Karikó Katalin vehette át az európai Humángenetikai Társaság rangos elismerését, a Mendel-díjat Milánóban – közölte szerdán az MTI-vel a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága.
A közlemény szerint a díjátadó alkalmából az Európai Humángenetikai Konferencián Mendel-előadást tartott Karikó Katalin, az SZTE professzora, a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvostudományi Karának adjunktusa. A hibrid konferencián 94 ország 5651 kutatója vett részt Milánóban, és a tanácskozást online 1230 tudós is figyelemmel kísérte.
A tudományos örökléstant megalapozó Gregor Mendelről többféle szervezet több díját is elnevezték. A Karikó Katalinnak május 27-én átadott Mendel-díjat olyan jeles személyiségek is megkapták már, mint a Nobel-díjas Emmanuelle Marie Charpentie vagy Aaron J. Ciechanover.
Maga az elismerés egy mintegy 15 centiméter magas, kromoszómát ábrázoló üvegszobor. A díjátadó ceremóniához kötődő programokon Karikó Katalin újságírói kérdésekre válaszolt, és előadást tartott a Carlo Besta Neurológiai Intézetben is.
A tájékoztatás szerint májusi találkozóin különböző megfogalmazásban, de azt hangsúlyozta Karikó Katalin:
Bízz abban, ami benned van. Ápold azt, amit ott találsz, különösen akkor, amikor senki más nem teszi. És állj készen arra, hogy elmagyarázd a kutatásodat, különösen akkor, ha a tudományt nehéz megérteni, és fennáll a veszélye annak, hogy félremagyarázzák.
Ez a gondolat olvasható a milánói konferencia honlapján is inspiráló tanulságként.
BREAKING NEWS The 2023 #NobelPrize in Physiology or Medicine has been awarded to Katalin Karikó and Drew Weissman for their discoveries concerning nucleoside base modifications that enabled the development of effective mRNA vaccines against COVID-19. pic.twitter.com/Y62uJDlNMj