November 16-án a Szolyvai Emlékparkban a kárpátaljai magyarság történetének legnagyobb tragédiájára emlékeztek. A 80 évvel ezelőtti események máig mélyen élnek a közösség kollektív emlékezetében. Az elhurcolások és kegyetlenségek szinte minden kárpátaljai magyar családot érintettek; alig akadt olyan család, amelynek valamely hozzátartozóját ne hurcolták volna el az úgynevezett „háromnapos munkára.” Ez azonban gyakran évekké nyúlt, és sokan sohasem tértek haza.
A II. világháború után zajló tömeges, etnikai alapon való elhurcolásokra Kárpátalja-szerte minden éven emlékezik magyar közösségünk. A jelenlegi kutatások alapján közel 40 000 férfit hurcoltak el háromnapos munkára, azaz málenkij robotra a szovjetek. Az idei megemlékezésre az egykori szolyvai gyűjtőláger területén létrehozott emlékparkba most is Kárpátalja több szegletéből érkeztek tiszteletadók.
Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke köszöntve a megjelenteket kiemelte, a kegyeleti megemlékezés immáron harmadik éve zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja árnyékában: „A magyar és német férfilakosság elhurcolásának 80. kerek évfordulóján szívünk és lelkünk fájdalmával kell gondolnunk arra is, hogy immáron 1000 napja országunkban újra háború dúl. Azonban a háborús helyzet ellenére az emlékparkbizottság sikeresen folytatta tovább kutatásait a málenkij robot áldozatainak feltárását illetően.” Megjegyezte: féléves kényszerszünet után újra látogatható a munkácsi vármúzeumban a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak állandó emlékkiállítása. Köszönetet mondott a kárpátaljai és anyaországi kutatóknak, hogy folytatják ezt a nem egyszerű kutatási munkát, valamint a magyar kormánynak, amely lehetővé teszi a munkát és az emlékhelyek, publikációk megjelentetését, fenntartását. Majd egyperces csendes emlékezésre szólította fel a jelenlévőket.
Az esemény kiemelt vendége volt Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés képviselője. A politikus emlékező beszédében kiemelte: „»Po pjáty«. Kárpátaljai emberek, magyarok, ruszinok, németek sorakoztak vezényszóra ötösével, akiket titkos parancs szerint vittek kényszermunkára. A II. világháború földi pokla után, mikor mindenki békére és nyugalomra vágyott, megkezdődött a közösség etnikai alapú tisztogatása.” A szovjet birodalom nagy gyakorlattal és tapasztalattal, megfontolt tudatossággal pusztította a magyar nemzetet. Sztálin szerint a „magyar kérdés vagonkérdés” volt. Kiemelte: Szolyva neve fájdalmas emléket idéz, egy olyan sebet, amely talán teljesen soha nem gyógyulhat be. Az itt felállított emlékpark emlékeztet minket arra, hogy soha nem felejthetjük el a múlt sötét napjait, mert azok figyelmeztetnek minket a béke és az emberi méltóság értékére. Az elhurcolt áldozatok példát mutatnak bátorságból, kitartásból és emberségből. Ők nem akartak hősökké válni, de azzá lettek. Történetük erőt ad ahhoz, hogy soha ne engedjük megismételni az igazságtalanságot és az embertelenséget – szögezte le a politikus, hozzátéve: sajnos a múlt borzalmaiból máig nem tanult Európa. Hiszen újra háború dúl Ukrajna területén. Több százezer halálos áldozat, szétvert családok, több millió menekült, szétvert ország, gazdaságilag hanyatló Európa. Ez a háború mérlege. A politikus kiemelte: a magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában újra béke legyen, s ez nemcsak politikai ok, hanem nemzeti ügy is, hiszen számos kárpátaljai magyar is részese a háborúnak. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogai is hamarosan rendeződnek az európai uniós csatlakozási folyamatok során.
Ljah Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője elmondta: végzettsége szerint történész, de a málenkij robotról először nem történelemkönyvekből hallott, hanem nagyapjától, aki egyszerű nagydobronyi magyar ember volt. Ő volt az, aki beszélt a sztálini rezsim szörnyűségeiről. Mint mondta, ez a megemlékezés számára is nagyon személyes, ahogyan számtalan kárpátaljai család számára is. „Ez a megemlékezés a mai napon is aktuális, hiszen országunkban háború zajlik, az orosz agresszor ismét támadja országunkat és népünket, azért, mert szabadon, békében szeretnének élni egy fejlődő országban, egy európai úton” – jegyezte meg. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy minden évben lehetővé teszik, hogy erre a tragédiára emlékezni lehessen, és a fiatalok is megismerhessék az egykori szörnyű történelmi eseményeket, az itt élő kárpátaljaiak közös történelmi fájdalmát.
Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke emlékező beszédében kiemelte: szívszorongva, félelemmel teli lélekkel várták a kárpátaljai magyarok az Erzsébet-estét 1944-ben, hiszen a kisbíró kidobolta november 14-én: jelentkezni kell minden férfinak háromnapos munkára. Sajnos az összeparancsolt embereket először Szolyvára vitték, ahol embertelen körülmények között tartották őket, már itt rengetegen elhaláloztak, a többieket pedig marhavagonokba pakolták és a sztálini lágerekbe küldték. 1989-ben, a KMKSZ megalakulásával elindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, és megszólaltak az ártatlan áldozatok is, akiket a mai napig nem rehabilitáltak. „Veszteségeinket kőbe, fába véstük. Minden magyarlakta településen és városban emlékművet állítottunk az elhurcoltaknak – jegyezte meg. – Akik ma itt vagyunk, ismerjük a háború igazságtalanságát, könyörtelenségét. Sok ezer ukrán katona, köztük magyar származású harcos védi az országunkat ma hősiesen. Sokan vágynak a békés időszak után, mi pedig koporsók helyett sok-sok bölcsőt, iskolát, óvodát szeretnénk látni. Az agresszor háborúja csak szenvedést, rombolást, pusztítást hozott Ukrajnának.” Babits Mihály szavait idézve úgy fogalmazott: „Legyen béke már!”
Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke beszédében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor először találkozott túlélőkkel: „1997-ben, amikor Magyarország meghirdette a kárpótlási folyamatot, tanúja lehettem több száz olyan életnek, amely dokumentumba foglalta az 1944-es eseményeket. Sajnálatos, hogy akkor nem volt lehetőségünk rögzíteni azokat a történeteket, élethelyzeteket. Megrendítő történeteket hallhattam, amelyek mindenképpen megráztak, bár történészként arra tanítottak minket, hogy az ember mindig objektíven, külső szemlélőként kutassa és tárja fel a dolgokat. A kárpátaljai magyarok tragédiájáról és úgy általában a nemzeti kisebbségek tragédiájáról egyetlen ukrán nyelvű kiadvány sem jelent meg. Ekkor született meg a gondolat, hogy ezeket az embereket újra meg kell szólaltatni. S fel kell tárni a titkos vagy nem titkos levéltári adatokat is. Hogy az emberek ne csak hallomásból értesüljenek ezen szörnyűségekről. A napokban ezeket a köteteket lapozgatva azt kell mondjam, hogy a történészek közül már senki nem tud távolságtartóan hozzáállni a kárpátaljai magyarság sorstragédiájához. Mi is történhetett volna, ha ennek a 40 ezer embernek lehetősége lett volna arra, hogy utódokat nemzzen; a kárpátaljai magyarság valószínűleg egészen másképp állna” – fejtette ki Zubánics László.
Dupka György Gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára az esemény zárásaként arról beszélt, hogy 1989. november 18-án, amikor a Kárpát-medencében először szervezték meg a sztálinizmus áldozatainak emlékkonferenciáját a beregszászi kultúrházban, több mint kétszáz túlélőt hívtak meg. Szerinte az elmúlt 35 év alatt teljesítették a túlélők kérését, az akkor megfogalmazott hat pontot sikerült megvalósítani. Az első pont az volt, hogy minden éven megemlékeznek. Második pedig, hogy gyűjtsék össze azok nevét, akik nem tértek haza. Mindebből 12 000 ezer nevet sikerült a Szolyvai Emlékpark tábláira felírni eddig. Azonban a magyar kormány a Covid-járvány előtt 700 000 kartont kivásárolt a moszkvai levéltárból. Ennek folyamatosan zajlik a feltárása, Kárpát-medencei szinten több történész dolgozik rajta. A jövő évtől kezdve már olvasható lesz az interneten – különösen Kárpátalja esetében – azok neve is, akik hazatértek. Ez nagyon nagy munka volt, ennek a feltárása hatalmas mérföldkő. A napokban Lemberg megyében sikerült felszentelni a Szolyvai Emlékpark mintájára a Sztarij Szambor-i parkot. „Azt is igyekeztünk teljesíteni, hogy összegyűjtöttük, kik voltak azok, akik bűnösök voltak, és elrendelték ezeket a pereket, történéseket. Jelenleg 80 százalékos szinten áll a kutatási feldolgozottság. Úgy gondolom, hogy a 35 évvel ezelőtt a kétszáz túlélőnek megígért munkát sikerült teljesíteni, a továbbiakban a fiatalokon múlik, hogy milyen mélyfúrásokat végeznek majd ezeken a kutatásokon” – jegyezte meg.
Az eseményen a nagydobronyi Zöldág Kórus szolgálatát hallgathatták meg az egybegyűltek, majd a történelmi egyházak képviselői által elmondott imádságokat követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A hagyományoknak megfelelően a beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a harmincadik születésnapját méltató a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Csernicskó István, rektor beszédében elmondta: a Rákóczi-főiskola egy biztos pont a régió magyar közössége számára. Az intézmény folyamatosan fejlődik, a képzések száma bővül. Köszöntőjében Varga- Bajusz Veronika államtitkár kiemelte: a Rákóczi-főiskola Kárpátalján az egyetlen olyan tanintézmény, amely az itt élő fiatalok számára magyar nyelvű felsőoktatást és felsőfokú szakképzést biztosít. Ezért a magyar kormány minden lehetséges segítséget megad a főiskola működésének biztosításához. Úgy fogalmazott: külön öröm számunkra, hogy a beregszászi főiskola a magyar társadalmi, gazdasági és kulturális élet szervező központjává vált Kárpátalján. Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően átadták az intézmény legrangosabb kitüntetését, a Rákóczi-díjat. Az elismerést minden évben egy olyan kárpátaljai és egy anyaországi közéleti személyiségnek ítélik oda, aki sokat tett a főiskola fejlődéséért. A magyarországi kitüntetett idén Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadó lett, aki beszédében kiemelte: az összmagyarság számára is fontos, hogy van egy olyan nemzeti intézménye, amely a legfontosabb feladatának tartja az identitás megőrzését tekinti. Hozzátette: a beregszászi főiskola a magyar megmaradás bázisává vált Kárpátalján. A kárpátaljai kitüntetett Tóth Mihály, Ukrajna Tudományos Akadémiája Koreckij Állam és Jogtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke lett. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke felidézte az intézmény megalakulásának történetét és egy Ákos dalszöveg részlettel bocsátotta útjára az elsősöket. ,,Azért vagy itt, hogy mindent láss, hogy értsd a szót, olvasd az írást. Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj, hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj”. A főiskolára az idén 508 diák nyert felvételt. Az egyikük Túróczi Antónia, aki Kárpátalján tervezi a jövőjét. A tanévnyitón „Az év középiskolája” címet is kiosztották. A címet azok a középiskolák kaphatják meg, amely intézményekből a legtöbb felvételiző iratkozott be a főiskolára. Ezek az idén a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, a Beregszászi Platán Líceum, a főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete és a Tiszapéterfalvai Református Líceum.
Kárpátaljai, magyarországi és más Kárpát-medencei szakemberek bevonásával tartottak előadásokat a Szolyvai Emlékparkbizottság, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar történelem és európai integráció szakának szervezésében, GULÁG-GUPVI Kutatók Nemzetközi Fóruma 2023 elnevezéssel Beregszászon. A rendezvényt az áldozatok emlékére gyertya gyújtással és közös imával kezdték. Tóth Mihály, az emlékbizottság elnöke nyitó beszédében kiemelte, hogy az Oroszország által indított háború is bizonyítja, hogy az emberek nem tanulnak a történelemből, ezért is fontos, hogy minél szélesebb körben tárgyaljunk azokról a szörnyűségekről, mint a munkatáborokba elhurcoltak történetei is. A konferencián Stifter Ádám, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy nemzeti kötelességünk feltárni azokat a borzalmakat, amelyek a Kárpát-medencei magyarságot érték, így a Gulágokra hurcolt emberek sorsát is kötelességünk megismerni.
A kárpátaljai magyar közösség nemzetiségi és nyelvi jogai című kötetet Budapesten február 16-án mutatták. A sorozat első kötetében – melynek elkészítésében a Nemzetpolitikai Kutatóintézet működött közre – a szerzők, Csernicskó István nyelvész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és Tóth Mihály jogász, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke a kárpátaljai magyar közösség nemzetiségi és nyelvi jogait mutatja be.
Fotó: Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója köszöntőjében elmondta: a kötet a politika, a tudomány és a közigazgatás közreműködésével jött létre. „Egy-egy ilyen kötetet nemcsak azért szeretünk megjelentetni, bemutatni, mert tudományos értéke van, hanem azért is, mert politikai szándékunk van azzal, hogy minél tágabb körben megismerjék a kisebbségek jogait” – jelentette ki hozzáfűzve, hogy a kiadvány hamarosan letölthető lesz a kutatóintézet honlapjáról is.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a kötet kezdeményezőjeként előadásában megjegyezte, ha őszre elkészül a sorozat mind az öt kötete, olyan látleletet tudnak felmutatni, ami alapján meghatározható, hol kell és hol lehet javítani a kisebbségek jogainak biztosítása érdekében.
A határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban közreműködő miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy össze lehessen hasonlítani az egyes uniós tagállamok, társult országok – mint 2017. szeptember 1. óta Ukrajna – kisebbségvédelmi joganyagát az Európai Unió elvárásaival, és úgy vélte, fontos üzenete van annak, hogy egy ország – akkor is, ha nem kikényszeríthetőek ezek a szabályok – mennyire tartja be a kisebbségvédelmi joganyagot.
Szili Katalin a kötetsorozat céljára rávilágítva aláhúzta: fontos, hogy a kiadványokban 2021-es pillanatfelvételt készítsenek a határon kívül rekedt kisebbségi közösségek – éljenek akár tömbben, akár szórványban – jogairól, és arról, milyen jogszabályi lehetőségek, keretek biztosítják a kisebbségi közösségek jogait az egyes országokban. Mint fogalmazott, ebben a kérdésben a legérzékenyebb terület a kárpátaljai magyarság helyzete, illetve az ukrán jogszabályi előírások, az utóbbi években ugyanis számtalan esetben szűkítették a kisebbségi jogokat Ukrajnában, amit Magyarország sajnálatosnak tart.
„Megállapíthatjuk, hogy a kötet egy XXI. század harmadik évtizedének elejére vonatkozó látleletet mutat, s a kisebbségvédelemhez kapcsolódó, folyamatosan változó jogszabályi korpuszt állít elénk” – jegyezte meg Szili Katalin rámutatva arra, hogy ebből az is körvonalazódik, hogy hol voltak visszalépések az elmúlt időszakban, a kisebbségeket érő jogszűkítések és jogfosztások. A kötet lehetőség lehet arra is, hogy rávilágítson korunk egyik legfontosabb kihívására: az európai uniós tagországok és társult országok polgárai számára mit jelent a nemzeti kisebbségben élés, s megadatott-e a saját szülőföldjén kisebbségben élés biztonsága.
A miniszterelnöki megbízott előadásában kiemelte, hogy az elmúlt 12 évben megtették a fontos lépéseket a nemzet egyesítése érdekében, ez megjelent többek között az alap- és az állampolgársági törvényben, a határon túliak szavazati jogának biztosításában, és gazdasági támogatást is nyújtottak a határon túl élő magyaroknak, most pedig lehetőség van a „finomhangolásra” a nemzetpolitikában, s megteremteni azt a közös tudást, amely alapján közösen lehet tenni a visszalépések elkerülése érdekében. A nemzetpolitikában 2022 a cselekvő nemzet éve, s ennek kapcsán Szili Katalin hozzátette: április 3-án „az urnáknál is meg kell védenünk, amit a nemzetpolitikában elértünk”.
A cél az, hogy a magyar nemzeti közösségek büszkén tudják megélni magyarságukat, nemzethez tartozásukat, jó állampolgárai legyenek saját országuknak, ugyanakkor identitásukat távlatosan meg tudják őrizni – szögezte le Szili Katalin, majd kifejezte reményét, hogy Ukrajna vissza fog térni ahhoz a kisebbségvédelmi politikához, amelynek mentén az 1990-es évek elején elindult. Továbbra is fontos a kiállás egymásért, Magyarország a jószomszédság és kooperáció keretében törekszik arra, hogy a közösségeket érintő kérdésekben párbeszéd legyen a két ország között. Erre a párbeszédre mi bármikor készen állunk – tette hozzá.
Az első kötet szerzőivel folytatott beszélgetést Ferenc Viktória szociolingvista moderálta. Csernicskó István és Tóth Mihály felvázolták a kötet megírásának folyamatát, betekintést adtak a műhelymunkába, továbbá felvázolták az ukrajnai magyarság jelenlegi helyzetét, valamint szóltak a magyar kisebbséget ért atrocitásokról, az ukrajnai kisebbségek ellen irányuló jogszűkítésekről és jogfosztásokról. A jogalkotás, valamint a jogérvényesítés ukrajnai vonatkozása kapcsán Csernicskó István aláhúzta: „Az, amit ebben a kötetben is összefoglaltunk, hogy folyamatosan szűkülnek azok az jogok, azok a lehetőségek, amelyekkel akár 10-15 évvel ezelőtt rendelkezett a kárpátaljai magyar közösség, tükröződik a mindennapi jogalkotásban és alkalmazásban is”. Tóth Mihály hozzátette: „A jogszűkítés tetten érhető a mindennapokban. Az ukrán jogszabályalkotásra mindig jellemző volt a keret-, deklaratív jelleg, kivéve az államnyelvtörvényt és az oktatási törvényt. Általában a részletek, ha léteztek is valahol, alacsonyabb rendű jogszabályokban jelentek meg, törvényi szinten nem. Viszont amikor a jogszűkítés történik – érdekes mód – konkrétumokra mennek le”.
A kötetbemutatón a hallgatóság soraiban ült Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, aki a szerzőkkel folytatott kerekasztal-beszélgetéshez hozzászólva arról beszélt, mennyire másként gondolkodik a kisebbségek jogairól az ukrán és a magyar fél. Mint mondta, Magyarországon az egyén szabadon dönthet arról, hogyan él kisebbségi jogaival, Ukrajnában azonban az állam dönti ezt el. Kalmár Ferenc megköszönte a szerzők munkáját.
