Sikeres űrutazást tett szerdán William Shatner kanadai színész a Blue Origin űripari cég New Shepard nevű űrhajójával. Shatner ezzel új rekordot is beállított, mivel ő lett a legidősebb űrrepülésen részt vett ember.
Kilencven éves korában jutott el a kozmoszba
A 90 éves Shatner, akit sokan a Star Trek tudományos-fantasztikus tévésorozat Kirk kapitányaként ismernek, először járt az űrben a való életben, és ő lett a legidősebb ember, aki valaha űrrepülésen vett részt.
A mintegy 18 méter magas, teljesen automata New Shephard űrhajót a texasi Van Horntól 30 kilométerre lévő kilövőállomásról indították útnak négytagú legénységgel. A repülés alig több mint 10 percig tartott, a kapszula ejtőernyők segítségével tért vissza a texasi sivatagba.
Az űrhajó a Földtől 105 kilométeres magasságba jutott fel, így átlépte a világűr határát jelölő, nagyjából 100 kilométer magasságban lévő Kármán-vonalat. Az űrturisták 3-4 percig tapasztalhatták meg a súlytalanságot.
A kapszulában Chris Boshuizen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi mérnöke, Glen de Vries, a Medidata szoftvercég társalapítója és Audrey Powers, a Blue Origin küldetésekért és repülési műveletekért felelős alelnöke is helyet kapott. Az utazást eredetileg hétfőre tervezték, a heves szél miatt azonban két nappal elhalasztották a fellövést.
Jeff Bezos milliárdos űripari vállalata, a Blue Origin turistáknak kínálja az űrutazás élményét. A cég közlése szerint már csaknem 100 millió dollárért adtak el jegyeket a fizető ügyfeleknek.
Az idei év második turistaútja következhet a Blue Origintól, Bezos korábban arról beszélt, hogy idén három út lehet. A fedélzeten összesen négyen lesznek.
A tervek szerint William Shatner is eljuthat a világűrbe a Jeff Bezos által alapított Blue Origin következő, legénységgel ellátott expedíciója során. A repülőgépgyártó cég a kanadai színészt, aki a Star Trek eredeti tévésorozatban Kirk kapitányt alakította, a cég New Shepard nevű rakétájának egyik utasaként tervezi felrepíteni az űrbe. A kilövést október 12-re tervezik, a négyfős legénységben a Planet Labs társalapítója, Chris Boshuizen és a Medidata társalapítója, Glen de Vries is helyet kap.
A sci-fi hamarosan valósággá válik, William Shatner a tervek szerint ugyanis nemsokára feljuthat a világűrbe a Jeff Bezos által vezetett Blue Origin következő legénységgel ellátott űrrepülésén. A Blue Origin azt tervezi, hogy a kanadai színészt, aki az eredeti Star Trek tévésorozatban Kirk kapitányt alakította, a cég New Shepard rakétájának egyik utasaként juttatja fel a „csillagok közé”.
A kilövést október 12-re tervezik, a Blue Origin repülési műveletekért felelős alelnöke, Audrey Powers is részt vesz az akcióban, a négyfős legénységet pedig a korábban bejelentett tagok, a Planet Labs társalapítója Chris Boshuizen és a Medidata társalapítója, Glen de Vries egészítik ki. A Blue Origin élő internetes közvetítést tart a küldetésről, amely október 12-én, helyi idő szerint reggel 8 órakor kezdődik.
Shatner expedíciója lehet egyébként a második emberes űrrepülése a New Shepardnak, amely júliusban sikeresen juttatta az űrbe Jeff Bezost az első négyfős legénységgel.
90 évesen Shatner lenne a legidősebb ember, aki valaha űrrepülést hajtott végre, megelőzve az űrkutatás úttörőjét, Wally Funkot, aki 82 évesen repült a Blue Origin júliusi expedícióján.
Egy út a Blue Origin New Shepardjával a felszállástól a landolásig körülbelül 10 percig tart, az újrafelhasználható rakéta 80 kilométeres magasságig szállítja fel a kapszulát az űrhatár fölé, ahol az űrhajó és a legénység néhány percig mikrogravitációban lebeg, majd ejtőernyők segítségével visszatér a leszállási ponthoz.
Bezos saját sikeres űrrepülése után elmondta, hogy a cég közel 100 millió dollár értékben adott már el jegyeket a leendő utasoknak. Azt is megjegyezte, hogy a Blue Origin 2021-ben három személyzettel végrehajtott küldetést tervez, amelyek közül Shatner űrrepülése lesz a második.
A Blue Origin nem szerepel a tőzsdéken, de a turisztikai űrrepülésben legkomolyabb versenytársként jelenlévő Virgin Galactic részvénye kifejezetten rosszul teljesít a mai kereskedésben, jelenleg 3,3 százalékos a mínusz a részvénynél.