Oroszország visszaszolgáltat Boszniának egy 300 éves muzeális értékű ikont, amelyet Milorad Dodik boszniai szerb vezető nyújtott át ajándékul Szergej Lavrovnak az orosz külügyminiszternek e heti szarajevói hivatalos látogatásán.
A boszniai ügyészség szerint fennáll a gyanú, hogy az ortodox ikont illegálisan csempészték ki Kelet-Ukrajnából. A boszniai hatóságok az Interpol bevonásával vizsgálják az ikon eredetét, miután a Srna boszniai szerb hírügynökség által kiadott fényképről megállapítható, hogy az ikon a kelet-ukrajnai Luhanszkból származik. A kép alapján a szarajevói ukrán nagykövetség jegyzékben kért „sürgős magyarázatot” a boszniai külügyminisztériumtól arra vonatkozólag, hogy az ikon milyen módon került a boszniai szerb vezető birtokába.
A boszniai kollektív államelnökség horvát és bosnyák tagja elutasította a találkozást Lavrovval annak boszniai látogatásakor. Azt kifogásolták, hogy az orosz külügyminiszter és a boszniai szerbek vezetői között elsőként lezajlott találkozón nem tüntették fel az ország jelképeit, és nem tartották tiszteletben az ország összes nemzetét.
Зменшення чисельності військ на нашому кордоні пропорційно знижує напругу. Україна ?? завжди напоготові, але вітає будь-які кроки зі зменшення військової присутності й деескалації ситуації на Донбасі. Україна прагне миру. Дякую міжнародним партнерам за підтримку #StrongerTogether
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7