Jóváhagyta a francia alkotmánytanács azt a törvényt, amely előírja, hogy csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a bárok és éttermek, és kötelezővé teszi az egészségügyi dolgozók számára a koronavírus elleni védőoltás szeptember közepéig történő felvételét.
Az ország legmagasabb bírói testülete megállapította, hogy a védettségi igazolást előíró jogszabály nem ellentétes az ország alkotmányával, és „kiegyensúlyozottan egyezteti az egészség védelmét, illetve az egyéni és kollektív szabadságjogokat”. Július 21-én lépett érvénybe az 50 főnél nagyobb részvétellel működő kulturális és szórakoztató intézményekben az a rendelet, amely előírta a védettségi igazolvány – friss negatív Covid-teszt, oltási igazolás, illetve a betegségből való felgyógyulás igazolása – bemutatását. A parlamenti képviselők és a szenátorok hatnapos vita után szavazták meg az utcai tüntetéseket kiváltó jogszabályt, amely augusztus 9-én lép hatályba. Baloldali képviselők azonban az alkotmánytanácshoz fordultak, mert szerintük a törvény aránytalan mértékben követeli meg a védettségi igazolvány bemutatását és sérti az egyenlőség elvét. Csütörtöki döntésével ugyanakkor az alkotmánytanács semmisnek nyilvánította a törvény több rendelkezését. Megállapította egyebek mellett, hogy a tíznapos kötelező karantén előírása azok számára, akiknek a koronavírustesztje pozitív lett, sérti a szabadságjogokat.
A bíróság úgy rendelkezett, hogy bár a munkaadók felfüggeszthetik azokat az egészségügyi dolgozókat, akik nem hajlandók beoltatni magukat a Covid-19 ellen vagy negatív koronavírus-tesztet bemutatni, de nem bocsáthatják el őket. A jogszabálytervezetet Emmanuel Macron elnök nyújtotta be júliusban, amikor a Franciaországban 112 ezer halálos áldozatot követelő koronavírus delta variánsa miatt a járvány negyedik hulláma a tetőfokon volt. A védettségi igazolványt sokan vitatják Franciaországban, a múlt hét végén több mint 200 ezren tiltakoztak a törvény ellen országszerte. A több mint 67 millió lakosú Franciaországban a lakosság közel 54 százaléka kapta meg mind a két adag védőoltást. Ezzel párhuzamosan az erősen fertőző delta variáns miatt az elmúlt napokban egyre nő a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma. Emmanuel Macron csütörtökön erősítette meg: a kormánya arra készül, hogy szeptemberre megszervezi az emlékeztető oltás kampányát a legsérülékenyebb és a legidősebb lakosok számára. „Igen, valószínűleg szükség lesz egy harmadik oltásra, de nem mindenkinek egyszerre, hanem jelenleg a legidősebbek és a legsérülékenyebbek számára” – mondta az elnök a bréganconi erődben, a francia államfők nyári rezidenciájában felvett szelfi-videóban.
Forrás: 888.hu
[type] => post [excerpt] => Jóváhagyta a francia alkotmánytanács azt a törvényt, amely előírja, hogy csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a bárok és éttermek, és kötelezővé teszi az egészségügyi dolgozók számára a koronavírus elleni védőoltás szeptember közepéig történ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1628243400 [modified] => 1628242374 ) [title] => A francia alkotmánytanács jóváhagyta a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos szabályokat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=66465&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 66465 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 66466 [image] => Array ( [id] => 66466 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs.jpg [original_lng] => 74642 [original_w] => 730 [original_h] => 487 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/francia-alkotmanytanacs.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1628231575:10 [_thumbnail_id] => 66466 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2376 [_oembed_48cf3a698a1083d9f88170c6e1847c61] => [_oembed_time_48cf3a698a1083d9f88170c6e1847c61] => 1628231558 [_oembed_9bfb0948fb8889ee254a2883d3a79e0f] => [_oembed_time_9bfb0948fb8889ee254a2883d3a79e0f] => 1628231558 [_oembed_8090f07a03d1397fc7e95c440f0324b8] =>
?? SIKERÜLT!! Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter aláírta a védettségi igazolványok kölcsönös elismerését...