Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjM2NDQwNzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 250231
[content] =>
Ukrajnában a fiatalok és diákok katonai kiképzési rendszere reformjának részeként a nemzeti ellenállásra való felkészítés 14 éves korban kezdődik – számolt be az rbc.ua hírportál Ihor Hortra, a Védelmi Minisztérium nemzeti ellenállási politikai osztályának megbízott vezetőjének az Ukrinform hírügynökség által szervezett kerekasztal-beszélgetésen tett kijelentéseire hivatkozva.
A jelentés szerint Hort emlékeztetett arra, hogy az alapfokú katonai kiképzés helyett az állam egy új modellt – a nemzeti ellenállás alapjait – valósít meg, amely minden állampolgárra kiterjed, iskoláskortól kezdve. „Most kezdünk eltávolodni attól a rendszertől, ahol mindent az alapkiképzésre redukáltak. Ez már nem csupán egy tudományos diszciplína, hanem az állampolgárok nemzeti ellenállásra való felkészítésének körforgása” – jegyezte meg.

Az új megközelítés szerint az állampolgárok nemzeti ellenállásra való felkészítésének ciklusa 14 éves korban kezdődik, mindenekelőtt a katonai-hazafias játékokon, például a Szokolon és a Dzsuran való részvétellel, valamint a frissített Ukrajna védelme tantárgy elsajátításával, amelyet már az iskolákban és a szakképzésben is bevezetnek.
Ezenkívül az egyetemeken a katonai alapkiképzést megszüntetik, helyébe a nemzeti ellenállás alapjai tantárgy lép, de katonai szakterület kijelölése nélkül. „Ez nem egy katonai szakterületről szól. Ez a motivációról szól, az ország védelmére való felkészülésről. A nemzeti ellenállás alapjai tantárgy kötelező lesz fiúk és lányok számára egyaránt. Aki nem akarja felvenni a tárgyat, az eltanácsolják az iskolából” – hangsúlyozta a szakember.
A Védelmi Minisztérium képviselője megjegyezte, hogy a katonai alapkiképzéssel ellentétben, amelyet formálisan oktattak, és nem nyújtott valódi képzést, az új megközelítés gyakorlati részvételt foglal magában a képzésben, beleértve a fegyverkezelési, harcászati és tűzgyakorlatokat. Emlékeztetett arra, hogy az oktatási intézményekben végzett tanulmányaik befejezése után az állampolgároknak szükségszerűen sorkatonai szolgálatot kell teljesíteniük, amely az általános kiképzés részévé válik. Az új modell bevezetése már folyamatban van, és ez teszi majd az ország védelmét hatalmassá és fenntarthatóvá.
A szakember szerint a nemzeti ellenállásra való felkészülés egy másik ciklusát a „18-60+” központok jelentik. „Kiképzőközpontokat hozunk létre mindenki számára: tartalékosoknak, diákoknak és mindazoknak, akik szeretnének részt venni a kiképzésben. Mindenki jöhet, gyakorolhat, fegyvert tarthat, és megismerheti a saját szintjét” – emlékeztetett Ihor Hort.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában a fiatalok és diákok katonai kiképzési rendszere reformjának részeként a nemzeti ellenállásra való felkészítés 14 éves korban kezdődik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754395860
[modified] => 1754342142
)
[title] => Ukrajnában a gyerekeket 14 éves kortól kezdik kiképezni a nemzeti ellenállásra
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250231&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250231
[uk] => 250234
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250232
[image] => Array
(
[id] => 250232
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes.jpg
[original_lng] => 49381
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/diakok-kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1754332264:2
[_thumbnail_id] => 250232
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2408
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1754331346
[_oembed_60da19f0004bbcd83adb89764af258af] =>
[_oembed_time_60da19f0004bbcd83adb89764af258af] => 1754331346
[_oembed_437a488ba98f9fbf9291c9657372a68e] =>
[_oembed_time_437a488ba98f9fbf9291c9657372a68e] => 1754331347
[_algolia_sync] => 312809832002
[_oembed_a225fe7191b8d6e6d7b19b98d20b6408] =>
[_oembed_time_a225fe7191b8d6e6d7b19b98d20b6408] => 1762044865
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 11
[5] => 600
[6] => 592
[7] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Oktatás
[6] => Társadalom
[7] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 364407
[1] => 1978
[2] => 10484
[3] => 2294600
[4] => 274403
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai oktatás
[1] => képzés
[2] => kiképzés
[3] => nemzeti ellenállás
[4] => Védelmi minisztérium
)
)
[1] => Array
(
[id] => 215915
[content] =>
Ukrajna kiterjedt katonai líceumi hálózat létrehozására törekszik. A hírt Denisz Smihal miniszterelnök közölte.

Smihal szerint a katonai oktatás fejlesztése a biztonság egyik szempontja.
„Az állam elsősorban katonai líceumok kiterjedt hálózatának létrehozására törekszik. Minden megyében legyen legalább egy ilyen intézmény” – nyilatkozta a miniszterelnök.
Smihal elmondta, hogy a kormány már kezdeményezte egy katonai líceum létrehozását Mikolajiv megyében.
„Egy ilyen intézmény működtetéséhez a régióban van pedagógiai személyzet, a fiúk és lányok részéről pedig igény van minőségi hazafias nevelésre. Ezért ebbe az irányba fogunk dolgozni” – zárta gondolatait a Miniszteri Kabinet vezetője.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna kiterjedt katonai líceumi hálózat létrehozására törekszik. A hírt Denisz Smihal miniszterelnö—közölte.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1727457180
[modified] => 1727392899
)
[title] => Minden megyében kell legyen legalább egy katonai líceum – Smihal
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=215915&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215915
[uk] => 215889
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 215890
[image] => Array
(
[id] => 215890
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1.jpg
[original_lng] => 60009
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/199390-1-large-scaled-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1727382099:5
[_thumbnail_id] => 215890
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2229
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] =>
[_oembed_time_468d2dd9982ad25e96bf1702bbbaa7c7] => 1742723966
[_algolia_sync] => 508473960000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 600
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3515
[1] => 1339390
[2] => 364407
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Denisz Smihal
[1] => katonai líceum
[2] => katonai oktatás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 211054
[content] =>
Az Oktatási Minisztérium jóváhagyta és ajánlásával látta el az Ukrajna védelme tantárgy megújított tantervét a középiskolák 10-11. osztálya számára – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Oktatási Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a tanterv frissítése hozzájárul a fiatalok nemzettudatának és létfontosságú készségeinek kialakításához. Az Ukrajna védelme mintaoktatási tanterv a következő jellemzőkkel rendelkezik: a kurzus minden tanuló számára azonos lesz, nemtől függetlenül egyenlő esélyeket biztosítva; a tanulók aktuális témákat tanulnak – a katonai technológiáktól az információbiztonságig; a középiskolások gyakorlati ismereteket szereznek a lövészet gyakorlásában, a terepen való tájékozódásban, a taktikai kiképzésben; a középpontban a polgári védelem és a jövő tervezése áll majd.
A gyerekek a következőket fogják tanulni a 10. osztályban: nemzetbiztonsági alapismeretek, irányítás és tervezés, fegyverzet és haditechnika; a 11. osztályban: a haditechnika fejlesztése, információs hadviselés, a polgári lakosság védelme.
„Mostantól minden hónapban képzési napot tartanak az iskolásoknak, hogy mélyebben elmerüljenek a modern berendezésekkel, drónszimulátorokkal, lövészszimulátorokkal felszerelt osztályokban. És ami a legfontosabb, képzett tanárokkal” – jegyezte meg az Oktatási Minisztérium.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Oktatási Minisztérium jóváhagyta és ajánlásával látta el az Ukrajna védelme tantárgy megújított tantervét a középiskolák 10-11. osztálya számára.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1723581000
[modified] => 1723580878
)
[title] => Az Oktatási Minisztérium jóváhagyta az Ukrajna védelme tantárgy megújított tantervét a középiskolások számára
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=211054&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 211054
[uk] => 211075
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 211055
[image] => Array
(
[id] => 211055
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes.jpg
[original_lng] => 53422
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/kikepzes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723580057:2
[_thumbnail_id] => 211055
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2767
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831896132002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 364407
[1] => 1220377
[2] => 1220376
[3] => 1220375
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai oktatás
[1] => középiskolák
[2] => új tanterv
[3] => ukrajna védelme tantárgy
)
)
[3] => Array
(
[id] => 188037
[content] =>
A Legfelső Tanács elfogadta az iskolai alapfokú katonai kiképzés rendszerének tökéletesítéséről szóló törvényt, számolt be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon május 22-én, szerdán.
A közlemény szerint az 11092. számú törvényjavaslatot 297 országgyűlési képviselő támogatta.
A törvény értelmében a hadkötelezettség előtti képzés helyett általános katonai alapképzés kerül bevezetésre.

Az általános katonai alapfokú képzés az általános középfokú oktatás harmadik szintjén valósul meg, és olyan középfokú, szakképzési, és felsőoktatási intézményekben vezetik be, amelyek az általános középfokú oktatás szintjén engedéllyel rendelkeznek oktatási tevékenység folytatására.
Az általános katonai alapfokú képzés Ukrajna védelme tantárgyból és katonai-hazafias nevelésből fog állni.
Az oktatási programot Ukrajna védelmi minisztériumával való egyeztetést követően dolgozzák ki.
[type] => post
[excerpt] => A Legfelső Tanács elfogadta az iskolai alapfokú katonai kiképzés rendszerének tökéletesítéséről szóló törvényt, számolt be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon május 22-én, szerdán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1716452940
[modified] => 1716449634
)
[title] => A parlament elfogadta az iskolai katonai kiképzésről szóló törvényt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188037&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188037
[uk] => 187972
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187974
[image] => Array
(
[id] => 187974
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1.webp
[original_lng] => 45794
[original_w] => 840
[original_h] => 441
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1-300x158.webp
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1-768x403.webp
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/predmet-zahyst-ukrayiny-840x441-c-1.webp
[width] => 840
[height] => 441
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716438836:12
[_thumbnail_id] => 187974
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3022
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508441574000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 600
[3] => 216476
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Oktatás
[3] => Tudnivalók az új tanévről
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 364407
[1] => 10484
[2] => 3575
[3] => 154596
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai oktatás
[1] => kiképzés
[2] => szakközépiskolák
[3] => tanterv
)
)
[4] => Array
(
[id] => 125684
[content] =>
A brit hírszerzés szerint újra be akarják vezetni a katonai kiképzést az orosz iskolákban – írja a Sky News.
A szovjet korszakból származó program újjáélesztését Szergej Kravsztov oktatási miniszter jelentette be. A képzés, amely a múltban a fegyverek kezelését is magában foglalta, jövő szeptemberben kezdődne.

A képzés, amely a múltban a fegyverek kezelését is magában foglalta, jövő szeptemberben kezdődik – jelentette a védelmi minisztérium napi frissítésében.
A lépés célja a hadügyminisztérium szerint a sorozás megerősítése.
A közlemény szerint ez a képzés valószínűleg katonai készségekkel kívánja felkészíteni a diákokat a sorköteles korhoz közeledve, valamint növelni a mozgósítási és sorozási kampányok iránti érdeklődést.
„Ez a kezdeményezés valószínűleg egy szélesebb körű projekt része is, amelynek célja, hogy az orosz lakosságban a hazafiság ideológiáját és a közintézményekbe vetett bizalmat elültessék” – írják.
[type] => post
[excerpt] => A brit hírszerzés szerint újra be akarják vezetni a katonai kiképzést az orosz iskolákban – írja a Sky News.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1668366300
[modified] => 1668363425
)
[title] => Visszatérhet a katonai kiképzés az orosz iskolákba
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=125684&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125684
[uk] => 125744
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 125686
[image] => Array
(
[id] => 125686
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266.jpg
[original_lng] => 167482
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/iskolabezaras-iskola-suli-iskolazaras-koronavirus-413266.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1668419602:8
[_thumbnail_id] => 125686
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3050
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
— ChrisO (@ChrisO_wiki) October 11, 2022
[_oembed_time_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1668359107
[_oembed_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => #UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
— AFP News Agency (@AFP) March 10, 2023
[_oembed_time_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => 1679050814
[_oembed_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] =>
[_oembed_time_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] => 1685284254
[_oembed_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => The first modernized strategic bomber Tu-160M has started state tests.
/Rostec/#source pic.twitter.com/xEDyw3KsJl
— Zlatti71 (@djuric_zlatko) July 6, 2023
[_oembed_time_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => 1690283756
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1713377675
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1713377675
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1713377675
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1713377675
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723138361
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723138361
[_oembed_72fc28b6c12cb3170c6fb5558d7feba3] => A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
It baselessly claims Ukrainain President Zelensky has secretly purchased a Mercedes 770 used by Hitler. It's nonsense. https://t.co/FnmsG5B3np pic.twitter.com/Dq4lCC1z3e
— Shayan Sardarizadeh (@Shayan86) October 8, 2024
[_oembed_time_72fc28b6c12cb3170c6fb5558d7feba3] => 1730455967
[_oembed_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] =>
[_oembed_time_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] => 1732281487
[_algolia_sync] => 831672488002
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
The crowd… pic.twitter.com/7251jRn5AQ
— NEXTA (@nexta_tv) October 14, 2025
[_oembed_time_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => 1761124925
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763290105
[_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣
The result is on video.
These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles...
Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
— Alf Really 🇺🇦🇬🇧🇨🇦🇪🇺🇮🇱🇩🇪🇵🇱 (@vik8867dn) November 11, 2025
[_oembed_time_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => 1764941492
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 600
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Oktatás
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 364406
[1] => 364407
[2] => 364405
[3] => 689
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonai kiképzés
[1] => katonai oktatás
[2] => orosz iskolák
[3] => Oroszország
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 364407
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 364407
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
katonai oktatás (1 Oldal)