 1417443
[3] => 1417441
)
[tags_name] => Array
(
[0] => észt ország
[1] => felújítás
[2] => légibázis
[3] => nato-misszió
)
)
[7] => Array
(
[id] => 221493
[content] =>
Több mint öt évvel a híres párizsi székesegyházban pusztító tűzvész után pénteken első ízben csendült meg a december 7-én újra megnyíló Notre-Dame nyolc nagyharangja az északi toronyban.
Röviddel 10 óra 30 perc előtt egymás után megszólaltak a harangok, először a kisebbek, majd a torony alsó emeletén található négy nagyharang – jelentették az AFP francia hírügynökség tudósítói a helyszínről.

Philippe Jost, a székesegyház helyreállításával megbízott állami intézmény vezetője, aki jelen volt a szertartáson, jelképesnek nevezte a harangok megszólaltatását, és emlékeztetett, hogy a 2019. áprilisi tűzvész óta most először szólalt meg az összes harang egyszerre a több mint 850 éve épült gótikus székesegyházban.
„Mindnyájunkat heves érzelmek árasztottak el, ez a hang terjed és közeledik. November 8-át írunk, és a Notre-Dame azt mondja: itt vagyok, várlak benneteket” – mondta Guillaume Normand, a székesegyház helyettes rektora.
A harangszó az UNESCO világörökség listáján szereplő, Nyugat-Európa egyik legnagyobb és leglátogatottabb székesegyháza újjászületése újabb szakaszát jelzi.
A 2019. április 15-i tűzvészkor a lángok elérték az északi tornyot, amelyet restaurálni kellett. Ehhez el kellett szállítani a nyolc harangot, amelyeket megtisztítottak az ólomportól, és helyreállították őket, amíg vissza nem nyerték eredeti fényüket.
A négytonnás Gabrieltől a legkisebb (mintegy 800 kilogrammos), Jean-Marie Lustiger párizsi érsekről (1981–2005) elnevezett Jean-Marie-ig a nyolc harangot az egyházmegye és az egyház életében vezető szerepet játszó személyiségekről nevezték el.
A harangok szeptemberben tértek vissza a székesegyházba, ahol ünnepség keretében megáldották őket.
A katedrális december 7-én fogad először látogatókat, és másnap szentmisét mutatnak be.
A helyreállításban 250 vállalat és több száz kézműves vett részt. A költségek megközelítették a 700 millió eurót. A december 7-i ünnepség részletei még nem ismertek, annyi bizonyos, hogy Emmanuel Macron elnök beszédet mond a székesegyházban.
2017-ben a székesegyháznak 12 millió látogatója volt. Az egyházmegye és az újjáépítést szervező állami intézmény a nyitás után 14-15 millió látogatóra számít, új tájékoztató táblarendszert, újragondolt látogatási rendet és internetes jegyfoglalási rendszert vezetnek be.
[type] => post
[excerpt] => Több mint öt évvel a híres párizsi székesegyházban pusztító tűzvész után pénteken első ízben csendült meg a december 7-én újra megnyíló Notre-Dame nyolc nagyharangja az északi toronyban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731166800
[modified] => 1731113109
)
[title] => A tűzvész óta először szólaltak meg a párizsi Notre-Dame harangjai
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=221493&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 221493
[uk] => 221600
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 221494
[image] => Array
(
[id] => 221494
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame.jpg
[original_lng] => 152635
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/notre-dame.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1731221924:3
[_oembed_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => WE ARE SO BACK
The bells of Notre Dame Cathedral in Paris rang out this morning for the first time today since 2019's fire
The Cathedral reopens with Mass on December 8th pic.twitter.com/roQS22b0t7
— Catholic Arena (@CatholicArena) November 8, 2024
[_oembed_time_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => 1731105692
[_thumbnail_id] => 221494
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1997
[_oembed_6117a0191407ae12dccbb4c02085905e] => {{unknown}}
[_oembed_c0737b0a3f292a8a66e8d0aa10cb94e6] => {{unknown}}
[_oembed_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] =>
[_oembed_time_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] => 1731159606
[_oembed_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] =>
[_oembed_time_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] => 1731159607
[_oembed_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] =>
[_oembed_time_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] => 1731159607
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1743449914
[_algolia_sync] => 508487823000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 592
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Társadalom
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 247
[1] => 705281
[2] => 1414610
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felújítás
[1] => felújított Notre Dame
[2] => harangok
)
)
[8] => Array
(
[id] => 219866
[content] =>
A felújítások befejeztével ünnepélyes közterület átadóra került sor Gáton. A helyi kultúrház előtti téren áldatlan állapotok voltak évtizedeken keresztül, a terület bebozótosodott és magát az épületet is inkább az oldalsó, füves részen keresztül lehetett megközelíteni. Ezen a helyzeten változtattak az elmúlt időszakban a helyi elöljárói körzet vezetésével. A fejlesztést a Gát területén tevékenykedő egyik mezőgazdasági vállalat támogatta anyagilag, amihez több, más jellegű vállalkozó és magánember is csatlakozott. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy falunkat élhetővé tegyük, annak érdekében, hogy azokat is a hazaköltözésre ösztönözzük, akik a háború napjai alatt külföldön kénytelenek lenni, emelte ki Lizák István, elöljáró. Nyilvánvalóan a nagyvállalkozók bevonzása egy településre nem csak a támogatások miatt fontos, hiszen ezen cégek munkahelyeket teremtenek és hozzájárulnak a kistérségek megerősödéséhez is az adóik által, vélekedett Lokita István. Az átadó ünnepségen elhangzott, hogy a helyi vállalkozók a továbbiakban is támogatják a falu fejlődését, amihez a kistérség és a járási vezetés is hozzájárul.
[type] => post
[excerpt] => A felújítások befejeztével ünnepélyes közterület átadóra került sor Gáton. A helyi kultúrház előtti téren áldatlan állapotok voltak évtizedeken keresztül, a terület bebozótosodott és magát az épületet is inkább az oldalsó, füves részen keresztül l...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1729879800
[modified] => 1729875719
)
[title] => Megújult a gáti kultúrház előtti tér (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219866&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 219866
[uk] => 220214
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 219867
[image] => Array
(
[id] => 219867
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19.jpg
[original_lng] => 154755
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/21-19.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1729864920:14
[_oembed_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] =>
[_oembed_time_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] => 1729864201
[_thumbnail_id] => 219867
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2819
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b0351b649ce8b96b8fb65d69f00940c5] =>
[_oembed_time_b0351b649ce8b96b8fb65d69f00940c5] => 1729869006
[_oembed_00890cc478fd78d3e9e3d0917dc4b8f0] =>
[_oembed_time_00890cc478fd78d3e9e3d0917dc4b8f0] => 1729869006
[_oembed_cc082249abf56f570f707ec6023fa464] =>
[_oembed_time_cc082249abf56f570f707ec6023fa464] => 1729869006
[_oembed_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] =>
[_oembed_time_7e919b053b257ae31168f2620fc5aeb0] => 1729869007
[_oembed_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] =>
[_oembed_time_e7b6d4a08668c3fb76942390457302e6] => 1729869007
[_oembed_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => WE ARE SO BACK
The bells of Notre Dame Cathedral in Paris rang out this morning for the first time today since 2019's fire
The Cathedral reopens with Mass on December 8th pic.twitter.com/roQS22b0t7
— Catholic Arena (@CatholicArena) November 8, 2024
[_oembed_time_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => 1731259687
[_oembed_a94d0c0200864e1c19896c7a5ce28e5a] =>
[_oembed_time_a94d0c0200864e1c19896c7a5ce28e5a] => 1733919129
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742719728
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742719728
[_algolia_sync] => 508487372000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 247
[1] => 19663
[2] => 1392954
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felújítás
[1] => Gát
[2] => közterület átadó
)
)
[9] => Array
(
[id] => 210131
[content] =>
Lengyelországban augusztus 5-től lezárják a jahodini átkelő közelében lévő ellenőrzőpontot. Erről az RMF24 számolt be.

A jelentés szerint a javítási munkálatok november 14-ig tartanak.
A teherautó-sofőröket arra kérik, hogy vegyék figyelembe a forgalmi fennakadásokat és a hosszabb várakozási időt a Lengyelországba való belépéshez.
[type] => post
[excerpt] => Lengyelországban augusztus 5-től lezárják a jahodini átkelő közelében lévő ellenőrzőpontot. Erről az RMF24 számolt be.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1722864900
[modified] => 1722864246
)
[title] => Lengyelország mától felújítás miatt lezárja az egyik ellenőrző pontot az ukrán határon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210131&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210131
[uk] => 209959
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 209960
[image] => Array
(
[id] => 209960
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c.webp
[original_lng] => 104474
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/388ed7a84d9db35c697615851f5ebd2c.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722853446:5
[_thumbnail_id] => 209960
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2208
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] =>
[_oembed_time_fe7900b98da65f50fb6ec12f3e9f25ed] => 1730457705
[_oembed_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => WE ARE SO BACK
The bells of Notre Dame Cathedral in Paris rang out this morning for the first time today since 2019's fire
The Cathedral reopens with Mass on December 8th pic.twitter.com/roQS22b0t7
— Catholic Arena (@CatholicArena) November 8, 2024
[_oembed_time_f57f713a0c795f2fa9b128168dd35af7] => 1731785664
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] => Controles Nederlandse grenzen om migratie beginnen 9 decemberhttps://t.co/IIPnsdW8UW pic.twitter.com/lzxrqIRKSY
— L1 Nieuws (@L1_Nieuws) November 11, 2024
[_oembed_time_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] => 1732086578
[_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1736767442
[_oembed_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] =>
[_oembed_time_2af8ba06b5ad41827e0a30bbb078052c] => 1742716702
[_algolia_sync] => 831895964002
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751966265
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 247
[1] => 26402
[2] => 723
[3] => 30684
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felújítás
[1] => Határ
[2] => Lengyelország
[3] => lezárás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 247
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 247
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
felújítás (1 Oldal)