Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE3MDI4MTg7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 247228
[content] =>
2025. július 3-án ünnepélyes keretek között tartotta diplomaátadó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közössége. A rendezvénynek a beregszászi református templom adott otthont, ahol méltóságteljes légkörben vehették át okleveleiket a végzős hallgatók. Az idei évben a főiskola ismét kiemelkedő eredményeket ünnepelhetett: alapképzésen 197, míg mesterképzésen 73 hallgató szerzett diplomát. Közülük alapképzésen 6-an, mesterképzésen pedig 15-en kitüntetéses oklevéllel zárták tanulmányaikat.


A hagyományokhoz híven az ünnepség a történelmi zászlók ünnepélyes bevonulásával vette kezdetét. A zászlókat kuruc kori viseletbe öltözött hallgatók vitték, akiket korabeli nemesi ruhába öltözött diáklányok kísértek. Ezt követően Margitics János, a Beregszászi Református Gyülekezet lelkipásztora, aki egyben a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet vezető lelkésze is, köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy a hálaadás minden élethelyzetben erőt ad, s arra buzdította a jelenlévőket, hogy a mai ünnepi alkalmat is Isten iránti hálával éljék meg. Szavait követően felcsendült nemzeti imádságunk, a Himnusz, valamint a főiskola himnusza, a Rákóczi imája.


Csernicskó István rektor ünnepi beszédében ezúttal rendhagyó módon szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, bár a rektor ilyenkor minden évben köteles számot adni az intézmény tevékenységéről, idén úgy döntött, hogy nem tart részletes évértékelést. „Annyi minden történt velünk a mögöttünk hagyott tanévben, hogy a felsorolás legalább másfél órát venne igénybe” – fogalmazott.

Ugyanakkor néhány gondolatot mégis megosztott az elmúlt időszakról. Rámutatott, hogy a 2024/2025-ös tanév a folyamatos alkalmazkodás és a rendkívüli helyzetek közötti helytállás jegyében telt. A háború árnyékában is stabil maradt a főiskola, amely továbbra is oktatási, tudományos és kulturális központként szolgál. Hangsúlyozta, hogy az intézmény a kárpátaljai magyarság kitartásának szimbóluma, s helyi gazdasági szerepe is jelentős.
„Biztos pontja vagyunk a sarkából kifordult világnak” – fogalmazott, majd köszönetet mondott minden oktatónak és munkatársnak, akik odaadással végezték munkájukat, valamint a támogató szervezeteknek, akik biztosították a főiskola működését. Beszéde végén a főiskola és saját maga nevében sok erőt, kitartást, sikert és mielőbbi békét kívánt.

Az ünnepi gondolatok sorát Panyi Miklós miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára folytatta. Beszédében hangsúlyozta, hogy a diplomaátadó mérföldkő egy fiatal életében: „A diplomaszerzés, az egyetemi, főiskolai képzés befejezése egy fontos életszakasz lezárása. A klasszikus értelemben vett tanulás időszakának a vége, s a nagybetűs munka világának, az önálló élet elindulásának a kezdete.”

Arra buzdította a végzősöket, hogy bátran tekintsenek vissza és előre is, vonják meg saját teljesítményük mérlegét, köszönjék meg mindazoknak, akik mellettük álltak, és hozzák meg a jövőt formáló döntéseiket. Kiemelte, hogy a hallgatók büszkék lehetnek arra, amit közösen elértek, hiszen a nehézségek ellenére is helytálltak, közösséget építettek. Háláját fejezte ki a főiskola vezetőinek, akik – mint fogalmazott – fáradhatatlan nemzetmentő munkát végeznek.
Útravalóként rámutatott: a diploma nemcsak elismerés, hanem felelősség is, hiszen minden végzős döntése hatással van a kárpátaljai magyarság jövőjére. „Önök a kárpátaljai magyarság reményei, felmenőik örökségének megőrzői, az ezeréves Kárpát-medencei magyar kultúra és nyelv letéteményesei. Döntésük a közösség sorsát is meghatározza” – hangsúlyozta.
Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a diplomaátadó és tanévzáró ünnepség nem csupán egy formális esemény, hanem a végzősök életében egy új korszak kezdete. Mint fogalmazott, a mai nap mérföldkő a fiatalok számára, hiszen az iskola falait elhagyva egy új fejezetet nyitnak, amely egyszerre tartogat kihívásokat és lehetőségeket.

A diploma nem csupán egy hivatalos okmány, hanem annak bizonyítéka, hogy tudásukat szorgalommal, kitartással szerezték meg. Olyan belépőjegy, amely nemcsak a szakmai életben, hanem emberi kapcsolataikban is értéket képvisel
– hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy a magyar szakképzés és a Rákóczi-főiskola között évek óta példaértékű együttműködés zajlik. Mint mondta, a közös munka 2019 szeptemberében kezdődött, és azóta is folyamatosan bővül, erősödik. „Közös célunk, hogy a határon túli magyar nyelvű képzések hatékonyságát és versenyképességét tovább növeljük, piacképes szakmai tudást kínálva a fiatalok számára” – hangsúlyozta.
„A folyamatosan változó világunkban igyekszünk felkészíteni a fiatalokat arra is, hogy rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a szüntelenül változó körülményekhez, és úgy tudjanak dönteni, hogy azzal saját életükben és közösségükben is harmóniát teremtsenek” – fogalmazott, majd gratulált a végzősöknek, sok sikert és további eredményes helytállást kívánva nekik a jövőben.


A köszöntőket követően a végzősök nevében Barta Klaudia angol nyelv és irodalom szakos hallgató mondott köszönetet, majd Lőrincz Andrea, ugyanezen szak hallgatója olvasta elő a diákfogadalom szövegét. Ezt követően a hallgatók ünnepélyesen átvették diplomáikat Orosz Ildikótól, a főiskola elnökétől és Csernicskó István rektortól.




A Gaudeamus igitur felcsendülése után Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke mondott zárszót. Köszöntőjében visszatekintett az elmúlt évekre, hangsúlyozva, hogy a most diplomázók nem mindennapi időszakban váltak hallgatókká. Mint mondta, a végzősök 2020–2021-ben, a Covid-járvány miatti karantén időszakában kezdték meg tanulmányaikat, amikor alig lehetett jelen lenni az intézmény falai között.

Alig normalizálódott az élet, amikor kitört a háború, amely újabb nehézségeket hozott. Mégis, az intézmény biztonságot nyújtott, itt volt áram, internet, óvóhely, fűtés, és a kollégiumi menza is működött. Az alma mater menedéket adott, és lehetőséget biztosított arra, hogy pótolják mindazt, amiről a világjárvány miatt lemaradtak
– emelte ki.
„De a mai nappal ez véget ér. És én félve engedem el önöket, mint a kertész is, aki félve ülteti ki palántáit a szabadba, mert tudja, hogy ott az időjárás viszontagságai és más növények közelsége is próbára teszi őket” – fogalmazott.
Útravalóként Viktor Frankl szavait ajánlotta a fiataloknak, amelyek szerinte különösen aktuálisak ebben a bizonytalan világban: „Az utolsó emberi szabadság az a képesség, hogy az adott körülmények között magunk választhatjuk meg a hozzáállásunkat.”
„Nem tudjuk, mi történik holnap, de azt igen, hogy miként reagálunk. Rajtunk múlik, hogy a megpróbáltatások erősebbé vagy gyengébbé tesznek-e. Kívánom, hogy bármi is történjen, az hitüket növelje, és jobb emberré váljanak általa. Isten áldása kísérje ezen az úton Önöket” ‒ zárta szavait.



Az esemény végén a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a végzősökre, majd a Szózat közös eléneklésével zárult a rendezvény.
(Kun Viktória/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => 2025. július 3-án ünnepélyes keretek között tartotta diplomaátadó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közössége. A rendezvénynek a beregszászi református templom adott otthont, ahol méltóságteljes légkörben vehették át okle...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1751623920
[modified] => 1751588736
)
[title] => Diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=247228&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247228
[uk] => 247267
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 247245
[image] => Array
(
[id] => 247245
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-scaled.jpeg
[original_lng] => 474905
[original_w] => 2560
[original_h] => 1920
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-1536x1152.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-2048x1536.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/img-7791-scaled.jpeg
[width] => 2560
[height] => 1920
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751577937:5
[_thumbnail_id] => 247245
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2690
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1751577938
[_oembed_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] =>
[_oembed_time_9a36c81d290ce4cd841a89315e022822] => 1751577939
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751613127
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751613127
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1751613127
[_algolia_sync] => 246513627000
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1751787610
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753374381
[_oembed_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] =>
[_oembed_time_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] => 1754055313
[_oembed_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] =>
[_oembed_time_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] => 1754136175
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1755371028
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1755501263
[_oembed_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] =>
[_oembed_time_c3e7be029e25d8ba1318292f40b39831] => 1756105103
[_oembed_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] =>
[_oembed_time_9ea83978b7e755701e9ce1995260e461] => 1756105103
[_oembed_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] =>
[_oembed_time_eff13fa35fad30d98bfd214f2a4725cc] => 1756470975
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1756470975
[_oembed_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] =>
[_oembed_time_b8cb8f932b5ce4f7f766b36d1e64d3d7] => 1756470976
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1756714748
[_oembed_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] =>
[_oembed_time_6a44aae215fd3bc4cbf570753da93986] => 1756714748
[_oembed_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] =>
[_oembed_time_b38ec3b1009a3718ecb29241ac670708] => 1758812005
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759735539
[_oembed_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] =>
[_oembed_time_729d5cf32fa4e25f068cd1914b25b2db] => 1759735540
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759735540
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1760686064
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1760686064
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760686065
[_oembed_bd1d2c67a331bcb5ee0b2eaa1202d5fa] =>
[_oembed_time_bd1d2c67a331bcb5ee0b2eaa1202d5fa] => 1762704736
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762704736
[_oembed_1fade5f4bfdbf152478f8748d859579f] =>
[_oembed_time_1fade5f4bfdbf152478f8748d859579f] => 1764920568
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 15154
[1] => 2365
[2] => 1370
[3] => 1702818
[4] => 635335
[5] => 1039
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csernicskó István
[1] => diplomaosztó
[2] => Orosz Ildikó
[3] => Pálmai Gergely
[4] => Panyi Miklós
[5] => Rákóczi-főiskola
)
)
[1] => Array
(
[id] => 232203
[content] =>
A napokban újabb 15, a mesterképzést keresztfélévvel végzett fiatal vehette át diplomáját Beregszászon, akik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Oktatás és pedagógia tudományok, valamint a Számvitel és adóügy szakon tették le a sikeres államvizsgájukat. A rendezvénynek a Perényi Kultúrkúria adott otthont. A köszöntéseket követően először Csernicskó István, a főiskola rektora mondott beszédet. Mint fogalmazott: a beregszászi főiskola következetesen a jövő megalapozására fókuszál, így az elmúlt három háborús évben is folyamatosan fejlődött. Az átadó ünnepség során a résztvevők több zenei előadást is hallhattak, amit a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola oktatói, illetve a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató határon túli előválogatójának kárpátaljai külön díjazottjai és továbbjutói adtak elő. A diplomaátadón részt vett Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára is, aki a diákokhoz szólva kiemelte, hogy a friss diplomások olyan célt tűztek ki maguk elé, amelyért érdemes volt erőfeszítéseket tenni. A kitűzött célok megvalósításának kulcsa pedig a kitartás, a szorgalom és a tanulni akarás mellett a tehetség és annak a gondozása is. A végzős hallgatók nevében Simon Violetta mondott köszönetet, aki a számvitel és adóügy szakon kitüntetéssel szerezte meg mesteri diplomáját. Stábunknak nyilatkozva elmondta, hogy már gyermekkora óta érdekelte a számok világa, ezért előbb a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumában, majd magán a főiskolán végezte tanulmányait és szerzett alapdiplomát számvitel és pénzügyi közgazdászként. A főiskola nemzetközi számvitel és adóügy szakán most osztottak másodszor diplomát a mesterképzés végzős hallgatóinak. Ez a képzés két éve kapott akkreditációt. Bacsó Róbert, a Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője stábunknak nyilatkozva hozzátette, hogy a Debreceni Egyetemmel való együttműködésnek köszönhetően a Rákóczi-főiskola kettős diplomát ad a hallgatóinak. A diplomák általános ismertetése után a végzősök Orosz Ildikótól, a Rákóczi-főiskola elnökétől és Csernicskó Istvántól vehették át a megérdemelt okleveleket. A rendezvény zárásaként a történelmi egyházak képviselői köszöntötték a végzősöket és kérték Isten áldását a jelenlévőkre.
[type] => post
[excerpt] => A napokban újabb 15, a mesterképzést keresztfélévvel végzett fiatal vehette át diplomáját Beregszászon, akik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Oktatás és pedagógia tudományok, valamint a Számvitel és adóügy szakon tették le a sikere...
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1739289300
[modified] => 1739287066
)
[title] => Aktuális (2025.02.11) Diplomaátadó ünnepség a Perényi Kultúrkúriában (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=232203&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 232203
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 232206
[image] => Array
(
[id] => 232206
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69.jpg
[original_lng] => 122273
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/maxresdefault-69.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1739279867:16
[_oembed_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] =>
[_oembed_time_526a1d410d9ff6305b0b2fa75d121ce2] => 1739279757
[_thumbnail_id] => 232206
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1792
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739282106
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1739282107
[_oembed_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] =>
[_oembed_time_6e83f34925f830e447407d1ba833d8a1] => 1739282107
[_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] =>
[_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1739282107
[_oembed_f80540d661af2de15c923986c609f9ea] =>
[_oembed_time_f80540d661af2de15c923986c609f9ea] => 1739282107
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1739282107
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1739469141
[_oembed_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] =>
[_oembed_time_87ce0b5a8d4363c5e7b395e79bf187f2] => 1741115334
[_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
[_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1741115334
[_oembed_559773f6d75e0fff5e1df7ef39c0284d] =>
[_oembed_time_559773f6d75e0fff5e1df7ef39c0284d] => 1741115334
[_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
[_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1741115335
[_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] =>
[_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1741707401
[_oembed_ac9820c71c38837f5a57624bc971befa] =>
[_oembed_time_ac9820c71c38837f5a57624bc971befa] => 1741707401
[_oembed_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] =>
[_oembed_time_87cd693c72a56142f1d65ae8fe99bfe4] => 1741707401
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1742560872
[_oembed_b5b0d75b258614cf2fd7e5029e832c72] =>
[_oembed_time_b5b0d75b258614cf2fd7e5029e832c72] => 1742560872
[_oembed_5e9bade07b5a70dbff6b6e466925450c] =>
[_oembed_time_5e9bade07b5a70dbff6b6e466925450c] => 1742560873
[_oembed_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] =>
[_oembed_time_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] => 1742560873
[_oembed_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] =>
[_oembed_time_56066a71465f0638fd658be6ffd1ea42] => 1743084762
[_oembed_938fd113915f1a9049e74535a84278be] =>
[_oembed_time_938fd113915f1a9049e74535a84278be] => 1743084762
[_oembed_1708057a49646ee571441cc1c30ae035] =>
[_oembed_time_1708057a49646ee571441cc1c30ae035] => 1743084762
[_oembed_dde59f4fcf21a46fb6b357aa97ca172d] =>
[_oembed_time_dde59f4fcf21a46fb6b357aa97ca172d] => 1743084762
[_algolia_sync] => 1203100770001
[_oembed_be52ffa578d120ca584e255354b3d57b] =>
[_oembed_time_be52ffa578d120ca584e255354b3d57b] => 1744700522
[_oembed_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] =>
[_oembed_time_8fc7cc6f34fa10233d4632f4be24a906] => 1744700522
[_oembed_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] =>
[_oembed_time_d01217ed693ce68ea107e9d4a5dc2001] => 1744700522
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1744700523
[_oembed_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] =>
[_oembed_time_15e4927d7f47e3c909dcaf1ed920daaa] => 1744700523
[_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] =>
[_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1744700523
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1746705487
[_oembed_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] =>
[_oembed_time_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] => 1746705488
[_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] =>
[_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1746705488
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746705488
[_oembed_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] =>
[_oembed_time_e03c09999925e9f932c269c456b655f1] => 1746705488
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1746705488
[_oembed_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] =>
[_oembed_time_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => 1747634930
[_oembed_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] =>
[_oembed_time_6317d6c15453b1bb438e467d0018b600] => 1747634930
[_oembed_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] =>
[_oembed_time_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => 1748582178
[_oembed_01aef46b21205786a76176cf1221d400] =>
[_oembed_time_01aef46b21205786a76176cf1221d400] => 1748582178
[_oembed_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] =>
[_oembed_time_b3fa7bac5af58a2adb2cf267a327aa50] => 1748582179
[_oembed_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] =>
[_oembed_time_ca40e598ced7b8206dd2b7b7b6735fcc] => 1748582179
[_oembed_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] =>
[_oembed_time_e2628aacc62f9e21a4ba28ddfee283fc] => 1748582179
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748582179
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748582179
[_oembed_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] =>
[_oembed_time_8ca5cc068bd4750c01f977e6f5ec8aa2] => 1750857089
[_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] =>
[_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750857089
[_oembed_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] =>
[_oembed_time_50d1a235b7329b135127514b2e5f6668] => 1750857089
[_oembed_206ad659d30a9d86c582be1569058732] =>
[_oembed_time_206ad659d30a9d86c582be1569058732] => 1750857089
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750857089
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1750857089
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750857089
[_oembed_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] =>
[_oembed_time_d3dce828383d8348132277ce0c77b3d0] => 1750857089
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751187633
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1751289569
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1752310931
[_oembed_42daaf966f3c355cc1bb9eee3fdab76c] =>
[_oembed_time_42daaf966f3c355cc1bb9eee3fdab76c] => 1752661860
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1752917050
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1752917050
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1753266714
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1753871515
[_oembed_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] =>
[_oembed_time_c8b8b5c0bb47b6ddb31edc090b5ec0de] => 1753871515
[_oembed_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] =>
[_oembed_time_2c7d76f336fa69f90719e425ab0a88c5] => 1753871515
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1753871515
[_oembed_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] =>
[_oembed_time_2cd33fd660c78691e0a1893a71d16ec5] => 1753871515
[_oembed_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] =>
[_oembed_time_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => 1754476316
[_oembed_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] =>
[_oembed_time_6a96933f74a80fd24f44dc86a41b49da] => 1757778860
[_oembed_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] =>
[_oembed_time_8924d39f25d619cc99a613ff5df2e394] => 1757778860
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1757778860
[_oembed_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] =>
[_oembed_time_91d6f0795aa7f63c1f8950906d8e2e0d] => 1758384631
[_oembed_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] =>
[_oembed_time_92f49568127eba9b436b8e5394828eb5] => 1759998968
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759998968
[_oembed_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] =>
[_oembed_time_d47d6cd5592bf7b91d6dcf4fb3bc0490] => 1759998968
[_oembed_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] =>
[_oembed_time_c6ad9e99d243c1f5577e5e8a1432cc24] => 1759998968
[_oembed_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] =>
[_oembed_time_bfdecdc91ca0e1b6f1dd5d180988157c] => 1759998969
[_oembed_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] =>
[_oembed_time_ae070a57f18da41f7c942d137839f9ec] => 1760860079
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1761037961
[_oembed_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] =>
[_oembed_time_96989f2cf3cbafbd4d42752347507d5e] => 1761037961
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1761037961
[_oembed_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] =>
[_oembed_time_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] => 1761239728
[_oembed_16e02d178706edd0126ace85915ab0eb] =>
[_oembed_time_16e02d178706edd0126ace85915ab0eb] => 1761239728
[_oembed_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] =>
[_oembed_time_b1b6a64e72fb94d5ef5a616dc4cd9a95] => 1761239729
[_oembed_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] =>
[_oembed_time_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] => 1762769805
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1762945056
[_oembed_bd1d2c67a331bcb5ee0b2eaa1202d5fa] =>
[_oembed_time_bd1d2c67a331bcb5ee0b2eaa1202d5fa] => 1762945056
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762945056
[_oembed_6724a1478a2cdb17c0b21e64b2839e21] =>
[_oembed_time_6724a1478a2cdb17c0b21e64b2839e21] => 1763669561
[_oembed_1fade5f4bfdbf152478f8748d859579f] =>
[_oembed_time_1fade5f4bfdbf152478f8748d859579f] => 1764101115
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1764101115
[_oembed_8422a72ba633ab6bcf9a2dac917b6251] =>
[_oembed_time_8422a72ba633ab6bcf9a2dac917b6251] => 1764907995
[_oembed_768cbce75654f1e08c0fec8fb811d7f9] =>
[_oembed_time_768cbce75654f1e08c0fec8fb811d7f9] => 1764907995
[_oembed_c9bf004b3ef35c1ef7caac10d5b0caa8] =>
[_oembed_time_c9bf004b3ef35c1ef7caac10d5b0caa8] => 1764907995
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1702815
[1] => 15154
[2] => 605069
[3] => 7885
[4] => 279955
[5] => 1702812
[6] => 1370
[7] => 1702818
[8] => 20852
[9] => 1702820
[10] => 1702819
[11] => 1702814
[12] => 220921
[13] => 1702816
)
[tags_name] => Array
(
[0] => államvizsga
[1] => Csernicskó István
[2] => diplomaátadó ünnepség
[3] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
[4] => Kulturális és Innovációs Minisztérium
[5] => Oktatás és pedagógia tudományok
[6] => Orosz Ildikó
[7] => Pálmai Gergely
[8] => Perényi Kultúrkúria
[9] => Rákóczi-főiskola Szakgimnázium
[10] => Simon Violetta
[11] => Számvitel és adóügy szak
[12] => Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola
[13] => Virtuózok komolyzenei tehetségkutató
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1702818
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1702818
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Pálmai Gergely (1 Oldal)