A brit színész az önéletrajzi könyvében osztott meg egy történetet, amely szerint III. Károly elmesélte neki, hogy rokonságban áll Vlad Tepessel, vagyis az igazi Drakula gróffal.
Luke Evans Boy from the Valleys: My Unexpected Journey című emlékiratában egy különleges beszélgetésről ír, melyet III. Károly királlyal folytatott 2014-ben a Prince’s Trust gálavacsoráján, a londoni Savoy Hotelben.
A People szerint a színész, aki ekkor már a jótékonysági szervezet nagykövete volt, elmondta, hogy ez volt az első alkalom, amikor személyesen találkozott a királlyal. Beszélgetni kezdtek, és amikor Evans elmondta, hogy a Dracula Untold című filmben a címszereplőt alakította, Károly szemmel láthatóan izgalomba jött.
Mondok valami érdekeset. Valójában rokonságban állok Vlad Tepessel – mondta a király.
„Legnagyobb meglepetésemre ezután részletesen elmesélte a családfáját, egészen a 1400-as évekig visszamenőleg” – idézte fel Evans a könyvében. – „Azt is elmondta, hogy jelenleg több romániai ingatlan tulajdonosa, ott, ahol egykor Vlad uralkodott.” Amikor a színész azt mondta Károlynak, hogy ez „az egyik legelképesztőbb történet”, amit valaha hallott, a király mosolyogva így válaszolt: „Igen, és nem sokan tudják ezt.”
III. Károly egyébként már korábban is állította, hogy rokonságban áll Vlad Tepessel, vagyis az igazi Drakulával – például egy 2011-es tévéműsorban, amely Erdély erdőinek megóvását népszerűsítette.
[type] => post
[excerpt] => A brit színész az önéletrajzi könyvében osztott meg egy történetet, amely szerint III. Károly elmesélte neki, hogy rokonságban áll Vlad Tepessel, vagyis az igazi Drakula gróffal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753300920
[modified] => 1753236436
)
[title] => Károly király büszkén vallott arról, hogy Vlad Tepes leszármazottja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=248983&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248983
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 248984
[image] => Array
(
[id] => 248984
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly.jpg
[original_lng] => 228734
[original_w] => 1108
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/karoly.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1753225637:12
[_thumbnail_id] => 248984
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2542
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d6f53a0e220b564f863267e44e87ccd6] =>
Che occasione speciale!
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Ihor Klimenko, Ukrajna belügyminisztere közölte, ellenőrzik a bűnüldöző szervek alkalmazottai rokkantságára vonatkozó tényeket, számolt be az Interfax-Ukrajina.
„Jelenleg minden olyan tényt is ellenőriznek, amely a rendvédelmi szervek alkalmazottai rokkantságára vonatkozik. Azok pedig, akik a háború alatt megkapták a fogyatékkal élő státuszt, ismét át kell esniük az orvosi és a szakértői vizsgálaton”, jelentette be Klimenko a parlament plenáris ülésén pénteken.
Felszólította a képviselőket, hogy hívják be a bizottságba a kérdésért felelős miniszterhelyetteseket vagy a Nemzeti Rendőrség vezetőjét.
„Pár héten belül örömmel tájékoztatjuk Önöket arról, hogy milyen információkkal rendelkezünk”, tette hozzá a miniszter.
Klimenko egyben kijelentette, hogy az ukrán Nemzeti Rendőrség hivatalban lévő alkalmazottai közül senkit sem soroltak be a fogyatékkal élők csoportojaiba.
„A Nemzeti Rendőrségnek egyetlen egyenruhás, fogyatékkal élő munkatársa sincs. Ezt felelősségteljesen jelentem ki önöknek”, mondta Klimenko.