A XXI. században természetessé vált számunkra, hogy az online tér körbevesz minket és a napunk jelentős részét már itt töltjük. Ennek pozitív és negatív része is van, hiszen egy kattintás és bármikor bármiről találhatunk információkat, viszont számos olyan behatás is elér minket, amelyek negatív hatással lehetnek ránk, illetve közösségünkre is. Hatványozottan igaz ez a mai generációkra, akik már sok esetben kisded korban találkoznak az okostelefonokkal, táblagépekkel, ami negatív hatással lehet a gyermek érzelmi és szellemi fejlődésére is. Többek között ezeket a kérdéseket is érintette előadásában Tari Annamária pszichológus, aki az MCC Nyitott Szülők Akadémiáján tartott előadást Beregszászon. Tari Annamária több éve rendszeresen foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, a média és az emberi tényezők összefüggéseivel, a társadalmi változások egyénekre ható vonásaival. Véleménye szerint nagyon nehéz megtartani a határt az „online” és „offline” világ között. A neves magyarországi pszichoanalitikus előadásából mindezek mellett megtudhatták a résztvevők azt is, hogyan működnek a különböző generációk az információs korban, milyen nehézségekkel kell szembenézniük, hogyan segíthetik egymást. Saját praxisának tanulságai mellett számos friss kutatási eredményt is bemutatott, és különböző szakértők gondolatait idézve, ezekkel is tippeket adva a szülőknek az „egészséges”, gyermekükre még nem káros internethasználat megtalálásához.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja március 27-én ismét fontos társadalmi kérdéseket helyezett a figyelem középpontjába: a Nyitott Szülők Akadémiája programsorozat keretében ezúttal Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tartott gondolatébresztő előadást Az online tér hatalma és a családi élet a XXI. században címmel. A rendezvény egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy segítse a szülőket eligazodni a digitalizáció kihívásai között és megérteni azt, hogyan lehet megtartani az érzelmi biztonságot a modern korban.
Az eseményt Dobsa Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az intézmény elkötelezett a tehetséggondozás mellett, de legalább ennyire fontosnak tartják a szülői közösség támogatását is. Mint mondta, a mai világban a nevelés egyre komplexebb kihívásokat jelent, ezért különösen értékesek azok az alkalmak, amikor a szülők szakemberek segítségével mélyebb rálátást nyerhetnek a társadalmi változások hatásaira.
Tari Annamária előadásában rámutatott arra, hogy az úgynevezett információs kor egyik legmeghatározóbb sajátossága az állandó elérhetőség és kapcsolódás élménye. A digitális technológia révén ma már folyamatosan kapcsolatban lehetünk egymással, ugyanakkor ez az újfajta életmód komoly hatással van lelki működésünkre is. A pszichológus hangsúlyozta, hogy a régi, pihentető állapotok – mint a csend, az elmélyülés vagy az álmodozás – egyre inkább kiszorulnak a mindennapjainkból. Az agyunk nem kap elegendő időt a regenerálódásra, a „restaurációs leállásokra”, amelyek pedig nélkülözhetetlenek a mentális jóllét és az érzelmi kapcsolódás szempontjából.
A pszichológus szerint a család ma is a legfontosabb érzelmi biztonságot nyújtó közeg, ám ennek fenntartásához tudatos figyelemre van szükség. Beszélt arról is, hogy az online tér már nem csupán a felnőttek életének része, hanem a gyerekek számára is természetes közeg – sőt, sok esetben azonnali szükségletkielégítő funkciót tölt be. Ez azonban veszélyeket is hordoz: egyre több gyerek válik digitálisan túlstimulálttá, miközben valódi érzelmi kapcsolódásaik gyengülnek. Hozzátette, hogy a mai 8–13 éves gyerekek sokszor nem mernek szólni a szülőknek vagy pedagógusoknak, ha bántalmazás éri őket – legyen az iskolai vagy online közegben. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy olyan biztonságos környezetet alakítsunk ki számukra, ahol meg mernek nyílni, és ahol nem kell tartaniuk a következményektől. A felnőttek – legyenek szülők vagy tanárok – szerepe ebben óriási: meg kell tanítaniuk a gyerekeket arra, hogyan kérjenek segítséget, és hogy joguk van a védelemhez, a tisztelethez.
Tari Annamária kitért arra is, hogy a digitális eszközök mindennapos használata már az agyi működés szintjén is változásokat idéz elő. Hivatkozott Gary Small kutató eredményeire, melyek szerint a gyakori digitális ingerhatások képesek stimulálni az idegsejtek viselkedését, és akár hosszú távú változásokat is kiválthatnak a gyerekek agyában. Ez különösen fontos figyelmeztetés a szülők számára, hiszen a fejlődő idegrendszer sokkal érzékenyebben reagál ezekre a hatásokra.
A Nyitott Szülők Akadémiája meghatározó szereplője a térség szülői közösségformálásának. A beregszászi MCC évente több alkalommal is neves szakértőket hív meg, hogy segítséget nyújtsanak a korszerű nevelési módszerek elsajátításában.