Mihajlo Vinnickij, Ukrajna oktatási és tudományos miniszterhelyettese elmondta, hogy a 2025-ös nemzeti multiteszt (NMT) eredményei szerint a résztvevők 12%-a nem érte el a minimális 100 pontos küszöböt. Erről a tisztviselő egy tévéműsor adásában számolt be.
Vinnickij kiemelte, hogy ez nagyjából 25 ezer végzőst jelent.
Elmondása szerint azok számára, akik nem érték el a minimális pontszámot az NMT-n, több alternatív lehetőség is elérhető. Kiemelte, hogy például beiratkozhatnak koledzsekbe, ami jó megoldás, mivel a munkaerőpiacnak nagy szüksége van ilyen végzettségű szakemberekre.
Továbbá azok az érettségizők, akik idén nem tették le sikeresen az NMT-t, jövőre újra próbálkozhatnak.
Ha a felvételiző tudatosabban választ, az jobb mind neki, mind az egyetemnek, és az egész felsőoktatási rendszernek is
Linda McMahon, az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának vezetője bejelentette, hogy az intézmény személyzetének csanem felét elbocsátják, ami az első lépés a minisztérium bezárása felé, Donald Trump elnök ígéretének megfelelően.
A leépítés az első lépés a számomra bürokratikus túlkapások eltávolítására
– mondta McMahon, hozzátéve, hogy a minisztérium bezárása intézkedéseket fog igényelni a Kongresszustól.
McMahon elismerte, hogy sokan elvesztették a munkájukat, de biztosított mindenkit arról, hogy a minisztérium megtartotta azokat a szakembereket, akik szükségesek ahhoz, hogy egyetlen program sem maradjon figyelmen kívül.
A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az Oktatási Minisztérium irodáit biztonsági okokból zárták be, ami a CNN szerint a leépítésekkel függ össze.
[type] => post
[excerpt] => Linda McMahon, az Egyesült Államok Oktatási Minisztériumának vezetője bejelentette, hogy az intézmény személyzetének csanem felét elbocsátják, ami az első lépés a minisztérium bezárása felé, Donald Trump elnök ígéretének megfelelően.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1741808880
[modified] => 1741790847
)
[title] => Az Egyesült Államok Oktatási Minisztériuma csaknem, 50%-kal csökkentette a személyzetet
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=234994&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 234994
[uk] => 234972
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 234973
[image] => Array
(
[id] => 234973
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314.jpg
[original_lng] => 90116
[original_w] => 1280
[original_h] => 853
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2024-07-18t232749z-872090527-hp1ek7i1t6br9-rtrmadp-3-usa-election-republicans-convention-20250312014738314.jpg
[width] => 1280
[height] => 853
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1741783648:5
[_thumbnail_id] => 234973
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2492
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508519252000
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] =>
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Az oktatási minisztérium azt javasolta, hogy Ukrajnában hozzanak létre „mesterlövész” szakot, amelyet főiskolákon és szakképző intézményekben oktatnának.
A megfelelő állami oktatási szabvány projektjét a minisztérium hivatalos weboldalán tették közzé.
A javaslat szerint a mesterlövészek alapfokú képzéséhez maximálisan 1152 óra oktatás szükséges.
Azt is megjegyzik, hogy a javaslattal kapcsolatos észrevételeket és ajánlásokat február 13-ig fogadják el. A megbeszélés eredményeit február 17. és 23. között teszik közzé a minisztérium weboldalán.
Az Oroszországi Föderációval vívott, teljes körű háború ezer napja alatt 89 tanár és oktató halt meg, a nem átadott felsőoktatási oklevelek száma pedig meghaladta az 500-at. A hírt Okszen Liszovij oktatási miniszter közölte a Facebookon.
Elmondása szerint az invázió kezdete óta Oroszország 89 tanár és professzor életét oltotta ki, a kiadatlan felsőoktatási oklevelek száma pedig meghaladta az 500-at. 228 000 gyermek otthonát vették el, 16 egyetem települt át, és körülbelül 1000 iskola találta magát a frontvonal másik oldalán.
A veszteségek ellenére, a pusztulás ellenére, a veszély ellenére az oktatás kitartott, az oktatás helyreáll, reményt és bizalmat ad a jövőre nézve
– írta Liszovij.
[type] => post
[excerpt] => Az Oroszországi Föderációval vívott, teljes körű háború ezer napja alatt 89 tanár és oktató halt meg, a nem átadott felsőoktatási oklevelek száma pedig meghaladta az 500-at.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1732130760
[modified] => 1732103927
)
[title] => Az Oktatási és Kulturális Minisztérium elmondta, hogy hány tanár halt meg az 1000 napja tartó háborúban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=223025&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223025
[uk] => 222810
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 222811
[image] => Array
(
[id] => 222811
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1.jpg
[original_lng] => 177765
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/original-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732096728:5
[_thumbnail_id] => 222811
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2270
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
[_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1732123566
[_oembed_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] =>
[_oembed_time_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => 1736333428
[_oembed_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] =>
[_oembed_time_a2a3c8291f62a89e8b57989302594ceb] => 1736333428
[_algolia_sync] => 1203086684001
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] =>
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
A 10. osztályban Ukrajna nemzetbiztonságának és védelmének alapjait tanulják meg az iskolások, megismerkednek a gazdálkodás és tervezés alapelveivel, tanulmányozni fogják a fegyvereket és a haditechnikát – számolt be az ukrán oktatási és tudományos minisztérium sajtószolgálata.
Megjegyezték, hogy az Ukrajna védelme tantárgy aktualizált projektje a valóságot tükrözi és az Ukrajna előtt álló kihívásokat. A program minden tanuló számára azonos lesz, nemtől függetlenül.
A tantárgy tartalmát a témakörök széles skálája képezi, beleértve az innovatív technológiákat, az információbiztonságot és az előzetes egészségügyi ellátást.
„Ma az a feladatunk, hogy felkészítsük a fiatalokat a gyorsan változó modern világ kihívásaira. Arra törekszünk, hogy a tinédzserekben fejlesszük a kritikus gondolkodást, az alkalmazkodási és reakciókészséget. Az Ukrajna védelme tantárgy programjának frissítése a fontos élettapasztalatok kialakítását célozza meg: az elsősegélynyújtástól a modern technológiák megismeréséig” – jelentette ki Okszen Liszovij oktatási és tudományos miniszter.
A 10. osztályosok tanulmányozzák Ukrajna nemzetbiztonságának és védelmének alapjait, megismerkednek a gazdálkodás és tervezés alapelveivel, fegyverekkel és a haditechnikával. Nagy figyelmet fordítanak a gyakorlati készségekre: a terepen való tájékozódásra, és a lövésképzésre.
A 11. osztályos program középpontjában a katonai technológiák fejlesztése, az információbiztonsági jellemzők, valamint az előzetes egészségügyi ellátás ismereteinek elmélyítése áll. Fontos szempont a polgári lakosság válsághelyzetben történő védelmének módszereinek, Ukrajna védekezésének lehetőségeinek és módszereinek tanulmányozása.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Az Oktatási és Tudományos Minisztérium egyelőre nem tudja, hogyan szervezze meg az iskolások oktatását az idén télen várható tartós áramszünet idején.
„Tájékoztatjuk Önöket, hogy Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma jelenleg dolgozza ki az iskolákra vonatkozó irányelveket és ajánlásokat, amelyeket még az új tanév előtt közzétesznek. A hivatalos közlemény megjelenése után tudunk róla részletesebben és érdemben nyilatkozni” – áll a megkeresésre adott válaszban.
Okszen Liszovij, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetője korábban azt mondta, hogy a tárca nem javasolja az iskoláknak, hogy korábban kezdjék meg az új tanévet.
A reform elérte az óvodákat, az oktatási-nevelési intézményeket is. Ez a folyamat magában foglalja a gondozás alapelveiről a gyermekek fejlesztésének alapelveire való átmenetet – jelentette be Okszen Liszovij oktatási és tudományos miniszter augusztus 25-én egy sajtótájékoztatón.
„Ami az óvodát illeti, ez egy átmenet a gondozás elveiről a gyermekek fejlesztésének alapelveire, ez egy biztosított hely az óvodában, ez egy új bérezési rendszer az óvodapedagógusok számára, ez egy könnyebb belépési lehetőség a szakmába” – mondta a miniszter.
Elmondása szerint az óvodai oktatási-nevelői folyamat átalakítása az alábbiakat foglalja magában:
feltételek megteremtése a kis- és óvodáskorú gyermekek számára nyújtandó különféle típusú oktatási szolgáltatások rugalmas és optimális hálózatának működéséhez;
a nevelő és oktatók állománya szakmai képzési rendszerének korszerűsítése (új minőség és új szemlélet a képzésben és átképzésben);
az oktatási-nevelési intézményekben dolgozók továbbképzésének minőségi javítása és szakmai fejlődésükhöz való feltételek megteremtése;
feltételek megteremtése az önkéntesek bevonásához a kis- és óvodáskorú gyermekek nevelési rendszerébe;
a három komponensből álló oktatási környezet kialakítására vonatkozó követelmények kialakítása (fizikai és szociális környezet, a napirend kialakítása);
az óvodai nevelés minőségének külső ellenőrzési rendszerének kialakítása; megfelelő munkakörülmények biztosítása az óvodai nevelésben dolgozók számára.
Jelenleg Ukrajnában az iskolák 75%-a rendelkezik óvóhellyel – mondta Andrij Vitrenko, Ukrajna oktatási és tudományos miniszterhelyettese.
„A legfrissebb információink szerint az iskolák 75%-a a legegyszerűbb óvóhelyekkel van felszerelve az oktatási folyamatban résztvevők biztonsága érdekében” – mondta el.
Ami az iskolák további 25 százalékát illeti, a tisztségviselő szerint szeptemberre a legtöbben megoldják a problémát.
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Okszen Liszovij oktatási és tudományos miniszter aláírta a rendeletet az Év tanára – 2024 országos verseny megszervezéséről.
A hivatal sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a 2023/2024-es tanévben a versenyt földrajz, képzőművészet, ukrán nyelv és irodalom, valamint fizika szakos tanárok körében rendezik meg.
„A verseny feltételeit a központi szervezőbizottságnak 2023. szeptember 1-ig kell jóváhagynia. A verseny résztvevőinek regisztrációja szeptember 25-én kezdődik és október 16-ig tart majd” – áll az üzenetben.
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma módszertani ajánlásokat dolgozott ki és hagyott jóvá az oktatási intézményekben a hadiállapot alatti oktatás megszerzésének egyes kérdései kapcsán, jelentette be Okszen Liszovij Facebookon.
Az ajánlások az alábbi kérdésekre vonatkoznak:
az oktatás folyamatosságának biztosítása
tanulási eredmények értékelése
átvezetés a következő tanévre / tanulmányi eredmények beszámítása,
a végzettség megszerzésére vonatkozó dokumentumok kiadása.
Az Ukrajnába való visszatérést követően az iskolákba való beiratkozás az egyik szülő, gyám vagy törvényes képviselő kérvénye alapján történik. A gyermeket abba az iskolába írják be, ahol korábban tanult, vagy egy másik, a szülők által választott iskolába.
Az Oktatási Minisztérium javasolja, hogy az oktatási intézmények vegyék figyelembe a külföldi iskolákban megszerzett tanulmányi eredmények adatait az ukrán iskolákba való beiratkozáskor (a programban szereplő tantárgyak esetében). Ehhez be kell mutatni azon iskola által kiadott bizonyítványt, ahol a gyermek tanult.
Az ukrán nyelv és irodalom, valamint Ukrajna történelme esetében felmérés esetében kell értékelni. A gyermeknek akkor is át kell esnie a felmérésen, ha nincs külföldi iskola által kiadott bizonyítványa. 5-8. és 10. osztályok esetében a felmérés 2 pontos skála alapján is elvégezhető (megfelelt – nem felelt meg).
„A külföldön tartózkodó és online ukrán iskolákban tanuló gyerekeknek iskolai végzettségről bizonyítványt adnak ki. Külföldi oktatási intézmény befejezése esetén Ukrajnában elismerik az erre vonatkozó dokumentumokat. A dokumentum ajánlásokat is tartalmaz a belső menekültek és az ideiglenesen megszállt területen élők oktatására vonatkozóan. Az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a gyerekek folytassák tanulmányaikat, ugyanakkor ne legyenek túlterhelve, és ne veszítsék el a kapcsolatot Ukrajnával” – hangsúlyozta Liszovij.