Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjkwNjM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 246195
[content] =>
Pakisztán szombaton bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnököt javasolja a Nobel-békedíjra, amely elismerésről Donald Trump saját maga is úgy nyilatkozott, hogy nagyon vágyik rá.
Trump szerint ez járna neki az India és Pakisztán között kialakult konfliktus rendezésében végzett munkájáért és a Kongó–Ruanda-békeszerződésérét is. „Nagy örömmel jelentem be, hogy Marco Rubio külügyminiszterrel közösen sikerült egy csodálatos szerződést létrehoznom a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Ruandai Köztársaság között a háborújukban, amely erőszakos vérontásról és halálesetekről volt ismert, még a legtöbb más háborúnál is jobban, és évtizedek óta tart” – írta Trump a Truth Social közösségi portálján. Ezután a Nobel-békedíj elnyerésének esélyeiről beszélt, azt állítva, hogy nem kapná meg, „bármit is teszek”.

Pakisztán kormánya most bejelentette, hogy jelölni fogja Trumpot a 2026-os Nobel-békedíjra, elismerve határozott diplomáciai beavatkozását és kulcsfontosságú vezetői szerepét a közelmúltbeli indiai–pakisztáni válság során – tette közzé a kormány az X közösségi oldalon.
Egyes pakisztáni elemzők szerint a lépés ráveheti Trumpot, hogy újragondolja, csatlakozzon-e Izraelhez Irán nukleáris létesítményeinek megtámadásában. Pakisztán elítélte Izrael lépését, mivel szerinte az sérti a nemzetközi jogot és veszélyezteti a regionális stabilitást.
Májusban Trump váratlanul bejelentette a tűzszünetet, ami hirtelen véget vetett a nukleáris fegyverekkel rendelkező India és Pakisztán közötti négynapos konfliktusnak. Trump azóta többször is közölte, hogy megakadályozott egy atomháborút, milliók életét mentette meg, és morgolódott, hogy ezért nem érdemli meg az elismerést.
Pakisztán egyetért azzal, hogy az amerikai diplomáciai beavatkozás vetett véget a harcoknak, de India azt állítja, hogy ez kétoldalú megállapodás volt a két hadsereg között. „Trump elnök nagyszerű stratégiai előrelátásról és kiváló államférfiúi képességekről tett tanúbizonyságot az Iszlámábáddal és Újdelhivel folytatott erőteljes diplomáciai együttműködés révén, amely enyhítette a gyorsan romló helyzetet – közölte Pakisztán kormánya. – Ez a beavatkozás bizonyítja az elnök valódi béketeremtő szerepét.”
A Nobel-békedíjra a kormányok is jelölhetnek személyeket. A felvetésre a Reuters szerint Washington nem reagált. Az indiai kormány szóvivője sem reagált a megkeresésre.
Egy közösségimédia-bejegyzésben Trump felsorolta azokat a konfliktusokat, amelyeket állítása szerint megoldott, beleértve az India és Pakisztán közötti konfliktust, valamint az első ciklusa alatt Izrael és néhány muszlim többségű ország között kötött Ábrahám-megállapodást. Hozzátette: „Bármit is teszek, nem kapok Nobel-békedíjat.”
[type] => post
[excerpt] => Pakisztán szombaton bejelentette, hogy Donald Trump amerikai elnököt javasolja a Nobel-békedíjra, amely elismerésről Donald Trump saját maga is úgy nyilatkozott, hogy nagyon vágyik rá.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750605540
[modified] => 1750591416
)
[title] => Pakisztán Nobel-békedíjra jelöli Donald Trumpot
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=246195&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246195
[uk] => 246357
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246196
[image] => Array
(
[id] => 246196
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5.jpg
[original_lng] => 105548
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/trump-5.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1750757984:2
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 246196
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1950
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1750580619
[_oembed_5ce57afc630e2f6012d9ee17d2b5f681] => 🚨🇺🇸 PHOTOGRAPHER WINS PULITZER FOR CAPTURING BULLET MID-FLIGHT DURING TRUMP ASSASSINATION ATTEMPT
History caught in a split second—Doug Mills of The New York Times has won the Pulitzer for his stunning image of a bullet flying past Trump’s head during the July 2024… https://t.co/eILrgUglNr pic.twitter.com/g0QWVm8AW8
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) May 6, 2025
[_oembed_time_5ce57afc630e2f6012d9ee17d2b5f681] => 1750580619
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 143270900001
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756976005
[_oembed_5860a5bf8792e1a2041ebb75e015153f] => BREAKING NEWS
The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2025 #NobelPeacePrize to Maria Corina Machado for her tireless work promoting democratic rights for the people of Venezuela and for her struggle to achieve a just and peaceful transition from dictatorship to… pic.twitter.com/Zgth8KNJk9
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 10, 2025
[_oembed_time_5860a5bf8792e1a2041ebb75e015153f] => 1760419993
[_oembed_9eaec426b68fa9afa7822094319aeea1] =>
[_oembed_time_9eaec426b68fa9afa7822094319aeea1] => 1760419993
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1304
[1] => 69165
[2] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => Nóbel-békedíj
[2] => Pakisztán
)
)
[1] => Array
(
[id] => 241801
[content] =>
Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium beregszászi központjában, Háború a Közel-Keleten címmel. Az est folyamán a közel- keleti konfliktusok mellett természetesen szó esett a nemrég kitört India és Pakisztán közötti nyílt konfliktusról is.
[type] => post
[excerpt] => Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium beregszászi központjában, Háború a Közel-Keleten címmel.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1747239900
[modified] => 1747234769
)
[title] => MCC est: háborúk a Közel- Keleten (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=241801&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 241801
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 241802
[image] => Array
(
[id] => 241802
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479.jpg
[original_lng] => 92186
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/maxresdefault-2025-05-14t135659479.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1747223971:16
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747223886
[_thumbnail_id] => 241802
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1596
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] =>
[_oembed_time_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] => 1747229106
[_oembed_7cc39fd35f1680d95dbcb6d280e81eb1] =>
[_oembed_time_7cc39fd35f1680d95dbcb6d280e81eb1] => 1747229106
[_oembed_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] =>
[_oembed_time_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] => 1747229106
[_oembed_ad4e3e0f1e433f100cd0fbca59618de9] =>
[_oembed_time_ad4e3e0f1e433f100cd0fbca59618de9] => 1747229106
[_oembed_93aaaf9d068ffa3b68294e1da6615b87] =>
[_oembed_time_93aaaf9d068ffa3b68294e1da6615b87] => 1747229106
[_algolia_sync] => 1367836588001
[_oembed_0698de9cb334a5111148f27c0a3fc29d] =>
[_oembed_time_0698de9cb334a5111148f27c0a3fc29d] => 1748758378
[_oembed_3c228819d1f5f9726edf056e51ed0cd8] =>
[_oembed_time_3c228819d1f5f9726edf056e51ed0cd8] => 1748758378
[_oembed_2696372684e40543b6263c2eacbcee56] =>
[_oembed_time_2696372684e40543b6263c2eacbcee56] => 1750991945
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1751917235
[_oembed_881eba77189dae37de8d72da1eda11d9] =>
[_oembed_time_881eba77189dae37de8d72da1eda11d9] => 1756224469
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756224470
[_oembed_ecf93f0f46bc6dba9cf3c55c4378faa6] =>
[_oembed_time_ecf93f0f46bc6dba9cf3c55c4378faa6] => 1757397734
[_oembed_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] =>
[_oembed_time_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] => 1759412356
[_oembed_aa300d47076568a19e8ab398211c5e58] =>
[_oembed_time_aa300d47076568a19e8ab398211c5e58] => 1759412356
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1760953411
[_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
[_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1763044950
[_oembed_39eb426c5b962aec21ef316ef0a80329] =>
[_oembed_time_39eb426c5b962aec21ef316ef0a80329] => 1763044951
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763634415
[_oembed_228785345b33e8db8bf46a3450817509] =>
[_oembed_time_228785345b33e8db8bf46a3450817509] => 1763801981
[_oembed_c03fc0c191cbbf78fa48231cb0b2ace2] =>
[_oembed_time_c03fc0c191cbbf78fa48231cb0b2ace2] => 1763801981
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764167380
[_oembed_17c20aeac4b6cf85209e4fd84fcfe18b] =>
[_oembed_time_17c20aeac4b6cf85209e4fd84fcfe18b] => 1764167380
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1016880
[1] => 1945646
[2] => 4573
[3] => 1945648
[4] => 272210
[5] => 1945647
[6] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Demkó Attila
[1] => háborúk a Közel- Keleten
[2] => India
[3] => John Lukacs Intézet
[4] => MCC
[5] => Nemzeti Közszolgálati Egyetem
[6] => Pakisztán
)
)
[2] => Array
(
[id] => 222740
[content] =>
Tavaly február óta pakisztániak milliói csak VPN-en keresztül férnek hozzá például az X-hez, mert a kormány blokkolta az oldalt a közelgő parlamenti választások előtt.
Az iszlám törvényeivel ellentétesnek minősítette Pakisztánban hétfőn a vallástudósok legfőbb testülete a virtuális magánhálózatok (VPN) használatát. A kormánynak vallási ügyekben tanácsot adó, legfőbb pakisztáni vallási testület, az Iszlám Ideológiai Tanács elnöke elmondta: a saría lehetővé teszi, hogy az ország vezetése gátat szabjon olyan tevékenységeknek, amelyek segítik a gonosz terjedését.

Leszögezte, hogy minden olyan internetes platformot, amely ellentmondásos, istenkáromló vagy a nemzeti integritást sértő tartalmakat jelenít meg, azonnal le kell állítani. Pakisztánban a belügyminisztérium éppen azon dolgozik, hogy betiltsák a VPN használatát, amellyel az emberek könnyebben meg tudják kerülni az internet hatósági cenzúráját.
A tárca indoklása szerint a fegyveres lázadók használják a VPN-t arra, hogy terjesszék a nézeteiket, és hogy erőszakos támadásokat készítsenek elő. Tavaly február óta pakisztániak milliói csak VPN-en keresztül férnek hozzá például az X-hez, mert a kormány blokkolta az oldalt a közelgő parlamenti választás előtt.
Pakisztánban Imran Hán volt kormányfő támogatói használják nagy számban a VPN-szolgáltatásokat. A hatóságok rendszeresen felfüggesztik a mobiltelefon-szolgáltatást Hán híveinek demonstrációi idejére.
[type] => post
[excerpt] => Tavaly február óta pakisztániak milliói csak VPN-en keresztül férnek hozzá például az X-hez, mert a kormány blokkolta az oldalt a közelgő parlamenti választások előtt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732047420
[modified] => 1731993560
)
[title] => Az iszlám törvényeivel ellentétesnek minősítették a VPN használatát Pakisztánban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=222740&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 222740
[uk] => 223110
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 222741
[image] => Array
(
[id] => 222741
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn.jpg
[original_lng] => 48693
[original_w] => 1024
[original_h] => 584
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn-768x438.jpg
[width] => 768
[height] => 438
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn.jpg
[width] => 1024
[height] => 584
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn.jpg
[width] => 1024
[height] => 584
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn.jpg
[width] => 1024
[height] => 584
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/vpn.jpg
[width] => 1024
[height] => 584
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732180740:8
[_thumbnail_id] => 222741
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2285
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203086629001
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1748075176
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1428910
[1] => 9063
[2] => 84118
)
[tags_name] => Array
(
[0] => iszlám törvény
[1] => Pakisztán
[2] => VPN
)
)
[3] => Array
(
[id] => 186667
[content] =>
A pakisztáni kormány vészhelyzetet hirdetett ki, mivel az országban 26 millió iskolás gyermek hiányzik az oktatásból, ez a legmagasabb szám a világon – jelentette be szerdán Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök.

A vészhelyzet kihirdetése révén a probléma megoldása a kormány egyik legfontosabb feladatává válik, és ehhez pénzalapok is rendelkezésre állnak.
A kormány szakpolitikai és adminisztrációs eszközöket együttesen tervez felhasználni a feladathoz, valamint megpróbálja érdekeltté tenni a szülőket abban, hogy iskolába járassák gyerekeiket.
„Ehhez a kihíváshoz erőforrásokra és nagy elköteleződésre lesz szükség. Nehéz, de nem lehetetlen vállalkozás” – mondta Sarif diplomaták, miniszterek és oktatási szakemberek előtt egy ünnepségen.
A 240 millió lakosú, atomhatalom Pakisztán komoly lemaradásban van az oktatás területén a világ átlagához képest,
egyebek között a több évtizede tartó belső konfliktusok, a politikai és a gazdasági bizonytalanság, a szegénység és az utóbbi időszakban az éghajlatváltozás hatásai miatt.
Az ENSZ adatai szerint megközelítőleg 26 millió 5 és 16 év közötti gyermeket, vagyis az iskoláskorú gyerekek csaknem negyven százalékát semmilyen oktatási intézménybe nem íratták be. Számuk nagyobb, mint a világ bármely más országában.
Pakisztánt a probléma megoldásában pénzzel és technikai támogatással segíti az ENSZ és a brit külügyminisztérium Külföldi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatala.
Jane Marriott, Nagy-Britannia iszlámábádi főbiztosa (nagykövete) a helyzetről szólva kiemelte: „Pakisztán oktatási válsághelyzettel néz szembe, amit sürgősen meg kell oldania”.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A pakisztáni kormány vészhelyzetet hirdetett ki, mivel az országban 26 millió iskolás gyermek hiányzik az oktatásból, ez a legmagasabb szám a világon – jelentette be szerdán Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1715285880
[modified] => 1715260261
)
[title] => 26 millió iskoláskorú kimarad az oktatásból – vészhelyzetet hirdettek ki Pakisztánban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=186667&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 186667
[uk] => 186755
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 186668
[image] => Array
(
[id] => 186668
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas.jpg
[original_lng] => 328736
[original_w] => 1686
[original_h] => 1124
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas.jpg
[width] => 1686
[height] => 1124
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pakistan-iskola-oktatas.jpg
[width] => 1686
[height] => 1124
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1715330975:3
[_thumbnail_id] => 186668
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2760
[translation_required_done] => 1
[_oembed_20b007d7e54a80fd56d82bf650380d80] => {{unknown}}
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => {{unknown}}
[_oembed_398961a1739e0bb2b0c8b74a7cf5f3e6] =>
[_oembed_time_398961a1739e0bb2b0c8b74a7cf5f3e6] => 1719476805
[_oembed_e7c0399b594d66ea2a4358c6d5ea6c67] =>
[_oembed_time_e7c0399b594d66ea2a4358c6d5ea6c67] => 1719476805
[_oembed_cd030eac8a857636415887d9caaf8a33] =>
[_oembed_time_cd030eac8a857636415887d9caaf8a33] => 1720531162
[_oembed_4013599b42810b92bb2ef0b08e067ae2] =>
[_oembed_time_4013599b42810b92bb2ef0b08e067ae2] => 1720531163
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723475204
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1729582956
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1733337849
[_oembed_992ee03f513089692c1cefa00b241e31] =>
[_oembed_time_992ee03f513089692c1cefa00b241e31] => 1737899333
[_oembed_228144b3da27432b395454bb5c01e433] =>
[_oembed_time_228144b3da27432b395454bb5c01e433] => 1743400816
[_algolia_sync] => 1203039763001
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1745239981
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747768116
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1750850504
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1750850504
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757090287
[_oembed_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] =>
[_oembed_time_b20bef9cad365bca0abcb041ef40542f] => 1759995549
[_oembed_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] =>
[_oembed_time_583aeeadcc62878880d0af5fb3d76a96] => 1763544011
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 600
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Oktatás
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 610
[1] => 297
[2] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyerekek
[1] => oktatás
[2] => Pakisztán
)
)
[4] => Array
(
[id] => 184638
[content] =>
A pakisztáni belügyminisztérium szerdán ideiglenesen betiltotta az X (korábban Twitter – a szerk.) közösségi platform működését az országban, nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva.

A minisztérium Reuters hírügynökséghez eljutott dokumentuma szerint „a pakisztáni törvények betartásának kudarca és a felületen tapasztalt visszaélések tették szükségessé a tilalom elrendelését”.
A pakisztáni vezetés jelezte a problémákat az X irányába is, de a vállalat nem mutatott hajlandóságot azok megoldása terén – derül ki a dokumentumból.
„Az X betiltásáról szóló döntés a nemzetbiztonság védelme, a közrend fenntartása és a nemzeti egység megőrzése érdekében született” – írták, hozzátéve, hogy a döntéshez a pakisztáni hírszerzési és biztonsági ügynökségek jelentései adták az alapot.
A beadvány szerint az X-en tevékenykedő „ellenséges elemek” az ország destabilizálását tűzték ki célul.
Pakisztán hatóságai a YouTube-ot 2012 és 2016 között elérhetetlenné tették „istenkáromló” videók miatt, az X használatát pedig idén, a februári parlamenti választások után már jelentősen korlátozták. Ezenkívül két alkalommal a TikTokot is betiltották, és csak azután engedélyezték újra a működését, hogy több mint 18 millió, elfogadhatatlannak ítélt videó eltávolítására kötelezték.
Az AFP hírügynökségnek Moiz Dzsaferi ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy az X korábbi blokkolása miatt bírósági eljárást kezdeményezett, és a szerdán megszületett ítéletben arra kötelezték a kormányt, hogy ismét tegye elérhetővé a felületet.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A pakisztáni belügyminisztérium szerdán ideiglenesen betiltotta az X közösségi platform működését az országban, nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1713392640
[modified] => 1713383789
)
[title] => Betiltották az X-et Pakisztánban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=184638&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184638
[uk] => 184661
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 164980
[image] => Array
(
[id] => 164980
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[original_lng] => 19056
[original_w] => 900
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/x-twitter.webp
[width] => 900
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1713436909:8
[_thumbnail_id] => 164980
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2495
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831881249002
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747837653
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1752516646
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9063
[1] => 2171
[2] => 638843
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Pakisztán
[1] => Twitter
[2] => X
)
)
[5] => Array
(
[id] => 168195
[content] =>
Az Európai Unió 61 millió euró értékű humanitárius segélyt bocsát az afganisztáni emberek és a szomszédos Pakisztánban élő afgán menekültek szükségleteinek kielégítésére – tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.

A brüsszeli közlemény szerint mivel az afganisztáni humanitárius helyzet továbbra is komoly aggodalomra ad okot, az EU-támogatás segíteni fog az élelmiszerválság kezelésében közép-keleti országban, ahol a lakosság csaknem fele élelemhiányban szenved.
Az új finanszírozás egyéb szükségletek kielégítésére is szolgál majd, köztük menedék, védelem, élelmezés, egészségügyi, illetve, víz- és higiéniai ellátás biztosítására, különösen az októberben az ország nyugati részét sújtó földrengések sorozata által sújtott lakosság számára.
Közölték: az uniós támogatásból 60 millió eurót különítettek el az Afganisztánban, valamint további 1 millió eurót a Pakisztánban működő humanitárius szervezetek munkájára.
A finanszírozás az Afganisztánba visszatérő afgán menekülteket, és a befogadó közösségeket is támogatja.
A kedden megítélt segély az idén Afganisztánnak már kiutalt közel 94 millió eurós humanitárius segélyen felül érkezik az országba, beleértve a közelmúltbeli földrengések után jóváhagyott 4,5 millió eurós csomagot. Az EU afganisztáni humanitárius segélyeit kizárólag a helyszínen működő humanitárius partnereken keresztül továbbítják – tették hozzá.
Emlékeztettek: 2021 óta az EU humanitárius légihidat működtet Kabulba, amelynek célja a természet és ember okozta katasztrófákra adott humanitárius válaszlépések hiányosságainak pótlása.
Október elejéig 31 uniós segélyt szállító járat ért földet Afganisztánban, a repülőgépek több mint 1340 tonna eszközt szállítottak.
A Herát régiót októberben sújtó, többezer ember halálát okozó földrengéseket követően az EU egy második humanitárius légihidat is létrehozott.
Az első járat október 30-án szállt le Herátban, és 92 tonna alapvető készletet szállított, köztük sátrakat és egyéb, a tél átvészeléséhez szükséges eszközöket az EU Dubajban tárolt készleteiből. A tervek szerint még november elején érkezik egy második járat a dél-olaszországi Brindisiből, fedélzetén 95 tonna egészségügyi rakománnyal és egyéb eszközökkel – tették hozzá.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió 61 millió euró értékű humanitárius segélyt bocsát az afganisztáni emberek és a szomszédos Pakisztánban élő afgán menekültek szükségleteinek kielégítésére.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1699392300
[modified] => 1699381481
)
[title] => Több mint 60 milliós segély nyújt az EU az afgán lakosság megsegítésére
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=168195&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 168195
[uk] => 168238
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 82231
[image] => Array
(
[id] => 82231
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely.jpg
[original_lng] => 147155
[original_w] => 834
[original_h] => 558
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely-768x514.jpg
[width] => 768
[height] => 514
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely.jpg
[width] => 834
[height] => 558
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely.jpg
[width] => 834
[height] => 558
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely.jpg
[width] => 834
[height] => 558
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/eu-humanitarianus-segely.jpg
[width] => 834
[height] => 558
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1699442693:3
[_thumbnail_id] => 82231
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2753
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] =>
[_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1699385107
[_oembed_135fd9bdb854ffe40679b23a21412d2f] =>
[_oembed_time_135fd9bdb854ffe40679b23a21412d2f] => 1702892479
[_oembed_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] =>
[_oembed_time_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] => 1716186547
[_oembed_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] =>
[_oembed_time_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] => 1730484381
[_oembed_126f5ddbe722c2df2cc92537a6e912de] =>
[_oembed_time_126f5ddbe722c2df2cc92537a6e912de] => 1734031848
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738405406
[_oembed_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] =>
[_oembed_time_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] => 1740323308
[_algolia_sync] => 508424005000
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1748163675
[_oembed_3b14b8e73dbafbb2d8e15c6adf70c746] =>
[_oembed_time_3b14b8e73dbafbb2d8e15c6adf70c746] => 1748335574
[_oembed_773f5da944ffd5cabbf2ececb2eff4da] =>
[_oembed_time_773f5da944ffd5cabbf2ececb2eff4da] => 1748787842
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1750841298
[_oembed_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] =>
[_oembed_time_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] => 1750841298
[_oembed_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
[_oembed_time_f7d08c8853daf37485f864fd5cf9034f] => 1753515382
[_oembed_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => لماذا طلب الشباب الأفغاني خمسة مليون دولار مقابل إطلاق سراح الإيطاليين؟ #ترفيه pic.twitter.com/9rX2hHs95z
— أفغانستان بالعربي (@afghanarabc) July 12, 2025
[_oembed_time_799d846b4e6c95e5d65bd710a5ef0e61] => 1753515382
[_oembed_dff64bbd4e3ae785c581845b05f2e4b0] =>
[_oembed_time_dff64bbd4e3ae785c581845b05f2e4b0] => 1759515148
[_oembed_2235da35a8b9582f67bd53bb43f3c57f] =>
[_oembed_time_2235da35a8b9582f67bd53bb43f3c57f] => 1760852165
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1761467260
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764002230
[_oembed_1f81c25252a578d63651811ec9372381] =>
[_oembed_time_1f81c25252a578d63651811ec9372381] => 1764928920
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 28998
[1] => 1072
[2] => 4795
[3] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Afganisztán
[1] => Európai Unió
[2] => humanitárius segély
[3] => Pakisztán
)
)
[6] => Array
(
[id] => 162933
[content] =>
Az Európai Unió egymillió eurós humanitárius segélyt juttat Pakisztánnak a lakosság megsegítésére a monszun okozta áradásokat követően – közölte az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben.

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztos a közleményben kiemelte, hogy az elmúlt hetekben Pakisztánt sújtó áradások közvetlenül vagy közvetve mintegy 900 ezer embert érintenek.
Elmondta, az uniós finanszírozás segít kielégíteni az érintettek legsürgetőbb szükségleteit a monszun által leginkább sújtott Beludzsisztán, Szindh, Pandzsáb és Haibar-Pahtúnhva tartományokban. A segélyből támogatják majd a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek lakhatását, valamint az alapvető szolgáltatások, köztük az ivóvíz-szolgáltatás helyreállítását és a higiéniai és egészségügyi ellátások biztosítását.
A hétfőn bejelentett finanszírozás kiegészíti az év elején Pakisztán számára elkülönített, a konfliktusok és az éghajlatváltozás okozta katasztrófák által sújtott lakosság megsegítésére szánt 16,5 millió eurós humanitárius segélyt – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.
Az EU az 1990-es évek óta támogatja Pakisztánt, 2016 óta több mint 136 millió eurót különített el humanitárius segítségnyújtásra az ország számára. Pakisztán a globális felmelegedés okozta szélsőséges időjárás által leginkább sújtott országok egyikének számít.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió egymillió eurós humanitárius segélyt juttat Pakisztánnak a lakosság megsegítésére a monszun okozta áradásokat követően – közölte az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1695723120
[modified] => 1695686421
)
[title] => 1 millió eurós humanitárius segélyt kap Pakisztán az EU-tól
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=162933&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 162933
[uk] => 163102
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 162934
[image] => Array
(
[id] => 162934
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas.webp
[original_lng] => 151718
[original_w] => 1500
[original_h] => 1000
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas.webp
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas.webp
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/pakisztan-aradas.webp
[width] => 1500
[height] => 1000
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1695805944:3
[_thumbnail_id] => 162934
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2950
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] =>
[_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1699634059
[_oembed_135fd9bdb854ffe40679b23a21412d2f] =>
[_oembed_time_135fd9bdb854ffe40679b23a21412d2f] => 1703578154
[_oembed_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] =>
[_oembed_time_1997c50e04295fe618badc2f077cca8d] => 1716194931
[_oembed_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] =>
[_oembed_time_257b07263a27330f9282d8d92c7b07ff] => 1732363719
[_oembed_126f5ddbe722c2df2cc92537a6e912de] =>
[_oembed_time_126f5ddbe722c2df2cc92537a6e912de] => 1732434258
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738422200
[_oembed_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] =>
[_oembed_time_f6b6c3bcda5ece9842b91a40a73537b6] => 1741848370
[_oembed_e61f908011152ccc8c03d2ef95d3e18d] =>
[_oembed_time_e61f908011152ccc8c03d2ef95d3e18d] => 1742548645
[_algolia_sync] => 831789069002
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747913411
[_oembed_3b14b8e73dbafbb2d8e15c6adf70c746] =>
[_oembed_time_3b14b8e73dbafbb2d8e15c6adf70c746] => 1747913411
[_oembed_773f5da944ffd5cabbf2ececb2eff4da] =>
[_oembed_time_773f5da944ffd5cabbf2ececb2eff4da] => 1748770338
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1751389964
[_oembed_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] =>
[_oembed_time_7509868d2da18d819d261cd4ef4cf25b] => 1751389964
[_oembed_dff64bbd4e3ae785c581845b05f2e4b0] =>
[_oembed_time_dff64bbd4e3ae785c581845b05f2e4b0] => 1759558879
[_oembed_2235da35a8b9582f67bd53bb43f3c57f] =>
[_oembed_time_2235da35a8b9582f67bd53bb43f3c57f] => 1760776538
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1761026826
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 74495
[1] => 1072
[2] => 4795
[3] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áradások
[1] => Európai Unió
[2] => humanitárius segély
[3] => Pakisztán
)
)
[7] => Array
(
[id] => 136071
[content] =>
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök Dubajban – jelentette be a pakisztáni hadsereg.

Sazia Szirádzs, a pakisztáni konzulátus egyik munkatársa a sajtónak azt mondta, felvették a kapcsolatot Musarraf családjával.
A sajtóhoz eljuttatott közleményben a fegyveres testület őszinte megrendülését fejezte ki a hír miatt.
A volt államfő régóta betegeskedett és a dubaji amerikai kórházba orvosi kezelésre vonult be.
Pervez Musarraf a hadsereg vezetőjeként 1999-ben vértelen puccsal döntötte meg az akkor kormányfőként szolgáló Navaz Sarif hatalmát, és elnökként 2008-ig irányította Pakisztánt. Ő volt az ázsiai ország legtovább hivatalban maradó elnöke.
Egy pakisztáni különbíróság 2019-ben hazaárulás és az alkotmány megsértése vádjával halálra ítélte a külföldön tartózkodó Musarrafot. A vád szerint a volt államfő hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését.
Musarraf sosem ismerte el az ellene felhozott vádakat, melyeket politikailag motiváltnak nevezett. A volt államfő ismét indulni akart a 2013-as parlamenti választásokon, de a választási bizottság nem engedélyezte jelölését.
Hívei szerint ő volt Pakisztán leginkább szekuláris vezetője, aki elnöksége idején igyekezett visszaszorítani az iszlamista befolyást.
Musarraf – aki kormányzása alatt a szélsőségesek két merényletét élte túl – a 2001. szeptemberi amerikai terrortámadások után Washington oldalára állt az al-Kaidával szemben, e döntése miatt ellenfelei a “Busharraf” gúnynevet aggatták rá, utalva a 2001-ben hivatalban lévő amerikai elnök, George W. Bush nevére.
Pakisztán 2001 után több mint 10 milliárd dolláros támogatást kapott Washingtontól a terrorizmus elleni harchoz.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => Hetvenkilenc éves korában elhunyt Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök Dubajban – jelentette be a pakisztáni hadsereg.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1675621500
[modified] => 1675601583
)
[title] => Elhunyt Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136071&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136071
[uk] => 136192
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 136072
[image] => Array
(
[id] => 136072
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf.jpg
[original_lng] => 240369
[original_w] => 2048
[original_h] => 1152
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pervez-musarraf.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1675684983:2
[_thumbnail_id] => 136072
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2932
[_oembed_563746025f09101a6986ade3f62f66d0] => Addio a Gina Lollobrigida, grande attrice del cinema italiano. Aveva 95 anni. pic.twitter.com/PR1EJcK6ac
— raicultura (@RaiCultura) January 16, 2023
[_oembed_time_563746025f09101a6986ade3f62f66d0] => 1675594385
[_oembed_f7745d35649e70d170e4fa0fced3d4a4] => Bessie Hendricks, oldest American, dies | News, Sports, Jobs - Fort Dodge Messenger https://t.co/PtuQQhJkYJ
— Christian Church Vie (@ChrisChurchView) January 5, 2023
[_oembed_time_f7745d35649e70d170e4fa0fced3d4a4] => 1675594385
[_oembed_bd5712af13283b9bb35690fdee3fceec] =>
[_oembed_time_bd5712af13283b9bb35690fdee3fceec] => 1675594385
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] =>
[_oembed_time_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => 1676897512
[_oembed_d0744ea8009c060d14372bccfd91a7db] =>
[_oembed_time_d0744ea8009c060d14372bccfd91a7db] => 1684397977
[_oembed_bb98c4a336aae77d776ae551e467e804] => BREAKING: Tina Turner, the unstoppable musical force with hits like 'What's Love Got to Do With It,' has died at age 83, her manager says.https://t.co/QMcMdS7DK6 pic.twitter.com/HgJLAcauOJ
— The Associated Press (@AP) May 24, 2023
[_oembed_time_bb98c4a336aae77d776ae551e467e804] => 1685624293
[_oembed_d4ab3dcb5072dcd6ac342493c00a6bcf] =>
[_oembed_time_d4ab3dcb5072dcd6ac342493c00a6bcf] => 1689867247
[_oembed_f68545d93e57135dcf582810e8b97832] =>
[_oembed_time_f68545d93e57135dcf582810e8b97832] => 1689867248
[_oembed_c219b6d426177fac2159a3bdf62ff8e3] =>
[_oembed_time_c219b6d426177fac2159a3bdf62ff8e3] => 1689867248
[_oembed_8890ac6eef522460be5cb6e94a183010] =>
[_oembed_time_8890ac6eef522460be5cb6e94a183010] => 1690971907
[_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] =>
[_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1691533488
[_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] =>
[_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692108859
[_oembed_995a18ecb0a910ebc8faeb39bd801254] =>
[_oembed_time_995a18ecb0a910ebc8faeb39bd801254] => 1692108859
[_oembed_564a9077a1b41b73646ab2a432c4353a] =>
[_oembed_time_564a9077a1b41b73646ab2a432c4353a] => 1693077161
[_oembed_8e78fe7862a3b68631144247a3050189] =>
[_oembed_time_8e78fe7862a3b68631144247a3050189] => 1693077161
[_oembed_5c887c2da76a3032b5840bd1a5cf9721] =>
[_oembed_time_5c887c2da76a3032b5840bd1a5cf9721] => 1695540134
[_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] =>
[_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1695920587
[_oembed_91bf5d4cb638aac56c58269ca70fe410] =>
[_oembed_time_91bf5d4cb638aac56c58269ca70fe410] => 1695920587
[_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] =>
[_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1697954989
[_oembed_c7336d2755967feac29c90d741eaf2ef] =>
[_oembed_time_c7336d2755967feac29c90d741eaf2ef] => 1699130196
[_oembed_1dfc3748a410dc927bc637bff9571977] =>
[_oembed_time_1dfc3748a410dc927bc637bff9571977] => 1700411871
[_oembed_a596eb4f350e4f0f03377b18b03fd9cb] => Matthew Perry has sadly passed away at the age of 54. pic.twitter.com/XLkNk7DPLc
— Lost In History (@HistoryToLearn) October 29, 2023
[_oembed_time_a596eb4f350e4f0f03377b18b03fd9cb] => 1700411871
[_oembed_38a10887d7e172d12052c0d1ed3822b4] =>
[_oembed_time_38a10887d7e172d12052c0d1ed3822b4] => 1700411871
[_oembed_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] =>
[_oembed_time_6d5bcc8b759f7cebfa5cf0cac292aca0] => 1704524978
[_oembed_d4dc4826103cfa171a6d61cc922f9d4b] =>
[_oembed_time_d4dc4826103cfa171a6d61cc922f9d4b] => 1704524978
[_oembed_33b7a8f8d2da8accae47eb2aac130ab0] =>
[_oembed_time_33b7a8f8d2da8accae47eb2aac130ab0] => 1706150369
[_oembed_86e792f3c2be7336b2adad961e2d0981] =>
[_oembed_time_86e792f3c2be7336b2adad961e2d0981] => 1706150369
[_oembed_4869a598124b73f04f931a6d3ab786f4] =>
[_oembed_time_4869a598124b73f04f931a6d3ab786f4] => 1706150369
[_oembed_36a8f9c3e5ac0bf617f446f93cefd3d9] => BREAKING | President Hage Geingob, 82 has died. He died on Sunday at 00:04.
Vice President Nangolo Mbumba announced his passing on nbc.
President Geingob was admitted at Lady Pohamba Private Hospital’s Intensive Care Unit following a medical treatment for cancerous cells after… pic.twitter.com/5U8hWhvvrS
— NBC Digital News (@NBCDigitalNews) February 4, 2024
[_oembed_time_36a8f9c3e5ac0bf617f446f93cefd3d9] => 1707510349
[_oembed_42f5b1ffa21ca76a53c79bb3d03ecf23] =>
[_oembed_time_42f5b1ffa21ca76a53c79bb3d03ecf23] => 1708160465
[_oembed_b5f3cdfc284c5750b6460d98c9fde8b4] =>
[_oembed_time_b5f3cdfc284c5750b6460d98c9fde8b4] => 1708160465
[_oembed_1fc2aa39cd4663b3e6fc9153dec5ae1f] =>
[_oembed_time_1fc2aa39cd4663b3e6fc9153dec5ae1f] => 1708160465
[_oembed_dd2026cf2aa36224d066b406b31c1d80] =>
[_oembed_time_dd2026cf2aa36224d066b406b31c1d80] => 1711134772
[_oembed_b9ceda141a41b80cabdb3b258f283563] =>
[_oembed_time_b9ceda141a41b80cabdb3b258f283563] => 1711134772
[_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] =>
[_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1711709311
[_oembed_f2d678c2d4ae02452ecfed5777b326ac] =>
[_oembed_time_f2d678c2d4ae02452ecfed5777b326ac] => 1711709312
[_oembed_3cf71b5a48b45fbf78fc191cd23dd3f4] =>
[_oembed_time_3cf71b5a48b45fbf78fc191cd23dd3f4] => 1712718633
[_oembed_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] =>
[_oembed_time_e321d8c9bb1ae32c66dde15b9a04027b] => 1712718634
[_oembed_594e54e8123530ce0358b3004534f9ff] =>
[_oembed_time_594e54e8123530ce0358b3004534f9ff] => 1713183188
[_oembed_df07923841def437d4908c10b7b94d95] =>
[_oembed_time_df07923841def437d4908c10b7b94d95] => 1713183188
[_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => {{unknown}}
[_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}}
[_oembed_d8baf27bebdc4362418094749d882653] => {{unknown}}
[_oembed_c4e2c23157034eb4d89262c4bf2dd1db] =>
[_oembed_time_c4e2c23157034eb4d89262c4bf2dd1db] => 1715090391
[_oembed_5d667c9741e3b17d89f6387fcccef41d] =>
[_oembed_time_5d667c9741e3b17d89f6387fcccef41d] => 1716044599
[_oembed_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] =>
[_oembed_time_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] => 1718287905
[_oembed_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] =>
[_oembed_time_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] => 1719639327
[_oembed_b87be29a5bb23f3a06f74e98f751c96e] =>
[_oembed_time_b87be29a5bb23f3a06f74e98f751c96e] => 1719639327
[_oembed_632576948ccf042f8d327182f4ce186c] =>
[_oembed_time_632576948ccf042f8d327182f4ce186c] => 1719639327
[_oembed_89151e29536544155a0b7484785b261c] => {{unknown}}
[_oembed_350a20c01ecf08d469a5e38f115dedb0] =>
[_oembed_time_350a20c01ecf08d469a5e38f115dedb0] => 1726317976
[_oembed_2daecdcc71bae622aca071f491e338d0] => Thank you Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero VII for your service. May you find peace & rest now as you join your ancestors.
😢 pic.twitter.com/y7RGEwn2oD
— Michael Bain 🏳️⚧️🏳️🌈 ally (@mikejbain) August 29, 2024
[_oembed_time_2daecdcc71bae622aca071f491e338d0] => 1726317976
[_oembed_ae2e5ecfd39fa4a0a0c49df1fee84383] => Guinness World Records is saddened to learn of the passing of the world’s oldest person, Maria Branyas Morera https://t.co/aWCqrp8pg6
— Guinness World Records (@GWR) August 20, 2024
[_oembed_time_ae2e5ecfd39fa4a0a0c49df1fee84383] => 1726317976
[_oembed_01dcd8040025eec0683aad983a0213ae] =>
[_oembed_time_01dcd8040025eec0683aad983a0213ae] => 1728121472
[_oembed_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] =>
[_oembed_time_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] => 1730484375
[_oembed_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] =>
[_oembed_time_c8f2a94645f4e548e68edc50cd6842fc] => 1733594565
[_oembed_7e010233621ab998823d30196e8ccfdf] =>
[_oembed_time_7e010233621ab998823d30196e8ccfdf] => 1735454304
[_oembed_8dc835967717a1c722110776ac021303] =>
[_oembed_time_8dc835967717a1c722110776ac021303] => 1735454304
[_oembed_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] =>
[_oembed_time_54ca25d2c9181ad06a319e6252b09430] => 1737530816
[_oembed_a8796b395c2e74d6b7647d932b5e37e6] =>
[_oembed_time_a8796b395c2e74d6b7647d932b5e37e6] => 1737530816
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1737530816
[_oembed_4c02f78aa372604769dc7edb19adb454] =>
[_oembed_time_4c02f78aa372604769dc7edb19adb454] => 1738270878
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738398850
[_oembed_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] =>
[_oembed_time_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] => 1738398850
[_oembed_38f2197586a750e8108bd9805afc0a5c] =>
[_oembed_time_38f2197586a750e8108bd9805afc0a5c] => 1738398850
[_oembed_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] =>
[_oembed_time_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] => 1739094241
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1739094241
[_oembed_07bcc0d5d599a863817d0a4e6e56c582] =>
[_oembed_time_07bcc0d5d599a863817d0a4e6e56c582] => 1740793135
[_oembed_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] =>
[_oembed_time_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] => 1741354698
[_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
[_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1741354698
[_oembed_131e8b210b7cdf669991c04458160da2] =>
[_oembed_time_131e8b210b7cdf669991c04458160da2] => 1741354699
[_oembed_ea91f0d7334fe43255307b0adad46b57] =>
[_oembed_time_ea91f0d7334fe43255307b0adad46b57] => 1741354699
[_oembed_5af8d519385b099e4bf10edd17c4065a] =>
[_oembed_time_5af8d519385b099e4bf10edd17c4065a] => 1741621741
[_oembed_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] =>
[_oembed_time_2a127a2bdcdb612f4ff41554b71e4033] => 1741621741
[_oembed_b9a8f5da1d4239d5367269f841607bae] =>
[_oembed_time_b9a8f5da1d4239d5367269f841607bae] => 1743256396
[_oembed_fa95303073b7d9c7ed595c19f21cc265] =>
[_oembed_time_fa95303073b7d9c7ed595c19f21cc265] => 1743256396
[_oembed_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] =>
[_oembed_time_2e1edc517b334428e2f740d788f234d5] => 1743425600
[_oembed_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] =>
[_oembed_time_399dcd243660c1c8b11bb7d38f6c4a66] => 1743845547
[_oembed_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] =>
[_oembed_time_1ef1628ce83be286022ed42a0a815452] => 1743845547
[_oembed_f26774da0500ba11c022063411347086] =>
[_oembed_time_f26774da0500ba11c022063411347086] => 1743845548
[_algolia_sync] => 1202872046001
[_oembed_40df5807c5a71c46d7728f89d2fbd0aa] =>
[_oembed_time_40df5807c5a71c46d7728f89d2fbd0aa] => 1747149106
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747908275
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1749750226
[_oembed_7e3b66252cec692c0365b0830c879295] =>
[_oembed_time_7e3b66252cec692c0365b0830c879295] => 1750595728
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1751578426
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1752499881
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1753609364
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1753609364
[_oembed_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] =>
[_oembed_time_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] => 1755605878
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1755605878
[_oembed_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] =>
[_oembed_time_79bc61e2e0d58a7fe5e088d47d27c904] => 1756549916
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1756549916
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1756572398
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1757050179
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1759299281
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1760359464
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1760451703
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761373653
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761373653
[_oembed_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] =>
[_oembed_time_a214e5e3ff1282f06dbc1e0147c4ecf5] => 1763372896
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764927301
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 912
[1] => 113837
[2] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elhunyt
[1] => elnök
[2] => Pakisztán
)
)
[8] => Array
(
[id] => 136063
[content] =>
Egész Pakisztánban elérhetetlen volt a Wikipédiát, miután az a megadott határidőre nem tett eleget a hatóság ismételt kérésének – közölte Malahat Obaid, a Pakisztáni Távközlési Hatóság (PTA) szóvivője.
A PTA szerdán jelentette be, hogy péntekig adott határidőt a Wikipédiának a kérdéses tartalom eltávolítására, de arra nem tért ki, hogy pontosan mit kifogásol.

„A tartalom egy részét visszavonták, de nem az egészet” – mondta a szóvivő, aki szerint a Wikipédiát mindaddig blokkolják, amíg a vitatott tartalmat teljes egészében nem távolítják el.
Az AFP egyik tudósítója szerint szombaton mobiltelefonon elérhetetlen volt az internetes enciklopédia.
A Wikipédiát kezelő Wikimédia Alapítvány közleményében úgy vélte, hogy a blokkolással a világ ötödik legnépesebb országát akadályozzák meg abban, hogy hozzáférjen a legnagyobb ingyenes keresési adattárhoz, ami révén a világ sem jut hozzá a Pakisztánnal, annak történelmével és kultúrájával kapcsolatos információkhoz.
A Wikipédia egyes oldalait már korábban is cenzúrázták Pakisztánban.
A Facebookot 2010-ben blokkolták két hétig egy állítólagos istenkáromló tartalom miatt, a YouTube pedig 2012 és 2016 között volt elérhetetlen, miután közzétették rajta egy iszlámgyűlölő amatőr filmes felvételét, amely heves tiltakozásokat váltott ki számos országban.
[type] => post
[excerpt] => Egész Pakisztánban elérhetetlen volt a Wikipédiát, miután az a megadott határidőre nem tett eleget a hatóság ismételt kérésének – közölte Malahat Obaid, a Pakisztáni Távközlési Hatóság (PTA) szóvivője.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675594200
[modified] => 1675558795
)
[title] => Istenkáromlás miatt blokkolták a Wikipédiát Pakisztánban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136063&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136063
[uk] => 136050
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136051
[image] => Array
(
[id] => 136051
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1.png
[original_lng] => 495412
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1.png
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1.png
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1.png
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/bez-nazwy-8-1024x683-1.png
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1675551595:12
[_thumbnail_id] => 136051
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2784
[_oembed_c1442b1cc0ad910403b15b90831d179b] =>
[_oembed_time_c1442b1cc0ad910403b15b90831d179b] => 1702394714
[_oembed_411f7627554255f502156045f4cfa741] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202872043001
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747903968
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1752057866
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 11270
[1] => 9063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => blokkolás
[1] => Pakisztán
)
)
[9] => Array
(
[id] => 115803
[content] =>
Az indiai kormány elbocsátotta a légierő három tisztjét, amiért márciusban „véletlenül rakétát lőttek ki” Pakisztánra.
A tévedésből Indiából Pakisztánra irányított rakéta fokozta a feszültséget a két atomfegyverekkel rendelkező ország között.
Újdelhi a „mélységesen sajnálatos” incidensért egy rutinszerű karbantartáskor bekövetkezett „műszaki hibát” okolt.
Iszlámábád a BBC szerint figyelmeztette Újdelhit, hogy „vegye figyelembe az ilyen hanyagság kellemetlen következményeit”, és kerülje el a megismétlődését.

Egy területért megy a harc
A március 9-i incidensért felelős tiszteket felmentették a szolgálatból – közölte az indiai légierő. Hozzátették, hogy a vizsgálat megállapította, hogy a tisztek „a szabványos eljárásoktól való eltérése” vezetett a BrahMos rakéta véletlen kilövéséhez. A BrahMos egy nukleáris célra alkalmas cirkálórakéta, amelyet Oroszország és India közösen fejlesztett ki.
A pakisztáni légierő szerint a rakéta 12 000 méteres magasságban haladt, és 124 kilométert repült a pakisztáni légtérben, mielőtt lezuhant. A hadsereg szerint a rakéta „számos utas- és nemzetközi járatot veszélyeztetett az indiai és pakisztáni légtérben”, valamint „emberi életeket és vagyontárgyakat a földön”.
India védelmi minisztere, Rajnath Szingh az incidens után azt mondta, hogy India prioritásként kezeli fegyverrendszerének „biztonságát és védettségét”, és hogy a rendszerben talált hiányosságokat egy vizsgálatot követően orvosolni fogják.
India és Pakisztán ellenséges viszonyban áll egymással, mindkét ország szeretné magának követelni Kasmírt, noha annak csak egy részét ellenőrzik. A két nemzet a múltban háborúkat vívott a vitatott területért, és Újdelhi gyakran vádolta szomszédját azzal, hogy támogatja a kasmíri szeparatista fegyvereseket, viszont az Iszlámábád ezt a vádat tagadja.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az indiai kormány elbocsátotta a légierő három tisztjét, amiért márciusban „véletlenül rakétát lőttek ki” Pakisztánra.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661366580
[modified] => 1661349938
)
[title] => Véletlenül lőttek ki rakétát Pakisztánra, elbocsátották őket
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115803&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115803
[uk] => 115895
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115804
[image] => Array
(
[id] => 115804
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan.jpg
[original_lng] => 204832
[original_w] => 768
[original_h] => 432
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/pakisztan.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661410656:8
[_thumbnail_id] => 115804
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3064
[_oembed_3fc22b03b792af1cd170d48afdff8fea] => Residents of Jagtial town in #Telangana witnessed a rare weather phenomenon as fish ‘rain’ from the sky. The phenomenon, known as 'animal rain',
happens when small water animals such as frogs, crabs or small fish are swept into water spouts. #Telanganafloods pic.twitter.com/JN9P1fzG5C
— Ashish (@KP_Aashish) July 10, 2022
[_oembed_time_3fc22b03b792af1cd170d48afdff8fea] => 1661339139
[_oembed_ad3ea057b2cdad181a210ef888e632de] => From new releases like #Avrodh Season 2 on @SonyLIV to older shows still going strong like #Masoom on @DisneyPlusHS, here’s a list of the most-viewed shows from the Indian streaming space of last week.#Aashiqana #She #Forensic@NetflixIndia @ZEE5India @OrmaxMedia pic.twitter.com/39gFHrCJvz
— Film Companion (@FilmCompanion) June 27, 2022
[_oembed_time_ad3ea057b2cdad181a210ef888e632de] => 1661339140
[_oembed_43942f046e830e3772acdd551dad7579] => From new releases like season 2 of #She on @NetflixIndia to older shows still going strong like #Aashram on @MXPlayer, here’s a list of the most-viewed shows and movies from the Indian streaming space of last week.https://t.co/bh08GncZ0J
— Film Companion (@FilmCompanion) June 20, 2022
[_oembed_time_43942f046e830e3772acdd551dad7579] => 1661339140
[_oembed_6562b45dc0c5eaca665ac9b81681254a] => If any movie ever deserved to be seen on a giant screen with a crowd, it’s #RRR.https://t.co/XL29f8xRKR
— Rolling Stone (@RollingStone) June 1, 2022
[_oembed_time_6562b45dc0c5eaca665ac9b81681254a] => 1661339140
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4e0c3f42b09de783de9925e793f41b53] => China has been the world’s most populous country for hundreds of years. But it is now suffering from a demographic slump #WorldAhead https://t.co/Y7x3r6zcJM
— The Economist (@TheEconomist) December 29, 2022
[_oembed_time_4e0c3f42b09de783de9925e793f41b53] => 1673561563
[_oembed_d295d85c3f90424040ee79a2b9628cb9] => 14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
— Narendra Modi (@narendramodi) July 14, 2023
[_oembed_time_d295d85c3f90424040ee79a2b9628cb9] => 1690613185
[_oembed_d913bb48ed31e64a148e15e159d0e158] => India makes the history, the @isro LVM-3-M4 rocket lifts-off for the #Moon with #Chandrayaan-3 lander and rover?? pic.twitter.com/MsOgX8Phxx
— Indian Aerospace Defence News - IADN (@NewsIADN) July 14, 2023
[_oembed_time_d913bb48ed31e64a148e15e159d0e158] => 1690613185
[_oembed_8f7ac02b0e511a3f57dadff4da30c0a2] =>
[_oembed_time_8f7ac02b0e511a3f57dadff4da30c0a2] => 1690613185
[_oembed_8ba244af0c1eb8748acf0576dbabd681] => 11 waste collectors in India win $1.6 million after pooling $4 for lottery ticket https://t.co/jKEXSDTPI9
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) July 28, 2023
[_oembed_time_8ba244af0c1eb8748acf0576dbabd681] => 1692004816
[_oembed_66915ef7d5a47bf8b2f831e73aa63355] =>
[_oembed_time_66915ef7d5a47bf8b2f831e73aa63355] => 1692965159
[_oembed_d1a9ca6a2ac67350568c8098dc569daa] =>
[_oembed_time_d1a9ca6a2ac67350568c8098dc569daa] => 1692965159
[_oembed_3f682f4c75cabe8ddeea61cc07252f60] => In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
— Akassh Ashok Gupta (@peepoye_) May 7, 2024
[_oembed_time_3f682f4c75cabe8ddeea61cc07252f60] => 1715682630
[_oembed_33957d3e641594585900ab42d9585ed8] => In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
— Akassh Ashok Gupta (@peepoye_) May 7, 2024
[_oembed_time_33957d3e641594585900ab42d9585ed8] => 1719519066
[_oembed_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508242427000
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747941347
[_oembed_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
[_oembed_time_1cbb4846d04d65b35fa8acad8582c46f] => 1752772321
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4573
[1] => 9063
[2] => 90722
)
[tags_name] => Array
(
[0] => India
[1] => Pakisztán
[2] => rakétatámadás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9063
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9063
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Pakisztán (1 Oldal)