Heves vitát váltott ki Oroszországban az újonnan felavatott Sztálin-emlékmű, amelyet a moszkvai Taganszkaja metróállomás egyik aluljárójában helyeztek el. Az alkotás a moszkvai metró 90. évfordulójának egyik „ajándékaként” készült – közölte a vállalat.
A szobor történelmi rekonstrukció, egy 1950-ben felavatott emlékmű másolata, amelyet még Sztálin életében helyeztek el ugyanitt, de az 1966-os átalakítás során „elveszett”.
A mű eredeti címe – „A nép hálája a vezetőnek és a parancsnoknak” – , amely egy utalás volt Sztálin második világháborús szerepére. A cím idén ismét különös hangsúlyt kap, mivel Oroszország 2025-ben nagyszabású megemlékezéseket tartott a győzelem 80. évfordulója alkalmából – közölte a CNN.
A helyiek véleménye erősen megoszlik.
Egy moszkvai lakos, Jevgenyij Ivanov szerint: „Ez az ember (Sztálin) sokat alkotott. Van mire büszkének lennie. És nem a mi dolgunk ezt lerombolni. Egy ember legalább tett valamit – tisztelnünk kell azért, amit”.
Egy másik fővárosi lakos, Kirill Frolov mérsékeltebben fogalmazott: „Elfogadom, hogy Sztálin múltja vegyes, és hogy nem nevezhető jónak. De ez az ember többet tett a hazánkért, mint bárki más. Ezért gondolom, hogy ez (az új emlékmű) jó, és többnek kellene lennie… Mert mondjuk a 2000-es évek és az azt követő generáció egyáltalán nem igazán érti, hogy ki is ez”.
Mások azonban elítélték az emlékmű újbóli megjelenését.
Moscow. Taganskaya metro station. Russians are praying to a criminal and murderer — Stalin. This country cannot be cured. pic.twitter.com/EafWRf6xjh
A liberális Jabloko párt moszkvai szervezete hivatalos tiltakozást adott ki, és követelte, hogy a metró inkább az elnyomások áldozatai előtt tisztelegjen.
A párt nyilatkozata szerint: „A sztálinizmus szimbólumainak Moszkvába való visszatérése a történelem szemébe köpése és az elnyomottak leszármazottainak kigúnyolása”.
Kezdetben az emlékmű mellé két tábla is került, amelyek Vlagyimir Putyin elnök és Dmitrij Medvegyev korábbi elnök Sztálint elítélő idézeteit tartalmazták – ezeket azonban később eltávolították. Sztálin öröksége továbbra is mélyen megosztó. A történelemkönyvek szerint a nagy tisztogatások idején, 1937–38 között mintegy 700 000 embert végeztek ki koncepciós perek során. Milliókat küldtek a gulagrendszer kényszermunkatáboraiba.
Miközben egyesek történelmi rehabilitációként ünneplik Sztálint, mások attól tartanak, hogy a múlt sötét fejezeteit újra dicsőségként akarják bemutatni.