Karácsonyra teljesen összeomolhat Ukrajna energiaellátó infrastruktúrája, aminek következtében milliók válhatnak a humanitárius katasztrófa áldozatává – hívta fel a figyelmet az amerikai Mercy Corps segélyszervezet.
A szervezet szerint az orosz bombázások miatt megsérült az ukrán áramellátási infrastruktúra közel 50 százaléka, de a teljes ellátási hálózat összeomolhat a következő néhány hétben.
Az ukrán városok nagy része szó szerint élhetetlenné válhat a következő néhány hónapban, ahogy a hőmérséklet drasztikus csökkenésnek indul.
Nem arról van szó, hogy órákig, napokig, de lehet, hogy hetekig nem lesz áram – nyilatkozta a szervezet a Newsweeknek.
Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájában fogadta hétfőn Emmanuel Macron francia államfőt, és az 55 perces pápai audienciát az ukrajnai orosz háború, a menekültek befogadása és az eutanáziával kapcsolatos franciaországi viták uralták.
A francia elnök 2017-es megválasztása óta – 2018 és 2021 után – immár harmadszor találkozott Ferenc pápával. A találkozót követően Macron megbeszélést folytatott Pietro Parolin bíborossal, szentszéki államtitkárral, valamint Paul Gallagherrel, a szentszéki államtitkárság külkapcsolatokért felelős titkárával, a „Vatikán külügyminiszterével”.
A Vatikán közleménye szerint valamennyi találkozó középpontjában az ukrajnai konfliktus állt, „kiemelt aggodalommal a humanitárius helyzet iránt”.
A francia államfő egy vasárnapi római konferencián elmondott beszédében állást foglalt az ukrajnai béke mellett, de hangsúlyozta: ez csak akkor valósulhat meg, ha Kijev dönthet az Ukrajnát napra pontosan nyolc hónappal ezelőtt megtámadó Oroszországgal kötendő békemegállapodás idejéről és feltételeiről.
Ferenc pápa február óta több ízben elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, miközben mindvégig igyekezett fenntartani a diplomáciai párbeszédet Moszkvával és a Kremlhez közel álló orosz ortodox egyházzal. A vatikáni közlemény szerint a hétfői megbeszélésen kiemelt figyelmet fordítottak a Kaukázus térségére, a Közel-Keletre és Afrikára is.
A pápa kedden békeimát vezet a Colosseumban az említett konferencia résztvevőivel. A tanácskozást – amelynek központi témája a béke – a Vatikánhoz közel álló, jótékonysági tevékenységéről ismert Szent Egyed olasz katolikus közösség szervezte.
A francia elnököt a pápai audienciára elkísérte felesége, Brigitte Macron is. Emmanuel Macron hétfőn Sergio Mattarella olasz elnökkel is megbeszélést folytat.
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Oroszország Ukrajna elleni háborúja következtében több mint 3 millió ember menekült külföldre és mintegy 12 milliónyian belső menekültté váltak – közölte Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója hétfői Twitter-üzenetében, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint Podoljak rámutatott, több mint 3 millió ukrán volt kénytelen európai országokba távozni. Összességében 11-12 millió a belső menekültek száma, akik a háború miatt hagyták el a lakóhelyüket – tette hozzá.
A tanácsadó szerint egyszerűen bele kell gondolni ebbe a számba. „Oroszország emberek millióinak életét teszi tönkre. Mi ez, ha nem globális humanitárius katasztrófa?” – tette fel a kérdést Mihajlo Podoljak.
Vier ukrainische Familien, die vor dem Krieg in ihrem Land nach Irland geflohen sind, haben in Ballindooley Castle - einer Burg aus dem Mittelalter - ein neues Zuhause gefunden. pic.twitter.com/C9puSBUO4V
Навіщо потрібні візові обмеження для громадян Росії? Півроку війни довели: їх не хвилюють масові вбивства, зруйновані міста, ядерний шантаж, Буча чи Маріуполь. Лише розмови про втрату віз змогли повернути до усвідомлення війни та відповідальності. А це перший крок… до ?? бунту.
Війна не буває дешевою. Хтось втрачає на ній життя, хтось – дім, а хтось – комфорт. Агресія Рф змінює правила гри для всіх європейців. Ця зима змусить переглянути свої звички. Але ми вдячні кожному, хто розуміє пріоритети: обов’язково – вільна Європа та кінець газового ru-шантажу
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Unlocked accounts of ?? authorities, scaling "kill ??" ru-tweets amid open pessimization of Ukrainians is not about freedom of speech at all. #Twitter sees no harm in spreading propaganda that directly encourages the destruction of ?? & mass murder. Maybe AI will moderate better?
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…