Elon Musk néhány hónappal ezelőtti nyilatkozata arra engedett következtetni, hogy akár már 2030 előtt embert juttatnának a Marsra, azonban ehhez még rengeteg munkára lesz szükség, lévén a Starship másodjára sem teljesítette a tesztküldetését.
Áprilisban, az első próbálkozás során már néhány perc után megsemmisült az űrhajó, ami ezúttal már elérte a világűr határát, ám már a gyorsítórakéta leválásakor is kiderült, most sem lesz zökkenőmentes az út – írja a CNA.
A Starbase kilövőállomásról indított rakétahordozó első fokozata ugyan levált, ám nem sokkal később felrobbant. Ezt követően a Starship folytatta útját a kozmosz felé, ám tíz perccel később a küldetésirányítók elvesztették a kapcsolatot a második fokozattal.
A tesztrepülés fő célja az volt, hogy a Starship felemelkedjen és Föld körüli pályára álljon. Ez kulcsfontosságú lépést jelentett volna a SpaceX számára, melynek célja, hogy olyan többcélú űreszközt hozzon létre, amely embereket és rakományt küldhessen a Holdra és a Marsa egyaránt.
Elon Musk abban bízik, hogy a Super Heavy rakéta rövidesen felválthatja a Falcon 9-et, amely nem csupán műholdakat, de embereket is az űrbe juttathat majd. A SpaceX szoros együttműködésben van a NASA-val, amely szintén igénybe veszi Musk vállalatának szolgáltatásait.
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
Szerdán hivatalosan is közölte az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal, hogy a SpaceX még nem kapta meg a szükséges engedélyeket a Starship újabb tesztrepülésére. Elon Musk viszont már türelmetlenül várja a fejleményeket.
A SpaceX vezérigazgatója kedden az X-en közölte, hogy a „Starship készen áll az indításra”, ám még meg kell várniuk a Szövetségi Légügyi Hivatal engedélyét. A milliárdos amerikai üzletember egy videót is posztolt a kilövőállásról.
A tavaly szeptemberi hajtóműteszt még sikeres volt, ám az áprilisi felszállás kudarcba fulladt, miután alig négy perccel a fellövést követően felrobbant a rakétarendszer. Azóta pedig a SpaceX nem teljesítette a hivatal követelményeit az újabb teszthez– írta meg az NBC.
A legutóbbi próbakilövés ráadásul komoly környezeti károkat okozott, és már az indítás is súlyos törmelékeket repített nagy távolságokba, valamint egy többhektáros tüzet okozott a közeli nemzeti park területén.
Emiatt végül a környezetvédők perre mentek, keresetükben pedig azt követelték, hogy szigorítsanak az engedélyeztetéseken, ugyanis az elmúlt években legalább kilenc, a környezetet veszélyeztető kilövés történt.