A kormány folyamatban lévő SIM-kártya újraregisztrációs programja ellen tiltakozott a ghánaiak egy csoportja: egy napra bojkottálták a mobiltelefon-hívásokat.
A ghánai kormány tavaly rendelte el a kötelező SIM-kártya újraregisztrációt, állítólag azért, hogy az ország kiberterét megtisztítsák a csalóktól és a hatóságoknak lehetősége nyíljon azoknak a személyeknek a felkutatására, akik a telefonjukat bűncselekményekhez használják.
Az intézkedés részeként 2021. október 1. és 2022. március 31. között kell újraregisztrálni a lakosoknak a SIM-kártyákat, melyek nélkül azok az érvényüket vesztik.
Nem maga az ötlet, sokkal inkább a megvalósítás az, amely a helyiek haragját és a bojkottot kiváltotta. Ugyanis a rossz szervezés következtében a távközlési szolgáltatók üzletei előtt már hónapok óta hosszú sorok kígyóznak, és a várakozók közül többen napokig próbálkoznak az ügyintézéssel, sikertelenül.
„Egész napokat elpazarolunk itt, és még mindig nem megy a regisztráció” – panaszkodott egy helybéli.
A kaotikus SIM-kártya újraregisztráció miatt a ghánaiak közül, több mint 7000-en írták alá az online petíciót, és rengetegen vettek részt a hétfői bojkottban is. A #NoCallsDay során február 8-án reggel 6 órától déli 12 óráig a felhasználók nem kezdeményeztek, valamint fogadtak hívásokat.
A tiltakozók célja az volt, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NCA) vonja vissza a regisztrációs határozatot, vagy legalábbis tolja ki a határidőket, és egyúttal utasítsa a távközlési szolgáltatókat, hogy dolgozzanak ki hatékonyabb programot az regisztrációra a kaotikus és hosszú sorbaállás helyett.
A szervezők arra is figyelmeztettek, hogy amennyiben a hatóságok nem foglalkoznak a petícióval, úgy 2022. február 15-én újabb mobiltelefon-bojkottot tartanak.
Kétmillió ember szennyvizét tudja kiváló minőségben megtisztítani az a szennyvíztisztító, amely Ghánában magyar beruházásként épült és amelyet Áder János szombaton felkeresett az afrikai országban. A magyar államfő többnapos afrikai látogatása során látogatott el Kumasiba, ahol másfél éve a magyar Pureco-Unit Konzorcium kivitelezésében megvalósult szennyvíztisztító működik.
A projekt megtekintése után Áder János elmondta, hogy a beruházás megvalósulása jól mutatja, amiről Magyarország a víz világtalálkozók kapcsán beszélt: hazánk nemcsak a problémákra világít rá, hanem a megoldásokat is meg szeretné mutatni, elvinni azokat oda, ahol azokra a világban a legnagyobb szükség van.
A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a Kumasiban létrejött szennyvíztisztító a világszerte terjedő koronavírus-járvány dacára igen gyorsan, mintegy másfél év alatt valósult meg.
Mint fogalmazott: a szennyvíztisztítóval a ghánaiak elégedettek és további két beruházás is megvalósul. „A tudásnak és a technológiának nagyon jó példázata ez, Magyarországnak nagyon komoly versenytársakat kellett legyőznie ehhez” – húzta alá nyilatkozatában a magyar államfő.
Áder János kitért arra, hogy Afrikában, Ghánában a további fejlődés alapvető feltétele a tiszta víz, enélkül nem tudják ellátni a lakosságot, nincsen korszerű mezőgazdaság, ipar, nem tudják megelőzni a betegségeket.
A magyar köztársasági elnök szerint a szennyvíztisztítás mellett a térségben az ivóvíztisztítás, a klímához alkalmazkodó növénynemesítés és a betakarított termények szállítása, tartósítása lehet olyan terület, amelyben a magyar szaktudás segítségre lehet.
Áder János afrikai látogatása során Ghána után vasárnap Kenyába utazik tovább.
Nana Akufo-Addo ghánai államelnök az idén első alkalommal megtartott Zöld Ghána Napon tett bejelentése szerint az országban egyetlen nap alatt legalább ötmillió fa elültetésére tettek kísérletet az erdőirtások és a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében.
Szombat délutánig 2,7 millió fát már elültettek, jelentette a ghánai erdészeti hivatal a Facebook-oldalán. A földművelésügyi minisztérium szerint több mint hétmillió facsemetét osztottak szét a ghánai parkok, iskolák és vállalkozások számára. A nagyvárosok bevásárlóközpontjaiban az akció résztvevői számára eszközöket is szétosztottak a fák elültetéséhez. Az emberek választhattak is, hogy gyümölcs-, haszon- vagy díszfákat ültetnek el.
Akufo-Addo az elnöki palota területén maga is elültetett egy guajakfát. A latinul lignum vitae, vagyis az élet fája nevet viselő növény a világ egyik legkeményebb fája, nevét onnan kapta, hogy számos gyógyszer alapanyagául szolgál.
Az erdészeti erőforrások nemzeti fejlesztési célokra történő kizsákmányolása az utóbbi években fenntarthatatlannak bizonyult” – jelentette ki Akufo-Addo. – Nem várhat holnapig vagy holnaputánig. Most kell cselekednünk.
Környezetvédők szerint nagy részben a mezőgazdaság térnyerése, illetve a fakitermelés és a bányászat vezetett a ghánai erdőségek jelentős mérvű pusztulásához. Az aranyban gazdag nyugat-afrikai ország erdészeti hatósága szerint az 1990-es évekhez képest az erdőtakaró kevesebb mint ötödére zsugorodott.
A kormány elképzelései szerint a Zöld Ghána Napot évente megtartanák azzal a becsvágyó célkitűzéssel, hogy a mostani célkitűzést százmillió elültetett facsemetére emelnék 2024-ig.
Ghána is az ENSZ COVAX-programjának a keretében kaphat oltószert. Az ország első körben 600 ezer adag indiai gyártású AstraZeneca-oltószert kapott.
A vakcinák, amelyeket az UNICEF szállított le, szerdán reggel érkeztek meg Ghánába. A Covax-program célja, hogy a szegényebb országok is hozzáférjenek az oltóanyaghoz.
Ghána az egyike annak 92 alacsony és közepes jövedelmű országnak, amik ingyen juthatnak a koronavírus elleni oltóanyaghoz. Másik 90 ország pedig arról állapodott meg, hogy pénzért cserébe kapnak vakcinát a COVAX-on keresztül. A 30 millió lakosú Ghánában 81 ezer koronavírusos esetet regisztráltak és eddig 580 áldozata volt a betegségnek a helyi egészségügyi hivatal adatai szerint.
A nyugat-afrikai országban március 2-án kezdődik az oltási kampány, első körben az egészségügyi dolgozók és az idősek, valamint a krónikus betegséggel küzdők, és az államigazgatásban dolgozók kaphatják meg az oltást.
„A ghánai kormány továbbra is elkötelezett minden ghánai jólléte mellett és megtesz mindent, hogy elég vakcinát szerezzen a teljes lakosságnak bi- és multilaterális ügynökségeken keresztül” – mondta Kojo Oppong Nkrumah, az ország információs minisztere. Az UNICEF és a WHO közös sajtóközleményben számolt be arról, hogy fontos pillanatnak tartják az első szállítmány COVAX-on keresztül intézett vakcina megérkezését.
A Ghánába megérkezett szállítmány csak a kezdete a nagyszabású akciónak, amelynek keretében az idén a tervek szerint közel 2 milliárd adag oltószert fognak kiszállítani.