Amint arról beszámoltunk egyedülálló kánonjogi helyzet alakult ki a Ferenc pápa halálát követő pápaválasztás előkészítésekor, ugyanis több választójoggal rendelkező bíboros van, mint amit a szabályzat megenged. A Vatikán most megerősítette, hogy minden bíboros jogosult a pápaválasztáson való részvételre, és nem veszik figyelembe a korábbi 120 főről szóló szabályozást.
A Szentszéki Sajtóiroda szerdán közzétette az Általános Kongregációban összegyűlt bíborosok által készített nyilatkozatot, mely leszögezi, hogy a konklávén jelen lévő valamennyi bíboros jogosult a pápaválasztáson való részvételre − írta a Vatican News.
Fotó: Vatican Media
A bíborosok megjegyzik, hogy a konklávét szabályozó Universi Dominici Gregis apostoli konstitúció 33. pontja 120 bíborosnak teszi lehetővé a szavazást. Ezzel szemben kiemelték, hogy Ferenc pápa eltekintett ettől a számbeli korlátozástól, ugyanis több mint 120, 80 év alatti bíborost nevezett ki pápasága alatt.
Ezért „a feltételeket teljesítő bíborosok ugyanezen apostoli konstitúció 36. paragrafusa értelmében kinevezésük pillanatától kezdve jogot szereztek a pápa megválasztására” − olvasható a nyilatkozatban.
A kongregáció tudomásul vette, hogy az egyház javát szem előtt tartva, és hogy hozzájáruljon a konklávé nyugalmához, közölte döntését, hogy nem vesz részt a konklávén
A bíborosok hozzáteszik: remélik, hogy „az illetékes jogi szervek véglegesen megállapíthatják a tényeket” a Becciu bíboros elleni korrupciós üggyel kapcsolatban.
Még mindig Európa adja a legtöbb bíborost a konklávéra
A Vatican News magyar nyelvű oldala csoportosította a konklávén részt vevőket. A pápaválasztáson 5 földrész 71 országából származik az a 135 bíboros, aki megválasztja Szent Péter 267. utódát. Viszont két bíboros egészségügyi okokból nem vesz részt a konklávén, így összesen 133-an szavaznak. Földrajzi elosztás szempontjából 17 afrikai, 15 amerikai, 17 ázsiai, 18 európai és 4 óceániai nemzetet képviselnek.
Lesznek olyan országok, melyek először delegálnak bíborost a pápaválasztásra, mint Haiti, Zöld-foki-szigetek, Közép-Afrikai Köztársaság, Pápua Új-Guinea, Malajzia, Svédország, Luxemburg, Kelet-Timor, Szingapúr, Paraguay, Dél-Szudán és Szerbia.
Kontinensek szerint is csoportosították a jelölteket, akik közül 53 európai, 37 amerikai (16 észak-, 5 közép- és 17 dél-amerikai), 23 ázsiai, 18 afrikai és 4 óceániai bíboros vonul be május 7-én a Sixtus-kápolnába.
A bíborosok közül a legfiatalabb a 45 éves ukrán származású ausztrál Mikola Bychok, a legidősebb a 79 esztendős spanyol Carlos Osoro Sierra. A legtöbben 1947-es születésűek, vagyis 13-an 78. életévükben vannak a szavazók közül. Az egyetlen 1970-es születésű Baldo Reina bíbors, aki november 26-án tölti be 55. életévét. Az egyedüli 71 éves Leo Frank, míg 72 esztendős Rolandas Makrickas bíboros.
Öt olyan bíboros is részt vesz a szerdán kezdődő konklávén, akiket még II. János Pál pápa nevezett ki bíborossá: az egyikük Erdő Péter, továbbá a francia Philippe Barbarin, a horvát Josip Bozanic, a bosnyák Vinko Puljic és a ghánai Peter Turkson. Huszonketten XVI. Benedek alatt lettek bíborosok, míg száznyolcan már Ferenc pápa alatt nyerték el pozíciójukat.
A pápaválasztók közül harminchárman tizenhat különböző szerzetesi családhoz tartoznak, melyből öten szaléziak, négyen ferencesek, hárman minoriták. Két-két domonkos, lazarista, redemptorista és verbita is képviseli rendjét, valamint további kilenc szerzetesrendből érkeztek még bíborosok a konklávéra.
Le pape Léon XIV a pris son premier bain de foule en papamobile, place Saint-Pierre. Il s'apprête à célébrer la messe d'inauguration de son pontificat, en présence de dizaines de milliers de fidèles et de dirigeants étrangers, dont le vice-président américain JD Vance. pic.twitter.com/InkJbLq8iZ
Ferenc pápa felszólította a világ vezetőit, hogy fejezzék be az ukrajnai háborút, amíg az el nem pusztítja az emberiséget.
A hírt az UNN közölte.
„Az önpusztítás veszélyével szemben értse meg az emberiség, hogy ideje véget vetni a háborúnak, ki kell törölni azt az emberiség történelméből, amíg az el nem törli az emberiség történelmét. Minden politikai vezető gondolkodjon el és szentelje magát ennek!” – jelentette ki a pápa.
[type] => post
[excerpt] => Ferenc pápa felszólította a világ vezetőit, hogy fejezzék be az ukrajnai háborút, amíg az el nem pusztítja az emberiséget.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1648479780
[modified] => 1648472121
)
[title] => A pápa a háború befejezését kérte, amíg az el nem törli az emberiség történelmét
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=96843&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96843
[uk] => 96758
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 96759
[image] => Array
(
[id] => 96759
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715.jpg
[original_lng] => 90236
[original_w] => 1139
[original_h] => 684
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715-1024x615.jpg
[width] => 1024
[height] => 615
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715.jpg
[width] => 1139
[height] => 684
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715.jpg
[width] => 1139
[height] => 684
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/60a119e7248de869133715.jpg
[width] => 1139
[height] => 684
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1648461321:12
[_thumbnail_id] => 96759
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3214
[_oembed_a6529ad52924535fef18d907ec0e5298] =>
Это совершенно невероятно.
Только что я встретился с Папой Римским в Ватикане.
Вместе с Катей Прокопенко, женой командира защитников Мариуполя на Азовстали, и Юлей Федосюк, женой другого бойца, мы встретились с Папой, чтобы просить его участвовать в судьбе защитников Азовстали pic.twitter.com/RKYvHy8Et9
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
Today’s speech ofPope was disappointing& made me think about many things: can’t speak inSame categories aboutАggressor &Victim, Rapist and Raped; howPossible To Mention 1of ideologists of??ImperialismAs innocent victim?She wasKilledBy russiansAsSacredVictim &isNowOn Shield ofWar pic.twitter.com/GvvM7zJDCa
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Elfogadta a száműzetésbe kényszerült belarusz katolikus egyházfő lemondását Ferenc pápa vasárnap – tudósít a Reuters. Tadeusz Kondrusiewicz érsek a tavalyi év második felét emigrációban töltötte, mivel felbőszítette Aljakszandr Lukasenka elnököt.
Kondrusiewicz vasárnap töltötte be 75. életévét, és ilyenkor a Vatikánban bevett szokás, hogy az érsekek formálisan benyújtják lemondásukat a pápához. Az viszont szokatlan, hogy a pápa még aznap el is fogadja a visszavonulást: jellemzően még hónapokig, de akár évekig is hivatalban maradhatnak, amíg az utódjukat ki nem választják.
A Reuters római diplomáciai forrása szerint ez a sürgősség egy kompromisszumot tükröz a Vatikán és a belarusz kormány között: ez lehetett az ára annak, hogy az érsek karácsonykor visszatérhetett Minszkbe.
Kondrusiewicz azzal dühítette fel a fehérorosz elnököt, hogy védelmébe vette a kormányellenes tüntetőket, akik a vitatott augusztusi elnökválasztás után vonultak az utcákra, és azóta is kitartóan demonstrálnak az elnyomó rezsim ellen. Az érseket – aki éppen egy lengyelországi ceremóniáról próbált hazatérni – feltartóztatták a határon, ami konfliktushoz vezetett a szentszék és a kormány között. Még Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is megpróbált közbenjárni az érdekében, de végül 5 hónapba telt, mire az egyházfő szenteste hazautazhatott Minszkbe, hogy együtt ünnepelhessen híveivel.