Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjYxMDQxO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 246816
[content] =>
Június 20. és 28. között, határainkon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével zajlott a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
Kiemelték, hogy a fesztivál versenyprogramjában tizennyolc előadás, három végzős vagy frissdiplomás színinövendék bemutatkozása, három versenyen kívüli előadás, valamint a Várszínházi Esték nyolc produkciója kapott helyet. A program többek között mesterkurzusokkal, szakmai beszélgetésekkel, workshopokkal egészült ki.

Színpadra léptek vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki társulatok – Sepsiszentgyörgytől Kassán át Beregszászig –, és új magyar drámák, kortárs zenei megközelítések, valamint klasszikus szövegek friss értelmezései is színpadra kerültek a kínálatban – tájékoztattak a szervezők.
A programsorozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Maladype Színház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös előadásával, A bábjátékos című produkcióval zárult. Az utolsó este nemcsak a fesztiválnak, hanem a közös ünneplésnek is méltó lezárása volt – fogalmaztak a közleményben.
A díjazott produkciókat és kiemelkedő alkotói teljesítményeket a fesztivál szakmai zsűrije értékelte. A szakmai zsűri tagjai Almási Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke, Balázs Zoltán színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója, Kiss Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lőkös Ildikó, a Játékszín vezető dramaturgja és Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Színház igazgatója voltak.
A legjobb előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című produkciója kapta, Tompa Gábor rendezésében. A legjobb rendezés díját Bocsárdi László vehette át, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával vitte színre az Angyal szállt le Babilonba című előadást.
A színészi alakítások közül a férfi kategóriában Farkas Loránd (Kolozsvári Állami Magyar Színház) részesült elismerésben az Én vagyok a szél című előadásban nyújtott alakításért.
A legjobb női alakítás díját Pámer Csilla kapta, aki a közlemény szerint a Szabadkai Népszínház Tyúklétra című előadásában, valamint a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című produkciójában is kiemelkedő alakítást nyújtott.

A fiatal tehetségeket elismerő Teplánszky Katalin-díjat idén Rózsa László és Szilágyi Míra kapták. A legjobb díszlet díját Márton Erika érdemelte ki a Liliom díszletéért, míg a legjobb jelmez díját Andrada Chiriac vehette át Az anya című előadás jelmezeiért.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díjait három produkció nyerte el. A Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadása, Az öngyilkos, a Kosztolányi Dezső Színház Angyalok a lombok között című előadása, illetve Ifj. Kucsera Géza és Pálfi Ervin, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulat művészei, a Tyúklétra – avagy mi csorog a nyakunkba című előadásért kapták az elismerést.
Kisvárda Város Polgármesterének díját Mezei Kinga művészeti vezető és rendező, a zsűri különdíját pedig Tóth Jess, Tatár Zsuzsa és Borsos Tamás színművészek kapták. A fesztivál díszvendége, Eperjes Károly külön méltatásban részesítette Szabó Reginát, aki versenyen kívül mutatta be a Péterfy-Novák Éva: Egyasszony című mű alapján készült akadémiai vizsgaelőadását. Elismerése jeléül Eperjes Károly fellépési lehetőséget és szerepet ajánlott fel a fiatal színművészhallgatónak.
A Színházfüggők Debreceni Társasága különdíjat adományozott az Alföld Színpadnak a Federico García Lorca: Bernarda Alba háza című előadásért – különös tekintettel a nagyszerű világításra. Az előadást Sóvágó Csaba rendezte.
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának támogatói a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata, a Déryné Program voltak.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Június 20. és 28. között, határainkon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével zajlott a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1751208060
[modified] => 1751198985
)
[title] => Véget ért a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=246816&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246816
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246817
[image] => Array
(
[id] => 246817
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz.jpg
[original_lng] => 206330
[original_w] => 900
[original_h] => 506
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz.jpg
[width] => 900
[height] => 506
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz.jpg
[width] => 900
[height] => 506
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz.jpg
[width] => 900
[height] => 506
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/szinhaz.jpg
[width] => 900
[height] => 506
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751188186:12
[_thumbnail_id] => 246817
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1317
[_oembed_e508c2da485ea4d9879c8c7e060ef8d3] => {{unknown}}
[_oembed_2e9b828d92f54070ce5562370124c4f9] => {{unknown}}
[_oembed_0c46f0ed4bcb548534535f18f16d8d11] => {{unknown}}
[_oembed_70e8b533ffed059408fe938a17600e5b] => {{unknown}}
[_oembed_90ed1a0cf67d641f62adb9fddb83bd32] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 186493618002
[_oembed_aa5d376adaf91caeacf3da8ed939d5a9] =>
[_oembed_time_aa5d376adaf91caeacf3da8ed939d5a9] => 1758545081
[_oembed_beefc5c890a1c7b08db3380d10bceda5] =>
[_oembed_time_beefc5c890a1c7b08db3380d10bceda5] => 1759488909
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 271
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Kultúra
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 965
[1] => 2083213
[2] => 61041
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fesztivál
[1] => Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja
[2] => színházi előadások
)
)
[1] => Array
(
[id] => 68041
[content] =>
A Szent Mihály Szekere Vándorszínház nemzeti ünnepünk, augusztus 20.-a előtti kárpátaljai körútja a Munkácsi Magyar Házban zárult, ahol Korolyova Erzsébet helyi KMKSZ-enök köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvény ugyanis a KMKSZ szervezésében valósult meg.
A színház a Magyarnak lenni nagy szent akarat címmel verses, zenés, táncos összeállítást mutott be Szent István királyról és a magyar nemzet történetéről. A társulat fellépett a Felső-Tisza vidéki Visktől Beregszászon keresztül Munkácsig.
[type] => post
[excerpt] => A Szent Mihály Szekere Vándorszínház nemzeti ünnepünk, augusztus 20.-a előtti kárpátaljai körútja a Munkácsi Magyar Házban zárult, ahol Korolyova Erzsébet helyi KMKSZ-enök köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvény ugyanis a KMKSZ szervezésében...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1629451200
[modified] => 1629443907
)
[title] => A KMKSZ szervezésében lépett fel a Szent Mihály Szekere Vándorszínház Munkácson (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=68041&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68041
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 68043
[image] => Array
(
[id] => 68043
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz.jpg
[original_lng] => 159106
[original_w] => 1521
[original_h] => 856
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz.jpg
[width] => 1521
[height] => 856
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz.jpg
[width] => 1521
[height] => 856
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/vandorszinhaz.jpg
[width] => 1521
[height] => 856
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1629433109:10
[_oembed_f012008ae1d7d8a4e14f9eb8e55777af] =>
[_oembed_time_f012008ae1d7d8a4e14f9eb8e55777af] => 1629432988
[_thumbnail_id] => 68043
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3936
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6ab542c699ec2610e0646534e82bb6b7] =>
[_oembed_time_6ab542c699ec2610e0646534e82bb6b7] => 1629433109
[_oembed_dc9f367744589308601603f42093c117] =>
[_oembed_time_dc9f367744589308601603f42093c117] => 1629433110
[_oembed_672f57262baba42b9df631aad69bb74a] =>
[_oembed_time_672f57262baba42b9df631aad69bb74a] => 1629433110
[_oembed_714666feca7fcc30329a6d09bcb3c8df] =>
[_oembed_time_714666feca7fcc30329a6d09bcb3c8df] => 1629433110
[_oembed_99c007718a17fee3c482270630bb6ec2] =>
[_oembed_time_99c007718a17fee3c482270630bb6ec2] => 1629433110
[_oembed_a5c3915c1632e29a36fb248d5d288c08] =>
[_oembed_time_a5c3915c1632e29a36fb248d5d288c08] => 1630473316
[_oembed_f317d91c8883c9dd47cb472ac9f07321] =>
[_oembed_time_f317d91c8883c9dd47cb472ac9f07321] => 1630999903
[_oembed_b1ae8b748c3bfc59ba36fa25b6247efc] =>
[_oembed_time_b1ae8b748c3bfc59ba36fa25b6247efc] => 1630999903
[_oembed_6810a6d1932344de5bee4f8b2cf0f4b0] =>
[_oembed_time_6810a6d1932344de5bee4f8b2cf0f4b0] => 1635435768
[_oembed_c0918eb3690f7b938d675eaba01147c6] =>
[_oembed_time_c0918eb3690f7b938d675eaba01147c6] => 1636481785
[_oembed_f4ecbda748f2791488ed3f52b180f1cb] =>
[_oembed_time_f4ecbda748f2791488ed3f52b180f1cb] => 1638628322
[_oembed_a776cf6b1e1e310832400b149467d598] =>
[_oembed_time_a776cf6b1e1e310832400b149467d598] => 1639161830
[_oembed_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] =>
[_oembed_time_7943f6cd292118bc83a1e32dbeb9175a] => 1640948441
[_oembed_20f8f0527682379c531789c9fe310ed3] =>
[_oembed_time_20f8f0527682379c531789c9fe310ed3] => 1642199098
[_oembed_1eb128a73f425dc4c5de9cb1d9288bcc] =>
[_oembed_time_1eb128a73f425dc4c5de9cb1d9288bcc] => 1645003887
[_oembed_b77ede1b0a0da2dd6b91573f4da6bc6f] =>
[_oembed_time_b77ede1b0a0da2dd6b91573f4da6bc6f] => 1648163439
[_oembed_a28e2997a546a07cfbcd319be9845db4] =>
[_oembed_time_a28e2997a546a07cfbcd319be9845db4] => 1650779512
[_oembed_e7ffb169eba5fa9ddcf54f041563c505] =>
[_oembed_time_e7ffb169eba5fa9ddcf54f041563c505] => 1654412335
[_oembed_07710421556e16569188bbac24c8c768] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202739370001
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1747978132
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1749043730
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761298630
[_oembed_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] =>
[_oembed_time_509cb07a8b05611235664cf242a2418d] => 1762427009
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 241
[1] => 61041
)
[tags_name] => Array
(
[0] => színház
[1] => színházi előadások
)
)
[2] => Array
(
[id] => 66108
[content] =>
Az orosz kultuszminisztérium társadalmi bizottsága vizsgálja meg szeptemberben, hogy a színházak repertoárpolitikája összhangban áll-e nemzeti fejlesztési és a nemzetbiztonsági stratégiával – jelentette ki Mihail Lermontov, a testület elnöke hétfőn az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Lermontov szerint a bizottsághoz több panasz érkezett be az állami finanszírozásban részesülő orosz színházak repertoárpolitikájával kapcsolatban. Mint mondta, társadalmi vitára kell bocsátani, hogy vajon ez összhangban áll-e a Vlagyimir Putyin elnök által nemrégiben elfogadott nemzetbiztonsági stratégiával.

A vitát a tisztségviselő szerint a színházak, a társadalom és a kulturális minisztérium képviselőinek bevonásával szándékoznak lebonyolítani. Az eljárás határidejét Lermontov nem nevezte meg.
A színházi repertoárokat mások mellett Szvjatoszlav Ribasz író is bírálta, aki egy, a múlt hónapban a Lityeraturnaja Gazeta hasábjain megjelent cikkében úgy vélekedett, hogy egyes bemutatott darabok nincsenek összhangban a július 2-án kiadott, a nemzetbiztonsági stratégiát taglaló elnöki rendeletben is megfogalmazott nemzeti eszmével.
Ribasz emlékeztetett az 2015-ben kirobbant botrányra, amikor Borisz Mezdricset, a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera- és Balettszínház volt igazgatóját és Tyimofej Kuljabint, a Tannhäuser opera rendezőjét a hívők érzelmeinek megsértésével vádolták. Felidézte a 2016-ban a vorkutai bányászati és közgazdasági főiskola 53, a Soros Alapítvány által kiadott történelem tankönyvével kapcsolatban kirobbant vitára is.
„A mindenütt jelen lévő Soros szellemében való értelmezési szabadságnak csak azután lett vége, hogy az egyikben (a könyvek egyikében) az orosz elnök elleni sértések szerepeltek” – írta.
Ribasz szerint Prokofjev Háború és béke operájának a brit Graham Vick által a szentpétervári Mariinszkij Színházban színre vitt változata eltorzította Tolsztoj karaktereit, Natasa Rosztovát például prostituálnak állította be. Az amerikai John Neumeiert, aki a moszkvai Bolsoj Színházban rendezte meg az Anna Karenyinát, a cselekmény eltorzításával vádolta meg, amiért Karenyinből elnökjelöltet csinált.
Nehezményezte a Konsztantyin Bogomolov rendezésében a Csehov Moszkvai Művészszínházban színre vitt Muskétások a modern Oroszországban élnek, és „egyszerűen lubickolnak a mindent legyőző közönségességben”. Ribas ennek fényében pusztán figyelemelterelésnek minősítette, hogy a moszkvai Gorkij Művészszínház botrányt kavart azzal, hogy a Sztálinról szóló, A csodálatos grúz című darabban felléptette Olga Buzova felkapott hírességet.
Az író az orosz klasszikusok, a nemzetközi eszme „határozott és visszavonhatatlan” védelmére szólított fel. Követendő példaként a (második világháborús szovjet) „Győzelem” melletti kiállást nevezte meg.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz kultuszminisztérium társadalmi bizottsága vizsgálja meg szeptemberben, hogy a színházak repertoárpolitikája összhangban áll-e nemzeti fejlesztési és a nemzetbiztonsági stratégiával – jelentette ki Mihail Lermontov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1627997820
[modified] => 1627940660
)
[title] => Oroszország: Nemzetbiztonsági szempontból fogják megvizsgálni a színházak repertoárját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=66108&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66108
[uk] => 66298
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 66111
[image] => Array
(
[id] => 66111
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz.jpg
[original_lng] => 91186
[original_w] => 600
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz.jpg
[width] => 600
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz.jpg
[width] => 600
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz.jpg
[width] => 600
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz.jpg
[width] => 600
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/moszkva-szinhaz.jpg
[width] => 600
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1628074237:8
[_thumbnail_id] => 66111
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3655
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f012008ae1d7d8a4e14f9eb8e55777af] =>
[_oembed_time_f012008ae1d7d8a4e14f9eb8e55777af] => 1629865133
[_oembed_7d65dd499b1a100609782ddd286fe414] =>
[_oembed_time_7d65dd499b1a100609782ddd286fe414] => 1633201252
[_oembed_051d585f7edaf30775ca5a1ae4a5bbd2] =>
[_oembed_time_051d585f7edaf30775ca5a1ae4a5bbd2] => 1638234515
[_oembed_56d1892224266ef2611c2ab189b4d2c0] => Baby found by teenagers in -20C in Siberia doing well https://t.co/yozwTFSQym
— BBC News (World) (@BBCWorld) January 12, 2022
[_oembed_time_56d1892224266ef2611c2ab189b4d2c0] => 1643039765
[_oembed_6387aa37343a4034fdb9b6dacdd3194f] =>
[_oembed_time_6387aa37343a4034fdb9b6dacdd3194f] => 1653676776
[_oembed_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] => #SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
— Maxar Technologies (@Maxar) September 26, 2022
[_oembed_time_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] => 1665421884
[_oembed_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
— ChrisO (@ChrisO_wiki) October 11, 2022
[_oembed_time_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1666354513
[_oembed_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => #UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
— AFP News Agency (@AFP) March 10, 2023
[_oembed_time_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => 1680084611
[_oembed_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] =>
[_oembed_time_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] => 1685382545
[_oembed_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => The first modernized strategic bomber Tu-160M has started state tests.
/Rostec/#source pic.twitter.com/xEDyw3KsJl
— Zlatti71 (@djuric_zlatko) July 6, 2023
[_oembed_time_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => 1689326679
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1711705016
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1711705016
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1711705016
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1711705016
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1723225791
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1723225791
[_oembed_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] =>
[_oembed_time_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] => 1732278631
[_algolia_sync] => 508091431000
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => {{unknown}}
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763227567
[_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 11
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Kiemelt téma
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 61042
[1] => 61043
[2] => 689
[3] => 61041
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kultuszminisztérium
[1] => nemzetbiztonsági vizsgálat
[2] => Oroszország
[3] => színházi előadások
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 61041
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 61041
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
színházi előadások (1 Oldal)