A tavaszi nagytakarítás közben a mobilokról sem érdemes megfeledkezni. A böngészés közben a háttérben összegyűlt adatok jelentős része szemét, amitől könnyen meg tudnak szabadulni az androidosok. Mutatjuk, hogyan.
Gyakran ismételgetett jó tanács, hogy a böngésző által gyűjtött és tárolt adatokat időnként érdemes lepucolni a számítógépről, hogy az hatékonyabban működhessen, és több legyen a szabad tárhely. Bár erről már kevesebb szó esik, de ugyanez a helyzet a mobilokkal is. Ezúttal azt nézzük meg, miként lehet rendet tenni egy androidos készüléken.
A böngésző a használata során folyamatosan dolgozik és adatokat gyűjt a háttérben. A különféle weboldalak által küldött sütik mellett olyan adatokat is eltárol, amelyek később, a weboldal újbóli meglátogatása során abban segítenek, hogy az gyorsabban tudjon betöltődni.
Az így felhalmozódott adatok jelentős része azonban egyszerűen szemét – soha nincs rá szükség vagy csak nagyon ritkán, akkor pedig úgyis betöltődik újra. Ezek miatt a nagy csomaggá összeálló kis csomagok miatt időnként érdemes kipucolni a gyorsítótárat.
Az alábbi lépések kissé eltérhetnek a különböző androidos készülékeken, de a lényegi rész mindenhol ugyanaz.
Google Chrome
Nyissa meg a Menüt (érintse meg a jobb felső sarokban található három pontot), majd válassza ki a Böngészési adatok törlése opciót. A gyorsított törlésnél az elmúlt 15 perc alatt összegyűjtött adatokat és előzményeket lehet kitörölni, de aki szeretne alaposabb lenni, az érintse meg a További lehetőség menüpontot.
Itt már a mindenkori böngészési adatok törlését ajánlja fel a szoftver, és ki lehet választani, mi menjen, mi maradjon. Itt akár a mentett jelszavakat is törölni lehet, de ez kevésbé ajánlott, főleg, ha azok többsége nincs máshol feljegyezve.
Mozilla Firefox
Hasonlóan végezhető el a műveletet a Mozilla böngészőjével, a Firefoxszal is. Itt is a Menüt kell lenyitni, majd a Beállításokban megkeresni a Böngészési adatok törlését. Itt ugyanúgy ki lehet választani, hogy mit akar az ember törölni, majd a Böngészési adatok törlése gombra nyomva ez meg is történik.
Ha valaki azt szeretné, hogy ez minden használat után megtörténjen, de nem szeretné a böngésző minden használata után végigvinni a procedúrát, elég, ha bekapcsolja a Böngészési adatok törlése kilépéskor menüpontot.
Más böngészőkkel is hasonló procedúrán kell végigmenni ahhoz, hogy kevesebb legyen a böngésző által gyűjtött szemét az androidos készülékeken. Időnként érdemes nagytakarítást végezni, és miért ne épp most kezdjük el, amikor megérkezett a tavasz is?
[type] => post
[excerpt] => A tavaszi nagytakarítás közben a mobilokról sem érdemes megfeledkezni. A böngészés közben a háttérben összegyűlt adatok jelentős része szemét, amitől könnyen meg tudnak szabadulni az androidosok.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710627840
[modified] => 1710622169
)
[title] => Így törölhet több GB-nyi szemetet egy mozdulattal a telefonjáról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181307&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181307
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 181308
[image] => Array
(
[id] => 181308
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f.jpg
[original_lng] => 152086
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/7f3337a3-7cb2-4bb6-b8da-bccbd067878f.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710614969:12
[_thumbnail_id] => 181308
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1748
[_oembed_1676416f71f5883630f095d60122ca59] =>
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Akár egy alkalmazás által elfoglalt tárhely 60 százaléka is felszabadítható lehet az Android alkalmazásarchiváló új funkciójával, mely már a Play Áruházban is kapott egy külön kapcsolót, így automatikusan is működésbe léphet.
Az okostelefonok tárhelye véges, és ha nagyon belelendülünk az alkalmazások letöltésébe, könnyen konstatálhatjuk egy váratlan pillanatban, hogy kifogytunk belőle – erre kézenfekvő megoldás lehet az applikációk törlése, ám nem mindig válunk meg szívesen végleg az alkalmazásainktól.
Itt jön képbe a Google által 2022-ben bejelentett alkalmazás-archiválás funkció az Androidban, mely egy applikációt voltaképpen eltávolít a készülékről, de mégsem – az appból csak a felhasználói adatok maradnak a készüléken, minden más törlődik.
Így, ha az archivált alkalmazásra újból szükségünk lenne, egyszerűen csak újból le kell töltenünk azt, a készüléken megmaradt felhasználói adatok által pedig mindent ott folytathatunk, ahol a törlés előtt abbahagytuk. Hasonló funkció az iOS-ben is van már egy ideje.
A funkció már megjelent az újabb Android-verziókban, ám csak abban az esetben működött, ha már kifogyóban volt a tárhelyből a készülékünk – ekkor egy felugró üzenetben érdeklődött a rendszer, hogy szeretnénk-e aktiválni a funkciót, hogy így szabaduljon fel némi tárhely.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Ezen azonban most csavar egyet a Google: mostantól ugyanis a Play Áruházban is lehetőség lesz a funkció bekapcsolására, az Általános (General) menüben – ha ez aktív, a ritkán használt applikációkat automatikusan archiválja a rendszer. Ezzel akár 60 százaléknyi tárterület is felszabadítható, miközben semmilyen felhasználói adat nem törlődik végérvényesen.
Mint az Android Police megjegyzi: az archivált alkalmazások nem törlődnek a kezdőképernyőről, de egy kis felhő ikon fogja jelezni, hogy az újbóli letöltésig nem tudjuk használni őket.
A funkciót már elkezdte széles körben elérhetővé tenni a Google, az újabb Play Áruház-verziókban megjelent az új lehetőség – de valószínűleg nem szükséges hozzá frissítés, magától megjelenik úgynevezett szerveroldali módosításként.
Szintén újdonság, hogy a jövőben, ha három hónapja nem használtunk egy appot, akkor az minden jogosultságát elveszti – nem tud értesítéseket küldeni és a háttérben futni sem. Ez az adatok mellett az akkumulátort is védheti.
[type] => post
[excerpt] => Akár egy alkalmazás által elfoglalt tárhely 60 százaléka is felszabadítható lehet az Android alkalmazásarchiváló új funkciójával, mely már a Play Áruházban is kapott egy külön kapcsolót, így automatikusan is működésbe léphet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697321079
[modified] => 1697321081
)
[title] => 10-30 GB tárhelyet szabadíthat fel Androidos telefonján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=165227&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 165227
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 165228
[image] => Array
(
[id] => 165228
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494.jpg
[original_lng] => 48562
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/7c200445-8f00-4d10-806e-57f49cd5c494.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1697310282:12
[_oembed_1676416f71f5883630f095d60122ca59] =>
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
A Google megkezdte az új archiválási funkció bevezetését az Android-eszközökre, amelynek célja, hogy felszabadítsa a tárhelyet anélkül, hogy az alkalmazásokat teljesen eltávolítaná a felhasználók eszközéről – írja a The Verge.
A cég állítása szerint az automatikus archiválás funkció a ritkán használt alkalmazások által elfoglalt tárhelyet közel 60 százalékkal csökkenti, anélkül, hogy az alkalmazást vagy a hozzá tartozó adatokat teljesen eltávolítaná.
A jelre kattintva bármikor újra telepítheti az adatokat a telefonjára, feltéve, hogy az alkalmazás még elérhető a Google Play-en.
A funkció különösen hasznos lehet azok számára, akik olyan Android-eszközöket használnak, amelyek nem rendelkeznek bővíthető tárhellyel.
A funkció használatához be kell jelentkezni a Google fiókba. Az opció egy felugró ablakon keresztül is megjelenik, amikor új alkalmazást próbál telepíteni egy olyan eszközre, amelynek nincs elég tárhelye. Ha engedélyezve van, a funkció archiválja az összes nem használt alkalmazást a készülékről.
Az Apple élen jár
Az Apple már az iOS 11-ben kiadott egy hasonló funkciót, melynek ugyanúgy az a lényege, hogy „törli” a kevéssé gyakran használt alkalmazásokat az iPhone-ról, miközben megtartja az adatokat, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy az alkalmazás visszaállítása után ott folytathassák, ahol abbahagyták.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Az iOS 16 Fotók alkalmazásába van egy funkció, melynek köszönhetően alig néhány kattintással törölheti duplikált vagy egymásra a megtévesztésig hasonló fotóit, illetve a videót, melyek teljesen feleslegesen foglalják a helyet iPhone-ján.
Ahhoz, hogy végre tudja hajtani a műveletet, elengedhetetlen, hogy a legfrissebb iOS-t futtassa. Ha ez megvan, nyissa meg a Fotók alkalmazást, majd görgessen le az Egyéb fülig. Itt koppintson a Kettőzött elemek menüpontra, majd nézze végig, hogy melyek a duplikált fotói és videói – ha vannak ilyenek. Alapesetben egyesével tudja a tartalmakat egyesíteni, ha azonban az összessel szeretné elvégezni a folyamatot, természetesen erre is van mód. Koppintson a Kijelölés, majd az Összes kijelölése gombokra, ezek után pedig a lent feltűnő Egyesítésre. Ekkor az iPhone egy megerősítő ablakban fel fogja ajánlani, hogy csak a pontosan megegyező, vagy az egyébként egyezőnek tűnő, de különböző metaadatokkal rendelkező képeket egyesítse, választásunk után pedig törli is a felesleges fotókat. Öt-hat, körülbelül 300 megabájtos videóval és 80-100 1-2 megabájtos fotóval számolva akár 2-3 gigabájt tárhelyet is felszabadíthat telefonján, mely bizonyos helyzetekben életmentő lehet.
Más lehetőségei is vannak
Szerencsére nem ez az egyetlen módja annak, hogy némi tárhelyet szabadítson fel telefonján, simán előfordulhat ugyanis, hogy nem talál duplikációkat. A felhasználók körében gyakori probléma még, hogy túl sok alkalmazást töltünk le, melyekről úgy hisszük, használni is fogjuk őket, a valóságban azonban félévente csak kétszer, vagy még annyiszor sem nyitjuk meg őket. Persze mivel fontosnak hisszük őket, ezért soha nem akarjuk majd letörölni azokat, hiszen mi van akkor, ha egyszer majd újra szükség lesz rájuk?!
Segítünk: nem lesz, de a jó hír az, hogy az Apple-nek erre az esetre is van egy megoldása. Nyissa meg a Beállításokat, majd koppintson az Általános, azon belül pedig az iPhone tárhely menüpontra. Ha valóban kevés az elérhető szabad terület, telefonja már itt fel fogja ajánlani, hogy a nemrég használt appokat távolítsa el – mely szerencsétlen fogalmazás, az eltávolítás alatt a készülék ugyanis nem a teljes törlést érti. Ha erre a lehetőségre kattintunk, a telefon fel fogja szabadítani az app által foglalt tárhelyet, az alkalmazásban tárolt dokumentumaink és adataink, illetve az app ikonja azonban mind-mind sértetlenül a készüléken maradnak, így ha újból le szeretnénk tölteni az alkalmazást, elég csak rákoppintanunk.
Szintén jó lehetőség lehet még, ha engedélyezi a telefonja számára, hogy fotóit és videóit az iCloudban tárolja. A felhőalapú tárhelyből az Apple öt gigabájtot ad ingyen, de mindössze havi 299 forintért bármikor megtízszerezheti azt. A fotók iCloudban való tárolását szintén a Beállításokban engedélyezheti, nyissa meg az alkalmazást, majd görgessen lefelé addig, míg meg nem látja a Fotók menüpontot. Koppintson rá, az iCloud menüpont alatt pedig válassza ki az iPhone-tárhely optimalizálása opciót. Ekkor a készüléken található fotók és videók nagyfelbontású változata feltöltődik az iCloudba, míg a telefonon csak egy sokkal kevesebb tárhelyet foglaló, értelemszerűen kisebb felbontású változat marad elérhető.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Ha az ingyenes tárhellyel fukarkodik egy szolgáltató, az érthető, de miért teszi ezt a fizetőssel is? Érthetetlen, hogy az egyre jobb, nagyobb felbontású képeket készítő eszközök világában épp a felhős tárhelyen kell spórolni.
Izgalmas adatot osztott meg az Apple szeptember 7-i hardverbemutatóján: 3 trillió fotót készítettek tavaly iPhone-okkal szerte a világon. Lenyűgöző szám, és az is elgondolkodtató, hogy ha tárolni is szeretnék ezeket a képeket, ahhoz bizony igen nagy tárhelyre van szükség. És épp itt van a probléma, ugyanis az Apple által kínált legnagyobb iCloud+ tárhelycsomag is csak 2 TB.
Ennyi tárhely ugyan soknak tűnhet, de hosszú távon talán nem is olyan sok, különös tekintettel arra, hogy amikor az Apple bejelent egy-egy új iPhone-t, a fő hangsúly a fényképezőgép hardverének frissítésén van, ami jelentős fejlesztéseket kínál a fényképek és videók minőségében. Ez jobb képeket, videókat és egyúttal nagyobb fájlokat is jelent. Az Apple szerint egyetlen percnyi 4K-s videó, amelyet iPhone-on rögzítenek, akár 400 MB helyet is elfoglalhat, az új iPhone 14 Pro tényleg lenyűgöző 48 MP-es kamerájával készült, kiváló minőségű ProRAW formátumú fotó körülbelül 75 MB lehet. Ilyen méretű fotókkal és videókkal gyorsan megtölthető a 2 TB-os iCloud-tárhely – mutat rá a Mashable.
Egyelőre nem világos, miért nem kínál az Apple 2 TB-nál nagyobb csomagot. Ez 10 dollárba kerül havonta, és ha valaki megnézi a tárolási lehetőségek oldalát, azonnal ki is derül, hogy ennél nincs tovább. Pedig ha valaki egy életen át lojális iPhone-felhasználó, előbb-utóbb megtöltheti fotókkal, videókkal. Ráadásul az Apple szívesen hangoztatja, hogy az iPhone-t professzionális filmesek és fotósok is használják, mivel kiváló minőségű a végeredmény, ez viszont még az említetteknél is nagyobb fájlokat jelent.
Ráadásul – jegyzi meg a Mashable – ez a tárhely nem csak az iPhone-os fényképeknek és videóknak van fenntartva, a zenék, filmek, dokumentumok és egyéb fájlok, alkalmazásadatok, az iCloud biztonsági másolatai mind-mind beleszámítanak az iCloud-tárhelybe. A Mac-felhasználóknak pedig azt javasolja az Apple, hogy ossza meg a teljes 2 TB iCloud-tárhelyet ezekkel az eszközökkel.
Ha megtelik a tárhely, akkor az a tanács, hogy vagy töröljön valaki az elmentett állományokból, vagy helyezze át a fájlokat egy fizikai adathordozóra. Ilyenkor viszont le kell mondani arról az eszközről, amelyet az Apple a fényképek és emlékek kiemelésére használ az iCloudon, és ami a felhőszolgáltatás marketingjének egyik sarkalatos pontja. A fizikai adathordozóra történő másolás azt is jelenti, hogy nem lesz többé biztonsági mentés, hacsak nem menti át az adatokat a felhasználó még egy eszközre vagy egy másik felhőbe. Nem volna egyszerűbb, ha az Apple – akár több pénzért – de mégis csak kínálna nagyobb tárhelyet?
[type] => post
[excerpt] => Ha az ingyenes tárhellyel fukarkodik egy szolgáltató, az érthető, de miért teszi ezt a fizetőssel is? Érthetetlen, hogy az egyre jobb, nagyobb felbontású képeket készítő eszközök világában épp a felhős tárhelyen kell spórolni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1663517520
[modified] => 1663481737
)
[title] => Miért annyira sóher a tárhellyel az Apple?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=118936&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 118936
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 118937
[image] => Array
(
[id] => 118937
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c.jpg
[original_lng] => 35265
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/9aa134de-b618-4138-a899-e64007026b8c.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1663470938:12
[_thumbnail_id] => 118937
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2740
[_oembed_48a281340f75d8b139f8885024a09e06] =>
[_oembed_time_48a281340f75d8b139f8885024a09e06] => 1666938761
[_oembed_1676416f71f5883630f095d60122ca59] =>
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Szokatlan problémákat okoz az ukrán–orosz konfliktus a Microsoft brit felhős szolgáltatásának felhasználói, illetve annak potenciális új ügyfelei számára. A cég helyi adatközpontjaiban a beszámolók szerint olyan kapacitáshiány alakult ki, hogy az új partnerek kiszolgálása sem biztosított.
Nem tud új ügyfeleket kiszolgálni Nagy-Britanniában a Microsoft felhős üzletága a termékportfólió bizonyos kulcselemeit illetően, miután a cég helyi adatközpontjainak tartalék kapacitásait gyakorlatilag teljes mértékben felemésztette az ukrán kormányzati infrastruktúra hoszting-igénye – számol be az esetről a Telegraph. A helyzet ráadásul rövid távon biztos nem fog megoldódni, mivel a még mindig tartó félvezetőhiány miatt az adatközponti kapacitásbővítés komoly nehézségekbe ütközik.
A kapacitáshiány a lap beszámolója szerint az Azure termékportfólió két fontos termékét, a Cosmos DB-t és a virtuálisgép-konstrukciót, konstrukciókat érinti, ezeknél a megoldásoknál nem ad el új kapacitást a szolgáltató a helyi piaci szereplők számára, függetlenül azok méretétől. A Microsoftnak két régiós adatközpontja található Nagy-Britanniában, a déli és nyugati régió adatközpontjait egyaránt érinti a fenti kapacitásprobléma.
A lap megkeresésére a Microsoft megerősítette, hogy a két érintett régióban kapacitásproblémákkal küzd a vállalat, elsősorban mivel az utóbbi két évben a felhős szolgáltatások iránti igény ugrásszerűen megnőtt, miközben az egész iparágat nyomasztják az olyan kedvezőtlen hatások, mint a globális ellátási láncok problémái, melyek összességében megnehezítik a gyors kapacitásbővítést.
A Microsoft a brit központok mellett a legtöbb európai adatközpontjában jelentős kapacitásszűkében van, miután a cég az ukrán–orosz konfliktus februári kitörése óta gyakorlatilag a teljes ukrán kormányzati infrastruktúrát az európai szerverein hosztolja, ezzel hozzájárulva a támadás alatt álló ország működőképességének fenntartásához.
Bár a kormányzati infrastruktúra kereskedelmi felhőszolgáltatásokban hosztolása felvethet bizonyos szintű kiberbiztonsági aggályokat, sok választása jelenleg nincs Ukrajnának, az ukrán területeken található infrastruktúra-elemek elleni fizikai támadások (pl. bomba- vagy rakétatámadás) ugyanis gyakorlatilag a háború első napjától kezdve rendkívül kockázatossá tették a helyi (on-premise) üzemeltetést.
Szakemberek szerint az ehhez hasonló esetek ráirányíthatják a figyelmet arra, hogy a felhős infrastruktúra kapacitása is véges – bármennyire is ennek az ellenkezőjét állítják az üzemeltetők –, ami könnyen megváltoztathatja a legnagyobb piaci szereplők tárgyalási pozícióját a beszállítói szerződések megkötésekor.
[type] => post
[excerpt] => Szokatlan problémákat okoz az ukrán–orosz konfliktus a Microsoft brit felhős szolgáltatásának felhasználói, illetve annak potenciális új ügyfelei számára. A cég helyi adatközpontjaiban a beszámolók szerint olyan kapacitáshiány alakult ki, hogy az ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1657140480
[modified] => 1657133013
)
[title] => Az ukrán kormány hoszting-igénye felemésztette a tárhelyet a brit Microsoftnál
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=109807&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109807
[uk] => 110030
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 109809
[image] => Array
(
[id] => 109809
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft.jpg
[original_lng] => 1184886
[original_w] => 1600
[original_h] => 1067
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/microsoft.jpg
[width] => 1600
[height] => 1067
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1657276489:2
[_thumbnail_id] => 109809
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3975
[translation_required_done] => 1
[_oembed_24e0a2689ac70b93246d0e88c3e13b92] =>
[_oembed_time_24e0a2689ac70b93246d0e88c3e13b92] => 1657129688
[_oembed_8d69632788d209e5285fc79b6903df6e] =>
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
Júniustól az összes mobilról biztonsági mentett fotó beleszámít majd a tárhelybe – olvasható az Origo cikkében.
Beváltja a tavaly novemberi fenyegetését a Google, búcsúzik a népszerű Fotók szolgáltatásában a végtelen mennyiségű tárhely. Jelenleg az okostelefonokról nem eredeti minőségben, hanem csökkentett felbontású és továbbtömörített formában feltöltött képek nem számítanak bele a felhasználók Google-fiókjainak tárhelykapacitásába, azonban ez 2021. június 1-től megváltozik.
A Fotók mobilappon át június elsejéig biztonsági mentett fotók nem fognak beleszámítani a Google-fiók tárhelykvótájába, csak az onnantól kezdve mentett képek miatt fájhat a sokat fotózók feje
A jövő hónap elejétől kezdve teljesen mindegy lesz, hogy a mobilos fotókról milyen minőségben készítenek biztonsági másolatot a Fotók appon át a felhasználók, a helyfoglalásuk minden esetben csökkenteni fogja a 15 GB ingyenes tárhelyet a Google-fiókjaikban. A szabály alól csak a Google Pixel okostelefonok jelentenek majd kivételt, a tulajdonosaik eredeti helyett magas minőséget választva továbbra is élvezhetik a végtelen tárhely nyújtotta előnyöket.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Google Play seems to be rolling out an "automatically archive apps" toggle for more people. This feature, when enabled, will free up space when your storage runs low by automatically archiving apps you rarely use.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq