Bár a legtöbben az egész napot otthon töltik s így az energiafogyasztásunk is nőhet, a mostani helyzet lehetőséget is ad arra is, hogy új, zöldebb szokásokat honosítsunk meg. Az Energiaklub és a GreenDependent Intézet szakértői osztották meg velünk tippjeiket, hogy mire figyeljünk a négy fal között, hogy spóroljunk a felhasznált energiával.
Aki csak teheti, otthonról dolgozik, így viszont kikerülhetetlen, hogy az otthonunkban több energiát használjunk, mint általában szoktunk: többet ég a villany, többet sütünk és főzünk, és többet is mosunk, aminek nagy a környezetre gyakorolt hatása.
Munka a négy fal között
A monitorunk fényerejét vegyük 50-70 százalék közötti értékre, ezzel nem csak energiát spórolunk, de a szemünknek is jót teszünk.
Amennyiben csak rövidebb ideig nem használjuk a számítógépet, tegyük hibernált állapotba: így gyorsan „újjáéleszthető”, és a hibernált üzemmód alatt nem is fogyaszt energiát.
Ha befejeztük a munkát, kapcsoljuk ki és áramtalanítsuk a számítógépünket. A készenléti üzemmódból adódó energiafogyasztásunkat kapcsolós vagy intelligens elosztó segítségével is csökkenthetjük.
A háztartásunk energiafogyasztása
Ne kapcsoljunk feleslegesen villanyt: napközben húzzuk el a függönyöket és a sötétítőket.
Az önkéntes karantén arra is lehetőséget nyújt, hogy pontos képet kapjunk arról, milyen is a háztartásunk energiafogyasztása. Az Energiaklub szakértői azt tanácsolják, bogarásszuk át az elmúlt hónapok, évek számláit, hogy átlássuk, hogyan változtak az energiafogyasztási szokásaink. Ha vannak kiugró értékek, miért lehettek? Nőtt-e a fogyasztás, mióta otthon vagyunk? Aki szeretné részletesen nyomon követni a fogyasztását, az egyszerűen a villanyóráról és a gázóráról leolvashatja az értékeket. Ha hosszabb ideig követjük rendszeresen, pontosan meg tudjuk állapítani, mi is jellemző az energiafogyasztásunkra.
Vannak bizonyos szokások, amelyeket akár mérés nélkül is meg tudunk változtatni, ilyen például a tévénézés. Figyeljünk oda arra, amit csinálunk, és csak azt csináljuk: ne menjen a tévé a háttérben egész nap.
Figyeljünk arra, hogy ne váljon pótcselekvéssé a házimunka! Annak ellenére, hogy esetleg több szabadidőnk lett, amit ráadásul otthon kell töltenünk, a megszokottnál és szükséges mértéknél gyakrabban ne végezzünk házimunkát, ezzel az energia és egyéb termékek fogyasztása (például a tisztító- és mosószerek) fogyasztása is kordában tartható. Ne porszívózzunk indokolatlanul napi rendszerességgel! Főzzünk egyszerre nagyobb adagot, és várjuk meg, amíg az egész mosógépet megtöltő szennyesmennyiség összejön, ezekkel máris jelentős energiát spórolunk meg.
Takarításhoz elég, ha szappanos vízzel mosunk le felületeket, spóroljuk meg a durva fertőtlenítőszerek használatát.
Esti tévénézés vagy streamelés helyett olvassunk a gyerekeknek (fenntarthatóságról) szóló meséket.