Széleskörű összefogás jellemezte a kárpátaljai magyar felsőoktatásban tanuló fiatalok közösségi életének egyik kiemelkedő eseményét. A közös gólyaavató est a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában Hallgatói Önkormányzata, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata és a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége szervezésében valósult meg. Az alkalomnak a Rákóczi egyetem átriuma adott otthont.
November 19-én rendezték meg a kárpátaljai magyar felsőoktatás egyik legnépszerűbb őszi közösségi programját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem (RE) átriumában: a RE Hallgatói Önkormányzata (HÖK), a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata (KFSZ HÖK) és a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) közösen tartotta meg a gólyaavató est hagyományos ünnepségét.
A rendezvény célja idén is az volt, hogy az elsőéves hallgatók megismerjék egymást, bekapcsolódjanak a diákközösség életébe, és egy oldott, vidám program keretében ünnepeljék egyetemi éveik kezdetét. Az est tematikáját ezúttal a Harry Potter-varázsvilág inspirálta.
Az alkalom megnyitóján Csernicskó István, a RE rektora köszöntötte az egyetemi hallgatókat, aki kihangsúlyozta az alkalom fontosságát: „Történelmi pillanat részesei vagyunk ma este: ez az első egyetemi gólyaavató az intézményünk fennállása során. Ilyen eseményre eddig nem kerülhetett sor, hiszen korábban mindössze főiskolai szintű rendezvények zajlottak – és nem is lesz többé így, hiszen jövőre már a második egyetemi gólyaavatót ünnepeljük majd. Szeretném megköszönni a hallgatói önkormányzatok támogatását, amely végigkísérte az egyetemi státusz megszerzéséhez vezető hosszú utat. Köszönet illeti a hallgatókat is a sorozatos akkreditációs folyamatok során tanúsított kitartásért és helytállásért. Az intézmény sikere ugyanis elképzelhetetlen a hallgatók elkötelezettsége és együttműködése nélkül.”
Ezután az intézmények és a diákszervezet képviselői köszöntötték az egybegyűlteket, hangsúlyozva: a gólyabál nem csupán hagyomány, hanem közösségépítő erő is, amely megalapozza a későbbi együttműködést és barátságokat.
Somogyi Dorina, a KMDFKSZ elnöke aláhúzta: „Ez az este nem csupán egy vidám találkozás, hanem az a pillanat, amikor hivatalosan is beléptek a közösségünkbe. Most indul el az az út, amely élményekkel, kihívásokkal, barátságokkal és életre szóló tapasztalatokkal lesz tele. Számomra külön öröm, hogy ma este mindannyiótokat az egyetemi közösség új tagjaiként köszönthetem. Tudom, milyen érzés gólyaként megérkezni: a kíváncsiság, az izgalom és a bizonytalanság egyszerre kavarog bennetek. És azt is tudom, milyen gyorsan válik ez az ismeretlen világ otthonná – egy olyan hellyé, amely biztonságot és közösséget ad.”
Hidi M. Petra, a RE HÖK elnöke köszöntőjében reflektált az est tematikájára is: „Amikor a beszédemet írtam, sokat gondolkodtam azon, hogyan is kapcsolhatnám össze a Harry Potter világát és a hagyományainkat, a HÖK-öt, a szervezeteinket. Aztán rájöttem: valójában sokkal kevesebb a különbség Roxfort és a mi egyetemünk között, mint hinnénk. Ott is mindenki folyton eltéved – és valljuk be, nálunk sem ritka ez. A termeink nemcsak neveket viselnek, hanem mindegyikhez külön kis történet, legenda vagy anekdota kapcsolódik. A mi épületünk és közösségünk is, akárcsak Roxfort, tele van sztorikkal, amelyeket generációról generációra adunk tovább. És ami mindennél fontosabb: ezeket a történeteket a közösség tartja életben – egy olyan közösség, amelyre igazán büszkék lehetünk.”
Majd Gábor Anna, a KFSZ HÖK elnöke mondott köszöntőt.
Az ünnepi beszédeket követően került sor est legmeghatározóbb pillanatára: az első évfolyamos hallgatók gólyakeringőjére. A különleges tánc után pedig levetítették a szeptemberben megvalósult gólyatáborról szóló rövidfilmet. Majd az egyetemi életet újonnan kezdő első évfolyamos hallgatók eskütétele következett. Az alkalom további részében – az intézmény hagyományaihoz hűen – átadták az előzetes hallgatói szavazás keretében kiválasztott LEG-díjakat az oktatók körében. További meghatározó pillanat volt a gólyakirálynő és gólyakirály díjának átadása is.
A közös szervezés egyúttal egy fontos fúziót is jelzett: a RE hallgatói közössége és a KMDFKSZ együttműködése új szintre emeli a kárpátaljai magyar diákság közösségi életét. Ez az összefogás nemcsak erősíti az egyetemi és szervezeti hálót, hanem olyan alkalmakat hoz létre, amelyek élményt, valódi közösséget és maradandó emlékeket kínálnak a fiataloknak.
November 13-án ünnepélyes diákká avatással köszöntötték az új elsőéveseket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Felsőfokú Szakképzési Intézetében. Az idei tanévben 48 fiatal kezdte meg tanulmányait az intézményben. Számukra ez a nap nem csupán egy formális ceremónia volt, hanem a középfokú képzésük új, meghatározó szakaszának kezdetét jelentő fontos állomás.
Az ünnepség Soós Katalin igazgató köszöntőjével kezdődött, aki szeretettel fogadta az intézmény „új lakóit”. Szavai szerint a frissen érkezett diákok egy nagy, összetartó család tagjai lettek, akikre az elkövetkező évek során rengeteg élmény, kihívás és fejlődési lehetőség vár. Hangsúlyozta, hogy az FSZI nem csupán tudást ad, hanem közösséget, barátságokat és olyan tapasztalatokat is, amelyek egy életre szólnak. Arra biztatta a gólyákat, hogy érezzék jól magukat, merüljenek el a közösségi életben, és váljanak az intézmény aktív, értékes tagjaivá.
A Diákönkormányzat képviseletében Illés Brigitta elnök köszöntötte a hallgatókat. Beszédében személyes élményeit is megosztotta, felidézve saját gólyaavatójának emlékezetes pillanatait. Hangsúlyozta, hogy bár a kezdeteket bizonytalanság és izgalom kísérheti, a közösség támogató légköre hamar feloldja ezeket. Rámutatott, hogy az itt töltött évek nem csupán a tanulásról szólnak, hanem arról is, hogy maradandó emlékeket, barátságokat és meghatározó élményeket szerezzenek a diákok. Végül jó szórakozást kívánt mindenkinek, és arra biztatta az elsőéveseket, hogy engedjék el magukat, és élvezzék ezt a különleges napot.
Az este az elsős csoportok bemutatkozó műsoraival folytatódott. A három diákközösség táncos, zenés és humoros produkciókkal mutatta be kreativitását és összetartását. A bemutatkozásokat játékos feladatok követték – kihívások, kvízek, kreatív feladatok –, amelyek során a „friss gólyák” bizonyíthatták ügyességüket és csapatmunkájukat. A rendezvény csúcspontja az ünnepélyes eskütétel volt, mellyel a diákok hivatalosan is az intézmény közösségének teljes jogú tagjaivá váltak.
A szervezők köszönetet mondtak az elsőéveseknek a lelkes készülésért, hiszen sokan órák után, fáradságot nem kímélve dolgoztak produkcióikon. A rendezvény jó hangulatban telt, kulturált szórakozást nyújtva minden résztvevő számára.
Az FSZI közössége bízik benne, hogy a következő években még sok hasonlóan emlékezetes gólyaavatón üdvözölheti az új generációkat, akik tovább gazdagítják az intézmény életét és hagyományait.
Ünnepi hangulat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az intézmény és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata több év kihagyás után – a tanévkezdeti gólyatábort követően – a gólyaavatót is megszervezte. Az alkalom egyfajta szimbolikus beavatás, amely azt jelenti, hogy az új diákokat hivatalosan is a közösség teljes jogú tagjává fogadják. Az esemény során a diákok közös élményben részesülnek, amely segít megerősíteni az intézményhez tartozás érzését. Ez olyan hagyomány, amely generációkat köt össze, és amelyet a diákok később nosztalgiával emlegetnek majd. Épp ezért örül az intézmény vezetősége is annak, hogy az újonnan alakult hökösök ennyire odafigyelnek a programok szervezésére és aktívan vesznek részt a főiskola életében. Az ünnepi köszöntőket követően hamar elérkezett az est fénypontja: az elsőéves hallgatók keringője. Bár elsősből sokkal több van, mint amennyi elférne egyszerre a színpadon, ezért csupán a bátrabbak vállalkoztak erre a feladatra. Nekik azonban a szakszerű felkészítésnek köszönhetőn sikerült igazán kellemes és látványos élményt szerezni a jelenlévőknek. Ezt követően a jelenlévők megnézhették a hallgatói önkormányzatok által készített videó összeállítást a gólyatáborról, melynek valamennyi képkockája arról tanúskodott, hogy a gólyák hamar a nagy főiskolai család tagjai lettek és jól érezték magukat a nekik szervezett hétvégén. Végül az első évesek felvonultak a színpadra, ahol az eskütételt követően a hallgatói önkormányzatok tagjai, a tapasztaltabb diákok feltűzték a mellkasukra a reményt jelző zöld szalagot, amivel most már ünnepélyesen is a főiskola teljes jogú hallgatójává váltak. Az esemény végén megválasztották a gólyabál „királyi párját”. Az idei tanév bálkirálya Pinte Sándor, bálkirálynője Répási Anna lett. Majd pedig a hallgatók elismeréseket adtak át a tanároknak.
November 28-án ünnepi hangulat töltötte meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) átriumát, ahol fiatalok és tanáraik gyűltek össze az elsőéves hallgatók köszöntésére. Az eseményt a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzata (HÖK) és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata (KFSZ HÖK) szervezte.
Az ünnepség kezdetén köszöntötték a meghívott vendégeket, oktatókat. Ezt követően Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora üdvözölte az első- és felsőéves hallgatókat. Beszédében kiemelte: „A gólyaavató hajdan szerves része volt a főiskolai életnek, hozzátartozott a hagyományaihoz. A HÖK, az oktatói gárda és a személyzet már hetekkel korábban, alaposan készült az eseményre. […] A világjárvány és a háború megakasztotta a gólyabálok sorát. Ma viszont, hála a nemrégiben újraszerveződött HÖK-nek, ismét ünneplőbe öltözött gólyák izgulnak, hogy eljárják a nyitótáncot. […] Mi ma itt köszönteni jöttünk össze, hogy együtt méltassuk gólyáinkat, ezzel is jelezve, az élet él és élni akar.”
Ezt követően Kozub Gergely, a II. RF KMF HÖK korábbi elnöke is köszöntötte a résztvevőket: „Ez az az este, ahol először igazán átélhetitek, hogy milyen része lenni egy olyan közösségnek, amelyet összetart a főiskolánk szellemisége, értékei és a közös célok. Ez a főiskola azért van, hogy támogasson benneteket, de Ti is formáljátok azt, amit közösen építünk.”
Hidi M. Petra, a II. RF KMF HÖK elnöke aláhúzta: „Ti, kedves Gólyák, ma léptetek be igazán ebbe a közösségbe. Ez egy olyan út kezdete, amely tele van kihívásokkal, de ugyanakkor rengeteg élményt és sikert is tartogat számotokra. A HÖK célja, hogy ezen az úton végig mellettetek álljunk, legyen szó tanulmányi, közösségi vagy egyéni problémákról. Mi azért vagyunk itt, hogy meghallgassunk, segítsünk és képviseljünk benneteket. Használjátok ki ezt az alkalmat arra, hogy megismerkedjetek egymással. Ez az este rólatok szól, az új kezdetekről és a közös élményekről.”
Gábor Anna, a KFSZ HÖK elnöke is méltatta az elsőéves hallgatókat. Kiemelte: „Ez az este nem csupán a főiskolai hagyományok ápolásáról szól. A gólyaavató a kezdetek ünnepe, az első olyan alkalom, amely során megtapasztalhatjátok, hogy mit jelent egy olyan közösség részesévé válni, amely együtt dolgozik, tanul és ma titeket köszönt. Ez a közösség nem csupán arról szól, hogy ugyanazon az intézményen belül tanulunk, hanem arról is, hogy egymást támogatva és inspirálva fejlődünk.”
A köszöntéseket követően elérkezett az est fénypontja: az elsőéves hallgatók keringője. Az ünneplőbe öltözött fiatalokat több hónapon át Meggyesi Anita készítette fel.
A továbbiakban megtekintették az októberben megrendezett gólyatáborról készült kisfilmet. (A gólyatáborról részletesen itt olvashatnak.) Ezután minden elsőéves hallgató a színpadra vonult, s esküvel tettek fogadalmat. Végül a HÖK tagjai feltűzték a remény zöld szalagját az elsőéves hallgatók mellkasára. A történelmi egyházak képviselői, Marosi István, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója, valamint Margitics János főiskolai lelkész kért áldást a most megkezdett útra.
Ezután megválasztották a gólyabál „királyi párját”. Az idei tanév bálkirálya Pinte Sándor, bálkirálynője Répási Anna lett.
Az esemény végéhez közeledve a hallgatók elismeréseket adtak át tanáraiknak. A legviccesebb, a legcsinosabb, a legsármosabb, akire leginkább felnézek és a legnagyobb legenda címeket osztották ki az oktatók között.