Ukrajnának legalább egy dandárnyi amerikai F–16-os vadászgépre, azaz mintegy 40 repülőgépre van szüksége − mondta Roman Szvitan katonai szakértő, repülésoktató, az ukrán fegyveres erők tartalékos ezredese. Szerinte az F–16-osok hatékonysága a számuktól és az általuk használt fegyverektől függ majd, írta meg az Unian.
„A repülőgépek képességeinek bővítése érdekében növelni kell a számunkra átadott csapásmérő eszközök választékát, a páncéltörő rakétáktól kezdve a cirkálórakétákig” − tette hozzá. Ugyanakkor a szakértő elárulta, hogy most már akár egyetlen F–16-os is képes lesz komoly feladatot ellátni − nagyszámú rakétát vagy bombát hordozni.
Július 31-én született a döntés arról, hogy Ukrajna megkapta az F–16-os vadászrepülőgépek első tételét. Az amerikai katonai repülőgépek átadásának határideje július vége volt, és ezt be is tartotta az Egyesült Államok. Később arról is beszámoltak, hogy az F–16-osok már végrehajtották első harci bevetéseiket Ukrajnában. A modern harci gépeket eddig csak légvédelmi célokra használták.
Ukrajnának 128 vadászgépre van szüksége a légi fölény megszerzéséhez és elöregedő repülőgépparkjának a lecseréléséhez – jelentette ki hétfőn Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának szóvivője egy rádióinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva elmondta: „Ukrajnának 128 vadászgépre van szüksége a régi repülőgép-flottájának a lecseréléséhez – ezt a számot írja elő az ukrán fegyveres erők légierejének szabályzata.” Mint megjegyezte: ha 42 vadászgépet adnak Ukrajnának, akkor abból körülbelül négy repülődandárt lehet létrehozni.
„Nyilvánvaló, hogy a háború módosíthatja ezt a számot, de valóban több mint 100 gépre van szükség ahhoz, hogy szétosztassuk őket a különböző repülőterek között, hogy különböző kihívásokra reagáljunk és különböző célpontokra csapjunk le velük. Mind ellenséges repülőgépekre, mind földi célpontokra, mind pedig különösen az ellenség hátországára” – mondta el Jurij Ihnat.