Egy amerikai szövetségi ügynök felajánlotta Nicolás Maduro venezuelai elnök főpilótájának, hogy a gépet olyan helyre irányítsa, ahol az amerikai hatóságok letartóztathatnák az elnököt – számolt be az AP hírügynökség.
A titkos találkozón az ügynök a pilótának jelezte, hogy a művelet végrehajtásáért jelentős pénzbeli jutalmat kaphat. A pilóta nem vállalt közvetlen kötelezettséget, de átadta az ügynöknek a telefonszámát.
A következő 16 hónap során, még Edwin López ügynök állami szolgálatból való távozása után is, kapcsolatban maradt a pilótával egy titkosított alkalmazáson keresztül.
Források szerint a művelet célja a pilóta lojalitásának tesztelése és az amerikai hatóságokkal való együttműködési lehetőség felmérése volt. Az eset rávilágít azokra az amerikai lépésekre, amelyeket az elmúlt években alkalmaztak Maduro eltávolítására, akit az országban a demokratikus elvek megsértésével vádolnak.
Az USA és nemzetközi szervezetek szerint Nicolás Maduro kormánya állítólag aktívan részt vesz a kábítószerek, különösen a kokain Venezuela–Észak-Amerika és Európa közötti szállításában. A vádak szerint az állami biztonsági erőket – katonaságot, rendőrséget és vámszerveket – használják a csempészet fedezésére és a szállítási útvonalak védelmére.
2025-ben Donald Trump elnök adminisztrációja fokozta a nyomást Maduro rezsimjére. Az USA flottát telepített a Karib-tengerre és légi csapásokat hajtott végre a gyanúsított csempészjárművek ellen. Mindkét ország jelezte, hogy készen áll minden lehetséges forgatókönyvre.
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Nicolás Maduro, Venezuela elnöke, csütörtökön helyi idő szerint tíz napra elrendelte az X közösségi médiaplatform blokkolását az elnökválasztás utáni tüntetések idejére.
„A közösségi médiahálózat, amelyet korábban Twitternek, ma X-nek hívtak, gyűlöletet, fasizmust, polgárháborút, halált és konfrontációt szít a venezuelaiak között, megsértve Venezuela összes törvényét” – jelentette ki Maduro beszédében. Közölte, hogy a távközlési hatóság, a Conatel ezért 10 napra blokkolja az X-et, de nem említette, hogy mikortól.
Maduro még vasárnap más platformok, köztük az Instagram és a TikTok szabályozására vonatkozó ajánlásokat is kért a szakértőktől, mondván, hogy a kormánya elleni tüntetések szítására és gyűlöletkeltésre használják az oldalakat. Hétfőn pedig felszólította támogatóit, hogy tartózkodjanak a „technológiai imperializmus” eszközeként szolgáló WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás használatától. Az elmúlt napokban kiterjedt tüntetések zajlottak országszerte az elnökválasztás ellenzék szerint manipulált eredménye miatt. A kormányzat kemény eszközöket alkalmazott a tüntetések visszaszorítására. A Provea és a Human Rights Watch emberi jogi szervezet jelentése szerint 24 ember meghalt, és több száz embert vettek őrizetbe.
A venezuelai választási hatóság, a CNE a 2013 óta hatalmon lévő Madurót nyilvánította a július 28-i választás győztesének. Az egyes szavazókörzetek tételes eredményeit azonban még nem tették közzé. Az ellenzék választási csalással vádolja a kormányt, és saját jelöltjét, Edmundo Gonzálezt tekinti győztesnek. Gonzálezt ismerte el győztesnek az Egyesült Államok és számos latin-amerikai ország is. Az Európai Unió pedig közölte, hogy nem ismeri el a venezuelai elnökválasztás eredményét a hivatalos szavazási jegyzőkönyv teljes nyilvánosságra hozatala nélkül.
Felfüggesztette egy hónapra a Facebook Nicolás Maduro venezuelai államfő felhasználói jogait, mert a politikus minden bizonyíték nélkül arról írt, hogy egy növénnyel gyógyítani lehet a Covid-19-járvány okozta betegségeket.
Maduro még januárban beszélt arról Facebook-oldalán, hogy a kakukkfűből készült oldattal ki lehet gyógyítani az embereket a súlyos szövődményekből.
A Facebook indoklása szerint Maduro többször is megsértette a közösségi oldal szabályzatát a Covid-19-cel kapcsolatos álhírek terjesztésével. Korábban a Facebook már hasonló felfüggesztésre ítélte Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro brazil elnököt: mindketten hamis állításokat tettek közzé a koronavírusról. Trump azt mondta, hogy a koronavírus okozta fertőzés enyhébb, mint az influenza, Bolsonaro pedig azt állította, a hidroxiklorokin tökéletes gyógyszer a fertőzésre.
A Facebook közölte, a hamis hírt tartalmazó videót eltávolították a közösségi oldalról. „Az Egészségügyi Világszervezet útmutatásait követjük, s ezek szerint jelenleg még nincs olyan gyógyszer, amivel meggyógyítható lenne a betegség” – közölte a Facebook szóvivője.
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.