Több, mint fél évnyi diadalmenet után úgy tűnik, hogy kezd kifulladni a mesterséges intelligenciák körüli felhajtás. Másként nehéz értékelni azt a tényt, hogy az egész világon csökkeni kezdett az egyik legismertebb ilyen szolgáltatás, a ChatGPT forgalma.
Méghozzá nem is kevéssel: májusról júniusra ugyanis közel 10%-kal esett vissza az OpenAIchatbotját felhívó felhasználók száma – állítja a SimilarWeb jelentése. A visszaesés a mobilos és asztali felhasználókan egyaránt érintette, ráadásul az Egyesült Államokban sokkal súlyosabb volt, mint a világ maradék részében.
A ChatGPT tavaly őszi nyilvánossá válása óta folyamatosan nőtt az azt igénybe vevők száma, a mostani azonban az első alkalom, hogy csökken a felhasználók száma. Szakértők szerint a dolog hátterében az állhat, hogy a mesterséges intelligencián alapuló chatbot ma már nem újdonság a legtöbbek számára, aki akarta már kipróbálta, ugyanakkor utóbbiak csak kis része tudott értelmes felhasználási módot találni alkalmazására a mindennapjaiban – akár munkájában, akár szórakozás céljára.
A ChatGPT egyébként nem az egyetlen mesterséges intelligencia alkalmazás, aminek forgalma visszaesett a múlt hónapban. Ugyanígy járt ugyanis a Microsoft Bingalkalmazása is, ami szintén egy MI-s chatbot-szolgáltatással bővült a tavasszal, de amit ugyancsak kevesebben töltöttek le júniusban, mint a megelőző hónapokban.
[type] => post
[excerpt] => Több, mint fél évnyi diadalmenet után úgy tűnik, hogy kezd kifulladni a mesterséges intelligenciák körüli felhajtás. Másként nehéz értékelni azt a tényt, hogy az egész világon csökkeni kezdett az egyik legismertebb ilyen szolgáltatás, a ChatGPT fo...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1688853960
[modified] => 1688829767
)
[title] => Csökkenni kezdett a ChatGPT forgalma
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=153767&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153767
[uk] => 153792
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 153768
[image] => Array
(
[id] => 153768
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt.webp
[original_lng] => 45432
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/chatgpt.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1688825087:3
[_thumbnail_id] => 153768
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2930
[_oembed_d28a2236c89cbf81777889e43bb5fce2] =>
[_oembed_time_d28a2236c89cbf81777889e43bb5fce2] => 1688822530
[_oembed_82faa9d7000175d50994bf2fe56785db] =>
[_oembed_time_82faa9d7000175d50994bf2fe56785db] => 1719608849
[_algolia_sync] => 1202927002001
[_oembed_be97fd1141d04288b944084c6c6a598b] =>
We just removed a feature from @ChatGPTapp that allowed users to make their conversations discoverable by search engines, such as Google. This was a short-lived experiment to help people discover useful conversations. This feature required users to opt-in, first by picking a chat… pic.twitter.com/mGI3lF05Ua
Azt hinnénk, hogy a koronavírus-járvány miatt négy fal közé szorult tömegeknek köszönhetően sikeres évet zártak a kalózoldalak, azonban a TorrentFreak beszámolója alapján egyáltalán nem ez volt a helyzet. A kiadvány érdeklődésére a warezolási trendeket követő MUSO komoly forgalomcsökkenésről számolt be, ez a szervezet biztosítja többek között az EU számára is a kalózkodással kapcsolatos statisztikákat – írja az Origo.
Elsőként is a keresőmotorokból érkező forgalmat nem számítva 2019 vége és 2020 vége között olyan 10 százalékkal csökkent a kalózoldalak forgalma. Ezalatt oroszlánrészt az olyan látogatások számára kell gondolni, mikor a netezők közvetlenül betöltik a kedvenc kalózoldalaikat, hogy nézelődjenek és keresgéljenek a kínálatukban. A tavalyi visszaesés mértéke beleillik az elmúlt évek trendjeibe.
A másik nagy tényezőt a Google jelenti: a kérdéses időszakban körülbelül 20 százalékkal csökkent a kalózoldalak olyan látogatóinak száma, akik a keresőmotorja segítségével találtak rá a tartalmakra.
A januárban és májusban indult visszaesések körülbelül párhuzamosan történtek a Google találatrendezési algoritmusainak frissítéseivel, azaz a jelek szerint a keresőmotor az eddiginél jobban eltemeti a warez webhelyeket. Ennek kapcsán a TorrentFreaknek sikerült elérnie az egyik prominens torrentoldal üzemeltetőjét, aki szerint a webhelye esetében tavaly 35%-kal csökkent a Google keresőjéből érkezett forgalom.
A MUSO nem bocsátkozott találgatásokba, hogy minek köszönhető a nem keresőmotoros forgalom visszaesése. Ettől függetlenül az elmúlt években az ingyen vagy olcsón elérhető, legális zenei és videós szolgáltatások szedték ki folyamatosan a szelet a torrentezés vitorlájából, jó eséllyel ez a trend folytatódott tavaly is.
(origo.hu)
[type] => post
[excerpt] => Azt hinnénk, hogy a koronavírus-járvány miatt négy fal közé szorult tömegeknek köszönhetően sikeres évet zártak a kalózoldalak, azonban a TorrentFreak beszámolója alapján egyáltalán nem ez volt a helyzet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1609766760
[modified] => 1609716574
)
[title] => Erősen csökkent a kalózoldalak forgalma 2020-ban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=41425&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41425
[uk] => 41612
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 41426
[image] => Array
(
[id] => 41426
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker.jpg
[original_lng] => 10277
[original_w] => 691
[original_h] => 442
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker-300x192.jpg
[width] => 300
[height] => 192
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker.jpg
[width] => 691
[height] => 442
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker.jpg
[width] => 691
[height] => 442
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker.jpg
[width] => 691
[height] => 442
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker.jpg
[width] => 691
[height] => 442
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/adatlopas-torrent-illegalis-letoltes-hacker.jpg
[width] => 691
[height] => 442
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1609921699:2
[_thumbnail_id] => 41426
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4142
[translation_required_done] => 1
[_oembed_127569a3f4b427efb97bab3f6defeb25] =>