A brit John Clarke, a francia Michel H. Devoret és az amerikai John M. Martinis kapja az idei fizikai Nobel-díjat „a makroszkopikus kvantummechanikai alagúteffektus és az energiakvantálás felfedezéséért egy elektromos áramkörben” – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden Stockholmban.
Az Egyesült Államokban dolgozó három tudós eredményei lehetőséget teremtettek a következő generációs kvantumtechnológia fejlesztésére, beleértve a kvantumkriptográfiát, a kvantumszámítógépeket és a kvantumérzékelőket – emelték ki az akadémia közleményében.
A fizika egyik fontos kérdése, hogy mekkora lehet a legnagyobb méretű rendszer, amelyben kvantummechanikai hatások figyelhetők meg. Az idei Nobel-díjasok egy elektromos áramkörrel végzett kísérleteik során egy olyan rendszerben demonstrálták a kvantummechanikai alagúteffektust és a kvantált energiaszinteket, amely elég nagy volt ahhoz, hogy az ember a kezébe fogja – hangsúlyozták.
A kvantummechanika lehetővé teszi, hogy egy részecske az úgynevezett alagúteffektus révén egyenesen áthaladjon egy akadályon. Amint nagy számú részecske vesz részt a folyamatban, a kvantummechanikai hatások általában jelentéktelenné válnak. A díjazottak kísérletei bebizonyították, hogy a kvantummechanikai tulajdonságok makroszkopikus méretben is konkrét formát ölthetnek – írták a Nobel-díj honlapján.
Felidézték, hogy 1984-ben és 1985-ben John Clarke, Michel H. Devoret és John M. Martinis egy sor kísérletet végzett egy – az áramot ellenállás nélkül vezető – szupravezetőkből épített elektromos áramkörrel. Az áramkörben a szupravezető részeket egy vékony szigetelő réteg választotta el egymástól. Az áramkör különböző tulajdonságainak finomításával és mérésével képesek voltak irányítani és vizsgálni azokat a jelenségeket, amelyek akkor jelentkeztek, amikor áramot vezettek át rajta. A szupravezetőn áthaladó töltött részecskék együttesen olyan rendszert alkottak, amely úgy viselkedett, mintha egyetlen részecske lenne, amely kitölti az egész áramkört.
Ez a makroszkopikus, részecskeszerű rendszer kezdetben olyan állapotban van, amelyben az áram feszültség nélkül áramlik. A rendszer ebben az állapotban ragad, mintha egy áthatolhatatlan akadály mögött lenne. A kísérletben a rendszer kvantumjellegét mutatja, amikor az alagúteffektus révén sikerül kilépnie a nulla feszültségű állapotból. A rendszer megváltozott állapotát a feszültség megjelenése jelzi, ami makroszkopikus tulajdonsága az áramkörnek.
A díjazottak azt is bizonyítani tudták, hogy a rendszer a kvantummechanika által előrevetített módon viselkedik – kvantált, vagyis csak meghatározott mennyiségű energiát képes elnyelni vagy kibocsátani.
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
„Csodálatos azt ünnepelni, hogy az évszázados kvantummechanika folyamatosan új meglepetésekkel szolgál. Ez rendkívül hasznos is, mivel a kvantummechanika minden digitális technológia alapja” – mutatott rá Olle Eriksson, a fizikai Nobel-bizottság elnöke.
John Clarke 1942-ben született Cambridge-ben, és jelenleg a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i intézményének tudósa. A Párizsból származó, 72 éves Michel H. Devoret kutatásait a Yale Egyetemen és a Kaliforniai Egyetemen, Santa Barbarában végzi, és az utóbbi egyemen dolgozik a 67 éves amerikai díjazott, John M. Martinis is.
A kitüntetés 11 millió svéd koronával jár, amelyet a tudósok között egyenlő arányban osztanak fel.
A díjat a hagyományoknak megfelelően december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján nyújtják át.
Tavaly John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton kapta a fizikai Nobel-díjat azokért az alapvető felefedezéseikért és találmányaikért, amelyek lehetővé teszik a mesterséges neurális hálózatokat használó gépi tanulást.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A brit John Clarke, a francia Michel H. Devoret és az amerikai John M. Martinis kapja az idei fizikai Nobel-díjat „a makroszkopikus kvantummechanikai alagúteffektus és az energiakvantálás felfedezéséért egy elektromos áramkörben” – jelentette be a...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1759921680
[modified] => 1759885510
)
[title] => A kvantummechanika titkaiért járt idén a fizikai Nobel-díj
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=257170&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 257170
[uk] => 257185
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 257171
[image] => Array
(
[id] => 257171
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij.jpg
[original_lng] => 113449
[original_w] => 1121
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij.jpg
[width] => 1121
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij.jpg
[width] => 1121
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/fizikai-nobeldij.jpg
[width] => 1121
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1759915862:8
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] =>
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE