A világon már több mint száz cég kísérletezik a repülő taxik fejlesztésével, amelyek közül egy nagy lehetőséget kapott. A légitaxi lehet a legújabb sláger, néhány már a párizsi olimpián is repül.
Franciaország engedélyezte a légitaxikat a 2024-es párizsi olimpiai játékok idejére. Ezekben a hetekben a Vertiport de Paris-Austerlitz függőleges felszállásra kialakított pályáját csakis a német Volocopter gyártó Volocity típusú repülő taxijai használhatják. A Volocity 8–17 óra között óránként két járatot biztosít 1-2 fő fizető utas szállítására.
Sok induló vállalkozás fejleszt olyan modelleket, amelyek csak elektromos árammal működnek, ezek a vertikálisan fel és leszálló repülők, az eVTOL-ok. Ilyen cég a Volocopter is, a cég szerint a járművei kevesebbe kerülnek a helikoptereknél és azok fenntartása is jelentősen olcsóbb.
A világon több mint száz vállalat kísérletezik a repülő taxik fejlesztésével Thomas M. Friesacher repüléskutató szerint, de az amerikai légierő is nemsokára használni fogja ezeket az eszközöket. A Hundai kísérleti repülő alkalmatosságába pedig ugyanolyan akkumulátorokat szerel, mint az elektromos autóiba – hangzik el a DW riportfilmjében.
A francia környezetvédelmi hatóság, amely a nevével ellentétben csak tanácsokat adhat, még szeptemberben fenntartásainak adott hangot az új közlekedési móddal kapcsolatban. A csoport úgy véli, hogy a repülő taxik túl zajosak lennének ahhoz, hogy Párizs felett repüljenek, és túl sok áramot fogyasztanának, különösen mivel csak egy-két utast szállíthatnak a pilótán kívül.
A légitaxi akár a hétköznapokba is megérkezhet
Az már most látszik, hogy a 18 rotoros, helikopterre emlékeztető VTOL-ok akár Párizs közlekedési rendszerének részévé is válhatnak. A francia kormány később a párizsi olimpiai játékok tesztrepüléseiből költség-haszon elemzést készíttet.
A 2024-es párizsi olimpiai játékok után a Volocopter azt tervezi, hogy Rómába, Oszakába és Szaúd-Arábia gigavárosába, a NEOM-ba is bevezeti a repülést biztosító Volocityt – írja a Design Boom.
[type] => post
[excerpt] => A világon már több mint száz cég kísérletezik a repülő taxik fejlesztésével, amelyek közül egy nagy lehetőséget kapott. A légitaxi lehet a legújabb sláger, néhány már a párizsi olimpián is repül.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1722805920
[modified] => 1722729485
)
[title] => A párizsi olimpia legnagyobb slágere a légitaxi
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209986&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 209986
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 209987
[image] => Array
(
[id] => 209987
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi.jpg
[original_lng] => 156748
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/repulo-taxi.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722718685:12
[_oembed_37d2ce5bc5592cdd62926a5a77b08718] =>
[_oembed_time_37d2ce5bc5592cdd62926a5a77b08718] => 1722718650
[_thumbnail_id] => 209987
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2299
[_oembed_ddb47eedc5d6b00a16fd27d087dfe11b] =>
84 % des Français redoutent que les problèmes d’insécurité rencontrés par les touristes détériorent aux yeux du monde l’image de l’Hexagone et de sa capitale. → https://t.co/4VADmlrz76pic.twitter.com/gh2UJlvhst
Le CIO utilise l'IA aux JO de Paris 2024 pour améliorer l'expérience des fans, la sécurité et le bien-être des athlètes. Intel et des outils touristiques intelligents seront déployés. #Paris2024#IA 👉https://t.co/eGyBDXJo0U
Varga Soma repülőgép aerodinamikájáért felelős tervező tagja volt annak a csapatnak is, akik 2017-ben megnyerték a NASA Design Challenge-et a hibrid hajtású Urban Liner repülőgéppel.
A fiatal magyar tervező most egy újabb komoly sikert könyvelhet el, ugyanis teljes egészében magyarokból álló csapatával sikerült megszerezniük a harmadik helyet a világ legrégebbi repüléstudományi intézetének, a brit Királyi Repüléstudományi Társaság tervezői versenyén az Orca névre keresztelt projekttel. Ez egy eVTOL, azaz elektromos hajtású, függőleges fel- és leszállásra képes jármű, amit a köznyelvben légitaxiként szoktak emlegetni, mivel a legtöbb ezzel foglalkozó cég egyfajta utazásmegosztó szolgáltatásként képzeli el az ilyen gépek jövőjét.
Az Orca tervezői más megközelítést választottak, ugyanis a gépet kifejezetten légi mentési feladatok ellátására tervezték, ami szerintük nem csak olcsóbb, de gyorsabb megoldást is nyújthat a mentőegységek számára. A repülőgépet összesen hét elektromos rotor hajtja, amelyek közül az első kettő, az úgynevezett canard szárnyon elhelyezett rotor forgatható, így az emelésbe és a gép előrehaladásába egyaránt besegítenek.
Rendkívül jól halad a magyar tervezésű légitaxi fejlesztése. A koronavírus-járvány ugyan megtorpanásra késztette a Lift Aircraftot, de a Kerülő Balázs vezetésével tervezett Hexa még így is beelőzheti a világot.
Varga Soma a Rakéta magazin kérdésére elmondta, hogy a szimulációk szerint a gép legalább 110 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, az akkumulátorok pedig gyorscsere rendszerűek, így nem kell időt tölteni a feltöltésükkel. „Összehasonlítva a jelenleg szolgáló mentőhelikopterekkel, időben akár 20 százaléknyi, üzemeltetési költségben pedig 26 százaléknyi csökkenést tudunk elérni” – mondja Varga, aki szerint az elért eredmény is bizonyítja, hogy jó alapokkal versenyzünk egy nemzetközi és rendkívül specializált területen.
Az Orca kabinjában a pilóta mellett egy kisegítő személyzet valamint egy fekvőbeteg fér el, a gép összességében nagyjából 300 kilogrammnyi hasznos teher szállítására alkalmas. Más VTOL-okkal ellentétben az Orca a kialakításából fakadóan a hajtási rendszerek meghibásodása esetén is képes messzire elsiklani, de a gépet a biztonság kedvéért két mentőejtőernyővel is felszerelték, ami ma már általánosnak számít a kisgépes piacon.
A személyszállításra is alkalmas multikopterek piaca az utóbbi néhány évben kezdett el nagyon felpörögni, olyannyira, hogy ha minden jól megy, néhány éven belül a Lilium és a Volocopter akár már az üzemszerű működést is megkezdhetik a saját légitaxi-szolgáltatásukkal. A területen a magyarok is elég jól állnak, a Lift Aircraft Hexa nevű járművét például egy magyar csapat tervezte, és a Liliumhoz valamint a Volocopterhez hasonlóan már szintén a tesztrepülések fázisában tartanak a fejlesztéssel.