Egy gyerekét egyedül nevelő apát, akit Krivij Rihben a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársai törvénytelenül vittek el, már hazaengedték az ötéves lányához, de még számos fontos problémát kell megoldania – jelentette be szerdán Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberi jogi biztosa a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az emberi jogi biztos közölte: „Az apa visszatért az ötéves lányához.” Szerinte ezt a közfelháborodásnak és az összes érintett összefogásának köszönhető. Hozzátette, hogy a férfi már otthon van a lányával.
Olekszij Urlatkin, a Dnyipropetrovszk megyei ombudsmani képviselő beszélt az egyedülálló apával. A férfi elmondta, hogy szabadon engedték, hogy rendezze a gyermekkel kapcsolatos problémákat és kitöltse a szükséges dokumentumokat. „Továbbra is kézben tartom a helyzetet” – biztosított Dmitro Lubinec.
Mint emlékezetes, az egyedülálló apát illegálisan mozgósították, miközben a lánya óvodában volt. Ennek eredményeként a gyermek gyakorlatilag az intézmény igazgatójának felügyelete alatt maradt. A férfi egyébként kétszer is kért halasztást, de elutasították.
Megérkezett szombaton Egyiptomba hetven olyan palesztin fogoly, akit az izraeli hatóságok a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel megkötött túszügyi megállapodás második fázisában engedtek ki a börtönből – jelentette az al-Kahira egyiptomi tévécsatorna. Izrael összesen kétszáz palesztin foglyot engedett el most, másokat Ciszjordániába, illetve a Gázai övezetbe szállítanak.
A tévé adásában a foglyokról mint kitoloncoltakról beszéltek, és megérkezésük után egyiptomi kórházakba szállítják őket orvosi ellátásra, kezelésre. A tévé felvételein a foglyok szürke tréningruhát viseltek, és a rafahi határátkelő egyiptomi oldalához érkező két buszról szálltak le.
A foglyok Egyiptomba érkezésük után Algériába, Törökországba, Katarba vagy Tunéziába utaznak tovább – mondta a kiszabadult foglyok ügyeit nyomon követő palesztin főbizottság vezetője.
„Az Izrael által elengedett kétszáz palesztin foglyot a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának adták át” – közölte Abdullah Zaghari, a palesztin foglyok érdekképviseleti csoportjának vezetője.
A foglyok közül 90-et az izraeli Ofer börtönből engedtek szabadon Ciszjordániába, míg a Gázai övezetbe vagy külföldi deportálásra szánt foglyokat az izraeli Negev-sivatagban levő Keciot börtönből engedték ki.
A Palesztin Hatóság Fogolyügyi Bizottságának tájékoztatása szerint a kétszáz szabadon engedett közül 121 életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte, de a többi 79-et is hosszú szabadságvesztéssel sújtották.
A szabadon engedettek közül 16-an a Gázai övezetbe mentek, ők a Kerem Salom-i gázai-izraeli határátkelőn léptek be a palesztin területre.