Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjUxOTQ5Nzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 223106
[content] =>
A lengyel kormány úgy döntött, hogy finanszírozza a lőszergyártást az országban, számolt be az RMF24.
A döntés értelmében a lengyel fegyveripar gyártókapacitását növelik, erre 3 milliárd zlotyt (mintegy 732 millió dollárt) különítettek el.

Ebből az összegből 2 milliárd zloty a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből származik, a fennmaradó összeget pedig a kincstári értékpapírok formájában utalják át, amelyek a Stratégiai Tartalékok Állami Ügynökségében vannak.
A kormány közleményében megjegyezte, hogy az ukrajnai háború azt bizonyítja, hogy a nagy hatótávolságú tüzérség és a megfelelő lőszertartalék rendelkezésre állása a front egyik legfontosabb előnye. Ezért meg kell erősíteni a lengyel hadsereg erejét a nagy kaliberű lőszerek gyártási bázisának bővítésével és diverzifikációjával.
[type] => post
[excerpt] => A lengyel kormány úgy döntött, hogy finanszírozza a lőszergyártást az országban, számolt be az RMF24.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732221780
[modified] => 1732184116
)
[title] => A lengyel kormány a lőszergyártás növeléséről határozott
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=223106&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223106
[uk] => 222927
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 222929
[image] => Array
(
[id] => 222929
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131.png
[original_lng] => 463792
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-131.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732176918:12
[_thumbnail_id] => 222929
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2432
[_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1737109653
[_algolia_sync] => 1203086710001
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751822064
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 723
[1] => 519497
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Lengyelország
[1] => lőszergyártás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 215602
[content] =>
2024-ben Ukrajna védelmi-ipari komplexuma rekordfejlesztésen ment keresztül, és mára minden második lőszer a fronton ukrán gyártmány.

Erről Rusztem Umjerov ukrán védelmi miniszter számolt be a Forbes Ukraine című rovatában.
„Az idei év során rekordszintre fejlesztettük az ukrán védelmi ipart. Több mint 4 milliárd dollárral finanszíroztuk az ukrán termelés, Harkiv megyében ukrán fegyverekkel vertük vissza az orosz hadsereget. Ukrán lőszer szolgálta a fegyveres erőket, amikor nem kaptunk támogatást az Egyesült Államoktól. Jelenleg a fronton minden második lőszer ukrán gyártmány” – mondta Umjerov.
[type] => post
[excerpt] =>
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1727181120
[modified] => 1727216390
)
[title] => Jelenleg már minden második lőszer a fronton ukrán gyártmány – Umjerov
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=215602&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215602
[uk] => 215569
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 215571
[image] => Array
(
[id] => 215571
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg.webp
[original_lng] => 65442
[original_w] => 1280
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg-768x511.webp
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg-1024x682.webp
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg.webp
[width] => 1280
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg.webp
[width] => 1280
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66f16aa8d8511-459754112-917209976894010-4527275199644962008-njpg.webp
[width] => 1280
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1727245681:5
[_thumbnail_id] => 215571
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2239
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508473875000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 662465
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => Rusztem Umerov
)
)
[2] => Array
(
[id] => 188734
[content] =>
A német Rheinmetall védelmi konszern egy európai országtól kapott megrendelést több százezer lőszer szállítására a Skynex légvédelmi rendszerhez.

A közzétett adatok szerint a 35 mm-es AHEAD lőszerrendelés összértéke legalább 100 millió euró. A Rheinmetall nem pontosította, melyik európai országra vonatkozik az információ, de nem zárható ki, hogy a korábban Skynex-telepítéseket kapott Ukrajna megkaphatja a lőszert.
Április végén Németország újabb fegyvert szállított Ukrajnának, amely további légvédelmi felszerelést tartalmazott – két Skynex komplexumot lőszerrel és egyéb felszerelésekkel.
[type] => post
[excerpt] => A német Rheinmetall védelmi konszern egy európai országtól kapott megrendelést több százezer lőszer szállítására a Skynex légvédelmi rendszerhez.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1717096140
[modified] => 1717024176
)
[title] => A Rheinmetall légvédelmi lőszerrendelést kapott
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188734&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188734
[uk] => 188679
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 188680
[image] => Array
(
[id] => 188680
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797.jpg
[original_lng] => 88411
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/3462797.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717013378:5
[_thumbnail_id] => 188680
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3913
[_algolia_sync] => 831881824002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 534020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => Rheinmetall
)
)
[3] => Array
(
[id] => 179897
[content] =>
Egyetlen ország sem rendelkezik annyi lőszerrel, amennyire Ukrajnának szüksége van ahhoz, hogy megnyerje az Oroszország elleni tüzérségi háborút, még az USA sem – jelentette ki pénteken Olekszandr Kamisin stratégiai iparági miniszter a The Independent című brit lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kamisin elmondta, hogy mivel brutális tüzérségi háború dúl, Ukrajnának akkora a lőszerszükséglete, amit „egyetlen ország sem tud szállítani”, még az Egyesült Államok sem. Mint kifejtette, Ukrajna a pilóta nélküli technológiák világában úttörőként pozícionálja magát, mivel a pilóta nélküli légi járművek hirtelen a legkorszerűbb ukrajnai hadszínterek sarokkövévé váltak.
„A hazai termelés döntő fontosságú. Idén több mint egymillió csapásmérő drónt, valamint több ezer olyan drónt készíthetünk, amelyek több mint 1000 km-t lesznek képesek repülni, és eljutnak az oroszországi olajfinomítókig. Ez egy változás” – magyarázta Olekszandr Kamisin, hozzátéve, hogy az ukrán „védelmi technológia nagyon kiváló és az újonnan felállított dróncsapattal együtt eredményeket fog elérni”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Egyetlen ország sem rendelkezik annyi lőszerrel, amennyire Ukrajnának szüksége van ahhoz, hogy megnyerje az Oroszország elleni tüzérségi háborút, még az USA sem – jelentette ki pénteken Olekszandr Kamisin.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709312400
[modified] => 1709306475
)
[title] => Az ukrán hadseregnek annyi lőszerre van szüksége, amennyit egyetlen ország, még az USA sem tud legyártani – Kamisin
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179897&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179897
[uk] => 179900
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 179898
[image] => Array
(
[id] => 179898
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin.jpg
[original_lng] => 26574
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/kamisin.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1709300425:2
[_thumbnail_id] => 179898
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3432
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1709299292
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1709299292
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024
[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1709299292
[_oembed_0154d49abae3e0fc988898412ed393e8] =>
[_oembed_time_0154d49abae3e0fc988898412ed393e8] => 1715188800
[_oembed_f67667fb7626af3f307b91e8f4b23af3] =>
[_oembed_time_f67667fb7626af3f307b91e8f4b23af3] => 1718606619
[_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] =>
[_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1719599483
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723656664
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723656664
[_oembed_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => United States’ first known case of more severe strain of mpox confirmed in California
Im tired y’all 🫠 https://t.co/6ReycrDztw
— Jess (@MeetJess) November 17, 2024
[_oembed_time_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => 1732535487
[_oembed_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => First bird flu case in a child in the US confirmed by CDC in California https://t.co/uIO57VdhaA pic.twitter.com/tjWqMGDbrR
— New York Post (@nypost) November 23, 2024
[_oembed_time_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => 1733037502
[_algolia_sync] => 1203032188001
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => {{unknown}}
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => BREAKING NEWS
The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 7, 2025
[_oembed_time_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => 1760608364
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 803145
[1] => 519497
[2] => 803144
[3] => 795481
[4] => 55442
[5] => 1227
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőserhiány
[1] => lőszergyártás
[2] => lőszerigény
[3] => Olekszandr Kamisin
[4] => ukrán hadsereg
[5] => USA
)
)
[4] => Array
(
[id] => 178245
[content] =>
A német Rheinmetall védelmi konszern növeli a tüzérségi lőszerek gyártását, és 2025-ig szeretné elérni a 700 000 darabot, nyilatkozta Armin Papperger, a Rheinmetall vezetője, írta a Handelsblatt.
Elmondása szerint a Rheinmetall nagymértékben bővíti gyártási kapacitását tüzérségi lövedékek gyártására.

Folyamatban van a lőporgyártási kapacitásunk megkétszerezése, sőt megháromszorozása bizonyos helyszíneken, például a tüzérségi lövedékek lövedékeinek töltéséhez szükséges helyeken – mondta a cégvezető.
Jövőre a Rheinmetall elegendő terméket tud előállítani Európa ellátásához.
Papperger hangsúlyozta, a konszern 2025-ig akár évi 700 000 tüzérségi lövedék gyártását tervezi.
A bővítés központja a spanyolországi és magyarországi gyárak mellett az alsó-szászországi Unterlussban található Rheinmetall üzem lesz.
[type] => post
[excerpt] => A német Rheinmetall védelmi konszern növeli a tüzérségi lőszerek gyártását, és 2025-ig szeretné elérni a 700 000 darabot, nyilatkozta Armin Papperger, a Rheinmetall vezetője, írta a Handelsblatt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707821820
[modified] => 1707811210
)
[title] => A Rheinmetall 2025-ig 700 000 tüzérségi lőszer gyártását tervezi
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=178245&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 178245
[uk] => 178187
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 178188
[image] => Array
(
[id] => 178188
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044.jpg
[original_lng] => 170700
[original_w] => 1049
[original_h] => 499
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044-300x143.jpg
[width] => 300
[height] => 143
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044-768x365.jpg
[width] => 768
[height] => 365
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044-1024x487.jpg
[width] => 1024
[height] => 487
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044.jpg
[width] => 1049
[height] => 499
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044.jpg
[width] => 1049
[height] => 499
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/original-2024-02-12t172743044.jpg
[width] => 1049
[height] => 499
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1707804010:12
[_thumbnail_id] => 178188
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4569
[_algolia_sync] => 508432149000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 534020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => Rheinmetall
)
)
[5] => Array
(
[id] => 177034
[content] =>
A nyugati védelmi vállalatoknak két évre lesz szükségük ahhoz, hogy elegendő lőszert gyártsanak Ukrajna számára – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.

A jelentés szerint az újság megjegyezte, hogy a nyugati országok kénytelenek növelni az Ukrajnába irányuló szállítmányokat saját védelmi arzenáljuk kiépítésével egyidejűleg. „A fegyvergyártók alapvető dilemmával élnek: békeidőben, amikor folyamatos szerződéskötésekre van szükségük, a politikusokat nem ösztönzik fegyverekre való költekezésre. Azonban instabil időszakokban a védelmi kiadások emelkednek, ami teljes rendelésállományt, de hosszú késéseket eredményez mivel a vállalatoknál hiányzik az ellátási lánc befejezéséhez szükséges szakképzett munkaerő” – áll a cikkben.
Ugyanakkor a lap hangsúlyozta, hogy a késések különösen fájdalmasak azok számára, akik a frontvonalban vannak. Az egyik vezető nyugati tisztségviselő azt mondta a kiadványnak, hogy két évbe telik, amíg a nyugati védelmi vállalatok elegendő lőszert gyártanak az ukrán katonák számára, hogy egálban legyenek a megszállókkal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A nyugati védelmi vállalatoknak két évre lesz szükségük ahhoz, hogy elegendő lőszert gyártsanak Ukrajna számára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1706562180
[modified] => 1706555232
)
[title] => A Nyugatnak két évre lesz szüksége, hogy elegendő lőszert gyártson Ukrajna számára – FT
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177034&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177034
[uk] => 177036
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 167692
[image] => Array
(
[id] => 167692
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995.jpg
[original_lng] => 468911
[original_w] => 2480
[original_h] => 1653
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995.jpg
[width] => 2480
[height] => 1653
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1706550558:3
[_thumbnail_id] => 167692
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3959
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
[_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1733577783
[_oembed_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] =>
[_oembed_time_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] => 1734424942
[_oembed_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] =>
[_oembed_time_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => 1738430624
[_algolia_sync] => 508429474000
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1756226910
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 83091
[2] => 85053
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => Nyugat
[2] => orosz–ukrán háború
)
)
[6] => Array
(
[id] => 172270
[content] =>
Finnország több mint kétszeresére tervezi növelni lőszergyártó kapacitásait 2027-ig – közölte kedden a helsinki védelmi tárca.
A minisztérium tájékoztatása szerint összesen mintegy 120 millió euró beruházásra számítanak a tervben, amiből 24 milliót a kormány, a fennmaradó összeget pedig az ipari magáncégek biztosítanák.

„A mostani döntés jelentősen fokozni fogja a nehézlőszerek termelési kapacitását Finnországban, lehetővé téve Ukrajna hosszú távú támogatását egészen 2030-ig” – közölte Antti Hakkanen védelmi miniszter.
A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy Finnország már jelenleg is „a legnagyobb tüzérséggel rendelkezik” az EU-ban, és a nehézlőszerek egyik fő termelőjévé kíván válni.
Finnország az ukrajnai orosz agresszió miatt már korábban is fokozta tüzérségi lőszereinek termelését.
[type] => post
[excerpt] => Finnország több mint kétszeresére tervezi növelni lőszergyártó kapacitásait 2027-ig – közölte kedden a helsinki védelmi tárca.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1702501560
[modified] => 1702476464
)
[title] => Fokozza a lőszergyártását Finnország
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=172270&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 172270
[uk] => 172226
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 172227
[image] => Array
(
[id] => 172227
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd.jpeg
[original_lng] => 66984
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/6578a7c55e1cd.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1702469310:12
[_thumbnail_id] => 172227
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2757
[_oembed_eb94335980f72c3627deb9ac9dcff76c] => #Ukraine: Another entry on the list of Finnish 🇫🇮 military aid to Ukraine - here is a M-46 (130 K 54) 130mm field gun in use with the Ukrainian army.
How many of them were transferred by Finland is, as usual, unknown. pic.twitter.com/h8LeOj8rJO
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 28, 2023
[_oembed_time_eb94335980f72c3627deb9ac9dcff76c] => 1702469304
[_algolia_sync] => 508427014000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 18256
[1] => 519497
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Finnország
[1] => lőszergyártás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 168127
[content] =>
Ukrajna következő évi költségvetése magába foglalja a patrongyártás korszerűsítésére és fejlesztésére szolgáló pénzeszközöket.

A hírt Herman Szmetanyin, az Ukroboronprom igazgatója közölte a Jevropejszka pravdának adott interjújában.
„Ukrajnában van tölténygyártás, de nem számunkra, és nem is elég a fegyveres erők szükségleteinek fedezésére. Jövőre 7-szer több forrás jut a költségvetésből a védelmi ipar fejlesztésére, korszerűsítésére, fejlesztésére, mint idén” – mondta. Hozzátette: ennek a pénznek egy részét lőszergyártási képességek fejlesztésére fordítják.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna következő évi költségvetése magába foglalja a patrongyártás korszerűsítésére és fejlesztésére szolgáló pénzeszközöket.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1699360500
[modified] => 1699315742
)
[title] => Ukrajna saját tölténygyártásába fektet be
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=168127&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 168127
[uk] => 168000
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 168001
[image] => Array
(
[id] => 168001
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b.jpg
[original_lng] => 135854
[original_w] => 1116
[original_h] => 628
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b.jpg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b.jpg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/0398f77af067b2b082e688c5cfedf56b.jpg
[width] => 1116
[height] => 628
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1699308543:5
[_thumbnail_id] => 168001
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2558
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] =>
[_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1699353307
[_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] =>
[_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1700832738
[_oembed_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] =>
[_oembed_time_d9f56f56806801dc9e653bb02041218f] => 1706293995
[_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] =>
[_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1710439704
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1712244638
[_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => {{unknown}}
[_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] =>
[_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1715088340
[_oembed_15e8e807477f312f48bf197245c07e01] =>
[_oembed_time_15e8e807477f312f48bf197245c07e01] => 1721545750
[_oembed_64584ccf0e762037e2ddc7920264c6be] =>
[_oembed_time_64584ccf0e762037e2ddc7920264c6be] => 1721545750
[_oembed_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] =>
[_oembed_time_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] => 1732625660
[_oembed_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] =>
[_oembed_time_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] => 1732625660
[_oembed_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] =>
[_oembed_time_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] => 1733075161
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737549417
[_algolia_sync] => 508423986000
[_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] =>
[_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1748079355
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1748593104
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748593105
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749205454
[_oembed_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] =>
[_oembed_time_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] => 1752690083
[_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] =>
[_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1756563109
[_oembed_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] =>
[_oembed_time_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] => 1756563109
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764258558
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1764258558
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1764258558
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => Ukrajna
)
)
[8] => Array
(
[id] => 167727
[content] =>
Az ukrán katonai-ipari komplexum bizonyos típusú lőszerek gyártásának 20% -át, egyeseknek pedig 50%-át biztosítja.

Szerhij Baranov dandártábornok, az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának rakétaerőkkel, tüzérsggel és pilóta nélküli rendszerekkel foglalkozó osztályának vezetője a KYIV NOT KIEV online projektnek adott interjújában beszélt erről – írja az Ukrinform.
Megjegyezte, hogy Ukrajna koncepciót dolgozott ki a rakétaerők és a tüzérség újrafegyverzésére. „Elhagyjuk a 152-es kalibert, és áttérünk a 155-ös kaliberre”.
Ezzel összefüggésben Baranov hangsúlyozta, hogy Ukrajna Védelmi Minisztériuma és az Ukrán Fegyveres Erők Logisztikai Erőinek parancsnoksága sokat tett a lőszergyártásért és annak visszaállításáért.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán katonai-ipari komplexum bizonyos típusú lőszerek gyártásának 20% -át, egyeseknek pedig 50%-át biztosítja.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1699035000
[modified] => 1699014244
)
[title] => Ukrajna bizonyos típusú lőszerek gyártásának akár 50%-át is biztosítja – Vezérkar
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=167727&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 167727
[uk] => 167691
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 167692
[image] => Array
(
[id] => 167692
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995.jpg
[original_lng] => 468911
[original_w] => 2480
[original_h] => 1653
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/original-2023-11-02t205244995.jpg
[width] => 2480
[height] => 1653
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1699007045:5
[_thumbnail_id] => 167692
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3039
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831793136002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 318165
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => ukrán vezérkar
)
)
[9] => Array
(
[id] => 164346
[content] =>
A német Rheinmetall fegyverkonszern nagy mennyiségű lőszerrendelést kapott Ukrajna számára a Bundeswehrtől. Erről a cég sajtószolgálata számolt be.

A német kormány utasította a Rheinmetall-t, hogy szállítson több tízezer L15-ös lövedéket az ukrán hadsereg számára, valamint hagyományos 155 mm-es Assegai-lövedékeket a német fegyveres erők számára. A szerződés értéke több milliós – jelzi a konszern. A szállítást 2024-re tervezik.
[type] => post
[excerpt] => A német Rheinmetall fegyverkonszern nagy mennyiségű lőszerrendelést kapott Ukrajna számára a Bundeswehrtől. Erről a cég sajtószolgálata számolt be.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1696764240
[modified] => 1696698966
)
[title] => A német Rheinmetall konszern nagy mennyiségű lőszerrendelést kapott, melyet Ukrajnának szánnak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=164346&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 164346
[uk] => 164199
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 164200
[image] => Array
(
[id] => 164200
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108.jpg
[original_lng] => 86861
[original_w] => 700
[original_h] => 467
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/39-main-v1696602108.jpg
[width] => 700
[height] => 467
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1696688166:5
[_thumbnail_id] => 164200
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4390
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202966527001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 519497
[1] => 534020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => lőszergyártás
[1] => Rheinmetall
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 519497
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 519497
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
lőszergyártás (1 Oldal)