Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt derült fény arra, hogy a Google visszaköltözteti a saját, telefonálásra szolgáló alkalmazásába, a Telefonba (angolul: Phone) a funkciót, amivel hívásokat lehet rögzíteni. Később kiderült, a szolgáltatás csak a Pixel telefonok, valamint néhány Nokia és Xiaomi esetében érhető el.
Most újabb érdekes részlet derült ki az alkalmazás legújabb, 59-es verziószámú változatáról. Az XDA Developers beszámolója szerint a fejlesztők lehetővé tennék, hogy a telefon minden olyan hívást automatikusan rögzítsen, amit ismeretlen számról kap valaki.
A beszámoló szerint a rögzített hívást csak a telefonon mentené el az alkalmazás, így azt semmilyen szerverre nem töltené fel a készülék. A rögzítésről ugyanúgy értesítést kapna a vonal két végén lévő fél, így csak rajtuk múlik, hogy törvényes dologról beszélnek-e.
Persze az, hogy ilyesmit találtak az alkalmazásban, még nem jelenti azt, hogy a Google valóban élesíti is a funkciót. Az biztos, hogy az európai színtéren azért kérdéses, hogy az uniós adatvédelmi törvény, a GDPR miatt itt is bevezetnék a funkciót.
A 9to5Google jelentése szerint a Google Phone-alkalmazás legújabb verziójában felfedezett kód további részleteket fedett fel a – nem hivatalos – hírek szerint érkező hívásrögzítőjéről. A legérdekesebb egy olyan kódrészlet, amely szerint a várható kiegészítő funkciók egyike támogatja majd a hívások rögzítését és átmásolását más eszközre – írta a The Verge.
Az újonnan felfedezett kód arról is lerántja a leplet, hogy a Google miként próbálja teljesíteni a biztonsággal és magánélettel kapcsolatos szabályozásokat, amelyek az Android 10-ben megakadályozták a hívások rögzítését. Az információk szerint az alkalmazás figyelmezteti a felhasználót, hogy tartsa be a hatályos törvényeket, miközben használja a funkciót, valamint egy rövid hangüzenetet is lejátszik, hogy figyelmeztesse a beszélgetés résztvevőit arról, hogy a hívás rögzítésre kerül.
A rögzített hívásokat a telefonon állítólag a hívásnaplóból lehet majd lejátszani, míg más eszközökre minden hangfájl .waw formátumban lesz exportálható.