Magyarország népesedéspolitikáját dicsérte Matteo Salvini, a Liga vezetője a Comunione e Liberazione olasz katolikus mozgalom Riminiben zajló találkozóján – írja a Pesti Srácok online újság.
A politikus kijelentette, hogy Magyarország azon kevés országok egyike, amely hatásos családpolitikát gyakorolva szembeszállt az Európai Unióban tapasztalható demográfiai csökkenéssel. A Liga vezetője azt mondta, Magyarországon emelkedett a születési ráta.
Olaszországban az utóbbi egy évben 116 ezer gyerekkel kevesebb született – tette hozzá a jobboldali politikus.
A politika a fiatalokhoz sem szólhat, ha nem tesz semmit annak érdekében, hogy a fiatalok családot alapíthassanak – jegyezte meg Matteo Salvini. Összegzésként kijelentette, hogy a család- és ifjúságpolitikában „Orbán kettő–nullra legyőzte Olaszországot”. Salvini megjegyezte, hogy a magyar parlament olyan családpolitikát fogadott el, amellyel a születési ráta 1,4 százalékról 1,6-ra emelkedett januárban. Később a PD képviselőházi frakcióvezetője, Graziano Delrio kijelentette, hogy a jelenlegi olasz kormány a magyarnál is „fejlettebb” családpolitikát dolgozott ki, de „Olaszországban gazdasági fellendülés nélkül nem fognak újraindulni a születések”.
A Comunione e Liberazione olasz katolikus mozgalom minden nyáron Riminiben rendez találkozót. Az augusztus 23-áig tartó politikai-kulturális találkozó péntek esti beszélgetésén az olasz kormánypártok és az ellenzék vezető politikusai vettek részt. A téma a parlament szerepe volt a járványidőszakban. Felszólalt Roberto Speranza egészségügyi miniszter, valamint Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek elnöke is. Az olaszországi járványhelyzettel kapcsolatban Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország alelnöke, az Európai Parlament volt elnöke fenntartását fejezte ki Giuseppe Conte miniszterelnökkel szemben, aki szerinte megkerülte a parlamentet. Tajani hangsúlyozta, hogy a parlamentnek szélesebb hatáskört kell biztosítani.
Nem lehet ekkora mozgásteret adni a miniszterelnöknek, aki egyedül dönt a teendőkről – vélekedett. Ehhez hozzátette: Orbán miatt emeltek panaszt, miközben Olaszországban sem követtek eltérő magatartást.
Március 15. Az egyik nemzedék helytállása és hősiessége adja az erőt a következő nemzedéknek // March 15. The perseverance and heroism of a generation gives strength to the upcoming generation
COVID 2/147. 2,5 millió honfitársunk beoltva. Újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások! // 2.5 million Hungarians vaccinated. Shops and services can reopen!
Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spaces
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q