Kijev környékén már október elsején este megérkezett az első hó. A csapadékot a fővárosban is észlelték, ami meglepetést okozott a helyieknek, hiszen az időjárási előrejelzések szerint nem számítottak havazásra.
A téli csapadékot elsőként Kijev megye Bucsanszkij körzetének lakói érzékelték, amelyet Telegramon posztoltak, majd hozzátették, hogy a télies időjárás elérte az ukrán fővárost is. Ugyan szeptember 30-án ukrán meteorológusok még csak jelentős lehűlésre és esőzésre figyelmeztettek, hóról még egyáltalán nem szóltak az előrejelzések.
Ehhez képest szerdán Bukovelben erős hóviharról számoltak be, az utcákat ellepte a hó. Ugyanakkor a Kárpátokban is lehullott már az első téli csapadék, szeptember 29-én már fagy is volt a hegységben, a hőmérséklet mínusz 3 fokra süllyedt, amely a nagy szél miatt még hidegebbnek érződött.
Az ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat közölte, hogy csütörtökön és pénteken is erős fagyok voltak Kárpátalján, ezért narancssárga riasztás lépett életbe. Azonban nemcsak Ukrajnában, hanem Magyarországon is rendkívül hideg reggelre ébredhetett a lakosság. Olyannyira, hogy Zabaron megdőlt a hidegrekord, mínusz 4,6 fokot mértek, amely egyben új őszi szezonrekordot is jelent.
A legmagasabb szintű veszélyes meteorológiai jelenségeket jósolják a Kárpátaljai Hidrometeorológiai Központ szakemberei. Április 10-én a hegyekben jelentős havas eső várható, hóréteg képződésével, az utakon jegesedésre kell számítani.
A speciális járművek operatív készenlétben állnak, és szükség esetén kivezénylik őket az utakra.
A 3776 méter magas Fuji-hegyre szokatlanul hosszú időszak után végre megérkezett az első hó.
A hó általában október elején jelenik meg a hegyen, de idén 130 éves megfigyelések óta először hómentes maradt a csúcs még a hónap végén is. A vulkán lejtői csak november 6-án váltak fehérré – írja a The Japan Times.
Yutaka Katsuta előrejelző megjegyezte, hogy az idei késés oka a hosszú meleg nyár és szeptember volt, ami visszafogta a hideg légtömegeket.
Bár még a naptár szerint ősz van, egyes vidékekre már megérkezett a téli mese. Bekapcsolhatják a Let It Snow zeneszámot, hisz végre havazik.
A meteorológiai előrejelzések figyelmeztettek, hogy november 17-én este Ukrajna egyes régióiban havazás várható. Ezzel egy időben a lakosok elkezdték megosztani az első téli felvételeket a közösségi oldalako.
Elsőként Voliny, Lemberg és Hmeljnickij, Rivne megyékben ébredtek havas tájra a helyiek.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Az előrejelzések szerint a következő napokban jelentősen hidegebbre fordul az idő Ukrajnában. A Kárpátokban már esik a hó, hamarosan az egész országban havazásra kell számítani.
Egész héten borult idő várható, helyenként esővel. November 16-tól csökken a levegő hőmérséklete, ónos eső és havas eső várható, szinte az egész országban havazni fog.
A november 16-ról 17-re virradó éjszakán fagyok lesznek, akár -3 °C is lehet. A Kárpátokban és a messzi északon havazni fog. Másnap, november 18-án a Kárpátokban havas eső várható, 19-én pedig Ukrajna déli és keleti vidékeit éri el a meglehetősen télies idő.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
A Pip Ivan hegycsúcson ma -6 Celsius fokot mértek. Az ott állomásozó mentőcsapat jelentése szerint havazik és a látási viszonyok is korlátozottak.
A hírt a mentőcsapat hivatalos Facebook-oldalán közölték. „November 12-én felhős idő van a Pip Ivan hegyen, a szél északi, 4-7 m/s sebességű, a levegő hőmérséklete -6 Celsius fok” – áll a bejegyzésben.
[type] => post [excerpt] => A tegnapi és mai nap folyamán megyénk területén jelentős mennyiségű hó esett. Az úttisztító gépek azonnal lakott területekre indultak, hogy biztosítsák a forgalmat a helyi jelentőségű útszakaszokon. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1675199100 [modified] => 1675198673 ) [title] => 17 technikai jármű tisztítja Kárpátalja helyi jelentőségű útszakaszait a hótól [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=135578&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 135578 [uk] => 135536 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 135537 [image] => Array ( [id] => 135537 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n.jpg [original_lng] => 105695 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/328631049-630776588859553-8014930810579504455-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1675191474:5 [_thumbnail_id] => 135537 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3451 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_dcf022aced4fb3a6ddc7e7df7afbe368] =>
Helyenként szokatlan mennyiségű havazással köszöntött be a valódi tél Európa több országában. Az angol fővárost, Londont néhol vastag hótakaró borítja. A hó, a köd és a fagy jelentős fennakadásokat okoz a közlekedésben. Az Egyesült Királyság egyes területein a hőmérséklet mínusz 10 Celsius-fok alá süllyedt. A meteorológiai szolgálat riasztást adott ki Anglia délkeleti és délnyugati, valamint Skócia északi részeire.
A Lengyelországot sújtó heves havazás az ország északi részébe vonult át. Sok busz és vonat késik, a rendőrség egyre több autóbalesetről számol be. A meteorológusok szerint jelentős fagyra kell számítani. Éjszakánként mínusz 10-15, vagy akár mínusz 20 fok is várható.
Észtországban több mint 10 ezer háztartás maradt áram nélkül hétfő kora délutánra a heves hóviharok miatt. Kompjáratokat töröltek, késnek a vonatok.
Bosznia-Hercegovina és Horvátország egyes részeit árvizek öntötték el. Az érintett területek lakosait a hatóságok figyelmeztették, hogy készüljenek fel az evakuálásra. A boszniai rendőrség közölte, hogy egy földcsuszamlás által betemetett úton holttestre bukkantak Prijedor városának közelében.
[type] => post [excerpt] => Helyenként szokatlan mennyiségű havazással köszöntött be a valódi tél Európa több országában. Az angol fővárost, Londont néhol vastag hótakaró borítja. A hó, a köd és a fagy jelentős fennakadásokat okoz a közlekedésben. Az Egyesült Királyság egyes... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1670939460 [modified] => 1670887362 ) [title] => Európa-szerte gondot okozott a havazás [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=129548&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 129548 [uk] => 129887 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 129552 [image] => Array ( [id] => 129552 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-scaled.jpg [original_lng] => 561912 [original_w] => 2560 [original_h] => 1760 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-300x206.jpg [width] => 300 [height] => 206 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-768x528.jpg [width] => 768 [height] => 528 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-1024x704.jpg [width] => 1024 [height] => 704 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-1536x1056.jpg [width] => 1536 [height] => 1056 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-2048x1408.jpg [width] => 2048 [height] => 1408 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/180301095854-02-uk-cold-weather-0301-restricted-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1760 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1671087111:2 [_thumbnail_id] => 129552 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 3682 [translation_required_done] => 1 [_oembed_121acefc6e5d48cda55b20f0b73cd18e] =>
Війна не буває дешевою. Хтось втрачає на ній життя, хтось – дім, а хтось – комфорт. Агресія Рф змінює правила гри для всіх європейців. Ця зима змусить переглянути свої звички. Але ми вдячні кожному, хто розуміє пріоритети: обов’язково – вільна Європа та кінець газового ru-шантажу
Bundeskanzler Olaf #Scholz erholt sich gerade in Nesselwang mit seiner Frau von den Strapazen der Politik. Heute war er auf Bergtour im Ostallgäu und natürlich wurde der prominente Wanderer von vielen Menschen erkannt.https://t.co/YIjp2Bdufp
Dovolená v Chorvatsku se nám bohužel pomalu blíží ke konci. Jak tak ale sleduji dění na české politické scéně, je na návrat ten pravý čas. pic.twitter.com/P8OtPFkmx3
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM