Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással.
Azoknál, akik napi nyolc vagy több órát ültek, és egyébként nem voltak fizikailag nagyon aktívak, hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint négy órát töltöttek ülőmunkával és legalább 10 percet mozogtak naponta – derül ki az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányból.
A kutatók a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték. Átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek nem volt korábban stroke-juk.
Az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és a lipidanyagcserét, a véráramlást, és növeli a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, és növelhetik a szívroham és a stroke kockázatát – magyarázta a tanulmány vezető szerzője Raed Joundi, a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója.
A vizsgálatban részt vevők közül 2965 embernél alakult ki stroke. Kilencven százalékban ischaemiás stroke-ot kaptak a vizsgálati időszak alatt. Ez a stroke leggyakoribb típusa, mondta Joundi, ami akkor következik be, amikor az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalhatnak – tette hozzá.
Több jel is utalhat arra, hogy valaki stroke-ot kapott: a gyakori tünetek közé tartozik a gyengeségérzés a karokban, lábakban vagy az arcban, különösen figyelmeztető jel, ha az érzés a test egyik oldalára korlátozódik. De a beszéd elmosódása és a látás- vagy hallásproblémák, valamint erős, más egészségi problémához nem kapcsolható fejfájás is jelezheti a stroke-ot – mondta el Kerry Stewart, a marylandi Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban.
A professzor szerint a fizikai aktivitás növelése, az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet leszorítani a stroke kockázatát.
Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség ajánlása alapján a felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást kellene végezniük. Joundi szerint ideális, ha ez a mozgás 10 percnél hosszabb időszakokban történik.
A tevékenységek akkor tekinthetők mérsékelt intenzitásúnak, ha eléggé megemelkedik a pulzusszám és megizzadunk, mint például a gyors séta vagy a kerékpározás – mondta.
Korábbi kutatások rámutattak, hogy 10 potenciálisan kizárható kockázati tényező, köztük az alkoholfogyasztás, a stroke-ok kialakulásának 90 százalékával hozható összefüggésbe.
Joundi szerint a stroke-ok 90 százaléka elméletileg elkerülhető lenne, ha egy adott népességben ezeket a kockázati tényezőket mind kizárnák.
A fizikai aktivitás növelése csak az egyik fontos összetevője a stroke-kockázat csökkentésének, kardinális a megfelelő étrend, a dohányzásról való leszokás, valamint a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrése és kezelése – fejtette ki a kutató.
Újabb ismereteket szereztek kutatók arról, milyen ütemben alakult ki a Tejútrendszer és hogyan olvadt egybe egy kulcsfontosságú galaxissal.
Viszonylag új csillagászati módszerek segítségével azonosították a jelenleg lehetséges legprecízebben mintegy száz vörös óriás korát. Ezen adatok és más információk segítségével a szakemberek kimutatták, mi történt, amikor a Tejútrendszer összeolvadt a körülötte keringő Gaia Enceladus törpegalaxissal mintegy 10 milliárd éve.
A kutatók eredményeiket a Nature Astronomy című tudományos lapban mutatták be.
„Bizonyítékaink arra utalnak, hogy az összeolvadáskor a Tejútrendszer saját csillagai nagy populációját már létrehozta” – mondta Fiorenzo Vincenzo, a tanulmány társszerzője, az Ohio Állami Egyetem kozmológiai és asztro-részecskefizikai központjának munkatársa.
Ezen csillagok közül sok került a galaxis közepének vastag lemezébe, míg mások, amelyek a Gaia Enceladus hatása alá kerültek, a galaxis külső halójában vannak.
„A Gaia Enceladusszal való egyesülés a Tejútrendszer történetének egyik legfontosabb eseménye” – idézte a projektet vezető Josefina Montalbant, a Birmingham Egyetem kutatóját az EurekAlert.com tudományos hírportál.
A csillagok korának kiszámításakor első alkalommal állapították meg, hogy a Gaia Enceladus által befogott csillagok kora hasonló, vagy kissé fiatalabbak, mint a Tejútrendszer közepén született csillagok többsége.
Az eredmények szerint az összeolvadás megváltoztatta a már a galaxisban lévő csillagok pályáját, sokkal excentrikusabbakká váltak. A külső csillagok emellett más kémiai összetevőkkel is rendelkeznek, mint a belsők.
A kutatók több különböző megközelítést és adatforrást alkalmaztak vizsgálatuk során.
Az egyik ilyen módszer a csillagok korának meghatározására az asztroszeizmológia, a csillagok belső szerkezetét a pulzációjuk segítségével vizsgáló viszonylag új terület eszköztárának alkalmazása.
Az APOGEE spektroszkopikus vizsgálat eredményeit is bevonták a kutatásba. Az APOGEE projekt a csillagok spektrumát közeli infravörös fényben méri látható fény helyett, utóbbit ugyanis elhomályosítja a por. Segítségével meghatározható a csillagok kémiai összetétele.
Moss on ice: Indian scientists’ discovery may change what we know about Antarctica ?❄️
A team of scientists from Punjab has discovered a new moss species in eastern Antarctica and named it Bryum bharatiensis as a tribute to goddess Saraswati. pic.twitter.com/83vGQqKIns
This is what it looks like when you remove the inter-digital flesh from a whale’s flipper. Amazing to see how well the pentadactyl limb is retained! pic.twitter.com/GPu602wXz5
This is that flipper now! Mikkel carefully tied each bone to a lattice so that the precise arrangement is kept through maceration. Look at those articular cartilages! pic.twitter.com/TG7GXikKzQ
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr