Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE3OTcyMzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 111598
[content] =>
Idén július 14–17. között került megrendezésre az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület nyári tábora, melynek mottója „A mi nemzedékünk felelőssége naggyá tenni Magyarországot” volt. A vásárosnaményi eseményen többek között Kereszténydemokrata politika és a fiatalok szerepe a XXI. században címmel tartottak fórumot.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség célja olyan közösség építése, amelynek tagjai számára iránymutató a teremtett világ és az embertársaik iránti felelősségérzet, közösen munkálkodnak a haza és az egész emberiség javáért.

A fórumon Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) elnöke is részt vett, aki hangsúlyozta: fontos ragaszkodnunk keresztény-konzervatív értékeinkhez, és ezt kell továbbadnunk a következő nemzedéknek is. A táborban kárpátaljai fiatalok is részt vettek. Dobsa István a Kárpátalja hetilapnak elmondta, hogy a rendezvény remek lehetőség a résztvevők számára a közös gondolkodásra, s hogy kicsit kiszakadjanak az őket ért negatív impulzusok légköréből.
A fiatalok többek között olyan elismert közéleti szereplőkkel találkozhattak, mint dr. Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese, Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke, Tilki Attila országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Bohár Dániel, a Megafon véleményvezére, Antal Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hargita megyei szenátora, a Szenátus Energiaügyi, Energetikai Infrastruktúra és Ásványi Erőforrások Bizottságának elnöke és mások, akiktől sokat tanulhatnak.
A panelbeszélgetések egyikén a fiatalok és a közélet kapcsolatát boncolgatták, olyan kérdések mentén, mint az internet, a virtuális közeg szerepe a XXI. században; milyen szinten és mennyire tájékozódnak a fiatalok; a jobboldali, polgári gondolkodású fiatalok közösségi szinten hogyan legyenek jelen ebben a virtuális közegben. Sok fiatal esik a felgyorsult virtuális világ csapdájába, hajlamosak a valódi kontaktközegeket virtuális terekre cserélni. A táborban ezt próbálják meg ellensúlyozni a keresztény konzervativizmus értékeinek bemutatásával. „Én úgy érzékelem, hogy Kárpátalján még megvan ennek a bölcsője, nálunk még élnek a nemzeti keresztény hagyományok. Megfelelően kell gondoskodnunk ezek megőrzéséről, hogy ezek a következő generációnak is hasonlóan fontosak legyenek. Ezenkívül az energiaválság, az energetikai ellátás is fontos témája volt az eseménynek. A KMKSZ ISZ és az IKSZ már 5 éve szoros kapcsolatot ápol, több közös programot is sikerült már megvalósítanunk. Mindig fontos az, hogy a fiatal generáció tudjon új erőt meríteni, új tapasztalatokat és barátságokat szerezni, és ez a nyári tábor kiválóan alkalmas erre” – fejtette ki Dobsa István, aki köszönetet mondott Nacsa Lőrincnek és Kiss Andrásnak, az IKSZ alelnökének a meghívásért és azért, hogy biztosították a kárpátaljai fiatalok részvételét a rendezvényen.

Nacsa Lőrinc kifejtette: „Arra biztatjuk a határon túli fiatalokat, hogy próbáljanak meg a szülőföldön boldogulni. Kárpátalján most minden eddiginél nehezebb, mégis azt gondoljuk, hogy egy közösséget összetartó, barátságokat szervező, a közélettel, nemzeti ügyeinkkel foglalkozó esemény minden fiatalt megerősíthet abban, hogy ne nyugatra menjen szerencsét próbálni, ne máshol próbálja meg az életét boldogítani, hanem a saját szülőföldjén, felelősséget vállalva a saját környezetéért, a magyar nemzetet gazdagítva.”
Kiss András, az IKSZ alelnöke elmondta, hogy az anyaországi és kárpátaljai fiatalokon kívül a Partiumból is sokan érkeztek, így a táborban a 4 nap alatt összesen 130 fiatal fordult meg.
A fórum résztvevői hangsúlyozták: Magyarország a háború kirobbanásának első percétől segítő kezet nyújtott Ukrajnának és a harcok elöl menekülőknek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők önkénteskedtek a határátkelőkön felállított segélypontokon és a humanitárius segélyek gyűjtésében is részt vettek.
(TV21 Ungvár/D. P., Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Idén július 14–17. között került megrendezésre az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület nyári tábora, melynek mottója „A mi nemzedékünk felelőssége naggyá tenni Magyarországot” volt. A vásárosn...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1658250480
[modified] => 1658254521
)
[title] => Dobsa István: Kárpátalján még élnek a nemzeti és keresztény hagyományok
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=111598&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 111598
[uk] => 111712
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 111600
[image] => Array
(
[id] => 111600
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n.jpg
[original_lng] => 227830
[original_w] => 2048
[original_h] => 1366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n-1536x1025.jpg
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/293455898-5443241805698415-8818764500962555903-n.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1658313149:2
[_thumbnail_id] => 111600
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4181
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0d7ce549f3993594b57d745e1705af78] =>
[_oembed_time_0d7ce549f3993594b57d745e1705af78] => 1658237218
[_oembed_30bd14e407f72d5feab05b463cc3e18e] =>
[_oembed_time_30bd14e407f72d5feab05b463cc3e18e] => 1658237218
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7ee7139591c5f863e033cea497f98616] =>
[_oembed_time_7ee7139591c5f863e033cea497f98616] => 1658241022
[_oembed_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] =>
[_oembed_time_152dd1d215fb5bccb99f33ea102d5579] => 1673512872
[_oembed_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] =>
[_oembed_time_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => 1710584225
[_oembed_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] =>
[_oembed_time_a43861554357fdda1c7e73b4b53fcbcb] => 1711016010
[_oembed_16c271eaba7f236b6f16a8e227720c76] =>
[_oembed_time_16c271eaba7f236b6f16a8e227720c76] => 1711703891
[_oembed_2fa7c91940fd9523f122231fc2d25bd6] =>
[_oembed_time_2fa7c91940fd9523f122231fc2d25bd6] => 1713626336
[_oembed_fec86bdaa75f4c5806cd24521bed08e6] => {{unknown}}
[_oembed_ff3c73694fb4d67e09304ab254263584] =>
[_oembed_time_ff3c73694fb4d67e09304ab254263584] => 1714472075
[_oembed_25400894ee7dd416a35f141fd24a4cef] =>
[_oembed_time_25400894ee7dd416a35f141fd24a4cef] => 1714472075
[_oembed_4ac43db3561cda0da3eb33a5bd708a00] =>
[_oembed_time_4ac43db3561cda0da3eb33a5bd708a00] => 1715241233
[_oembed_832658402766d3f6630c069728243466] =>
[_oembed_time_832658402766d3f6630c069728243466] => 1717921339
[_oembed_759c871152b34c863fe22289dd2bc6f8] =>
[_oembed_time_759c871152b34c863fe22289dd2bc6f8] => 1719504205
[_oembed_4d0edfd86194add7cf5d9d19002142ae] =>
[_oembed_time_4d0edfd86194add7cf5d9d19002142ae] => 1719504205
[_oembed_8ce4da3fe40d14ce23c07d5502fcaff8] =>
[_oembed_time_8ce4da3fe40d14ce23c07d5502fcaff8] => 1719504205
[_oembed_ff9bbbbe813c4a5fe7d3aebf8f3f5560] =>
[_oembed_time_ff9bbbbe813c4a5fe7d3aebf8f3f5560] => 1719504205
[_oembed_3d5ca158267a0b390eca836b5391df9d] => {{unknown}}
[_oembed_6729574b9eae9b32c21fff2eac4cee25] => {{unknown}}
[_oembed_a3cffa80f83c2c73f3ebcd84331d77a9] => {{unknown}}
[_oembed_1e1f667dc5d6db6cb21c329c9a160b22] =>
[_oembed_time_1e1f667dc5d6db6cb21c329c9a160b22] => 1723583756
[_oembed_a8bbb92eda9bee72c531f94f81d58e90] =>
[_oembed_time_a8bbb92eda9bee72c531f94f81d58e90] => 1725905234
[_oembed_b8e9b79f2e24fd0db9f6b8c8ac563eed] =>
[_oembed_time_b8e9b79f2e24fd0db9f6b8c8ac563eed] => 1729243224
[_oembed_83e1d4f89240fd7a9d8a84ac50b1a46d] =>
[_oembed_time_83e1d4f89240fd7a9d8a84ac50b1a46d] => 1733362148
[_oembed_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] =>
[_oembed_time_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] => 1735738498
[_oembed_79ce763f0b6d527f4cffdfd5a1f5c957] =>
[_oembed_time_79ce763f0b6d527f4cffdfd5a1f5c957] => 1735738498
[_oembed_eaa5f1de0f91b8fd2cc5e5248509cde7] =>
[_oembed_time_eaa5f1de0f91b8fd2cc5e5248509cde7] => 1735738498
[_oembed_f374b5c362407690c73cd504f3175bd1] =>
[_oembed_time_f374b5c362407690c73cd504f3175bd1] => 1737873808
[_oembed_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] =>
[_oembed_time_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] => 1743961028
[_algolia_sync] => 831667758002
[_oembed_1b72348e5c5cf0194d0fa624192ce498] =>
[_oembed_time_1b72348e5c5cf0194d0fa624192ce498] => 1744918123
[_oembed_4fd83df988cdf7385da4ff2adadd417e] =>
[_oembed_time_4fd83df988cdf7385da4ff2adadd417e] => 1744918123
[_oembed_d3e467b2ac76a1176e06fccf0229b646] =>
[_oembed_time_d3e467b2ac76a1176e06fccf0229b646] => 1746381115
[_oembed_5ba44d432d46b90980fa1e6ae37218c9] =>
[_oembed_time_5ba44d432d46b90980fa1e6ae37218c9] => 1748763654
[_oembed_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] =>
[_oembed_time_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] => 1752690347
[_oembed_c4a034b94577bb510316d8402fad95cc] =>
[_oembed_time_c4a034b94577bb510316d8402fad95cc] => 1761309911
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1763550035
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764401875
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 928
[1] => 67367
[2] => 179723
[3] => 927
[4] => 289
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dobsa István
[1] => Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség
[2] => ifjúsági tábor
[3] => KMKSZ ISZ
[4] => magyarság
)
)
[1] => Array
(
[id] => 108822
[content] =>
Natália Derkács, az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatója most tért haza egy hannoveri ifjúsági táborból. Egy többlépcsős válogatás után egyike lett annak a 9 résztvevőnek, akik Ukrajnából utazhattak a német városba. A fiatalokat a természetvédelmi rekreációs központban, egy sátortáborban szállásolták el.
[type] => post
[excerpt] => Natália Derkács, az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatója most tért haza egy hannoveri ifjúsági táborból. Egy többlépcsős válogatás után egyike lett annak a 9 résztvevőnek, akik Ukrajnából utazhattak a német városba.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1656607080
[modified] => 1656606527
)
[title] => Az „Ökoszféra” civil szervezet külföldi ifjúsági táborokat szervez (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=108822&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 108822
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 108823
[image] => Array
(
[id] => 108823
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1.jpg
[original_lng] => 124457
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/natalia-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1656595728:10
[_oembed_30bd14e407f72d5feab05b463cc3e18e] =>
[_oembed_time_30bd14e407f72d5feab05b463cc3e18e] => 1656595693
[_thumbnail_id] => 108823
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2195
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_973eb3dd8c1b5d86a03b077a0e30316a] =>
[_oembed_time_973eb3dd8c1b5d86a03b077a0e30316a] => 1660083307
[_oembed_12a1ea67df9f0b6822bae227111eb120] =>
[_oembed_time_12a1ea67df9f0b6822bae227111eb120] => 1664357528
[_oembed_b1bc3c5a0bf7f6395eff6bf00e98dea7] =>
[_oembed_time_b1bc3c5a0bf7f6395eff6bf00e98dea7] => 1665727223
[_oembed_9af08161179906fc66356ff5172a69fd] => {{unknown}}
[_oembed_5b83fdab083f92405b2c02fd08b042a7] => {{unknown}}
[_oembed_478f5c4007dbb0dfd01351df2af1e474] => {{unknown}}
[_oembed_7068270f419c8c881018a9127f4716d5] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202801337001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 179723
[1] => 179722
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ifjúsági tábor
[1] => Ökoszféra
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 179723
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 179723
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
ifjúsági tábor (1 Oldal)