Idén a felsőoktatási intézményekbe történő felvételi kampány eredményei szerint több gólya van, mint 2024-ben volt – jelentette ki szombaton Mikola Trofimenko oktatási miniszterhelyettes az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint Trofimenko a kérdésre, hogy tapasztalható-e a fiatalok tömeges távozása külföldi egyetemi tanulmányok folytatása céljából, elmondta: a minisztériumot arról tájékoztatják, hogy állítólag buszokkal szállítják a 11. és 10. osztályos diákokat Lengyelországba, Németországba és Csehországba.
„De ahhoz, hogy ösztöndíjjal Németországban vagy Lengyelországban tanulhasson valaki, ismernie kell a nyelvet. És állítólag ezeknek az országoknak az egyetemeit teljesen feltételek nélkül nyitották meg a diákjaink előtt. Ez nem igaz. Mert ahhoz, hogy ösztöndíjjal bekerüljön és Németországban, Lengyelországban tanulhasson valaki, ismernie kell a fogadó ország nyelvét. Ráadásul az akadémiai nyelvet is elég magas szinten kell ismerni. Ez nem fog működni nulláról” – jegyzi meg a helyettes tárcavezető. A különböző nyelveken, például angolul történő oktatás más esetei szerződéses formát öltenek, és ez szintén speciális képzést igényel, a középfokú oktatás végén pedig eltérőek a követelmények itt és Európában – tette hozzá.
Az Oktatási és Tudományos Minisztérium fontosnak tartja, hogy megteremtse a feltételeket a fiatalok számára, hogy összekapcsolják életüket Ukrajnával. Megbeszéléseket indítottak a duális programokról, valamint az egyetemek és a munkaadók közötti aktívabb együttműködésről a fiatalok képzésének és szakmai fejlődésének biztosítása érdekében. Ez egyfajta „horgonyként” szolgál: amikor egy diák megérti, hogy egy top munkaadó fogja felvenni, máris összekapcsolja jövőjét a várossal és a régióval.
Annak érdekében, hogy hazahozzuk azokat a fiatal állampolgárokat, akik hosszú ideig külföldön tartózkodtak és helyi iskolákban végeztek, idén bevezettük a lengyel érettségi vizsga Ukrajnában való elismerésének lehetőségét, és így az Oktatási Minisztérium arra törekszik, hogy ösztönözze őket az ukrán oktatási intézményekbe való beiratkozásra – állította a helyettes oktatási miniszter. Ezenkívül más országokra és érettségikre is kiterjesztik ezt – tette hozzá.
A külföldre távozások kapcsán Mikola Trofimenko emlékeztetett arra, hogy idén a felvételi kampány eredményei szerint több az elsőéves hallgató, mint tavaly. „Az összes alapképzésre jelentkezőt tekintve, az orvosi és katonai szakterületeket nem számítva, 100 000 nő és 92 000 férfi van. Ha az orvosi szakterületeket vesszük, közel 7000 nő és 2500 férfi van az első évfolyamon. Ez egy klasszikus arány az orvosi szakterületek esetében, amelyet a korábbi években is megfigyeltek; már korábban is kevesebb férfi jelentkezett erre a pályára” – mondta. Az idei gólyákkal kapcsolatban a következő megoszlást adta meg: 52% lány, 48% fiú, szemben a tavalyi 45%-kal, illetve 55%-kal.
Az Állami Határőrszolgálat nem regisztrálta a 18-22 éves férfiak tömeges távozását Ukrajnából a határátlépési szabályok változása után – jelentette ki hétfőn Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.
A szóvivő elmondta, hogy a határőrség nem vezet korcsoportonkénti statisztikai nyilvántartást, és nem is őrzi azokat. „Ezért nem fogok számokkal operálni. De augusztus 28. óta, amikor hatályba léptek a határátlépési szabályok változásai, és lehetővé tették a 18 és 22 év közötti ukrán férfiak számára a határ átlépését a hadiállapot idején, ebben a kategóriában nem tapasztaltak jelentős növekedést vagy tömeges utas-beáramlást” – jegyezte meg.
A szóvivő hozzátette, hogy az érintett kategória átlépi a határt, hogy elhagyja Ukrajnát. De – hívta fel a figyelmet – nem szabad elfelejteni, hogy ők is átlépik a határt, hogy belépjenek Ukrajnába. „A mozgás a határ mindkét oldalán zajlik. Az egyes ellenőrzőpontok, az egyes szakaszok elemzése, valamint a határőreink által ellenőrzött kategóriák megfigyelése azt mutatja, hogy ez egy kis szám a teljes utasforgalomhoz képest, beleértve az Ukrajnából kiutazókat is” – mutatott rá Andrij Demcsenko.