Csehország továbbra is az egyik legnagyobb számú ukrán menekültet befogadó ország, jelenleg több mint 300 ezer ukrán vesz igénybe ideiglenes védelmet, de ezzel egyre kevesebb cseh ért egyet – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál a proukrainu.blesk.cz cseh honlapra hivatkozva.
A jelentés szerint 2023 szeptemberében a STEM cseh szociológiai ügynökség új tanulmányt készített a cseh közvélemény hozzáállásáról az ukrajnai háborúhoz és az ukrán menekültekhez. Az eredmények azt mutatták, hogy az ukrajnai háború elől menekültek támogatottsága az idő haladtával nem csökken jelentősen, a negatív attitűdök viszont erősödnek.
A felmérésben részt vevők 79%-ának volt személyes tapasztalata ukrán menekültekkel történt kommunikációt illetően. 43%-uk megjegyezte, hogy a háború kezdete óta romlott a hozzáállása az ukránokhoz. De a válaszadóknak csak a 18%-a értékelte negatívan az ukrán menekültekkel történt kommunikáció tapasztalatait.
A megkérdezett csehek 51%-a azonban támogatja az ukrán állampolgárok további csehországi tartózkodását, míg vannak, akik ellenzik. A háború elején a válaszadók többsége (70%) támogatta, hogy Csehország több százezer menekültet fogadjon be. „2022 nyara óta először tapasztaljuk, hogy csökkent azok aránya, akik támogatják az ukrán menekültek befogadását vagy tartózkodását hazánkban. Túl korai lenne megmondani, hogy ez csak alkalmi ingadozás vagy valódi változás” – jegyezte meg Jaromir Mazak, a STEM kutatási igazgatója.
A cseh válaszadók többsége úgy vélte, hogy az ukrán menekültek érkezése nem befolyásolta az életüket. De egynegyedük úgy gondolja, hogy romlott a személyes helyzete. Körülbelül 60% vélte úgy, hogy nőtt a bűnözés mértéke. A negatív attitűd okai között szerepel még: az óvodai és iskolai férőhelyek rendelkezésre állása (66%), csökkent a lakások elérhetősége (57%). Az orvosi ellátáshoz és a munkához való hozzáférés a válaszadók kétötödénél romlott. 30% úgy vélte, hogy a menekültek negatívan befolyásolták a cseh vállalatok munkaerő-gazdálkodását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Csehország továbbra is az egyik legnagyobb számú ukrán menekültet befogadó ország, jelenleg több mint 300 ezer ukrán vesz igénybe ideiglenes védelmet, de ezzel egyre kevesebb cseh ért egyet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697138520
[modified] => 1697137896
)
[title] => Valamelyest csökkent a csehek toleranciája az ukrán menekültekkel szemben – közvélemény-kutatás
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=164937&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 164937
[uk] => 164940
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 164938
[image] => Array
(
[id] => 164938
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek.jpg
[original_lng] => 66586
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-menekultek.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1697128919:3
[_thumbnail_id] => 164938
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3556
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] =>
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Az Ukrajna elleni teljes körű orosz inváziójának egyik közvetlen következménye az ukránok euroatlanti érzelmeinek rekordmagasságokba szökése, az ország egész történelmében egyedülálló, hogy 2023 februárjában a lakosság 87%-a támogatta Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, 86%-a pedig a NATO-hoz – derült ki a Rating szociológiai csoport közvélemény-kutatásának eredményeiből, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
Amint a szociológusok rámutattak, az ukránok nemcsak a területek felszabadításában és az ellenség csatatéren való megsemmisítésében látják a győzelmet, hanem abban is, hogy a valódi euroatlanti integrációval az ország valódi biztonsági garanciákat kap. A NATO-csatlakozás támogatásának története érdekes a háború dinamikája szempontjából. Ez a mutató március eleji rekordnövekedése (76%-ra) után március végére csökkenés volt megfigyelhető (68%-ra), ami a fegyverszállítások csúszásának volt köszönhető, és a többség, a válaszadók 89%-a akkor úgy gondolta, hogy az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatás a legtöbb, amire szükség van légtér lezárásához.
Az aktív nemzetközi katonai támogatás hátterében a múlt év nyara óta az ukránok rekordszintű támogatást tanúsítottak Ukrajna NATO-csatlakozása mellett, ami megközelíti Ukrajna EU-csatlakozásának a támogatását. „Ma az ukránok számára a NATO a katonai biztonság garanciája. Az Európai Unió az értékek és gazdasági biztonság záloga” – mutattak rá a kutatást végzők.
A felmérést a Rating szociológiai csoport 2023. február 6-7-én végezte 1000 válaszadó bevonásával minden régióban, kivéve az ideiglenesen megszállt Krím és Donbász területét, valamint azokat a területeket, ahol a felmérés időpontjában még nem volt ukrán mobilkommunikáció. A 0,95-ös megbízhatósági valószínűségű vizsgálat reprezentativitási hibája legfeljebb 3,1%.
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
A háború ellenére Ukrajna lakosságának csaknem kétharmada boldognak tartja magát, 88%-a pedig hisz országa Európai Unión belüli fényes jövőben már 10 éven belül – nyilatkozta szombaton Volodimir Paniotto, a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) főigazgatója az rbc.ua hírportálnak.
Mint a szociológus elmondta, a kutatások szerint a válaszadók 88%-a hiszi, hogy 10 év múlva Ukrajna az Európai Unió virágzó tagja lesz, nem pedig tönkrement gazdaságú és nagymértékben kivándorló ország. De szerinte a boldogság szintjére vonatkozó adatok a leglenyűgözőbbek. „Féltünk feltenni ezt a kérdést, mert nem tudtuk, hogy ez nem vált-e ki felháborodást a válaszadók körében, nevezetesen: mi a boldogság a háború alatt?” – emlékeztetett.
„De ezt a kérdést legalább évente egyszer feltesszük, és kár lenne, ha idén nem történik meg. Így most, decemberben 65% tartja magát boldognak, és csak 15% boldogtalan, a többieknek ambivalens érzésük volt. És ez csak 6%-kal alacsonyabb a háború előtti szintnél, akkor 71% volt boldog” – jegyezte meg Volodimir Paniotto.
Szakemberek szerint ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a boldogság kialakulásának mechanizmusa nem egyszerű és nem lineáris. Például a vagyon növekedése nem mindig vezet a boldogság növekedéséhez. Az USA-ban 1985-től 2005-ig a lakosság reáljövedelme megkétszereződött, de a boldogság szintje nem változott. Manapság Ukrajnában a háborús viszonyok között csökken a hiúság mértéke, és az emberek kezdenek örülni olyan egyszerű dolgoknak, amelyekre korábban nem figyeltek.