A szövetségi földtani intézet (US Geological Survey) által elvégzett kutatás megállapítása szerint a csapvizek mintegy 45 százalékában megtalálható legalább egy az úgynevezett „örök mérgező anyagokból”, vagyis perflour-alkilokból (PFA), amelyeket mesterségesen állítanak elő a legkülönfélébb ipari célokra, és mintegy 5000 féle vegyület tartozik ide.
A felmérés szerint a PFA-anyagok eltérő mértékben szennyezik az ország különböző térségeinek ivóvizeit, eltérő régiónként, illetve településméret szerint.
A mintákat 2016 és 2021 között gyűjtötték a kutatók, többségében lakóingatlanokból, illetve néhány iskolából városi és vidéki térségekben. A kutatás kiterjedt természetvédelmi területek vízforrásaira is, mint nemzeti parkok, olyan térségekre, amelyek nem számítanak PFA-forrásnak, valamint ipari területekre, és hulladéktárolók környékére.
A minták elemzése során azt találták, hogy a csapvizek szennyezettsége leginkább a városokban jellemző, különösen az ország északkeleti tengerparti részén, a Nagy-tavak vidékén, valamint az ország központi síkvidékének nagyvárosaiban és Kalifornia egyes részein.
Ugyanakkor az ország vidéki térségeiben nem találtak PFA-anyagokat a csapvizekben.
A szövetségi földtani intézet átfogó kutatásának összefoglalója szerint első alkalommal tettek kísérletet arra, hogy az egész országra kiterjedően vizsgálják az ivóvíz-hálózatból nyerhető, fogyasztásra szánt vizeket.
A szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség (US Environmental Protection Agency) márciusban tett javaslatot arra, hogy a kormány országos szabályokat vezessen be hat PFA-anyag mennyiségére az ivóvízben. A tervezet olyan anyagokra vonatkozik, amik éveken át felhalmozódnak az emberi szervezetben és a természetbe kerülve nem bomlanak le.
A PFA-k lehetséges káros egészségügyi következményei között említik, hogy daganatos és egyéb betegségekhez vezethetnek, valamint az újszülöttek egészségére is negatív hatással lehetnek.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz