A lakosság minimum 1%-t aktívvá tenni a társadalmi és politikai életben. Ez az ambiciózus célja az „Aktív közösség” országos kezdeményezésnek. Úgy tűnt, hogy Oroszország teljes körű Ukrajna elleni háborúja, amely közel egy éve tart, megzavarhatja a terveket. De, éppen fordítva alakult. Nem tértünk el célunktól, de tevékenységünket, terveinket némileg át kellett alakítanunk – mondja a kezdeményezés ungvári koordinátora, Hanna Melehanics. A háború előtt az „Aktív közösség” az állampolgárok és a hatóságok közötti együttműködéssel foglalkozott, ma pedig azon dolgozik, hogy a társadalmat bevonja a különböző folyamatokba. Az „Aktív közösség” nemcsak rendezvények szervezésével, hanem helyiségek biztosításával is támogatta az „Ungvári Alkotó Önkénteseket”. A 2022-es év végén pedig segítettek a „Kreatív önkénteseknek” civil szervezeti státusz megszerzésében. A „kreatív önkéntesek” megosztották erőforrásaikat, de azok idővel elfogytak. Ezért nagy szükség volt az „Aktív közösség” önkénteseinek támogatására, emlékezik vissza Julia. A „Kreatív önkéntesek” jelenleg önállóan dolgoznak a gyerekekkel, és együttműködést kezdeményeznek más szervezetekkel is.
A Belügyminisztérium egy egyszerűsített algoritmust dolgoz ki a hadiállapot idejére az okmányok igénylését illetően, többek között az ideiglenesen megszállt területekről érkező menekültek számára, jelentette be Jevhen Jenin, a belügyminiszter első helyettese zaporizzsjai munkalátogatása során, számolt be az Ukrinform a Zaporizsjai Megyei Katonai Adminisztrációra hivatkozva.
„Az első miniszterhelyettes megjegyezte, hogy a központi vezetés a hadiállapot idejére az okmányok kiállításának egyszerűsített algoritmusán dolgozik. Ez különösen azokra a személyekre vonatkozik, akik személyazonosító okmányok nélkül kényszerülnek elhagyni az ideiglenesen megszállt területet. Többek között evakuálás során újszülött gyermekeikkel” – áll a közleményben.
A zaporizsjai adminisztrációban kihangsúlyozták, a régióban nehéz körülmények uralkodnak. A frontvonalon minden nap harcok zajlanak. Emellett az Azovi régió egyetlen humanitárius folyosója is a megyében működik. Ez pedig azt jelenti, hogy Zaporizsján keresztül rengeteg belföldi áttelepült személy halad át: az emberek a háború elől biztonságosabb területekre menekülnek.
Amint arról az Ukrinform korábban beszámolt, a Belügyminisztérium a hadi állapot idejére jelentősen leegyszerűsítette a vezetői engedélyek igénylését.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vízummentességet vezet be a nemzetközi egészségügyi illetve humanitárius szervezetek alkalmazottai számára a hadiállapot idejére. Az erre vonatkozó elnöki rendeletet az államfő honlapján hozták nyilvánosságra.
Zelenszkij március 14-től ideiglenesen, a hadiállapot idejére vízummentességet vezet be azon külföldi állampolgárok számára, akik nemzetközi egészségügyi vagy humanitárius szervezetek, alapítványok vagy programok, egyéb szervezetek alkalmazottai, akik az ukrán kormány meghívására érkeznek Ukrajnába a lakosság számára való humanitárius segítségnyújtás céljából, kivéve az agresszor állam állampolgárait. A rendelet a közzététele napján lép hatályba.
https://youtu.be/2K-WM76ZCGU
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vízummentességet vezet be a nemzetközi egészségügyi illetve humanitárius szervezetek alkalmazottai számára a hadiállapot idejére. Az erre vonatkozó elnöki rendeletet az államfő honlapján hozták nyilvánosságra.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1647350278
[modified] => 1647350280
)
[title] => Vízummentesség a hadi állapot idejére (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=94857&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 94857
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 94859
[image] => Array
(
[id] => 94859
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg.jpg
[original_lng] => 149586
[original_w] => 1599
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg-1536x865.jpg
[width] => 1536
[height] => 865
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg.jpg
[width] => 1599
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/vizummentesseg.jpg
[width] => 1599
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1647343080:13
[_oembed_c2d9bc3ce55fabc79c81b40363541218] =>
[_oembed_time_c2d9bc3ce55fabc79c81b40363541218] => 1647343007
[views_count] => 1778
[_thumbnail_id] => 94859
[_edit_last] => 13
[_oembed_ed7ccc054ade03273a574bc547fcd9ae] =>
Ми розширюємо свободу подорожей для українців попри всі обставини.
1 березня стартують 2 безвізи:
1. Гренада
2. Заморські території Нідерландів Аруба та Кюрасао, карибські острови Бонайре, Сінт-Естатіус і Саба
Ukrajnában hadiállapotot vezettek be, ezért minden oktatási intézmény távoktatási formában működik, lehetőleg mindenki maradjon otthon – közölte Szerhij Skarlet oktatási miniszter Telegram-csatornáján csütörtökön, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Bejegyzésében Skarlet mindenkit arra kért, hogy őrizze meg a nyugalmát és ítélőképességét. Lehetőleg mindenki maradjon otthon, minden oktatási intézmény távoktatási formában működik tovább – tette hozzá.
Az oktatási miniszter arra szólított, hogy Ukrajna hivatalos szervei, a Nemzeti Rendőrség, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO), az Oktatási Minisztérium és a helyi hatóságok közleménye alapján tájékozódjanak, azok javaslatait tekintsék irányadónak.
„A helyzet ellenőrzés alatt áll! A kormány a megszokott rendben működik. Mi erősek vagyunk, mi vagyunk Ukrajna!” – mutatott rá Szerhij Skarlet
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs