A kormány január 27-i hatállyal megtiltotta a tisztviselőknek háború idejére a külföldre történő utazást, ha erre nincs alapos indok – jelentette be pénteken Denisz Smihal miniszterelnök a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint a kormányfő azt írta: „a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatának megfelelően a kormány határozatot fogadott el, amely megtiltja a tisztviselőknek, hogy a háború alatt alapos indok nélkül külföldre utazzanak.” A parlamenti képviselők, köztisztviselők, a helyi önkormányzatok képviselői, ügyészek, bírák és más tisztviselők hivatalos kiküldetésre utazva átléphetik az államhatárt.
„Külföldre ki lehet utazni tárgyalásra, orvosi kezelésre, kiskorú gyerekek gondozására. Nyaralásra nem. Sajnos akad, aki még a háború idején sem értette meg ezeket az alapvető dolgokat. Ezért volt az RNBO megfelelő döntése és Ukrajna elnökének rendelete, most pedig a kormány megfelelő határozata” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
Bundeskanzler Olaf #Scholz erholt sich gerade in Nesselwang mit seiner Frau von den Strapazen der Politik. Heute war er auf Bergtour im Ostallgäu und natürlich wurde der prominente Wanderer von vielen Menschen erkannt.https://t.co/YIjp2Bdufp
Dovolená v Chorvatsku se nám bohužel pomalu blíží ke konci. Jak tak ale sleduji dění na české politické scéně, je na návrat ten pravý čas. pic.twitter.com/P8OtPFkmx3
A few weeks ago, Maxim Vasilyev was a mild-mannered Kursk regional deputy vacationing in Mexico. Today, he's apparently near the front lines in Ukraine, vowing to build fortifications to hold back the Ukrainian "homos." He resigned back in Kursk, a week ago. pic.twitter.com/wQxk3ZjzIo

Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)