A Kreml újabb lépéseket tesz a fiatalok militarizálására és a társadalom háborús felkészítésére, a 2025-ös évet pedig „a haza védelmezője évének” nyilvánítják – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet szombati jelentése.
Vlagyimir Putyin elnök december 20-án jóváhagyta azt a négy pontból álló utasítást a kormány számára, amely a katonai-hazafias nevelési programok bővítését célozza.
A négy pont a következő:
katonai-sporttáborok hálózatának kiépítése a katonai szolgálat népszerűsítésének céljából a fiatalok körében,
„A győzelem útjai” program kiterjesztése,
online platform létrehozása katonai-hazafias nevelési programok szervezésére az orosz fiatalok számára,
egy gyermek „egészségügyi tábor” átállítása egész éves működésre
Az orosz vezetés már korábban is használt hasonló eszközöket az ukrajnai fiatalok indoktrinálására a megszállt területeken. Most úgy tűnik, hogy ezeket a módszereket Oroszország-szerte kívánják alkalmazni, a hosszútávú háborús erőfeszítések részeként.
A Kreml „A győzelem útjai” elnevezésű programja ingyenes kirándulásokat kínál az orosz gyermekek és fiatalok számára a „katonai dicsőség” helyszíneire.
A program célja a modern gyermekek és fiatalok hazafias érzelmeinek erősítése.
Az orosz vezetés más ifjúsági katonai-hazafias szervezetek kiterjesztését is tervezi. Emellett a „Hősök ideje” program keretében az ukrajnai háború veteránjait kívánják kormányzati pozíciókba helyezni.
Putyin azt is bejelentette, hogy 2025-öt a „a haza védelmezője évének” nyilváníthatják, ami jelzi, hogy Oroszország politikai és ideológiai prioritásait a veteránok és a társadalom további militarizálása köré kívánja építeni.
Az ISW szerint ezekkel az intézkedésekkel a Kreml célja, hogy növelje a katonai szolgálat presztízsét az orosz fiatalok és a társadalom körében.
Mindez arra utal, hogy Oroszország hosszútávú háborús erőfeszítésekre készül Ukrajnában, és esetleges jövőbeli fegyveres konfliktusokra a nyugati országokkal.
[type] => post [excerpt] => A Kreml újabb lépéseket tesz a fiatalok militarizálására és a társadalom háborús felkészítésére, a 2025-ös évet pedig „a haza védelmezője évének” nyilvánítják – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW). [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1734950520 [modified] => 1734907633 ) [title] => Szintet lép a társadalom militarizálása: háborúra készíti fel az orosz gyermekeket Putyin [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227171&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 227171 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 227172 [image] => Array ( [id] => 227172 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg [original_lng] => 244977 [original_w] => 1500 [original_h] => 843 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/putyin-kadetok-723395.jpg [width] => 1500 [height] => 843 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1734900434:12 [_thumbnail_id] => 227172 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1709 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 1203086923001 [_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => [_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1749560911 [_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] =>
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa