Több mint 1500 nő szolgál a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának (HUR) a soraiban, a számuk pedig folyamatosan növekszik – jelentette ki pénteken Kirilo Budanov tábornok, a HUR vezetője Kijevben az Ukrán Nők Kongresszusán elmondott videobeszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „A történelmünkben példátlan kihívásokkal szembesülve az ukrán nők teljesen más területeken vállalnak felelősséget és vezetői szerepet, és a nemzetbiztonság sem kivétel. Büszkén mondhatom, hogy több mint másfél ezer nő szolgál a HUR soraiban. És számuk folyamatosan növekszik.”
A tábornok szerint az operatív vagy harci egységekben a női hírszerző tisztek elképesztő teljesítményeket mutatnak fel, szakmai magasságokat érnek el, és kellő elismerésben részesülnek. „Olyan ügyesen forgatják a fegyvereiket, hogy néha féltékennyé teszi az embert! Olyan egységeket vezetnek, amelyek Ukrajna nemzeti érdekei védelmének legérzékenyebb feladatait végzik. Kockázatot vállalnak, beépített erőkkel dolgoznak, életeket mentenek. Olyan döntéseket hoznak, amelyek erősebbé teszik államunkat” – tette hozzá Kirilo Budanov.
Azok a nők, akik 2025. július 1-jével betöltik a 18. életévüket, 2026-ban behívhatók lesznek katonai szolgálatra.
Eddig az önkéntes jelentkezés volt az egyetlen módja volt annak, hogy nők katonai szolgálatban vehessenek részt, azonban ez a dán parlament új rendeletével megváltozott. Igaz, a dán nők már az 1970-es évek eleje óta jelentkezhettek a fegyveres erők teljes munkaidős tagjaként.
A skandináv ország célja, hogy növelje a katonai szolgálatot teljesítő fiatalok számát, ezért terjeszti ki a kötelező sorkatonaságot a nőkre is.
A férfiak és nők továbbra is önkéntesen jelentkezhetnek, a fennmaradó helyeket pedig nemek szerint semleges sorsolással töltik fel.
„A mai világhelyzetben ez szükséges” – mondta egy Katrine nevű önkéntes női katona. „Szerintem teljesen igazságos és helyes, hogy a nők is ugyanolyan arányban vegyenek részt benne, mint a férfiak” – tette hozzá.
Az új szabályozás értelmében – amelyet a dán parlament június elején fogadott el – azok a dán nők, akik kedden vagy azután töltik be a 18. életévüket, automatikusan bekerülnek a sorsolásos rendszerbe – a férfiakkal azonos feltételek mellett – írja a Wtop.com.
Dánia nemi egyenlőséget célzó reformját eredetileg 2024-ben jelentették be egy átfogó védelmi megállapodás részeként. A program bevezetését eredetileg 2027 elejére tervezték, de azt előrehozták 2025 nyarára. Kenneth Ström ezredes, a sorozási program vezetője azt is elmondta: az időzítés változtatását a jelenlegi biztonsági helyzet indokolta. Hozzátette: „A sorkatonák számának növelése egyszerűen nagyobb harci erőt jelent.”
Dánia – a maga 6 millió lakosával – körülbelül 9000 hivatásos katonával rendelkezik. Az új intézkedés várhatóan évi 6500 főre növeli a sorkatonai szolgálatot teljesítők számát 2033-ra, a tavalyi 4700 főhöz képest.
A dán törvények értelmében minden fizikailag alkalmas 18 év feletti férfinak kötelező katonai szolgálatra jelentkezni.
Egyesek – nők és férfiak egyaránt – önként jelentkeznek, a többi helyet sorsolásos rendszer tölti ki, amely eddig csak férfiakra vonatkozott.
A 2024-es évfolyam önkénteseinek körülbelül egynegyede nő volt.
Kapcsolódó tartalom
Lengyelország háborúra készül, mert orosz támadásra számítanak a közeljövőben
A lengyelek 39 százaléka részt venne katonai kiképzésben, illetve kétharmaduk maradna az országban egy háború, illetve támadás esetén, míg egyharmaduk elmenekülne.
Meghosszabbított szolgálati idő és katonai fejlesztés
A szolgálati idő is meghosszabbodik: négy hónapról tizenegyre. Az újoncok először öt hónapos alapkiképzésen vesznek részt, majd hat hónapnyi gyakorlati szolgálat következik, kiegészítő oktatásokkal.
Februárban Dánia kormánya bejelentette, hogy hétmilliárd dolláros védelmi alapot hoz létre, amely 2025-re a GDP több mint 3 százalékára növeli a katonai kiadásokat.
„Egyre élesebb a biztonsági helyzet Európában. Továbbra is zajlik az ukrajnai konfliktus. A balti államokra is nagy figyelem irányul, ahová Dánia sok katonát küld. Ez egy általános erőfeszítés a dán hadsereg megerősítésére” – mondta Rikke Haugegaard kutató, a Dán Királyi Védelmi Főiskoláról.
Ugyanakkor Haugegaard szerint számos kihívás is várható: a nem megfelelő felszerelés, laktanyahelyek hiánya és a szexuális zaklatások lehetséges esetei is gondot okozhatnak.
Regionális példa
2015. január 1-jén Norvégia lett az első európai állam és az első NATO-tagország, amely bevezette a nők számára is a sorkatonaságot. 2017-ben pedig a Dániával szomszédos Svédország is bevezette a férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozó sorkatonai rendszert.
Katonai fenyegetettség idején logikus, hogy Ukrajna növeli a haderejét, de ahhoz, hogy ez erős legyen és készen álljon a jövőre, mindenkinek, férfinak és nőnek egyaránt szolgálnia kell – jelentette ki Pavlo Palisza, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a Bihus YouTube-csatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Palisza elmondta: „Ez az én véleményem, nem vagyok benne biztos, hogy az Elnöki Hivatal általában osztja, de talán olyan körülmények között, amelyek között vagyunk és az előrejelzések szerint a következő 10-20-30 évben is maradunk… Vagyis a szomszédunk az, aki fizikailag tönkre akar minket tenni, nem fogja feladni szándékait. Talán későbbre halasztja.” Válaszát folytatva hozzátette, hogy ilyen körülmények között és a megszerzett tapasztalatok ismeretében „teljesen logikus lenne, ha katonai fenyegetettség idején mélyebben közelítenénk meg a hadsereg növelésének kérdését”.
„Ezzel együtt kell élnünk, azzal a tudattal, hogy minden megismétlődhet, ha nem vagyunk elég erősek. Ahhoz, hogy elég erősek legyünk, és ne legyenek ilyen árnyalatok az állampolgárok bevonásával a hadseregbe, szerintem át kell gondolni egy bizonyos átmeneti időszakot, hogy az állampolgárok tisztában legyenek azzal, hogy mindenkinek szolgálnia kell” – vázolta a helyettes elnöki hivatalvezető. Mint hangsúlyozta, ez az állam védelmének kötelezettsége, amelyet az Alkotmány határoz meg az állampolgárok számára. Azt is kijelentette, hogy Ukrajnának tanulnia kell Izrael tapasztalataiból. Elsősorban, ha egy állampolgár tisztséget, oktatást vagy állami költségvetési juttatást kíván kapni, akkor szolgálnia kell.
„Oké, van egy minimális szerződés, legyen egy év. Férfiak és nők egyaránt a hadseregben. Főleg a modern hadseregben sokféle munka vár minden emberre. És ezalatt általános katonai kiképzést kapnak, megértik, hogyan működik a hadsereg rendszere. Teljesen tudatosan csatlakozhatnak a tartalékhoz ugyanabban az egységben, abban a csapatban, ahol szolgálnak. A férfiak és a nők jobban megértik” – magyarázta Palisza. Azt is hangsúlyozta, hogy ha olyan államot akarunk építeni, amelyben gyermekeink boldogok lesznek, akkor készen kell állnunk a védelmére. És ezt a megértést nemzedékről nemzedékre kell továbbadni – vélekedett. „Sikeresek akarunk lenni a jövőben. Olyan erősek, hogy egyik szomszédunk vagy instabil egyén se gondolja egyszerűen azt, hogy megismételheti 2022-t” – tette hozzá.
Az elnöki hivatalvezető-helyettes külön beszélt a női mozgósításról. Tájékoztatása szerint ez a kérdés inkább a hiányszakterületekről szól, például orvosi területekről és hasonlókról. Véleménye szerint ez a kérdés jelenleg nem sürgős. „Számomra úgy tűnik, hogy a nők katonai szolgálata inkább önkéntes. De a jövőben, mint mondtam, az ukrán sajátosságokat figyelembe véve tanácsos lenne fontolóra venni az izraeli fegyveres erők tapasztalatainak alkalmazási lehetőségét” – összegezte Pavlo Palisza.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Katonai fenyegetettség idején logikus, hogy Ukrajna növeli a haderejét, de ahhoz, hogy ez erős legyen és készen álljon a jövőre, mindenkinek, férfinak és nőnek egyaránt szolgálnia kell – jelentette ki Pavlo Palisza.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1744556400
[modified] => 1744549349
)
[title] => Katonai fenyegetettség idején az ukrán férfiaknak és nőknek egyaránt szolgálniuk kell a hadseregben – Elnöki Hivatal
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=238699&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238699
[uk] => 238673
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 238700
[image] => Array
(
[id] => 238700
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1.jpg
[original_lng] => 29922
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/palisza-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1744538552:12
[_thumbnail_id] => 238700
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2890
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 851302931002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 62275
[1] => 161902
[2] => 1660863
)
[tags_name] => Array
(
[0] => női katonák
[1] => nők mozgósítása
[2] => Pavlo Palisza
)
)
[3] => Array
(
[id] => 235907
[content] =>
Az ukrán fegyveres erők toborzóközpontjaihoz benyújtott jelentkezések száma elérte a 45 657-et – közölte az ukrán védelmi minisztérium hétfőn honlapján.
A közlemény szerint a múlt héten 1086-an jelentkeztek a meghirdetett beosztásokba. Az érdeklődők közül 9379-en már elindították a regisztrációt a katonai szolgálatra, közülük a múlt héten 216-an.
A jelentkezők 21 százaléka nő – írja az MTI.
Jelenleg a hadseregnek 49 toborzóközpontja működik Ukrajnában, köztük egy online központ – tette hozzá a minisztérium.
A 47. ukrán gépesített dandár a Telegramon arról számolt be, hogy HIMARS segítségével felkutatott és megsemmisített egy műhelyt, amelyben a 155. orosz tengerészgyalogos dandár páncélozott járműveit javították.
Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy orosz diverzáns alakulatok továbbra is próbálnak behatolni az Oroszországgal határos, északkeleti Szumi megyébe. Szavai szerint ezek az orosz csoportok igyekeznek felderíteni az ukrán állások elhelyezkedését, időnként támadásokat hajtanak végre ukrán csapatok ellen, valamint aknákat helyeznek el az államhatár ukrán oldalán.
Pénteken az ukrán 36. különálló tengerészgyalogos dandár tett közzé egy videofelvételt a Telegramon arról, miként semmisítettek meg orosz rohamcsapatokat a Szumi megyei Novenyke falu és az oroszországi Kurszk megyében lévő Szverdlikovo település között. A 36. dandár által közölt adatok szerint a csatában 14 orosz katona halt meg, 15 pedig megsebesült.
Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója arról adott hírt a telegramon, hogy három gyerek megsérült reggel, amikor az orosz erők Pokrovszk városára nyitottak ágyútüzet.
Az ukrán légierő jelentése szerint hétfőre virradó éjjel Oroszország 174 drónnal támadta Ukrajnát, ezek közül 160 drón nem érte el célját.
Oleh Kiper, a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az Odessza város térségét ért éjszakai orosz dróncsapásban egy ember sérült meg, valamint kigyulladt egy használaton kívüli raktárépület, megrongálódott egy gyermeknevelési intézmény, egy lakóház és egy üzlet.
Az ukrán vezérkar hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 895 ezret, az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek 19 orosz harckocsit, 37 tüzérségi rendszert, valamint 54 drónt és egyéb haditechnikai eszközöket.
Január 11-én, Ukrajna Lublini Főkonzulátusán aláírták a szerződéseket azokkal az Ukrajnában élő külföldi állampolgárokkal, akik csatlakoztak az Ukrán Légióhoz, most először nők is beléptek a csapathoz – tájékoztatott Ukrajna Védelmi Minisztériuma.
„Ma több újoncot fogadtunk, mint novemberben, ami azt mutatja, hogy növekvő bizalom van a polgáraink részéről ezen kezdeményezés iránt. Olyan motivált emberek csatlakoznak hozzánk, akik tudatosan hozták meg döntésüket” – mondta a csapat parancsnokságának képviselője, Petro Horkusa ezredes.
Azt is hozzátette, hogy most először csatlakoztak nők az Ukrán Légióhoz, akik orvosi és kommunikációs szakmákban vállaltak szolgálatot.
A jelentés szerint az új önkéntesek többsége Lengyelországban él, de vannak ukrán állampolgárok is Dániából, Csehországból, Németországból, Litvániából és más európai országokból. Horkusa elmondása szerint az Ukrán Légió toborzó központjához már mintegy 1 300 jelentkezés érkezett.
A szerződések aláírása után az önkéntesek egy csoportja Lengyelország egyik katonai kiképző központjába indult katonai kiképzésre. A kiképzés NATO országok modern fegyvereivel és lengyel oktatók vezetésével zajlik.
Az ukrán nők egyre nagyobb mértékben töltik be azokat a szerepeket, amelyeket korábban jellemzően férfiak láttak el, legyen szó katonai szolgálatról, gazdasági vezetői pozíciókról vagy közösségi szervezőmunkáról. Az elmúlt évben több mint 67 ezer nő csatlakozott az ukrán hadsereghez.
Az orosz–ukrán háború nemcsak politikai és gazdasági változásokat hozott, hanem társadalmi szinten is mélyreható átalakulásokat indított el Ukrajnában. Különösen szembetűnő a női vezetők szerepének erősödése, ami a válságkezelés és a társadalmi alkalmazkodás egyik központi tényezőjévé vált.
Ukrán nők a fegyveres erőknél
A válságkezelési tapasztalatok alapján megfigyelhető, hogy a női vezetők által alkalmazott horizontális menedzsment, valamint empatikus megközelítés jelentős mértékben hozzájárul a csapatok hatékonyságának és elköteleződésének növeléséhez. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzéseiben több alkalommal hangsúlyozták, hogy a nők vezetői szerepvállalása fontos szerepet játszhat az innovatív megoldások és a válságkezelési stratégiák kialakításában. Ezt számos nemzetközi kutatás is alátámasztotta, amelyek a genderegyenlőség gazdasági előnyeit vizsgálták.
A háborús helyzetben a női vezetés gyakorlati hatékonyságára példa a civil szervezetek és katonai alakulatok körében megfigyelhető változás. Az elmúlt évben több mint 67 ezer nő csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz, és egyre többen töltenek be vezető pozíciókat. Ezekben a szerepekben a nők gyakran bizonyítják rátermettségüket, különösen olyan feladatokban, amelyek empátiát, részletekre való figyelmet és gyors döntéshozatalt igényelnek.
Új irányok a vállalati kultúrában
A háború hatására Ukrajnában számos nő lépett előre gazdasági szereplőként is. Az ukrán gazdasági minisztérium adatai szerint 2023-ban az új vállalkozások 56 százalékát nők alapították, szemben a 2021-es 49 százalékkal. Ez a növekedés részben a kormány által nyújtott mikrovállalkozói támogatásoknak köszönhető, amelyek a női vállalkozók körében különösen népszerűek. Emellett nemzetközi szervezetek, mint például a L’Oréal Paris, célzottan támogatták az ukrán nőket üzleti tevékenységükben.
Egyes iparágakban, mint az IT-szektor vagy a logisztika, a nők jelenléte szintén növekszik. Az olyan vállalatok, mint a Szilpo hipermarketlánc, nemcsak alkalmazzák a nőket a hagyományosan férfiasnak tartott szerepkörökben, például teherautó-sofőrként, hanem képzésekkel is támogatják őket az új munkakörökbe való beilleszkedésben.
Út a nemek közötti egyenlőség felé
Miközben a női vállalkozók térnyerése örvendetes tendencia, Ukrajnában még mindig jókora akadályok állnak a nemek közötti egyenlőség útjában. Az ukrán munkaerőpiacot továbbra is jelentős bérszakadék jellemzi: a nők átlagosan 20 százalékkal keresnek kevesebbet, mint férfi kollégáik ugyanazon munkakörökben. A helyzetet tovább nehezítik a mélyen gyökerező sztereotípiák, amelyek gyakran korlátozzák a nők előrelépési lehetőségeit a vezetői szerepekben.
A kormány lépéseket tett ennek az egyenlőtlenségnek a felszámolására.
A 2022-ben ratifikált Isztambuli Egyezmény célja, hogy erősítse a nemek közötti egyenlőség előmozdítását, és védelmet biztosítson a nőket érő erőszakkal szemben.
Emellett a gendersemleges bérpolitika terjedése is figyelemre méltó: egyre több vállalat alakít ki transzparens bérstruktúrákat, amelyek biztosítják, hogy az azonos pozíciókért azonos bér járjon, függetlenül a munkavállaló nemétől.
Az OECD jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség erősítése a gazdaság versenyképességét és fenntarthatóságát is javítja. Az ilyen kezdeményezések nemcsak a nők helyzetét javítják, hanem az egész gazdaság számára hosszú távú előnyöket biztosítanak.
A női vezetés új horizontjai
Az ukrán nők válsághelyzetben tanúsított vezetői képességei nemcsak a jelenlegi helyzet megoldásában játszanak fontos szerepet, hanem a háború utáni társadalmi és gazdasági újjáépítésben is. Az olyan programok, amelyek a nők pénzügyi tudatosságának és vállalkozói készségeinek fejlesztését célozzák, nemcsak az egyének, hanem a teljes gazdaság számára kedvezők. Ahogy az OECD jelentése is rávilágít, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása és a női vezetés támogatása a fenntartható fejlődés kulcsa lehet.
Az ukrajnai háború példája arra világít rá, hogy a válsághelyzetekben gyakran új társadalmi minták és szerepek alakulnak ki.
A nők szerepének változása az országban a gazdasági, politikai és közösségi életben olyan folyamat, amely hosszú távon is erős hatással lehet a társadalmi struktúrákra. A jelenlegi átalakulások objektív értékelése és a különböző érintettek bevonása elengedhetetlen ahhoz, hogy a fejlődési irányok fenntarthatók és a társadalom minden rétege számára előnyösek legyenek.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán nők egyre nagyobb mértékben töltik be azokat a szerepeket, amelyeket korábban jellemzően férfiak láttak el, legyen szó katonai szolgálatról, gazdasági vezetői pozíciókról vagy közösségi szervezőmunkáról.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733694960
[modified] => 1733688358
)
[title] => A nők térnyerését generálja a háború
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225241&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225241
[uk] => 225561
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 225242
[image] => Array
(
[id] => 225242
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no.jpg
[original_lng] => 87530
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukran-katona-no.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733828971:8
[_thumbnail_id] => 225242
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2722
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508518780000
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748847768
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 44769
[1] => 62275
[2] => 1538509
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború
[1] => női katonák
[2] => női vállalkozók
)
)
[6] => Array
(
[id] => 216242
[content] =>
Jelenleg 48 000 nő szolgál az ukrán fegyveres erőknél, közülük 5000 közvetlenül a harci övezetben. Az ukrán fegyveres erők polgári alkalmazottai mellett összesen 68 000 nő van a hadseregben.
Erről Ljudmila Darahan, az ukrán védelmi minisztérium államtitkára mesélt.
Elmondta, hogy Oroszország Ukrajnába való teljes körű inváziója után a nők rövid időn belül integrálódtak az ukrán hadseregbe.
Azt is megjegyezte, hogy 2018 óta a nők megkapták a jogot, hogy harci szakterületeken szolgáljanak, de ez hosszú ideig nem valósult meg számukra.
A Military Media Center szerint 2024 márciusában 13 487 nőnek volt harci cselekményben részt vevő státusza.
Arányaiban már több nő szolgál Ukrajnában, mint a keleti agresszor hadseregében. Moszkva ugyanis – egy 2021-es adat szerint – csupán 310 ezer nőt foglalkoztat haderejében. Ebből azonban csak 40 ezren hivatásos katonák, a többség polgári alkalmazott. Ez azt jelenti, hogy a több mint egymilliós hadseregben a nők aránya legfeljebb 4 százalék. Ukrajnában viszont 67–70 ezer nő szolgál a seregben, egy részük a fronton mesterlövész, vagy drónkezelő. Azaz arányaiban kétszer annyi nő van az ukrán haderőben, mint az oroszban.
Ukrajna lakossága az oroszországi támadás napján, 2022. február 24-én – az ENSZ konzervatív becslései alapján nagyjából 43,5 millió fő lehetett. A világszervezet jelenleg 37,9 millióra saccolja Ukrajna lakosságát. Más források ennél több millióval kevesebb (29–33 millió) ukrán polgárt tartanak nyilván. Oroszország lakossága a becslések szerint jelenleg 144,6 millió.
Ukrainian Digital Transformation Minister Mykhailo Fedorov announced the new Brave1 Market, billed as an Amazon-like marketplace where authorized service members can purchase goods using their unit’s funds or ePoints. He said it currently offers more than 1,000 different goods,… https://t.co/A0Lz60PNSEpic.twitter.com/KX7pGV5xpH
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
Jelenleg több mint 10 000 katonanő lát el harci feladatokat közvetlenül a fronton – jelentette ki csütörtökön Olha Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes a Nők, béke, biztonság: a női vezetők szerepe elnevezésű panelbeszélgetésen a NATO nyilvános fórum keretein belül, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Sztefanisina elmondta: „Az ukránok egyedülálló népként állnak ellen az orosz agressziónak – nők és férfiak egyaránt. Egyre több nő szolgál a védelmi erőkben, és jelenleg több mint 10 ezer nő lát el harci feladatokat a fronton.”
A miniszterelnök-helyettes kiemelte azt is, hogy a nők szerepe is fontos az ország helyreállításában, különös tekintettel Ukrajna gazdasági potenciáljának fejlesztésére. „Újragondoltuk a nők szerepét Ukrajna helyreállításában és újjáépítésében. Már van egy nagy programunk, amely biztosítja, hogy a nők jobban hozzáférjenek és aktívan részt vegyenek a helyreállítási és újjáépítési folyamatban” – szögezte le Olha Sztefanisina.
A Védelmi Minisztérium szerint csaknem 70 000 nő szolgál jelenleg az ukrán fegyveres erőkben. A legtöbbjük katona.
A fegyveres erők 67 ezer női alkalmazottjából 19 000 civil munkás, a többi katona. A hít Natalija Kalmikova védelmi miniszterhelyettes közölte.
A nők jelentkezésének folyamata még 2014-ben kezdődött, és 2018-ban a törvényi változások miatt a nők megkapták a jogot, hogy bármilyen pozíciót betöltsenek a hadseregben.
Ugyanakkor Kalmikova megjegyezte, problémák vannak a nők promóciójával.
„Ukrajnában tizenegyedik éve folyik a heves háború Oroszországgal. 2022 februárja óta teljes körű háború zajlik. Az behívók kézbesítésének folyamata nem automatikus jegy a frontra, hanem mindenekelőtt az ukrán állampolgárok adatainak frissítése. Igen, a hadköteles behívható katonai szolgálatra. Ez normális folyamat egy háborúban álló országban. Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ukránnak kötelessége megvédeni hazáját. Mert ha ma megszöksz a háború elől, holnap eljöhet hozzád” – tette hozzá a tisztviselő.