Szerda délelőtt óta róhatják le kegyeletüket a hívek a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa ravatalánál a római Szent Péter-bazilikában. Miközben a látogatók azért érkeztek, hogy gyászoljanak és imádkozzanak, sokan a lehetőséget inkább szelfik készítésére használták, ami nemcsak a Vatikánban, hanem világszerte heves felháborodást váltott ki.
A római Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa ravatalánál szerdától a hívek a hagyományos szertartások szerint elmélyült csendben és imádságban róhatják le kegyeletüket, ám sokan a pápa koporsójánál szelfit készítenek. A nyitott koporsó előtt készített szelfik a világ több pontján is komoly vitákat váltottak ki, és sokan tiszteletlenségnek tartják ezt a viselkedést – írja a Newsweek.
Az utolsó pápa, aki haláláig töltötte be a hivatalát, II. János Pál volt, aki 2005-ben hunyt el. Akkoriban még csak épphogy elkezdtek elterjedni az okostelefonok, manapság már mindenki használja ezeket a 2010 óta megjelent készülékeket, így a szelfizést is. A Ferenc pápa koporsójánál készített szelfik jól tükrözik a kétezer éves vallási intézmény és a modern társadalom közötti feszültséget.
Bár Ferenc pápát sokan a modernitás képviselőjeként tartották számon, sok gyászoló azonban úgy véli, hogy halálát nem szabad ugyanilyen módon „modernizálni” – különösen az okostelefonok kameráival.
A gyászolók között egyesek arról számoltak be, hogy nyolc órán keresztül álltak sorban, hogy elmondhassák imájukat Ferenc pápa ravatalánál, ám sokuknak ez a szent pillanat a folyamatos fényképezés miatt megszakadt.
Egyesek szerint viszont a szelfik nemcsak a gyász megszakításaként értelmezhetők, hanem egyfajta életünneplésként is. Szerintük Ferenc pápa munkássága és öröksége nemcsak a halál, hanem az élet ünneplése is, és a fotók elkészítése annak a jele, hogy a pápa öröksége tovább él a hívek szívében.