Komoly problémával szembesülhetnek a legújabb Windows 11 verziót (24H2) futtató felhasználók, miután a Microsoft figyelmeztetést adott ki a március óta megjelent frissítések telepítését követően fellépő potenciális rendszerösszeomlásokra.
A szoftveróriás közleménye szerint a frissítések telepítése és az eszközök újraindítása után a felhasználók kékhalállal és a 0x18B, SECURE_KERNEL_ERROR hibakóddal találkozhatnak.
A hiba a KB5055523-as áprilisi kumulatív frissítést és a KB5053656-os márciusi előzetes frissítést érinti. A Microsoft elismerte a problémát, és azonnali intézkedéseket tett a helyzet orvoslására – írja a Bleeping Computer.
A vállalat egy úgynevezett Known Issue Rollback (KIR) funkció segítségével, úgy tűnik, ideiglenesen elhárította a hibát a Windows Update-en keresztül. A megoldás automatikusan egyaránt érvénybe lép a háztartásokban használt, nem felügyelt vállalati eszközökön és az IT-osztályok által nem kezelt üzleti gépeken a következő 24 órában.
Mindig van valami gond
Érdekesség, hogy a Microsoft a héten már kiadott sürgősségi frissítéseket egy másik probléma miatt, ami az Active Directory csoportházirend helyi audit bejelentkezési szabályzatait érintette. A Microsoft operációs rendszerét mostanában szinte folyamatosan sújtja valamilyen rendellenesség.
Néhány hónappal ezelőtt például egy olyan hibáról számoltak be, amelynek következtében a Windows 11 24H2-es verziója mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül maximálisra állította a számítógépek és laptopok hangszóróinak hangerejét – ezzel a frászt hozva a felhasználókra.
De nemrégiben egy olyan rendellenesség is felbukkant, ami megakadályozta, hogy a felhasználók megváltoztassák az időzónát a Windows beállításainak Dátum és idő nézetében, már ha nem rendelkeznek rendszergazdai jogosultsággal az eszközön.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Már be is futott a javítás ahhoz a problémához, ami miatt kékhalált kapott néhány számítógép a Windows 11 frissítésétől.
Néhány napja kezdte elérhetővé tenni a Windows 11 éves nagy frissítését a Microsoft, ám sok felhasználó nem örülhetett az új funkcióknak egy pillanatig sem: a frissítést követően ugyanis nem töltött be a gépük, helyette összeomlott kékhalállal.
Mint kiderült, a probléma elsősorban a Western Digital Blue SN580 és Black SN770 típusú SSD-ivel szerelt gépek birtokosai tapasztalták, de időközben kiderült, hogy néhány SanDisk márkájú meghajtó is érintett – ami azért nem meglepő, mert ezt a gyártót néhány éve felvásárolta a Western Digital.
A probléma a HMB-re (Host Memory Buffer) épülő SSD-ket érinti. Ennek lényege, hogy a meghajtók gyorsítótárként használhatják a RAM-ot, jellemzően körülbelül 64 MB-ot. A Windows 11 24H2 azonban akár 200 MB-ot is allokálhat a RAM-ba, és ez okozhatja az instabilitást a nevezett SSD-k használatakor.
Eddig csak egy bonyolult, hozzáértést igénylő megoldás volt a problémára, most azonban kiadta a Western Digital azt a firmware-frissítést a problémás SSD-ihez, ami megoldja ezt – vette észre a Neowin.
Ehhez a Western Digital Dashboard nevű segédprogramot kell letölteni és telepíteni innen. Indítás után a program figyelmeztetni fogja arra, hogy van egy elérhető firmware-frissítés az SSD-jéhez, ezt kell telepíteni.
Fontos, hogy ez csak a megelőzésben segít, így azt a célt szolgálja, hogy a 24H2-re frissítés után ne legyen gond a rendszerrel. A Western Digital azt is megjegyzi, hogy a Microsoft megakadályozhatja a frissítést azoknál, akik nem rendelkeznek a legújabb firmware-változattal, így mindenképp érdemes installálni a javítást.
Akinél már beütött a baj, azoknak csak a rendszer helyreállítási opcióit tudjuk javasolni; ehhez ide kattintva találhat egy magyar nyelvű útmutatót.
[type] => post [excerpt] => Már be is futott a javítás ahhoz a problémához, ami miatt kékhalált kapott néhány számítógép a Windows 11 frissítésétől. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1729636080 [modified] => 1729546332 ) [title] => Elérhető a frissítés, ami javítja azt a frissítést, ami kékhalált okozott a Windows 11-en [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219270&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 219270 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 219271 [image] => Array ( [id] => 219271 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg [original_lng] => 21450 [original_w] => 560 [original_h] => 357 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows-300x191.jpg [width] => 300 [height] => 191 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg [width] => 560 [height] => 357 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg [width] => 560 [height] => 357 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg [width] => 560 [height] => 357 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg [width] => 560 [height] => 357 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kekhalal-frissites-windows.jpg [width] => 560 [height] => 357 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1729535541:12 [_thumbnail_id] => 219271 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3317 [_oembed_b271fb815a24c7c726ef7b089b0c36c8] =>
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
A frissítések biztonságosabbá, jobbá teszik az eszközeinket, legalábbis az esetek túlnyomó többségében. Időnként azonban gondok is akadhatnak ezekkel, mint például a legutóbbi Windows 10 frissítésnél, ami a rettegett „kékhalált” hozhatja magával.
A Microsoft maga is elismerte, hogy nincs minden rendben a legutóbbi, Windows 10-es eszközökre készült frissítéssel. A KB5021233 frissítés telepítése után néhány Windows 10-es gép 0xc000021a hibával indul el, amelyet a BSOD, azaz a rendszerösszeomlásra utaló kék képernyő (kékhalál) kísér. A probléma oka a system32 és a system32/drivers mappában található hidparse.sys fájlverziók közötti eltérés. Mindez csak a Windows 10 rendszeren jelentkezik, viszont a Windows 10 20H2-től egészen a legújabb Windows 10 22H2-ig érintettek a gépek.
A Microsoft már dolgozik a javításon, és hamarosan ki is adja azt. Ez azonban kevéssé vigasztalja azt, akinek a számítógépe a frissítést követően meghibásodott. Szerencsére a Microsoft részletes leírást adott, hogyan lehet az új frissítés megjelenéséig orvosolni ezt a gondot. E szerint mindenekelőtt be kell lépni a Windows helyreállítási környezetbe, majd a Hibaelhárítást, utána pedig a Helyreállítás, hibaelhárítás és diagnosztikai eszközök indítása gombot kell választani. Ezután a Speciális beállítások funkció következik. Válasszuk a Parancssor gombot, és várjuk meg, amíg az eszköz újraindul, ha szükséges.
Az eszköznek újra kell indulnia egy parancssor ablakban. Előfordulhat, hogy az ablak megnyitása előtt be kell jelentkeznie az eszközre a jelszavunkkal. Ezután futtassuk az xcopy C:\windows\system32\drivers\hidparse.sys C:\windows\system32\hidparse.sys parancsot (természetesen meg kell változtatnia ezt az elérési utat, ha a Windows nincs telepítve a C meghajtóra). A parancs befejezése után írjuk be: exit, majd válasszuk a Folytatás gombot. A Windowsnak most már a várt módon el kell indulnia. A Microsoft hangsúlyozza, hogy ez az egyetlen célravezető megoldás, és a másmilyen kísérletek, például a hidparse.sys törlése több problémát okoz, mint amennyit megold.
Logikusnak tűnhet a tanács, hogy ha még nem telepítette ezt a frissítést, akkor várja meg a Microsoft javítását. Másfelől viszont a legutóbbi összesített frissítések kritikus biztonsági javításokat tartalmaznak, ami nagyon kell a gépre. Amíg tehát várunk a Microsoft megoldására, a felhasználók kénytelenek meghozni egy nehéz döntést.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR