Már idén hadrendbe áll az első működőképes nagy teljesítményű lézerüteg, olcsó és gyors választ adva a drónokra és a pilóta nélküli repülőgépekre. A Rafael védelmi vállalat által titokban kifejlesztett Iron Beam lehetőséget nyújt a légvédelem átalakítására és az elfogási költségek radikális csökkentésére.
Az izraeli védelmi minisztérium szeptember közepén jelentette be, hogy az Iron Beam 100 kW-os változata átment a „teljes operatív konfigurációjú” teszteken, miután — heteken át tartó próbák során sikeresen elfogott rakétákat, aknavetőgránátokat, UAV-kat és légijárműveket is.
A rendszer a kijelölt tesztterületen, valós használati körülmények közepette bizonyította, hogy akár szmog vagy ködfolt esetén is képes precízen, másodpercek alatt elpusztítani a célpontokat. A bejelentés szerint ez az első alkalom a világon, hogy egy nagy teljesítményű lézeres légvédelmi rendszer eléri az „operatív kész” státuszt.
Ezzel a zsidó állam légvédelmi rendszere négyrétegű lesz, amit egyetlen ország sem mondhat el magáról A támadó rakétarendszerek elleni Iron Dome (Vaskupola), a David’s Sling (Dávid parittyája) és az Arrow 2 és 3 (Nyíl 2-3) légvédelmi réteg lenyűgözően teljesített, 90-95 százalékos elfogási aránnyal. Viszont a drónokkal és pilóta nélküli repülőgépekkel szembeni teljesítményük jóval alacsonyabb volt, és csak mintegy 50 százalékot lőttek le időben ezekből.
A lézerfal az egészen alacsonyan repülő, a földfelszínt követő eszközök ellen lesz hatékony, amire az eddigi rendszerek nem voltak alkalmasak. Az új eszközt egyesek nulladik, mások a 4. védelmi rétegnek nevezik a katonai szaksajtóban, de a lényeg ugyanaz: a rendszer teljessé tétele.
Izrael (és részben Ukrajna) legveszedelmesebb ellensége az iráni Shahed 101. A pilóta nélküli gép szénszálas testtel rendelkezik, ami miatt nagyon nehéz radaron követni. Ezeket Libanonból indítják, és elektromos motorjuknak köszönhetően dermesztő csendben hasítják az eget, 800 kilométeres távolságról is. A fegyver gyomra egy körülbelül nyolc kilogramm súlyú bombát hordoz, amely képes nagyobb épületek elpusztítására is.
A repülő halálgépet az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) mérnökei fejlesztették ki azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb izraelit megölje a laktanyák és lakóházak célba vételével. A lézerfegyver ezt a típust tekinti a fő elpusztítandó ellenségnek.
És valóban, az északi határon szolgáló izraeli katonák megértették, hogy erre a fegyverre nincs igazán hatékony válaszuk. A földről nagyon nehéz lelőni, és mire egy helikopternek vagy vadászgépnek sikerül azonosítania, üldöznie és lelőnie, hosszú percek telnek el, gyakran halálos késéssel.
A Shahed 101 számos közösséget eltalált északon. Sikeres támadásait jegyezték fel Eilatban, a Jordán-völgyben és máshol is. Az egyik pilóta nélküli repülőgép eljutott Libanonból Netanjahu miniszterelnök caesareai otthonáig is.
A lézerpajzs minimalizálja az ilyen veszélyeket A rendszer kombinált, tehát nem vakon lövöldözik, hanem saját érzékelői vannak. A Rafael egy teljes értékű tűzvezető rendszert párosít a fegyverhez, radarral, elektro-optikai érzékelőkkel, szenzorokkal és nagy felbontású követőkamerák, valamint tűzvezérlő számítógéppel.
Az Iron Beam rendszerbe állításával Izrael olcsó és hatékony jut védelemhez jut a legkorszerűbb támadó eszközökkel szemben is. A nemzetközi hadiiparban jól ismert Rafael Advanced Defense Systems egyike Izrael egyik három nagy védelmi óriásának az IAI és az Elbit mellett. Specialitása a precíziós fegyverzet, különösen a Spike páncéltörő rakétacsalád, amelyet már 39 országnak adtak el.
A vállalat Trophy nevű aktív védelmi rendszere az egyetlen a világon, amelyet már harcban is használtak, és az USA hadserege is rendszerbe állította. Ugyancsak Rafael termék a Dávid Parittyája, ami Finnország vásárolt meg. A Rafael legtöbb eszköze kompatibilis a NATO-platformokkal, és könnyen beilleszthető más rendszerekbe, mint például a SPICE irányított bomba.
A fegyver lényege, hogy nem igényel fogyó lőszert. A lézer „töltete” a köznapi elektromos energia. Rakéta esetében sok a költség – robbanóanyag, hajtóanyag, irányítás, kompozit test. Ez rakétánként 10–100 ezer dollár vagy még sokkal több.
A lézernél viszont nincs darabköltség. A lövés költsége egyenlő az elektromos áram árával, ami Izraelben egy 100 kW-os lövés esetén pár cent. Még generátorral együtt is csak pár dolláros nagyságrend, nem tízezres.
Továbbá, a lézerfegyver nem igényel logisztikai ellátó láncot. Nincs szükség raktárra, szállításra, és nincs „fogyó készlet”, sem importigény. Rendes esetben a logisztika sokszor többe kerül, mint maga a rakéta, a lézer viszont egy autonóm, önmagát újratöltő rendszer. Amíg van áram, addig lőszer is van.
Ukrajna vezetése arra kérte Olaszország és Franciaország kormányát, hogy sürgősen biztosítsanak további Aster–30 rakétákat a Samp–T légvédelmi ütegek számára, mivel csaknem kifogytak a rendelkezésre álló lőszerből – közölte az olasz Corriere Della Sera pénteken.
Pénteken Rusztem Umjerov ukrán védelmi miniszter Rómában találkozott olasz kollégájával, Guido Crossettóval, és megbeszélést folytatott az olasz és francia felekkel.
A lap szerint az ukrán hatóságok már hetekkel korábban jelezték, hogy legalább 50 darab Aster–30 rakétára tartanának igényt, az olasz kormány azonban nem siet a döntéssel, mivel saját készletük szinte teljesen kimerült. Franciaország nagyobb készlettel rendelkezik, de a kérés teljesítése ott is korlátokba ütközik.
Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ
Ze względu na zmniejszenie poziomu zagrożenia, operowanie dyżurnego lotnictwa w polskiej przestrzeni powietrznej zostało zakończone, a uruchomione siły i środki powróciły do standardowej działalności operacyjnej.#WojskoPolskie na bieżąco monitoruje sytuację na terytorium… pic.twitter.com/5rlfmTFqCc
Ukrajna légvédelmi rendszereket bérel, hogy erősítse légterének a védelmét a hideg évszakban, de a szolgáltatást nyújtó országok nem nevezhetők meg – jelentette ki vasárnap Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának a szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „Már van ilyen gyakorlatunk. Nyilvánvaló, hogy minden ország elsősorban a saját védelmével törődik. Senki nem fogja csak úgy odaadni nekünk a légvédelmét. Miért tart ilyen sokáig a légvédelmünk ellátása, miért adagokban történik? Mert nincs elég belőle a világon, hogy adjanak nekünk.”
A szóvivő hozzátette: elsősorban a fűtési szezonban van nagy jelentősége a légvédelemnek. Nem csak magukról a létesítményekről van szó, hanem a lőszerekről és a rakétákról is – tette hozzá. Mint hangsúlyozta, nem fedi fel azokat az országokat, amelyek légvédelmi rendszereket adtak vagy fognak adni Ukrajnának lízingbe. „Ne hangoztatjuk, hogy mely országokról van szó. Ezek az információk érzékenyek, és elsősorban a partnereink nem akarták, hogy megnevezzük őket” – mutatott rá Jurij Ihnat.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter szerint az olasz–francia SAMP/T légvédelmi rendszer a következő hét-nyolc héten belül működőképes lesz Ukrajnában.
A rendszer egyszerre több tucat célpontot képes követni, nem mellékesen ez az egyetlen európai gyártású rendszer, amely képes ballisztikus rakéták elfogására, írja az al-Dzsazíra.
A SAMP/T-k átadásáról már hetek óta tárgyalt egymással a francia és az olasz kormány. Az al-Dzsazíra szerint Tajani egy tévés másodsorban beszélt arról, hogy körülbelül nyolc héten belül hadrendbe állhatnak az eszközök.
Ukrajna nagyon hamar meg fogja kapni a Patriot amerikai légvédelmi rendszert és az marikai Abrams, valamint német Leopard tankokat, és mindenből annyit kap, amennyire szüksége van – jelentette ki pénteken Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak a 24 Kanal tévécsatornának nyilatkozva elmondta: „a következőket szeretném elmondani: higgyék el, nagyon gyorsan megkapjuk a Patriotot, az Abrams-eket, a Leopardokat és minden egyebet. Ez ennek a háborúnak az objektív fejlődése. Objektíven ezek a mi területünkön lesznek 2 hét, egy hónap, 2 hónap múlva. Mindenből annyit kapunk, amennyire szükségünk van.”
A tanácsadó azt is jelezte, hogy Ukrajna segítséget kap a szövetségesektől, többek között „bizonyos hatótávolságú rakétákat” és „bizonyos kaliberű lövedékeket”. „Miért? Mert nézzék meg a logikát, amit a partnereink követnek. Nehéz nekik azonnal meghozni bizonyos döntéseket. Azonban megváltozott a háború ideológiája. Világosan értik, hogy milyen típusú háború folyik, milyen Oroszország és miért nem kell többé a 2014-es „játékot játszani” – magyarázta.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt is elmondta, hogy a partnerek teljesen őszintén hisznek abban, hogy Ukrajnának győznie kell, de még nem teljesen állnak készen arra, hogy megértsék, hogy Ukrajna másként semmilyen körülmények között nem kerül ki ebből a háborúból. „Mindenképpen elérjük a megfelelő célt. És ezért (a partnerek – a szerk.) megértik, hogy fokozatosan át kell adniuk a fegyverek összes nómenklatúráját Ukrajnának, és ezt meg is teszik. Nézzék, a háború elején gyakorlatilag semmink sem volt. A háború kellős közepén nagyon korlátozott volt a nómenklatúránk. Ma gyakorlatilag mindenünk megvan, amit kértünk tőlük, kivéve bizonyos típusú fegyvereket” – mutatott rá.
A tanácsadó reményét fejezte ki, hogy Patriotok mellett Ukrajnának más légvédelmi rendszerei és rakétaelhárító rendszerei is lesznek. „Ezek mind meglesznek. A Patriotok pedig kicsit később. Ezért azt kérem, azt szeretném, ha folyamatosan biztatnánk a partnereinket: barátaink, végre gyorsítsunk” – összegezte Mihajlo Podoljak.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
This is not a rhetorical question; it hasn’t been since 2014. Does the United States really want Ukraine to win? Is Europe still hoping to reestablish ties with Putin‘s war criminal regime at some point? Delays make me wonder. Cut all ties. Send all weapons.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Unlocked accounts of ?? authorities, scaling "kill ??" ru-tweets amid open pessimization of Ukrainians is not about freedom of speech at all. #Twitter sees no harm in spreading propaganda that directly encourages the destruction of ?? & mass murder. Maybe AI will moderate better?
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Interior Minister Klymenko's report on dealing with the aftermath of Russia’s shellings of Odesa and other cities and villages. Assistance to affected people. Protecting Odesa region is a priority in all my negotiations regarding air…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 25, 2023
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…