A Kárpát-medence őshonos növényfajaink zöme valószínűleg nem vándorolt délre, hanem helyben élhette túl a jégkorszakot – mutat rá egy friss magyar tanulmány.
Az iskolai tananyagok szerint a jégkorszak olyan zord időszak volt, hogy Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl, így például Magyarország területét is fajszegény növényzet borította. Ezt a képet javasolja újragondolni az a tanulmány, amelyet többek között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársai jegyeznek – áll a utóbbi intézmény szerdai közleményében a Biological Reviews folyóiratban megjelent tanulmányról.
A Kárpát-medence jégkorszaki növényzetének fajszegénységére korábban a hideg klíma miatt következtettek a kutatók, azonban direkt bizonyítékok erre vonatkozóan azóta sincsenek.
A cikk szerzői azonban az elmúlt tíz évben több alkalommal is végeztek botanikai kutatásokat olyan hideg klímán Szibériában, amilyen a Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában, 26–19 ezer évvel ezelőtt volt. A kutatók dél-Szibériában kifejezetten fajgazdag növényközösségeket találtak, amely hatására felmerült bennük, hogy a Kárpát-medencei élőhelyek talán nem is lehettek olyan fajszegények a jégkorszakban, mint azt korábban a tudósok gondolták.
A jégkorszaki fajgazdagság vizsgálatához az egyik legfontosabb növényi tulajdonság a hidegtűrő képesség, ezért a szerzők egy globális fajelterjedési adatbázis felhasználásával megvizsgálták, hogy a Magyarországon őshonos fajok mekkora része fordul elő ma olyan hideg klímán, mint amilyen a jégkorszak hidegmaximumán volt az országban.
„Meglepődtünk, mert a vártnál sokkal nagyobb értéket, 80,3 százalékot kaptunk. Ez azt jelenti, hogy ha kimegyünk egy rétre sétálni, akkor tíz ott előforduló őshonos fajból nyolc a hidegtűrő képessége alapján potenciálisan túlélhette a jégkorszakot hazánk területén” – idézi a közlemény Molnár Ábel Pétert, a cikk vezető szerzőjét.
A kutatók által megfogalmazott elképzelést erősítik azok az új genetikai vizsgálatok is, amelyek több őshonos gyepi, erdei és mocsári fajjal kapcsolatban is kimutatták, hogy az a Kárpát-medencében élte túl a jégkorszak leghidegebb időszakát.
A kutatás azért is nagy jelentőségű, mert nem mindegy, hogy egy táj növényfajtái a jégkorszak után, vagyis 10-12 ezer évvel ezelőtt vándoroltak oda délebbről, vagy helyben élnek már több tíz-, akár több százezer éve.
Molnár Zsolt, a tanulmány egyik társszerzője szerint tudatosítani kell, hogy amikor egy ősi, természetes élőhelyet beszánt, vagy beépít az ember, akkor egy kiemelkedően értékes természeti örökséget, potenciálisan sok tízezer éve együtt élő fajok közösségét pusztítja el. A tanulmány amellett, hogy a közép-európai ökológiai és vegetációtörténeti kutatások számára új irányokat fogalmaz meg, a korábban elképzelt jégkorszaki képet is átrajzolja, és megmutatja, hogy a Kárpát-medencében a mamutok és bölények nem egy fajszegény, sivár, jeges tájban élhettek, hanem egy nyáron virágzó legelőkkel tarkított erdős-gyepes vidéken.
Számos faj mellett ilyen például a kunkorgó árvalányhaj, a mezei üröm, a magyar szegfű, a pusztai meténg, a bárányüröm, a sárga len, a pusztai kutyatej, vagy a ligeti zsálya is.
Kárpátalja-szerte virít az allergiás reakciókat kiváltó, mérgező növény a medvetalp. Írtásuk jelenleg is folyik az Ung partján. A medvetalp erős allergiás reakciót válthat ki a gyerekek és az arra érzékenyebb felnőttek körében érintkezés során.
A Nagy Zöld Fal nevű projekt nem véletlenül kapott akkora érdeklődést: tulajdonképpen megtudhatjuk általa, hogy van-e értelme az erdősítésnek, van-e gyakorlati haszna annak, ha igyekszünk növények telepítésével megállítani a klímaváltozást. Nos, a projekt nem valósul meg, inverz módon ez mégis fantasztikus hír.
Az Afrikai Unió országai egy 8 ezer kilométeres, 18 millió hektáros sávot akartak dzsungellé tenni a Száhel-övezetben. Ez a régió is, mint sok másik, elsivatagosodik, és a folyamat vége, hogy az emberi életre alkalmatlanná válik, ez pedig sok millió embert érintene, vagyis igyekeznek tenni valamit ellene.
A területen csemetéket kezdtek ültetni, elképesztő mennyiségben. Ehhez kutakat kellett ásni, hogy az öntözés is megoldható legyen, és a talaj erózióját is meg kellett akadályozni – lassítani, hogy a fák képesek legyenek megkapaszkodni. Elképesztően sok munka, rengeteg pénz, de a dzsungel nincsen sehol – a projekt elbukott. Pontosabban a Nagy Zöld Fal dzsungelterve bukott el, mert már most, mikor igazából szavannás területek, fákkal tarkított részek jöttek csak létre, fantasztikus változásokat lehet tapasztalni.
A dzsungel feladata lett volna, hogy a növények a párologtatás révén sokkal több esőt hozzanak a területre, mely megállítaná, sőt, visszafordítaná a sivatag terjedését. Az erdők foltokban sem igazán jelentek meg, a változás azonban igen. Az ültetett növények közül szép számmal maradtak életben a fák, és ez már most, kicsit több, mint 10 év távlatából is megváltoztatta a helyi mikroklímát. A földre több csapadék érkezik, a terméshozam már most jelentősen növekszik, vagyis a projekt annak ellenére elképesztően sikeres, hogy elbukott.
Az afrikai országok ezért továbbra is minden erejükkel azon lesznek, hogy a fásítás folytatódjon, csupán a dzsungel lehetőségét vetették el. A cél most már egy sokkal reálisabb, szárazságtűrő fákkal és cserjékkel gazdagon meghintett sáv létrehozása, mely az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig tart, és amely megmutatja az egész világnak: a természettel összhangban az élet nem csak fenntartható, de sokkal kellemesebb is.
A madárbirs-félék cserjéi fogják fel a legjobban a légszennyezést a nagy forgalmú térségekben, míg más növények jelentős szerepet játszhatnak az épületek hűtésében, az áradások mérséklésében – állapították meg brit botanikusok.
A Királyi Kertészeti Társaság (RHS) kutatói a sövények hatékonyságát vizsgálták a légszennyezés elnyelésében, összehasonlítva különböző cserjéket, köztük a madárbirsféléket, a galagonyát és az óriástuját.
A nagy forgalmú utak mentén a madárbirs (Cotoneaster franchetii) volt az a faj, amely más fajokhoz képest 20 százalékkal hatékonyabban szívta magába a légszennyezést – mutatták ki a szakemberek. Egy kevésbé forgalmas utcán azonban nem találtak ilyen különbséget.
„A városok nagy forgalmú főútvonalain azt találtuk hogy a sűrűbb lombozatú, érdesebb és bolyhosabb levelű fajok, köztük a madárbirsfélék a leghatékonyabbak” – idézte Tijana Blanusát, a kutatás vezetőjét a The Guardian brit napilap honlapja.
„Tudjuk, hogy hét nap alatt egy 1 méter széles, jól ápolt, sűrű bokor annyi szennyezőanyagot nyel el, mint amennyit egy gépkocsi 800 kilométert haladva kibocsát” – tette hozzá.
Ezért a madárbirs ideális növény a forgalmas, légszennyező utak mentén, míg más térségekben a fajok vegyítése javasolt – magyarázta.
„Folyamatosan azonosítunk új szupernövényeket páratlan tulajdonságokkal, amelyek más fajokkal kombinálva még hasznosabbak, miközben a mindennapos élőhelyet biztosítják a vadvilág számára” – tette hozzá Alistair Griffiths professzor, az RHS tudományos igazgatója.
Például azt találták, hogy a vadborostyán falra futtatva kiválóan hűti az épületeket, a galagonya és a fagyal segít az intenzív nyári esőzések hatásainak enyhítésében és csökkenti a helyi áradásokat – fűzte hozzá.
