Charlie Kirk neve örökké élni fog a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az amerikai konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán a glendale-i State Farm stadionban.
„Amerika egy gyászoló, sokkos állapotban lévő nemzet, kevesebb mint két héttel ezelőtt megfosztották korunk egyik legragyogóbb fényétől, nemzedéke óriásától, de mindenekelőtt egy odaadó férjtől, apától, fiútól, elkötelezett kereszténytől. Charles James Kirköt galádul meggyilkolta egy radikalizálódott hidegvérű szörnyeteg, amiért a szívéből jövő igazságot szólta” – fogalmazott Trump, közel százezresre becsült tömeg előtt felszólalva.
„Erőszakosan megölték, mert az igazságért és szabadságért szólalt fel, Istenért, hazáért és a józan észért. Merényletet követtek el ellene, mert bátran és merészen élt és ragyogóan, megalkuvás nélkül érvelt. Azt tette, ami helyes volt nemzetünk számára” – mondta Trump.
Úgy fogalmazott, hogy azon a borzalmas napon, szeptember 10-én az amerikai szabadság legnagyobb igehirdetője halhatatlanná lett.
Mint mondta, Kirk fordulópontot szeretett volna elérni az Egyesült Államokban, és ennek érdekében egész munkásságát főleg a fiatalok meggyőzésének szentelte. Méltatta roppant munkabírását is, hangsúlyozva, hogy évente mintegy 200 beszélgetést tartott főleg egyetemeken.
Kiemelte azt is, hogy Charlie Kirk életében a kereszténység volt a legfontosabb, és méltatta egész munkásságában tanúsított alázatáért. Kirk szellemiségéből szintén hangsúlyozta a család szerepének fontosságát. Charlie Kirk nagyon szerette Amerikát, és Amerika szerette őt, ezt mutatja a gyászszertartásán jelen lévő százezres tömeg is – fogalmazott Trump, bejelentve, hogy az ország legmagasabb polgári kitüntetését adományozza Kirknek.
Trump azt mondta, hogy Kirk munkásságának köszönhetően az ország jobb és erősebb lett. Kiemelte azt is, hogy Kirk halála milliókat mozgatott meg világszerte, Európában is számos országban tömegek emlékeztek meg róla, tiltakozva kegyetlen meggyilkolása ellen. Kijelentette, hogy a Kirk elleni merénylet az egész nemzet ellen irányult, és reményét fejezte ki, hogy a tettes elnyeri méltó büntetését. Donald Trump azt mondta, hogy politikai követői Charlie Kirk hitét és bátorságát megőrizve, megerősödve mennek tovább a megkezdett úton.
Erika Kirk: Charlie Kirk megújulást kívánt hazájának
Charlie Kirk megújulást kívánt hazájának, ennek szolgálatába állította egész munkásságát – jelentette ki a hónap elején meggyilkolt amerikai konzervatív aktivista búcsúztatóján felesége és mozgalmának új vezetője, Erika Kirk.
Köszönetet mondott „a világ minden részéről érkezett”, százezresre becsült tömegnek a részvétért és a részvételért. Emlékeztetett arra, mennyire fontos volt férjének Isten szolgálata, és kijelentette, hogy halálát úgy értékelte, az Úr magához szólította. Úgy vélte, hogy Kirk halála fordulópont volt az ország életében.
Erika Kirk felszólalt az erőszak ellen, és emlékeztetett arra, hogy Charlie Kirknek a mozgalom eszméinek terjesztésében a beszélgetés volt a fő módszere.
Erőszakra sohasem erőszak a válasz – emelte ki, a szeretet fontosságát hangoztatva.
Az özvegy elmesélte azt is, hogy amikor a merénylet után a kórházban újra látta férje testét, férjét halvány mosolyt látott az ajkán, amiből arra következtetett, hogy nem szenvedett a halála előtt. „Családunk, házasságunk csodálatos volt, Charlie nagyon hiányozni fog nekem” – mondta el Erika Kirk, és emlékeztetett arra, hogy Charlie Kirk számára kiemelten fontos volt a család szerepe a személyes életében és társadalomszemléletében is, és azt tanította, hogy házastársára mindenki segítőként tekintsen.
Férje után Erika Kirköt választották a Turning Point USA vezetőjévé. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy tovább szeretné vinni férjének örökségét, köztük azt a törekvését, amely szerint irányt kívánt mutatni a társadalomban helyüket kereső fiataloknak.
A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA konzervatív csoport alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én. Trump a szertartáson személyesen nyilvánított részvétet Kirk özvegyének és utódjának a Turning Point élén. Kirk búcsúztatásán a kormányzat számos tagja jelen volt és felszólalt, részt vett az amerikai kongresszus több képviselője is.
Az aktivista temetésére szűk családi körben került sor.
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Irina Zarutska családja igazságot követel miután a 23 éves ukrán menekültet augusztusban az észak-karolinai Charlotte-ban, egy villamoson brutálisan meggyilkoltak. Zarutskát a 34 éves, fekete visszaeső Decarlos Brown Jr. késelte halálra.
„Elmondhatatlan a fájdalom, amit érzünk. Irina azért jött ide, hogy békét és biztonságot találjon, ehelyett a legborzalmasabb módon vették el az életét” – olvasható a család ügyvédjei által megosztott nyilatkozatban.
A hozzátartozók azt követelték, hogy az ügyészség zárja börtönbe Brownt, és foglalkozzon a „közbiztonság szélesebb körű válságával és a hatóságok rendszerszintű kudarcával”.
Nyilvánosságra hozták a támadásról és az áldozat utolsó pillanatairól készült megrázó felvételt. A gyilkosra akár halálbüntetés is várhat.
Brown féltestvére, Jeremiah szintén úgy vélte, hogy a brutális késelés talán meg sem történt volna, ha Észak-Karolina városában működő igazságszolgáltatási rendszer lenne. „Azt hiszem, ezt meg tudták volna akadályozni” – mondta Jeremiah a The New York Postnak, utalva a laza szabályokra, amelyek lehetővé tették, hogy Brownt januárban kiengedjék a börtönből.
Brownt korábban 14-szer tartóztatták le, és egyes hírek szerint skizofréniában szenvedett.
Zarutska nagynénje, Valeria Haskell elmondta, hogy unokahúga családja az elmúlt három évben „elképzelhetetlen fájdalomban” élt a háború sújtotta Ukrajnában, és most a lány megölését kell feldolgozniuk.
„Úgy érzem, az emberek el sem tudják képzelni, min megyünk keresztül” – mondta Haskell. Haskell elmondta, hogy a 23 éves lány édesanyja, Anna szenved a legjobban a brutális gyilkosság miatt. Olyan mélyen lesújtotta Zarutska elvesztése, hogy ukrajnai otthonában zárkózott be, miközben próbálja elfogadni a történteket – mondta a nagynénje.
Nicknamed 'Clover', this skyscraping sunflower was grown by Alex Babich (USA, b. Ukraine) – a landscape gardener, seed seller and outdoor gear designer – along with some green-fingered support from his family.
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
A TCK-munkatárs meggyilkolása Pirjatinban vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni, a kormány reakciójának keménynek és villámgyorsnak kell lennie – jelentette ki vasárnap Mihajlo Drapatij tábornok, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint Drapatij hangsúlyozta: „A katonák meggyilkolása a hátországban egy vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni. Nincs jogunk csendben nézni az Ukrajna védelmezői iránti növekvő megvetés hullámát – ez már meghaladja az elviselhető mértéket.” Úgy vélte, hogy mindez nem történik hirtelen, mert az ukrán védőkkel szemben már előfordult megaláztatás és agresszió, de erre nem volt éles reakció a társadalom részéről. „Most már közvetlen fegyveres támadások vannak. Így működik az ellenség. Dolgozik velünk és köztünk, miközben nézzük, ki mit lájkolt. Semmi nem igazolja a szolgálatos meggyilkolását és a TCK elleni támadást” – jegyezte meg.
A szárazföldi erők parancsnoka szerint a hatóságok villámgyors és kemény reakciója az egyetlen lehetséges válasz a katonasággal szembeni önkénnyel. „A gyilkosok, rágalmazók és árulók méltányos megbüntetése nélkül még több testvérünket gyilkolják meg a hátországban. Más városokban. Más városrészekben. Benzinkutaknál, szupermarketekben, lépcsőházakban, az utcákon, amelyeket mi a hőseinkről nevezünk el” – húzta alá.
A tábornok biztos abban, hogy ha a társadalom „megemészti” ezeket a támadásokat, akkor „a rossz tünetekből diagnózis lesz”. „Hinni akarom, hogy ezen a ponton, ahol most tartunk, ez nem lehetséges. Mert az egyetlen dolog, ami elválaszt minket az ellenségtől, az Ukrajna védelmi erői, a fegyveres erők. Miközben a legjobb embereinket veszítjük el a fronton, a hátországban nem szabad elveszíteni a lelkiismeretünket. A terepszínű ruhában lévő ember megvetése ott kezdődik, ahol a méltóság véget ér” – adott hangot a keserűségének Mihajlo Drapatij, hangsúlyozva, hogy az ukránok kötelesek tisztelni azokat, akik fegyvert ragadtak, és saját életük árán megvédték a városokat, a bennük élőket, a határokat, az eget és a földet, „államunkat, zászlónkat, otthonunkat”.
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
Egy nő egy krokodiloktól hemzsegő folyóba dobta fogyatékkal élő hatéves fiát, ahol a hüllők halálra marcangolták. A gyerek apja adta ki a parancsot a gyermek vízbe vetésére.
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
A 26 éves Savitri Kumar heves vitába keveredett férjével Indiában, a 27 éves Ravi Kumarral. A helyi média szerint a férfi többször is felszólította a nőt, hogy dobja be a gyereket a krokodilokkal teli folyóba.
A nő így tett és a hatéves, fogyatékkal élő kisfiút halálra marcangoltak a krokodilok – írja a Times of India.
A szülők szombat este összevesztek hatéves fiuk miatt, és az anya kétségbeesett, és beledobta a fiút egy csatornába, amelyről tudható volt, hogy tele van krokodilokkal. Az eset szemtanúi hívták a rendőrséget, akik búvárokat küldtek a fiú keresésére, de aznap este már nem találták meg a gyereket. A mentőcsapat vasárnap reggel visszatért, és megtalálták a gyerek holttestét, amin harapásnyomok voltak.
A fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és hiányzott az egyik keze, ami egy rendőr szerint arra utal, hogy a fiút egy vagy több krokodil marcangolta halálra őt.
A házaspárnak két gyereke van, és állítólag gyakran veszekedtek a nagyobbik fiuk beszédhibája miatt. A rendőrök vizsgálatot indítottak az eset miatt. Egy rendőr a helyi médiának elmondta, hogy „gyilkossági” esetként kezelik az ügyet, és a szülőket letartóztatták – írja a Daily Mail.
[type] => post
[excerpt] => Egy nő egy krokodiloktól hemzsegő folyóba dobta fogyatékkal élő hatéves fiát, ahol a hüllők halálra marcangolták. A gyerek apja adta ki a parancsot a gyermek vízbe vetésére.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1715292600
[modified] => 1715269267
)
[title] => Krokodilok közé dobta fogyatékkal élő gyermekét Indiában egy nő
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=186682&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 186682
[uk] => 186738
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 186688
[image] => Array
(
[id] => 186688
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-scaled.jpg
[original_lng] => 481685
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/krokodil-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1715320859:8
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2794
[_oembed_3f682f4c75cabe8ddeea61cc07252f60] =>
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Ukrajnának van egy feltételes listája azokról, akiket meg akar ölni, ezt Vlagyimir Putyin orosz diktátor, Jevgenyij Prigozsin a Wagner magánhadsereg alapítója és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter vezeti – jelentette be szerdán Vadim Szkibickij, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának helyettes vezetője a Die Welt című német lapnak adott interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az újságírók megkérdezték Szkibickijt, hogy Ukrajna megpróbálja-e kiiktatni Putyint. „Észleli, hogy egyre közelebb kerülünk hozzá, de talán attól is tart, hogy a saját emberei ölik meg. Oroszországban még mindig sokan támogatják ezt a „különleges hadműveletet”, de a közösségi médiának és a telefonlehallgatásoknak köszönhetően már tudjuk, hogy annyi orosz halt meg, hogy ez megijeszti az embereket” – válaszolta. Egyúttal azt is jelezte, hogy Ukrajna megpróbálja megölni a Wagner magánhadsereg alapítóját Jevgenyij Prigozsint is.
A riporterek azt is megkérdezték az ukrán katonai hírszerzőtől, hogy kik vezetik azoknak a személyeknek a listáját, akiket Ukrajna meg akar ölni. „Putyin, mert ő koordinálja és dönti el, hogy mi történik. De a végén mindenkinek felelnie kell a tetteiért. Valerij Geraszimov vezérkari főnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter tervezte a támadást, és most nem fordulhatnak vissza” – mutatott rá. Említette Csecsenföld úgynevezett vezetőjét, Ramzan Kadirovot is. Igen, a teljes körű háború első hónapjaiban „mindenhol ott volt”, de mostanra megértette, hogy Putyin rezsimje már stratégiailag veszített. Szerinte a feltételes listán szerepel az orosz invázió parancsnoka, Szergej Szurovikin és azok az orosz parancsnokok is, akik úgy léptek be Ukrajnába, hogy parádéra mennek.
A német hírlapírók megkérdezték, hogy hol van feketelista határa, és hogy fontolgatják-e civilek, például oligarchák vagy propagandisták likvidálását. „Háborúban állunk, és ezek a mi ellenségeink. Ha egy fontos személyiség fegyvereket gyárt és finanszíroz, akkor a kinyírása sok civil életét mentheti meg. A nemzetközi egyezmények szerint ez jogos cél” – emelte ki Vadim Szkibickij.
Yevgeny Prigozhin sighted! He says Wagner will "be here in Belarus for some time" before "gathering our strength and heading off for Africa."
"We may return to [fight in Ukraine] when we will be certain that we won't be made to disgrace ourselves and our experience," he added. pic.twitter.com/G4W2uWSjNC
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W