Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjYwNDczO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 256457
[content] =>
A finn hatóságok kontingenst küldenek Dániába, hogy részt vegyenek az azonosítatlan pilóta nélküli légi járművek elleni küzdelemben, jelentette be Alexander Stubb finn elnök.
Elmondása szerint a döntés Dánia támogatását szolgálja a légtér biztonságának garantálásában és a hibrid fenyegetések elhárításában.

„Hogy ez a támogatás kézzelfoghatóvá váljon, Finnország ma úgy döntött, hogy kontingenst küld Dániába a pilóta nélküli repülőgépek elleni küzdelemben való részvétel céljából. A finn határőrség is biztosítja erőit és eszközeit” – írta Stubb.
Hozzátette, hogy a jövőben az országok összehangolják a hibrid fenyegetések elleni küzdelemmel kapcsolatos megközelítéseiket, „és hozzájárulnak az európai képességek fejlesztéséhez”.
[type] => post
[excerpt] => A finn hatóságok kontingenst küldenek Dániába, hogy részt vegyenek az azonosítatlan pilóta nélküli légi járművek elleni küzdelemben, jelentette be Alexander Stubb finn elnök.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1759403340
[modified] => 1759380562
)
[title] => Finnország kontingenst küld Dániába az azonosítatlan drónok elleni küzdelemben való részvételre
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=256457&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 256457
[uk] => 256263
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 256264
[image] => Array
(
[id] => 256264
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large.jpg
[original_lng] => 81090
[original_w] => 1140
[original_h] => 687
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large-300x181.jpg
[width] => 300
[height] => 181
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large-768x463.jpg
[width] => 768
[height] => 463
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large-1024x617.jpg
[width] => 1024
[height] => 617
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 687
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 687
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/225993-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 687
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1759369797:12
[_thumbnail_id] => 256264
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1577
[_algolia_sync] => 420803092001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4757
[1] => 18256
[2] => 60473
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dánia
[1] => Finnország
[2] => katonák
)
)
[1] => Array
(
[id] => 252903
[content] =>
Ukrajna különböző részeiről több mint kétszáz katona gyermeke és háborús veterán nyaral egy hétig Magyarországon.
A fiatalok aktív szabadidős programját a megyei katonai adminisztráció a partnerekkel – Magyarország ungvári főkonzulátusával és a Rákóczi Szövetséggel – való kommunikációjának köszönhetően szervezték meg. A hét folyamán 236 iskolás és 24 tanár pihent Zaporizzsja, Harkiv, Bergyanszk, Melitopol, Vaszilivka, Szambor, Ternopil, Ivano-Frankivszk, Lemberg, valamint Kárpátalja különböző városaiból Sátoraljaújhelyen.

A fiatalok számára változatos programot állítottak össze: szellemi vetélkedők és sportesemények, közösségi projektek, valamint a magyar nép történelmével, kultúrájával és hagyományaival való ismerkedés.
Hálásak vagyunk partnereinknek a támogatásért és segítségért, amellyel a fiatalok szabadidős tevékenységeinek megszervezésében segítettek, közölte Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna különböző részeiről több mint kétszáz katona gyermeke és háborús veterán nyaral egy hétig Magyarországon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1756826760
[modified] => 1756798306
)
[title] => Magyarország több mint kétszáz, a háborúban szolgáló katona gyermekének és háborús veteránnak biztosít üdülést
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=252903&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 252903
[uk] => 252859
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 252857
[image] => Array
(
[id] => 252857
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742.jpeg
[original_lng] => 180018
[original_w] => 1133
[original_h] => 718
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742-300x190.jpeg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742-768x487.jpeg
[width] => 768
[height] => 487
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742-1024x649.jpeg
[width] => 1024
[height] => 649
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742.jpeg
[width] => 1133
[height] => 718
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742.jpeg
[width] => 1133
[height] => 718
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/010920251756735742.jpeg
[width] => 1133
[height] => 718
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1756787507:12
[_thumbnail_id] => 252857
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2242
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 368386355002
[_oembed_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] =>
[_oembed_time_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] => 1756815986
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1756815987
[_oembed_c7c6bb5c308e7adcb8e79485ea758e0d] =>
[_oembed_time_c7c6bb5c308e7adcb8e79485ea758e0d] => 1756815987
[_oembed_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] =>
[_oembed_time_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] => 1756815987
[_oembed_ef072bd58f59a4773757c62800304bc1] =>
[_oembed_time_ef072bd58f59a4773757c62800304bc1] => 1756815987
[_oembed_a901f6e484644df631a69960a0be9331] =>
[_oembed_time_a901f6e484644df631a69960a0be9331] => 1756815987
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1756979424
[_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] =>
[_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1756993757
[_oembed_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] =>
[_oembed_time_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] => 1756993758
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1756993758
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1757269267
[_oembed_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] =>
[_oembed_time_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] => 1757593809
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760165378
[_oembed_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] =>
[_oembed_time_6e7bd17639868dcb54625221c614eba4] => 1761320257
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761320257
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 84007
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Magyarország segít
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 60473
[1] => 1048
[2] => 10355
[3] => 400692
[4] => 186175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonák
[1] => Rákóczi Szövetség
[2] => Sátoraljaújhely
[3] => üdültetés
[4] => ukrán gyerekek
)
)
[2] => Array
(
[id] => 250429
[content] =>
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, hogy Oroszország év végéig 10 új hadosztály felállítását tervezi, amelyből kettő már létrejött.
Ezért nincs más választásunk, mint a mozgósítási intézkedéseket folytatni, javítani a harci kiképzésen, és megerősíteni fegyveres erőink drónkomponensét – mondta.

Közölte: Oroszország a veszteségek ellenére havonta további 9000 katonát képes Ukrajnába a frontvonalakra küldeni. Azt állította, hogy az orosz hadsereg veszteségei júliusban meghaladták a 33 ezer főt.
Az ukrán főparancsnok különösen kritikusan értékelte a hadi helyzetet a kelet-ukrajnai Donyeck régióbeli Pokrovszknál és Dobropilljánál, valamint a dnyipropetrovszki Novopavlivkánál futó frontszakaszokon.
Szirszkij a júliusi ukrajnai fegyveres erők tevékenységét értékelő értekezleten kiemelte a DeepStrike eszközök sikereit: „Feltűnő eredményeink vannak a DeepStrike eszközök alkalmazásában – több tucat objektumot találtunk el az ellenség katonai-ipari komplexumában” – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
[type] => post
[excerpt] => Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, hogy Oroszország év végéig 10 új hadosztály felállítását tervezi, amelyből kettő már létrejött.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1754577660
[modified] => 1754527464
)
[title] => Szirszkij szerint nincs más választás, mint folytatni a mozgósítást
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=250429&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250429
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250430
[image] => Array
(
[id] => 250430
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[original_lng] => 9772
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/szirszkij.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1754516664:12
[_thumbnail_id] => 250430
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1353
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 357631477000
[_oembed_3cfecd70e83fa534527c919c4cd9930e] =>
[_oembed_time_3cfecd70e83fa534527c919c4cd9930e] => 1760075364
[_oembed_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] =>
[_oembed_time_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] => 1762437186
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 60473
[1] => 81843
[2] => 502079
[3] => 2311218
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonák
[1] => mozgósítás
[2] => Olekszandr Szirszkij
[3] => új hadosztály
)
)
[3] => Array
(
[id] => 246507
[content] =>
Megnyílt Lembergben a Nagy Szent Leó Mentálhigiénés Központ. Ez Ukrajna első központja azok számára, akik túlélték a fogságot, a kínzást és az erkölcsi traumát – jelentette be Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere.
A központ az orvosi rehabilitációs központok UNBROKEN ökoszisztémájának része. Az intézményben 17 kórterem van kialakítva a betegek számára, valamint járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátásra alkalmas helyiségekkel is rendelkezik.

A közelben egy külön épületet rendeztek be a művészetterápia számára: az első emeleten egy fazekasműhely, a másodikon pedig egy művészeti stúdió található.
„De, ha valaki szőni, énekelni vagy zenélni szeretne, kialakítjuk. Mert az a lényeg, hogy szabadságot biztosítsunk az embereknek, és olyan környezetet, ahol felépülhetnek” – írta Szadovij.
[type] => post
[excerpt] => Megnyílt Lembergben a Nagy Szent Leó Mentálhigiénés Központ. Ez Ukrajna első központja azok számára, akik túlélték a fogságot, a kínzást és az erkölcsi traumát – jelentette be Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750951020
[modified] => 1750922463
)
[title] => Lembergben megnyílt Ukrajna első központja a fogságot és kínzásokat túlélők számára
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=246507&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246507
[uk] => 246463
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246464
[image] => Array
(
[id] => 246464
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab.webp
[original_lng] => 151856
[original_w] => 1312
[original_h] => 738
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/eioawp-c16x9x50px50p-f83d7ab7de375f8983daab1e88c23aab.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750911664:12
[_thumbnail_id] => 246464
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1760
[_oembed_fa3cc80a59ad8b457e89aea8bdb21aaf] =>
[_oembed_time_fa3cc80a59ad8b457e89aea8bdb21aaf] => 1750911672
[_algolia_sync] => 162498565001
[_oembed_2daa38949ae6f4cf5a4f0f878d878242] =>
[_oembed_time_2daa38949ae6f4cf5a4f0f878d878242] => 1763641404
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 60473
[1] => 4836
[2] => 41884
[3] => 2058979
)
[tags_name] => Array
(
[0] => katonák
[1] => kezelés
[2] => Lemberg
[3] => Nagy Szent Leó Mentálhigiénés Központ
)
)
[4] => Array
(
[id] => 244212
[content] =>
A parlament második olvasatban elfogadott a törvényt, amely garantálja a katonai állomány jogát arra, hogy hadiállapot idején leszerelés esetén pénzbeli kártérítést kapjanak az éves alap- és pótszabadság minden fel nem használt napjáért, számolt be Olekszij Honcsarenko, az Európai Szolidaritás parlamenti frakciójának tagja a Telegramon.
A 11495. számú törvényhozási kezdeményezést 311 parlamenti képviselő támogatta szavazatával.

A törvény célja, hogy garantálja a katonai állomány jogát a fel nem használt éves alap- és pótszabadság, valamint egyéb szabadságok – beleértve a hadiállapot idején a szolgálatból való leszerelés esetén járó kiegészítő szociális szabadságot – minden napjáért a pénzbeli kártérítésre.
Az elfogadott törvény szerint azok a honvédek, akik a különleges szolgálati idő során nem vették igénybe az éves alapszabadságot, a pótszabadságot, valamint a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek biztosított vagy az ukrán „Szabadságról” szóló törvény 16-2. cikkelye szerinti szabadságot, pénzbeli kártérítést kapnak.
Az erre vonatkozó kártérítést a szolgálatból való leszerelés évében kell biztosítani.
Honvéd halála vagy sérülése esetén a fel nem használt szabadságos napokért pénzbeli kártérítést kapnak, fogság esetén pedig a személyre szóló rendeletben meghatározott személyek.
Ha nincs személyre szóló határozat, a kártérítést a „Katonai állomány és családtagjaik társadalmi és jogi védelméről” szóló törvény 9. cikkelyének 6. bekezdése szerint, az ukrán kormány által meghatározott módon fizetik ki.
Ha nincsenek ilyen személyek, a pénzeszközök az örökség részét képezik.
A törvény végrehajtása várhatóan biztosítja a honvédek pénzbeli kártérítéshez való jogának garantálását az éves alap- és pótszabadság minden fel nem használt napjáért, valamint az egyéb típusú szabadságokért, beleértve a kiegészítő szociális szabadságot is, amelyeket a mozgósítás kihirdetésétől számított különleges időszakban nem használt ki a honvéd, pénzbeli kártérítés jár, amelyet a katonák szolgálatból való felmentésének évében fizetnek ki.
[type] => post
[excerpt] => A parlament második olvasatban elfogadott a törvényt, amely garantálja a katonai állomány jogát arra, hogy hadiállapot idején leszerelés esetén pénzbeli kártérítést kapjanak az éves alap- és pótszabadság minden fel nem használt napjáért, számolt b...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749112200
[modified] => 1749109493
)
[title] => A Legfelső Tanács jóváhagyta a katonai állomány fel nem használt szabadságnapjaiért járó kártérítésről szóló törvényt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=244212&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 244212
[uk] => 244119
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 244120
[image] => Array
(
[id] => 244120
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525.jpg
[original_lng] => 76365
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/630-360-1682685211-525.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1749098694:12
[_thumbnail_id] => 244120
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2426
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 101316471000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 11
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1989882
[1] => 824
[2] => 60473
[3] => 606277
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fel nem használt szabadság
[1] => hadsereg
[2] => katonák
[3] => szabadságolás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 235974
[content] =>
Ukrajna szerdán újabb fogolycserét hajtott végre Oroszországgal, ezúttal 175 védő tért vissza az ellenséges fogságból, további 22 védő pedig a cserén kívüli intézkedéseknek köszönhetően tér haza – számolt be az rbc.ua hírportál Volodimir Zelenszkij elnök Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij azt írta: „Ma egy újabb nap, amikor Ukrajna visszaveszi a magáét. 175 védőnket kiengedtek az orosz hadifogságból. További 22 védő tér haza a cserén kívüli intézkedéseknek köszönhetően. Köztük súlyos sebesültek és katonák, akiket Oroszország koholt bűncselekmények miatt üldözött. Mindenkinek sürgősen megadják a szükséges orvosi és pszichológiai segítséget.”





Az elnök közölte: „A szabadságunkért harcoló katonák a fegyveres erők, a haditengerészet, a Nemzeti Gárda, területvédelmi erők és a határőrség soraiban harcoltak. Különböző frontokon védték Ukrajnát – Mariupolban, Azovsztalban, Donyeckben, Luhanszkban, Herszon megyében, valamint Harkivban, Mikolajivban, Szumijban, Zaporizzsja megyében. Mint megjegyezte, ez az utóbbi idők egyik legnagyobb fogolycseréje. Katonák, őrmesterek és tisztek térhettek haza” – tette hozzá.





A Hadifoglyokat Kezelő Koordinációs Parancsnokság tisztázta, hogy a szabadultak közül hárman úgynevezett „nyomozás” alatt állnak, ami további kínzásnak tekinthető mind az ukrán katonák, mind hozzátartozóik és szeretteik számára.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna szerdán újabb fogolycserét hajtott végre Oroszországgal, ezúttal 175 védő tért vissza az ellenséges fogságból, további 22 védő pedig a cserén kívüli intézkedéseknek köszönhetően tér haza.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742407800
[modified] => 1742404321
)
[title] => Ukrajna és Oroszország újabb fogolycserét hajtott végre, ezúttal 175 hadifogoly térhetett haza
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=235974&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235974
[uk] => 235990
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235977
[image] => Array
(
[id] => 235977
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9.jpg
[original_lng] => 113726
[original_w] => 800
[original_h] => 449
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9.jpg
[width] => 800
[height] => 449
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9.jpg
[width] => 800
[height] => 449
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9.jpg
[width] => 800
[height] => 449
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/439-9.jpg
[width] => 800
[height] => 449
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1742397676:2
[_thumbnail_id] => 235977
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3214
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1742397126
[_algolia_sync] => 831912154002
[_oembed_592dceb6f74582751367c12f3ffe235f] =>
[_oembed_time_592dceb6f74582751367c12f3ffe235f] => 1747473332
[_oembed_48502b6798f08f181a3dbbb55f596772] => Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
[_oembed_time_48502b6798f08f181a3dbbb55f596772] => 1754579144
[_oembed_ca90c460636791bd6c2a415e4cb9e9bb] => Volodymyr Mykolaienko, Kherson’s mayor from 2014 to 2020, was released from Russian captivity in the latest prisoner exchange.
He spent more than three years imprisoned by Russia.
🧵 1/2 pic.twitter.com/1gq72TydoT
— UNITED24 Media (@United24media) August 24, 2025
[_oembed_time_ca90c460636791bd6c2a415e4cb9e9bb] => 1756960384
[_oembed_9a3b392ec05403d22bb090ad5055d98b] => Серед тих, кого повернули сьогодні — колишній мер Херсона Володимир Миколаєнко, який понад три роки перебував у полоні.
У 2022 році він був у списках на повернення, проте Володимир добровільно відмовився від обміну на користь важкохворого полоненого, з яким він перебував в одній… pic.twitter.com/mPoTEXwN44
— Andriy Yermak (@AndriyYermak) August 24, 2025
[_oembed_time_9a3b392ec05403d22bb090ad5055d98b] => 1756960385
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 23
[4] => 83882
[5] => 17
[6] => 592
[7] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Fotók
[4] => Háború
[5] => Sürgős
[6] => Társadalom
[7] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3399
[1] => 271048
[2] => 60473
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fogolycsere
[1] => hadifoglyok
[2] => katonák
)
)
[6] => Array
(
[id] => 232642
[content] =>
A brit közszolgálati médiának beszélt arról a hadsereg korábbi vezérkari főnöke, hogy nincs elég katonája az Egyesült Királyságnak egy ukrajnai békefenntartó-misszióhoz.
Nincs elég katonája egy ukrajnai békefenntartó misszióhoz Nagy-Britanniának – erről beszélt a hadsereg korábbi vezérkari főnöke a BBC-nek. Hozzátette, szerinte 40 ezer katonát kellene mozgósítani egy hasonló küldetéshez, ennyit azonban nem képes jelenleg kiállítani a szigetország. Lord Richard Dannatt azt követően beszélt erről, hogy Keir Starmer brit miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Királyság is részt vesz az ukrajnai béke fenntartásában.

Korábban szintént a BBC-nek nyilatkozott az egyik korábbi magasrangú NATO-tiszt, aki arról beszélt, hogy Nagy-Britanniának és Franciaországnak egy 100 ezer fős katonai kontingessel kellene vezetnie a hosszú távú békemissziót Ukrajnában. Lord Dannatt – aki 2006 és 2009 között volt a hadsereg vezetője – egyetértett abban, hogy a béke fenntartásához körülbelül 100 000 katonára van szükség, ugyanakkor Nagy-Britannia ebben most nem lenne képes nagyobb részt vállalni. „Jelenleg a hadseregünk annyira leromlott állapotban van számszerűen és a képességeket és felszereléseket illetően, hogy ez elég kínos lenne” – mondta.
„Ha 10 ezer katonát telepítenénk, minden rotációban hat hónapig, az gyakorlatilag 30 vagy 40 ezer katonát kötne le, és ez a szám nem áll rendelkezésünkre” – tette hozzá.
[type] => post
[excerpt] => A brit közszolgálati médiának beszélt arról a hadsereg korábbi vezérkari főnöke, hogy nincs elég katonája az Egyesült Királyságnak egy ukrajnai békefenntartó-misszióhoz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739725320
[modified] => 1739664359
)
[title] => Nincs is elég katonája a brit hadseregnek egy ukrajnai békemisszióhoz
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232642&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 232642
[uk] => 232709
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 232643
[image] => Array
(
[id] => 232643
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500.jpg
[original_lng] => 449089
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/brit-hadsereg-458500.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1739780645:8
[_thumbnail_id] => 232643
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2218
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1739657165
[_oembed_d1386deb13e77926891a4d29b340afdd] =>
[_oembed_time_d1386deb13e77926891a4d29b340afdd] => 1739657165
[_oembed_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] =>
[_oembed_time_2d2d19237399fbec955ef2a349ea6056] => 1739657165
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203100881001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 616324
[1] => 60473
[2] => 1713101
[3] => 423119
)
[tags_name] => Array
(
[0] => brit hadsereg
[1] => katonák
[2] => létszeám
[3] => Ukrajnai Misszió
)
)
[7] => Array
(
[id] => 231343
[content] =>
2024 decemberétől kezdve észak-koreai katonák vettek részt az orosz oldalon a harcokban Kurszk térségében. Kiderült, hogy milyen trükkökhöz folyamodnak az észak-koreaiak, hogy megakadályozzák a fiatal férfiakat, hogy elvigyék őket a háborúba Ukrajna ellen.
A Kurszki régióban már körülbelül három hete nem jelennek meg észak-koreai csapatok. A KNDK katonáinak visszavonulása a hírek szerint összefüggésben lehet a katonák közötti zűrzavarral és az orosz csapatokkal való gyenge összhanggal.

Az észak-koreai családok több mint 100-szoros havi átlagfizetést fizetnek hamis tüdőbaj-diagnózisokért, hogy megmentsék a fiatal férfiakat attól, hogy az orosz frontra kerüljenek.
A kórházi tisztviselők lefizetésének ára ötszörösére nőtt, 100 dollárról 500 dollárra tavalyhoz képest, mivel egyre több család próbálja megmenteni a fiatal férfiakat a háborúba való behívástól.
Ez egy hihetetlen összeg, figyelembe véve, hogy az állami alkalmazottak havi átlagos keresete Észak-Koreában 5 000 és 10 000 von között mozog (1-3 amerikai dollár).
[type] => post
[excerpt] => 2024 decemberétől kezdve észak-koreai katonák vettek részt az orosz oldalon a harcokban Kurszk térségében. Kiderült, hogy milyen trükkökhöz folyamodnak az észak-koreaiak, hogy megakadályozzák a fiatal férfiakat, hogy elvigyék őket a háborúba Ukraj...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1738585980
[modified] => 1738522281
)
[title] => Észak-Koreában családok jelentős pénzösszegeket adnak azért, hogy megmentsék férjeiket az ukrajnai háborútól
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=231343&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 231343
[uk] => 231289
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 231290
[image] => Array
(
[id] => 231290
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image.webp
[original_lng] => 24568
[original_w] => 768
[original_h] => 432
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1738515082:5
[_thumbnail_id] => 231290
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3305
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1738515083
[_oembed_db6134076064675bf0e2ea6a7ab1e9c6] =>
[_oembed_time_db6134076064675bf0e2ea6a7ab1e9c6] => 1738515084
[_algolia_sync] => 1203100528001
[_oembed_86b31f31b968458eba406f15134b7433] => North Korea ‘wiped off the internet’ for nine hours after mysterious outage https://t.co/S3NyibWdcA
— NK NEWS (@nknewsorg) June 7, 2025
[_oembed_time_86b31f31b968458eba406f15134b7433] => 1749623491
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 14246
[1] => 1379189
[2] => 60473
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Észak-Korea
[1] => észak-koreai katonák
[2] => katonák
)
)
[8] => Array
(
[id] => 229798
[content] =>
A napokban a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye jótékonysági karácsonyi koncertet szervezett, hogy támogassa a 33-as különálló gépesített dandár katonáit. A rendezvényen 8 együttes lépett fel, köztük az Ungvári Szent Kereszt Felmagasztalása görögkatolikus székesegyház Augusztin Volosin nevét viselő kórusa, amely már 32 éve működik. A Tuljuk család mindössze egy hónapja kezdte meg koncertkörútját. Ezek a koncertek lehetőséget adnak arra, hogy egyházként gyűljünk össze, és más formában végezzünk liturgiát – mondják a lelkipásztorok. A koncerthez külön üzenetet készített Mikola Bagirov tábori lelkész is. Az egyházmegye rendszeresen támogatja a katonákat. A karácsonyi koncertek immár hagyományos rendezvényeknek számítanak az egyházmegyében. Az est során összesen 171 000 hrivnya gyűlt össze – beleértve a plébániáktól érkezett felajánlásokat és a koncerten összegyűjtött adományokat.
[type] => post
[excerpt] => A napokban a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye jótékonysági karácsonyi koncertet szervezett, hogy támogassa a 33-as különálló gépesített dandár katonáit.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1737210600
[modified] => 1737210669
)
[title] => Jótékonysági koncertet szervezett a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229798&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229798
[uk] => 229479
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 229799
[image] => Array
(
[id] => 229799
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22.jpg
[original_lng] => 198995
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-22.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1737203470:14
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1737203225
[views_count] => 2549
[_thumbnail_id] => 229799
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] =>
[_oembed_time_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] => 1737203486
[_oembed_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] =>
[_oembed_time_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => 1737206472
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1737206473
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1737206473
[_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] =>
[_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1737993570
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738869812
[_oembed_ce46ac02f24ac04887657233b7da9165] =>
[_oembed_time_ce46ac02f24ac04887657233b7da9165] => 1739711304
[_oembed_28606a7019072f497f64db4cae94723a] =>
[_oembed_time_28606a7019072f497f64db4cae94723a] => 1739711304
[_oembed_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] =>
[_oembed_time_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] => 1739711304
[_oembed_11e882c271221605a40d2600386e1944] =>
[_oembed_time_11e882c271221605a40d2600386e1944] => 1739711304
[_oembed_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] =>
[_oembed_time_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] => 1739711304
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1742907096
[_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] =>
[_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1742907096
[_oembed_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] =>
[_oembed_time_12ce45c1c642a9ded50d54bf0ecc9029] => 1742907096
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1744030653
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1744030653
[_oembed_65134007687cf4684e19fb3ffb1bb35e] =>
[_oembed_time_65134007687cf4684e19fb3ffb1bb35e] => 1744030653
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1744030653
[_oembed_8c39731ecdd92fcc477faf9f01e8f8a3] =>
[_oembed_time_8c39731ecdd92fcc477faf9f01e8f8a3] => 1744030653
[_algolia_sync] => 831911526002
[_oembed_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] =>
[_oembed_time_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] => 1745135461
[_oembed_84157f37bbc75825f22c3be8760297fd] =>
[_oembed_time_84157f37bbc75825f22c3be8760297fd] => 1746110085
[_oembed_9cc831de821094ec7f2a14c00a5ed033] =>
[_oembed_time_9cc831de821094ec7f2a14c00a5ed033] => 1746526710
[_oembed_cec3df0cff23eb189b65b82173039eac] =>
[_oembed_time_cec3df0cff23eb189b65b82173039eac] => 1746526710
[_oembed_b83ed6730891f11c0d8bdabacf023e11] =>
[_oembed_time_b83ed6730891f11c0d8bdabacf023e11] => 1746526710
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748445619
[_oembed_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] =>
[_oembed_time_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] => 1748445619
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748451981
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1749278545
[_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] =>
[_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1749982135
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750759488
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751885849
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1752767434
[_oembed_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] =>
[_oembed_time_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] => 1753338490
[_oembed_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] =>
[_oembed_time_0c4dbbcd7cdba0ca2b987dbd88ed9c62] => 1755945260
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1755945260
[_oembed_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] =>
[_oembed_time_511e4864b53a48bd654131c12510bc3c] => 1755945260
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757831371
[_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] =>
[_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1757831371
[_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] =>
[_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1758016575
[_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] =>
[_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1758191002
[_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] =>
[_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1758191002
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1758366289
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759423005
[_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] =>
[_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759423005
[_oembed_a9969d367e715a3c95aff1b95f1d4c04] =>
[_oembed_time_a9969d367e715a3c95aff1b95f1d4c04] => 1759423006
[_oembed_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] =>
[_oembed_time_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => 1759423006
[_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] =>
[_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759948865
[_oembed_87f93d73cfbf2f943526b38e39ab22a9] =>
[_oembed_time_87f93d73cfbf2f943526b38e39ab22a9] => 1760417518
[_oembed_8e5999aead340a9fd699d2fd3d44d30e] =>
[_oembed_time_8e5999aead340a9fd699d2fd3d44d30e] => 1760802027
[_oembed_caf342d8337acd4c70aed9ced8374c00] =>
[_oembed_time_caf342d8337acd4c70aed9ced8374c00] => 1761419440
[_oembed_e1af62a769b0fa994136d831b8e85319] =>
[_oembed_time_e1af62a769b0fa994136d831b8e85319] => 1762106117
[_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] =>
[_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1762177563
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1762177563
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1762177563
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763410200
[_oembed_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] =>
[_oembed_time_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] => 1764497624
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1764497624
[_oembed_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] =>
[_oembed_time_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => 1764949237
[_oembed_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] =>
[_oembed_time_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => 1764949237
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 854
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => vallás
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1649313
[1] => 93566
[2] => 60473
[3] => 58804
[4] => 251
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 33-as különálló gépesített dandár
[1] => jótékonysági koncert
[2] => katonák
[3] => Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye
[4] => támogatás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 228539
[content] =>
Egy éve teljesít szolgálatot Marun, az ukrán rendőrség „Ljuty” közös támadó dandárjának tüzéreinek harci macskája – számolt be róla Facebook-oldalán az Ukrajinszka Pravda.
A védők azzal viccelődnek, hogy az ő harci feladata az, hogy megakadályozza, hogy a rágcsálók megtámadják a lövészárkot.
Hozzátették, hogy a macska remek munkát végez, annak ellenére, hogy már egy éve váltás nélkül teljesít szolgálatot.
My Website
[type] => post
[excerpt] => Egy éve teljesít szolgálatot Marun, az ukrán rendőrség „Ljuty” közös támadó dandárjának tüzéreinek harci macskája – számolt be róla Facebook-oldalán az Ukrajinszka Pravda.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736200467
[modified] => 1736114682
)
[title] => Egy éve teljesít szolgálatot a fronton az ukrán rendőrség harci macskája
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228539&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228539
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 228540
[image] => Array
(
[id] => 228540
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska.jpg
[original_lng] => 59984
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/csori-macska.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1736107483:12
[_thumbnail_id] => 228540
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3096
[_oembed_d1386deb13e77926891a4d29b340afdd] =>
[_oembed_time_d1386deb13e77926891a4d29b340afdd] => 1736107485
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1737555727
[_algolia_sync] => 1203087318001
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748949086
[_oembed_5f9388a94d30627829c63b759e3976ee] =>
[_oembed_time_5f9388a94d30627829c63b759e3976ee] => 1754851948
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 23
[3] => 83882
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Fotók
[3] => Háború
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 519265
[1] => 44769
[2] => 60473
[3] => 943751
[4] => 1616958
)
[tags_name] => Array
(
[0] => font
[1] => háború
[2] => katonák
[3] => macska
[4] => Marun
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 60473
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 60473
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
katonák (1 Oldal)